Sokkal több és fontosabb a szónoklásnál | Aczél Petra: Médiaretorika

Posted on 2013. szeptember 13. péntek Szerző:

0


Cserhalmi ImreAczélP_Médiaretorikabor180

Szabálytalan ez a recenzió. Azért minősítem így, mert első­sorban nem is a könyvről, hanem annak ürügyén van némi mondandója. És mert azzal kezdődik, amivel befejezni szokás: a szerző személyével.

Aczél Petra könyve hatásos bizonyíték arra a nyilvánvaló, de nem eléggé köztudott tényre, hogy egyszerűen, sőt népszerűen szólni tudományos kérésekről csak az képes igazán, aki az adott tudománynak kiváló művelője. Az őt mind szélesebb körben, a felnőtt- és szakképzés különféle kurzusian, tréningjein megismerők joggal szokták csodálni könnyed, de pontos stílusát, szellemes­ségét, a mindennapi élettapasztalatokból merí­tett hasonlatait és példáit, továbbá azt, hogy a kommu­niká­ció – s benne a médiatevékenység – igen sok ágában tud releváns tanácsokat adni. Amióta a média is felfedezte őt, méltányolni lehet az önfegyelmét is, amellyel a vele azonos (kerek)asztalnál ülők nyilvánvaló csacskaságait kezeli. A tudatlanság iránti türelemmel, a felkészületlen kinyilatkoztatásokkal szembeni elnézéssel, azzal a szerénységgel, amellyel csak az rendelkezhet, akinek már van mire szerénynek lennie…

Természetesen az egyetemeknek, főiskoláknak is kedvelt tanára, hiszen „civilben” a Budapesti Corvinus Egyetem Médiatudományi és Kommunikációelméleti Intézetének igazgatója, akinek széleskörű tudományos tevékenységét számos könyv és más publikáció is demonstrálja. Ez a könyv az egyik kedvenc témájáról szól, hiszen klasszikus és modern retorikából doktorált. Tehát a nagyon közérthetően és egyszerűen ismeretterjesztő szakember – elmélyülten kutató tudós.

Ezt az utóbbi arcát mutatja ez a könyv, amely cseppet sem könnyű olvasmány. Roppant tömör, szinte lecsupaszítottan szikár stílusban íródott, alig-alig akad benne nyoma a szóbeli prezentációkon sikeres derűs utalásoknak, s összekacsintásoknak. Noha a kiadó sem, a szerző sem jelzi a megcélzott olvasóréteget, többé-kevésbé pontos lehet a megállapítás: leginkább egyetemi tan- (vagy segéd-) könyvnek szánható. Ezért gondolom, hogy nincs ezen a helyen szükség és mód a részletes tartalmi ismertetésre, de mielőtt belekezdenék abba, amire szerintem szükség van, azért legalább címszavakban jelezném valamelyest a könyv gazdag tartalmát: architektonikus, procedurális, vizuális és aurális retorika, kritikai diskurzus­elemzés, narratíva­elemzés, újmédia, netorika, médiameggyőzés, médiamanipuláció, média­szelekció, médiainvenció, médiahatás és médiakultúra, remediatizáció, digitális tarta­lom­szerveződés, heuretika, értéktársítás, önreferencia, hyperlink, intertextus, kulturális kontexus, detrakció – a sor még sokáig lehetne folytatható.

Ennek az általam szabálytannak minősített recenziónak másik témája az a meggyőződésem, hogy a hazai média mindenki által aggasztónak ítélt általános színvonaltalanságának egyik oka a – finoman szólva – távolságtartása a tudománytól. Jelesül a kommunikációelmélettől és a médiatudománytól, amely a társadalomtudományok rohamosan és dinamikusan fejlődő ága, és amely ráadásul tárgyánál fogva is szinte naprakész tempóban foglalkozik a világ új meg új jelenségeivel, problémáival, küzdelmeivel, vízióival. A médiamunkára való hazai nevelésben, oktatásban nézetem szerint többnyire nem csak ez a távolságtartás, hanem a tudományosság lebecsülése az uralkodó. Fájdalmasan összhangban egyébként általánosan aktuális jelenségekkel. Hogy csak egyet említsek a sok közül: például azokkal az újgazdag ipar- és agrárbárókkal, akik sikerrel érvényesítik a – finoman szólva – ökonomizmus expanzióját, és van is befolyásuk, hogy elintézzék: a szakiskolák garantáltan funkcionális analfabétákat, s így kihasználható, olcsó bérrabszolgákat termeljenek. Régóta tudható persze, hogy valamely kérdés megítélésében semmi sem tesz harsányabban magabiztossá, mint az abban való kompetencia totális hiánya, miközben feledésbe merülni látszanak a régi tapasztalatok arról, hogy milyen súlyos károkhoz vezet az oktatásban (csakúgy, mint általában a tudományban és kultúrában) a politikai vagy gazdasági erőközpontok dominanciája.

De ne menjünk ilyen messzire, inkább méltányoljuk a Magyar Mercurius kiadó teljesítményét, s ajánljuk mele­gen a sajtóban/médiában – általában a nyilvános­ságban – dolgozók számára azokat a könyveket – mint ezt is –, amelyek segítenek terjeszteni és erősíteni a régóta kézenfekvő tapasztalást, amely szerint a médiában sem lehet rangosan, hosszú távon sikeresnek maradni a szakma tudományos-elméleti hátterének és vívmányainak ismerete nélkül. Mondhatom egysze­rűb­ben is: műveltség nélkül. Persze, nagyon fontos a jó sváda, az íráskészség, a kontaktusteremtő képesség, az önérvényesítő tehetség, szóval mindenféle és fajta képesség, készség meg (mással nem is pótolható) gyakorlat, de ezek együtt sem pótolhatják azt, amivel csak a tudományközelség, az absztrakciós gondolkodási folyamatokban való jártasság adhat. Ebben segíthet ez a könyv – amelynek egyébként hiányossága, hogy adós marad a száznál több, idézett szerző legalább lexikális tömörségű ismertetésével.

Aczél Petra

Aczél Petra

Amint a szerző megjegyzi, az Egyesült Államokban a retorika már a múlt század második felében is szinonimája volt a fogalmazástanításnak (composition studies), és ma is fontos eleme az íráskészség-fejlesztésnek, de elméletének tudományos önállósága ma már nem vitatható.

Hát csak tessék, tessék!

Aczél Petra: Médiaretorika
Magyar Mercurius, 2012

Az emasa.hu oldalon meg­jelent írás szerkesztett változata

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A szerző így ír kötetéről: »Összerezzenek, ha egy-egy beszélgetésben szóba kerül. Nem tudom eldönteni, hogy védjem vagy figyeljem, hogyan állja ki a próbát.

„Az üres retorikán túl”, intik le, azután próbálják leleplezni: „a retorikának semmi köze, ahhoz, amit mondunk”, vagy figyelmeztetik, „ne manipulálj a retorikával”, és végül belátják „ez csak retorika”.

Még mielőtt letenné a könyvet, abban a hitben, hogy védőbeszédet tart a kezében, megnyugtatom a nyájas Olvasót, nem a retorika apológiája ez a kis kötet. Nincs ugyanis ok arra, hogy karddal, szóval, könyvvel védjük a védhetetlent. Ez tényleg csak retorika. Éppen úgy csak, ahogyan a kommunikáció, a benyomások, a találkozások; az élet. Csak. Amikor ezt mondjuk, valószínű, hogy végeredményben a megismerés legmélye felé indultunk. Miért kellene hát ezt sietve elrontanunk?

Ezúttal csak retorikáról lesz szó. Pontosabban arról, hogy ez a csak mire elég. Még pontosabban arról, ez a csak hogyan foglalja magában a médiát. Arról lesz szó, miként retorikus a média.

Ez a könyv csak egy állítás. Állítása annak, hogy létezik médiaretorika, és hogy ez a média­retorika egy új, izgalmas felületét kínálja a mediatizált világ működésének és jelentéseinek.

Ez a könyvecske csak egy kérdés. Kérdés a felől, milyen látásmód kínálkozik a médialátványhoz, milyen hallás a médiahallgatáshoz, milyen felismerések a médialéthez. És válaszkísérlet azért, hogy újabb kérdések születhessenek.

Ez a könyv bizonyíték: egy csakból ennyit kihozni, erre tényleg csak a retorika képes.«

Aczél Petra: Médiaretorika
Magyar Mercurius, 2012
158 oldal
ISBN 978 963 987 2158