Anoni Mara: Bűn vagy bűnhődés (részletek)

Posted on 2013. szeptember 11. szerda Szerző:

0


Anoni_Bűn-vagy-bor180Nehéz műfaj a terápia. Az enyém ülős volt, nem olyan, mint amilyet az amerikai filmekben látni, ahol a páciens díványon hever, a pszichológus pedig mellette, esetleg mögötte ücsörög. Sok szempontból az könnyebb lehet: néha nehéz a másik tekintetét elviselni. De az én terapeutám fotelban rendelt, és nekem ez jó volt, fontos volt őt látnom és éreznem. Amikor nehéz volt állni a tekintetét, a szőnyeget bámultam. Voltak órák, hogy szinte végig nem tudtam ránézni. Szerinte ez a szégyen jele. Ami azt illeti, szégyenkezésből nem szenvedtem hiányt.

Igen, biztosan magamat akartam tesztelni az elején, hogy el tudom-e mesélni azt, ami elmesélhetetlen, hogy ki tudok-e mondani olyan szavakat, amelyeket több mint harminc évvel azelőtt kellett volna kimondanom – hogy a titkot, amely olyan régen nyomja a lelkemet, el tudom-e mondani valakinek. És el kellett már mondanom. Ennyi év egyedüllét után meg kellett osztanom valakivel a végtelen magányomat.

[…]

Úgy emlékszem, a második órán meséltem el életem traumáját, amelyről akkor még nem is sejtettem, hogy trauma. Talán a szó jelentésével sem voltam teljesen tisztában. A mai napig nem tudom, miért mondtam el, honnan vettem hozzá az erőt, a bátorságot, honnan tudtam, hogy ennek bármilyen hatása lehetett az életemre. Persze előfordulhat, hogy mindig is gyanítottam, de megpróbáltam titkolni magam elől. Talán egy teszt volt, tudnom kellett, hogy képes vagyok-e ilyen titkokat „kifecsegni”. Vagy egy meghatározhatatlan ösztön súgta: elsősorban erről kell beszélnem.

Esetleg azt reméltem, hogy ennyivel megúszom, egyéb szorongásaimról és baklövéseimről nem is kell már mesélnem. Igen, talán leginkább koncnak dobtam oda azt, amiről kiderült, hogy a legfontosabb történés volt az életemben. Ez a trauma alapvetően meghatározta életem további alakulását, ez alakította a személyiségemet, ennek rendelődött alá minden az életemben.

[…]

Szexuális abúzus: így nevezik, ami velem történt. A szó magyarul nem sokat mond, idegen nyelveken „visszaélést” jelent. A gyermekbántalmazás egyik legsúlyosabb módja ez. A visszaélés szó arra utal, hogy visszaélnek a gyermek ártatlanságával, kiszolgáltatottságával. Ha a bántalmazás az aktusig megy el, egyes országokban nemi erőszaknak minősül – ha az áldozat tizennégy éven aluli.

[…]

Fogalmam sincs, hány hónapon vagy hány éven át tartott ez a rémálom az unokatestvéremmel. S a legnagyobb rémálom, hogy nem rémálomként éltem meg. Ez talán a legnehezebb az abúzusban: a beleegyezés. Egy gyerek nem tud beleegyezni semmibe – olvasom sok helyen. Hiába, az ember lelkéből a bűnösség érzését nem lehet kitörölni. Nincs rajtunk újraindítás, „reset” gomb. Belénk ég, a vádlottak padjához bilincsel.

[…]

Nagyon nehéz elviselni az abúzus terhét, mert olyan bűntudatot okoz, amit képtelenség kiheverni. Hiszen – elvileg – védekezhettem, tiltakozhattam volna.

Az első és talán egyetlen olyan emlékem, hogy éreztem, valami rosszat teszek, egy strandhoz fűz. Nagynéném kettőnket vitt ki a Palatinus strandra. Ő kifeküdt a napra, mi pedig csináltunk, amit akartunk. A meleg vizes medencébe vitt be Miklós, mert az volt a legmesszebb a tömegtől. Szinte senki sem volt ott rajtunk kívül.

És akkor ott, a vízben rám tört az undor. Eleve tiltott pálya volt a meleg vizes medence, gyerekek nem mehettek bele, anyám amúgy is tiltotta, mert szerinte mindenki belepisil. Tiszta őrület, leginkább a helyszíntől volt lelkiismeret-furdalásom, legalábbis akkor azt hittem. Az ölébe ültetett, magával szembe. Próbált belém hatolni. S akkor bejött egy nagydarab, kopasz ember a medencébe, és meglátott minket. Ránk förmedt: „Mit csináltok ti itt?”

Majd elsüllyedtem szégyenemben. Szóval ez ennyire szégyenletes dolog? Ezzel nem akarom azt állítani, hogy nem tudtam, tilosban mászkálunk. Tisztában voltam vele, hogy erről nem beszélhetek senkinek. Érdekes, de ahányszor felidézem ezt a jelenetet, a medencébe bejövő férfit úgy látom, vagy inkább úgy hallom, mintha az Úr hangja szólt volna hozzám. Egy dörgedelem volt ez, amely egy életre belém égette: a szeretkezés szégyenteljes, alantas.

Ateista vagyok. És mégis, rengeteg bibliai elem épül bele a lelkiismeret-furdalásomba. A tízparancsolat. A tudás fája. Az eredendő bűn.

A mai napig gyűlölöm a meleg vizes medencéket. Akárhányszor belemegyek, rám tör az undor. Sokáig nem értettem, miért.

Van még egy emlékem a strandról: a bokrok mögött fekszünk a földön, ő rajtam. Én rettegek, hogy meglátnak. Hogyan került rám? Hogyan érte el, hogy rám feküdhetett? Beleegyeztem-e? Akartam-e? Felmerült-e bennem, hogy tiltakozhatok? Akartam-e tiltakozni? Hogyan bírtam el a súlyát? Miért mentem bele minden alkalommal? Nehéz a lejtőn megállni, ha már egyszer ráléptünk.

Ugyanazon a napon egy tíz év körüli kisfiú meghalt a strandon. A szülői tiltás ellenére előreszaladt, és felhevült testtel beleugrott a vízbe. Hát így jár az, aki nem fogad szót az anyukájának. Szex, szégyen, halál. Ezek a fogalmak örökre összefonódtak a fejemben.

[…]

Nem tudom, mitől hatásos egy terápia. Meggyőződésem, hogy nem a puszta beszédről van itt szó, a kimondott szó erejéről és a trauma „elkoptatásáról”. Egy emberi kapcsolatról is, amely a terapeuta és a páciense között alakul, egyfajta alkímiáról, amely vagy létrejön, vagy nem. Ez a kapcsolat vitt a gyógyulás felé, ez az, amire a fájdalmas időutazás alatt mindvégig támaszkodni tudtam. Biztos pont volt az életemben. Jó volt tudni: mindent elmondhatok, a legőrültebb félelmeimet és a legsötétebb gondolataimat egyaránt.

[…]

Az abúzus okozta pusztítás hatalmas volt, bizonyos dolgok örökre sérültek, nem javíthatók. Kondor-portré-anonymus2Senki sem fogja visszaadni a gyerekkoromat. Nincs kárpótlás a végigszorongott évekért, a magányért, az álmatlan éjszakákért, a rettegésekért. S mégis, a terápia óta érzek magamban egy új erőt, amely előre mutat. Egy erőt, amely elfogadja a múltat – hiszen nincs más választása –, békés jelent és jövőt követelve magának.

[…]

Remélem, hogy sokaknak – mert tudom, sokan vagyunk – segíthettem egy kicsit ezzel a vallomással. Szerettem volna megmutatni, hogyan rombol le egy gyermekkori trauma egy életet, és hogyan határozza meg az utána bekövetkező történéseket. Az újjáépítést csak akkor lehet megkezdeni, ha felmértük a károkat, és a rombolással szembe tudtunk nézni. Talán azt is megmutattam – és mintha kezdenék komolyan hinni benne –, hogy van kiút, és van jövő.

Anoni Mara: Bűn vagy bűnhődés. Vallomás egy traumáról és a terápiáról
Noran Libro Kiadó, 2013