A királynő retikülje | Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő

Posted on 2013. július 31. szerda Szerző:

0


BedellSmith_Erzsebet, a kiralyno-bor180Völgyi Vera

A szerző nem készített mélyinterjút a királynővel – ilyen kegyben II. Erzsébet még senkit nem részesített több mint hatvan évi uralkodása alatt. Sally Bedell Smith nem épült be szobalányként az udvartartásába, és persze nem ő volt az, aki felmászott a Buckingham-palota falán, hogy a királynő ágya szélére telepedve diskurálni próbáljon vele. Az amerikai írónő nehezebb – és cseppet sem botrányos – utat járt be, több hónapos kutatómunkával és több mint 200 interjúval alapozta meg új sikerkönyvét. Jóval több, mint egy újabb életrajz a világ legnépszerűbb uralkodójáról.

Az amerikai televíziózás legendás külpolitikai riportere és hírműsorvezetője, Tom Brokaw a könyvet lebilincselőnek és szórakoztatónak, szerzőjét éleslátónak minősítette, és megjegyezte, a történet végén úgy érezte, mintha szerzett volna egy új barátot a Buckingham-palotában. A kollégák nem sűrűn pazarolják egymásra a dicsérő szavakat. Sally Bedell Smith azonban – aki maga is újságíróként dolgozott hosszú évtizedekig – a legjobb kritikákat kapta a szakmabeliektől, s az egyik legjelesebb brit történész is hitelesítette a könyvét. Az olvasók pedig azzal szavaztak, hogy a legújabb életrajzi kötetét is feltették a sikerlistákra.

Erzsébet hercegnő

Erzsébet hercegnő huszonegyedik születésnapja alkalmából beszédet mond a dél-afrikai Fokvárosban, 1947. április 21. Associated Press

Az anglomán írónő nem először foglalkozik a Windsor-házzal. 1999-ben Dianáról írt egy bestsellert, ami szembement az érzelmi viharokat kavaró, szenzációhajhász életrajzokkal. Smith az elsők között pukkasztotta ki azt a mítoszt, hogy a hercegnő a kegyetlen királyi család áldozata lett volna, ehelyett azt feltételezte, hogy „borderline” személyiségzavarban szenvedett, aminek a tünetei között az önpusztítás, étkezési zavarok, az elutasítástól való rettegés, szélsőséges hangulatingadozás szerepel. Ezt az elméletet ismétli meg tizenhárom évvel később, a királynői portréban. Történetekkel és nyilatkozatokkal támasztja alá véleményét, mint ahogyan azt is, hogy egy idő után Diana céltudatosan tönkre akarta tenni a férjét, hogy ellehetetlenítse királyi ambícióit. Az, hogy Smith annak idején árnyalt és reális portrét rajzolt a hercegnőről, segítette a királynőről szóló könyve megírásában. Amerikai életrajzíróként ugyanis ritkaságszámba menő támogatást kapott a híresen zárkózott uralkodótól. „Azt gondolták, hogy képes vagyok komoly és fair könyvet írni” – mondta Smith.

Zöld utat kapott, így szóba állhattak vele a családtagok, barátok, egykori tanácsadók, a palota személyzetének tagjai, közjogi méltóságok, diplomaták, lótenyésztők, művészek és kutyaidomárok. Kinyíltak előtte a londoni és a vidéki paloták, megfigyelhette II. Erzsébetet munka és pihenés közben, elkísérhette a királyi párt hivatalos utazásaira. Korlátozott belépés volt ez a királynő magánszférájába, de Sally Bedell Smith így is sokkal közelebb került a Windsor-házhoz, mint a legtöbb pályatársa.

„Nagyszerű volt látni, hogyan működik a Buckingham-palota gépezete” – nyilatkozta egy rádióinterjúban. Hozzátette, hogy élvezetes volt olyasvalakivel foglalkozni, akinek nincs „sötét oldala”. Közelképet akart rajzolni arról az asszonyról, akit távolságtartásra neveltek, a világ legismertebb uralkodójáról, akit csak kevesen ismerhetnek valójában. Meg akarta fejteni, honnan az a tartás, bölcsesség, higgadtság és diplomáciai érzék, amivel a háborúkon, válságokon át egyben tartotta a birodalmat, és milyen tehetség kellett ahhoz, hogy a családját is kikormányozza a maguk vagy a média kavarta viharzónákból.

Lilibet – ahogy kislánykorában hívták – azt tanulta szigorú nagyanyjától, Mária királynétól, hogy egy uralkodónak nem illik nyilvánosan mosolyogni, és soha nem esett nehezére betartani ezt a protokollszabályt. Sally Smith azonban azt is tudni akarta, milyen a királynő, amikor önfeledten nevet. S az anekdoták, családi történetek, a királynő környezetében élők visszaemlékezései nyomán megrajzolta a vidám, szellemes, természetes, gyengéd, közvetlen, vagány „királyi fenséget”. Az asszonyt, aki védősisak nélkül üli meg a lovat, aki, ha kell, hason csúszva cserkészi a vadat, és a frászt hozza az udvartartására, amikor a vidéki utakon „mint veszett ördög” vezeti az autóját.

A könyv kronológiai sorrendben kíséri végig II. Erzsébet életét a gyerekkorától 1952-es megkoronázásán át egészen a gyémántjubileumig, uralkodásának 60. évéig. Családtörténet – sok szórakoztató, megindító vagy drámai részlettel – és történelemkönyv. Amikor azt olvassuk, hogy II. Erzsébetnél nincs hosszabb ideje uralkodó koronás fő a világon, akkor az csak egy újabb „leg” az életrajzában. De amikor fejezetről fejezetre előballagnak a huszadik, majd a 21. század meghatározó személyiségei, lenyűgöző történelmi tablót kapunk. Winston Churchilltől, De Gaulle-on és Truman elnökön, John Fitzgerald Kennedyn, Margaret Thatcheren, Tony Blairen át Nelson Mandeláig, az Obama házaspárig.

A királyi pár John F. Kennedy elnök és felesége, Jacqueline társaságában, a Buckingham-palotában adott fogadáson, 1961. június 15. Popperfoto/Getty Images

A királyi pár John F. Kennedy elnök és felesége, Jacqueline társaságában, a Buckingham-palotában adott fogadáson, 1961. június 15. Popperfoto/Getty Images

A királynő telefonos notesze – ha van ilyen – nyilván felér egy top 100-as listával. B mint George Bush, C mint David Cameron vagy esetleg Bill Clinton, M mint Paul McCartney.

Apropó Beatles. A polgárpukkasztó négyek jól elvoltak királynőjükkel, s nemcsak azért, mert – nagy rugalmasságról téve tanúbizonyságot – lovaggá is ütötte őket. Paul így emlékszik vissza Erzsébet 1952-es trónra lépésére: „Izgalmas idők voltak. A királynővel nőttem fel, akit bombanőnek láttam. Gyönyörű volt, és elragadó.”

Hogy milyen? Az egyformaság ruhatárát viselő, kissé merev uralkodó, a nagymamás kézitáskájával sok mindent felidéz rajongóiban, de a nőideált aligha. Az írónő azonban maga is gyakran emlegeti a kamasz Lilibet, majd az ifjú Erzsébet szépségét. A cinikus utókor meg jól meglepődhet, amikor a huszonéves királynő és a legújabb kedvenc, Kate Middleton arcképét egymás mellett láthatja. Egyszeriben megérti, miről is beszél a derék Paul McCartney. Még azokon a fotókon is, amelyeken már kétgyerekes anya, Erzsébet szép, izgalmas, érzékeny nő. Elhisszük róla, hogy tizenhárom évesen elsodorta a szerelem, de az már uralkodói akaratról tanúskodik, hogy elhatározta, neki a jóképű tengerészkadét, bizonyos Fülöp kell – akkor is, ha a szülei nem így gondolják –, egy életre.

Karcsú derék, hosszú nyak, nőies kisugárzás. Ilyen volt Erzsébet még akkor is, amikor beöltöztették a nehéz koronázási jelmezbe és ráosztották a férfipróbáló szerepet. Margaret Thatcher – akit akkor még 27 év választott el a Vasladységtől – ezekkel a szavakkal kommentálta megkoronázását: „II. Erzsébet trónra jutása csakugyan eloszlatja az utolsó előítéletet is, amit sokan éreznek a magasra törekvő nők iránt”. Ebben persze azóta sem lehetünk biztosak. Ráadásul a királyi családokban nem a huszadik század, pláne nem a feminizmus teremtette meg a magasba törekvő nőket. És az uralkodás nem volt annyira édes, hogy lemondjanak a nőiességükről. Ahogy II. Erzsébet udvartartásának egyik tagja megjegyezte: a királynő „tartózkodó volt, de azért ránk mosolygott, ha nem is csábosan, de barátságos és bátorító módon. Mellette férfinak érezhettük magunkat”.

Olyan apró intimitásokat is megtudunk, hogy a királynő nagy kedvét leli az ékszerekben, hivatalos vacsorák végén pedig azonnal előveszi apró tükrét és újrarúzsozza a száját, s ebben a társaság figyelme sem zavarja. A bal karján mindig ott lóg jellegzetes retikülje, amihez úgy ragaszkodik, mint egy nyilvánossághoz nem szokott civil, akinek muszáj valamibe kapaszkodnia. Mi van benne, amit nem bíz a kíséretére sem?

A könyv erre is válaszol, de az írónő nem feledkezik bele a kellemes anekdotákba. Nem kerüli meg a kényes kérdéseket, a királyi házat majdnem romba döntő botrányokat, a rossz házasságokat, rossz döntéseket sem. Bemutatja a családtagokat, a királynő dekadens húgát és a vidám rózsaszín felhőként közlekedő anyakirálynőt, aki élete végéig lánya legfőbb lelki támasza volt. Foglalkozik Fülöp szerepével – aki domináns férfi létére beáll a felesége mögé – és Erzsébet meg a gyerekei, unokái kapcsolatával, azzal, hogy hibázott-e, amikor a kötelesség sokszor fontosabb volt számára, mint az anyai gyengédség.

S hogy mi van a kézitáskában? Rúzs, fésű, zsebkendő, olvasószemüveg, mentolos cukorka, töltőtoll és 10 font a vasárnapi templomi perselybe. Elvégre a királynő is ember. Sally Bedell Smith nyomán ezt most már el is hisszük.

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő. Egy modern uralkodó élete
Alexandra Kiadó, 2013

 

* * *  * * *

A királynő a Buckingham-palotában

A királynő a Buckingham-palotában, amint íróasztalánál áttekinti a vörös bőrdobozban kapott bizalmas iratokat, 1959. január 25. © TopPhoto/The Image Works

A könyv kiadói fülszövege

Amióta csak 1952-ben, alig huszonöt esztendősen elfoglalta a trónt, II. Erzsébet királynő példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át vajon mennyire alkothatunk pontos képet a világ leghíresebb uralkodójáról?

A neves életrajzíró, Sally Bedell Smith számtalan interjúra és korábban sosem idézett dokumentumra támaszkodik, amikor egy ritka pillanatra félrelebbenti a fátylat, hogy megismertessen annak a királynőnek nyilvános és magánéletével, aki páratlan tekintéllyel, tapintattal és eleganciával vezette át hazáját és a Nemzetközösséget az elmúlt hatvan év minden háborúján és zűrzavarán. A minden részletében hiteles, mégis olvasmányos, szórakoztató Erzsébet, a királynő közelkép egy olyan asszonyról, akit eddig csak távolról, a tévé képernyőjéről ismerhettünk – egy kivételes személyiségről, aki eleven humorérzékkel és mérhetetlen józansággal végzi kötelességét, bármit rójon is rá a munkája és a családja.

Fordította: Babits Péter

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő. Egy modern uralkodó élete
Alexandra Kiadó, 2013
700 oldal
ISBN 978 963 357 1088