Nem krimi, de mégis | Christopher Moore: A neccharisnyás papnő pajzán szigete

Posted on 2013. április 5. péntek Szerző:

0


MooreCh_A_neccharisnyas-bor180Írta: Cserhalmi Imre

Nem kell ahhoz rutinos olvasónak lenni, hogy már a könyv elején gyanús legyen valami. De mi? Nem tudható pontosan. És aligha túlzás azt állítani, hogy ez a jó érzés a könyv végéig kitart. Pedig nem krimi Christopher Moore könyve abban az értelemben, hogy egyetlen nagy, céltudatos nyomozáson kísérné-vezetné végig az olvasót, aki a végére érve meg­nyugodva veheti tudomásul, hogy a bűn igenis fel-, az igazság pedig kideríthető. Persze, A neccharisnyás papnőről is kiderül valami, amit merő recenzensi illendőségből nem írhatunk ide, de a krimihez képest sokkal ráérősebb jellemábrázolással, a miliő színesebb lefestésével íródik a történet. A főhős az utolsó fejezetek, tehát a megoldás-közeli helyzetek kivételével nem mutat olyan szenvedélyes nyomozói attitűdöt, amilyet krimikben szokás. Valahogy civilebb, esendőbb – és talán ezért rokonszenvesebb is azoknál. Tehát ez a történet is tartalmazza, sőt sulykolja a mítoszt, amely szerint létezik igazság és el is lehet jutni hozzá, s ezzel mindnyájunkban létező, akár öröknek is mondható emberi-társadalmi igényt elégít ki.

E színvonalas bestseller újdonságereje nem a mitben, hanem a hogyanban van: nem győzzük elismeréssel illetni az írói technikát. A vaskos kötet összesen 67, általában igen apró fejezet többsége önmagában is megállna a lábán, akár napilapban való folytatásos közlésre is megfelelne. Vagyis akkor is érthető volna, ha nem okvetlenül és főként nem teljes részletességgel ismernénk az előzményeket, és akkor is továbbolvasásra csábítóan végződne, ha egyébként mindegyiket önálló, kerek egésznek érezzük. Kissé leegyszerűsítve, tehát pontatlanabbul fogalmazva: a könyv olvasása szinte bármikor, bárhol abbahagyható, mert az olvasás folytatása olyan zökkenőmentes lehet, mintha abba se hagytuk volna. Buszon, villamoson, vonaton, ha más dolga akad, esetleg éppen le-vagy átszállni óhajt az olvasó, nem kell aggódnia: az olvasás kényszerű szüneteltetése sem az értésben, sem az élvezetben nem okoz döccenőt. Kell-e ennél olvasóbarátabb megoldás?

Ez, persze, csak széles írástechnikai és szerkesztési repertoárral érhető el. A többi közt a szappanoperák egyik jellemző dramaturgiai eszközével, amelynek alkalmazásával az akárhányadik folytatásba bekapcsolódó nézőről is gondoskodnak: csepegtetnek neki annyi információt az előzményekről, hogy a frissen és a számára csaknem csupa újdonságot tartalmazó látványt is értelmezni tudja. Maradva a fenti tömegközlekedési utalásnál, egészítsük ki a képet azzal a – szégyen ide, szégyen oda! – irigységgel, amit azoknak az olvasó útitársaknak a láttán szoktunk érezni, akik folyamatosan mosolyognak, sőt olykor fel is nevetnek.

Vajon mit olvasnak? Nos, esetleg éppen ezt a könyvet, amelynek – pontosabban írójának – remek a humora. Fakad ez a komikus helyzetekből, a váratlan fordulatokból, a megfogal­mazások szellemességéből, de leginkább – és ez a legrangosabb – a szereplők jelleméből.

moore-chris

Christopher Moore

Gondosan kerültem idáig a történet elmesélését, nem tartanám illendőnek. Elég itt talán annyi, hogy a sztori alaphelyzete klasszikus: valaki önhibájából kifolyólag nagy bajba kerül, ennél nagyobb bajjal már csak akkor kell megküzdenie, amikor éppen az elsőből akar kimászni. Van aztán itt minden, ami bestseller olvasó szemének-szájának ingere: trópus, kannibál, beszélő denevér, nindzsa, szerv­keres­kedelem, tengeri vihar, óriási pénz, sebész­kedés, csodavárás, alkoholos és szexuális befolyá­soltság, repülő­gépes veszedelem, sőt kataszt­rófa, ötlet és derű és derű – min­den mennyiségben.

Fordította: Pék Zoltán

Christopher Moore: A neccharisnyás papnő pajzán szigete
Agave Könyvek, 2012

»Christopher Moore: A neccharisnyás papnő pajzán szigete – megvásárolható a polc.hu webáruházban«