Zarándoklatok | Darvasi László: Vándorló sírok

Posted on 2012. augusztus 26. vasárnap Szerző:

1


Írta: Jeges-Varga Ferenc

A Vándorló sírok történetei a megvalósulás bizonyosságát kutatják. Költők, szobrászok, festők, sírásók, Jézus-imitátorok és Jézus-manökenek, férfiak és nők szenvedik el, élik meg az alkotás olykor hétköznapi, olykor különleges csodáját. Minden egyes emberi cselekedet kis méretekben a teremtést mintázza, ezért tulajdonképpen mindenki saját sorsának művésze, állítja a sorok között Darvasi László.

Novelláinak szereplői a sencseni vagy a hsziani agyagban, az egymás után tolakodó szavakban vagy éppen a konok hallgatásban, az elérhetetlen távolságban vagy a közelünkbe férkőzött esztelen szerelemben, a mindig koncentrált figyelemben és a süket monotonitásban akarják megcsípni a valóságot. Dalban, képben; szóban, a megformált anyagban mondják el saját történetüket.

De nagyon fontos, hogy a művész csak akkor szólaljon meg, ha valami másnak is képes hangot adni, mint ami önmaga. Egy másik valakit, egy másik világot kell szóra bírnia. A magán túlmutató dologról kell mesélnie, nevezzük akár isteni fénynek, akár igazságnak.

Vannak még alapvető szabályok, amiket be kell tartani. „Úgy kell megszólalnom, hogy minden felelősség az enyém” – mondja a költő, aki nem hajlandó parancsra írni, miután felismeri, mekkora hatalom rejlik papírra vetett szavaiban. (Fernando Asahar tökéletes élete) Minden kimondott szó, minden megindított cselekvés következményeket von maga után. Lehet, hogy a hatalom birtokosa világra szóló gazdagságot ígér a művészi tettért, a mű számára mégsem több, mint olcsó ékkő gyarló földi jelenlétén. Még ha az alkotó ki is van szolgáltatva mások igényeinek, a felelősség végső soron az övé. Csak ő tud túlmutatni a pillanatnyi érdekek hazugságán, az örökkévalóságot kell szolgálnia, akár az élete árán is.

Az alkotás folyamata egyénre szabott élmény. Nincsen kőbe vésett törvény tehát, ahogy nem létezik többször megismételhető recept sem. Minden azon múlik, mihez kezdünk a ránk bízott tehetséggel, tudással. S az is nagyon fontos kérdés, hogy az elkészült mű mit indít el a közönségben. Ennél a pontnál már maga a befogadás is művészi cselekedet. Aki magába engedi a művet, a teremtés részesévé válik. Ahol tehát befejeződik az író felelőssége, ott kezdődik az olvasóé. Az írás benne tükröződik vissza. S ez a találkozás sosem azzal az eredménnyel jár, ahogyan azt a szerző elképzelte. Nem kapunk megoldókulcsot Darvasi László rövid prózáihoz. Nekünk kell kihámoznunk a lényeget.

A Vándorló sírok az utóbbi hat-hét év novellatermése. Mindegyik történet más térben és más történelmi időben találja meg a helyét. Bejárjuk a bibliai idők Szentföldjét, a buddhista Kínát, eljutunk a spanyol inkvizíció korába is, de vannak mai miliőben játszódó írások is. Találkozunk Jézussal, de nála fontosabb szereplő talán Júdás, Malkus, vagy azok a nők és férfiak, akik így vagy úgy, de Jézus hasonmásaivá válnak. Mindannyiukban a megváltás reménye munkálkodik.

Bár a különféle történetek térben és időben igen nagy utat járnak be, föl lehet őket fűzni az elmúlás tematikájára. Mindegyik írásban a halál ólálkodik. Minden lemondás a teremtésről együtt jár a tett, a test, a lélek halálával. Darvasi nem kezeli tabuként a halált, a földi lét egyszer mindenki számára véget ér.

Lehet kegyetlen, groteszk, szépséges, mocskos, közönséges, fantasztikus, morbid vagy meghitt – szereplői nem idegenkednek a haláltól. Az élet részeként fogadják el. A novellák tanulsága szerint az élet értelme maga a halál, vagy éppen fordítva: a halál értelme az élet. A jelen végessége inspirálja a létezőt a végtelenség megismerésére.

A novellák hangvételében természetesen vannak eltérések, ahogy a szereplők élményei is különbözők. Egyesek szerint „a világ rábízható az emberi beszédre”, és „minden, ami van, a szavak által is lesz, és válik igazzá”. Mások szerint „aki ír, kiengedi a lelkét a testéből”, mert az „másképpen emlékszik, mint ahogyan az ember számára szabadna”. Van, aki bizonyosságot akar, s van, akinek elég a hit. A Holm-féle előadás című írásból pedig egyenesen arra a következtetésre juthatunk, hogy a boldogságot csak akkor érjük el, ha megszabadulunk mindenféle felesleges mozdulattól. A világ működését akkor értjük meg, ha annyira lelassulunk, amennyire csak lehet. Megállni mégsem szabad, mert minden, ami létezik, mozgásban van. Követnünk kell az ismeretlen futót, ameddig csak mozog. Ezt teszi a novella főhőse is, nekünk sincs más esélyünk.

Darvasi prózája sűrű szövésű, intenzív élményanyag. Bármilyen rövid is az írás, mélységében mintha egy egész regény veszett volna el. Úgy képes bevinni a realitásba a fantasztikumot, a valóságosba a szürreálist, hogy kiszámíthatatlanná teszi a történeteit. David Lynch beszél hasonlóan a felfoghatatlan dolgok titkáról. Talán merésznek tűnik az összehasonlítás a más kulturális közegben alkotó filmessel, de Darvasi írásait olyasfajta homály lengi be, amilyen csak a legendákra, a mítoszokra jellemző.

A kulturális sokféleség ellenére meglepően összecsengenek a kötet különálló részei. Emiatt külön dicséret illeti Turi Tímea szerkesztőt is. Az Édenkert novelláiban mintha még minden összetartozna, ami élő és holt. A Kína visszatérben a politika és művészet viszonya kerül terítékre. A hatalom különféle megjelenési formáinak hatásmechanizmusait térképezi fel a szerző, segítségül híva a mindentudó Csin Akadémia bölcsességeit. A Holm-féle előadás szokatlan, külső nézőpontokból fókuszál egyik legfontosabb axiomatikus mítoszunkra, Jézus elfogásának és kereszthalálának történetére. A Jézus manökenek különféle nézőpontokból katalogizálja a megváltásra áhítozók sajátos szenvedéstörténeteit. A szomszéd halála című (utolsó) fejezetben a hangsúly áttevődik a hatásviselők oldalára. A munkás, a néző, a megfigyelő kap szót. A teremtés bölcsőjétől vándorolunk el a sírokig. A művész szerepe befejeződött, a stafétát átadja a publikumnak.

Darvasi László

A nagyszabású szegedi Legendárium, a Virágzabálók, a felnőtteket is gyermekké nemesítő Pálcikázás után ismét a novellaíró Darvasival találkozunk. A Vándorló sírok teljes panoráma: születés és halál, boldogság és gyász, hűség és árulás, igazság és titok, hatalom és kiszolgáltatottság, valóság és abszurditás. Használja a mese és a krónika elemeit, nyers és borzalmas dolgokat kapcsol össze a legfinomabb költészettel, az írásokban a (poszt)modern találkozik az archaikussal.

Darvasi nagyon ért ahhoz, hogyan kell az élesen megrajzolt kontúrokat néhány homályos részlettel elbizonytalanítani. Írásai bonyolult szerkezetűek, a jelentésrétegek egymásra épülnek. Az általa teremtett univerzumban semmi sem normális. Műveinek értéséhez nem elegendő a racionális magyarázat, az olvasónak inkább a szavak mögötti jelentésre kell ráéreznie.

Bár ha jobban meggondoljuk, a katarzis sosem az értelemből születik. A szív hozza magával.

Darvasi László: Vándorló sírok
Magvető Kiadó, Budapest, 2012