Monaldi & Sorti: Salaì tojása (részlet)

Posted on 2012. augusztus 25. szombat Szerző:

0


Valószínűleg Salaì volt a modellje Szent Sebestyénnek

Ama tolvaj, hazug, megátalkodott, feneketlen bendőjű Salaì vallomása, melyet a firenzei tömlöcben tett.

[Salaì saját kezű javításaival, kelt az Úr 1508. esztendejében]

Mélyen tisztelt és nemes Jegyző úr,

elősször is köszönetet mondok és csókolom a kezét-lábát amiért megengedte hogy tisztázzam a dolgokat és pontossabban adjam elő mindazt mi Rómában történt velem, mert ha ezt meg nem engedte volna még a végén hazugnak hitték volna Salaìt, pedig csak egy-két apróságról feledkeztem meg, ami már csak azért is érthető mert csupán pár napig voltam Rómában nem időztem ott sokáig, de most megígérem hogy nem leszek többé feledékeny.

E pillanatban rohadtul fáj a hátam, ott hol a korbácsütések érték, de szerencsére a fájdalom ma éjjel segít hogy fennmaradjak, főleg mikor ledőlnék a szalmazsákomra és olyan kín hasít belém hogy a csillagokat látom, úgyhogy énszerintem holnap reggelre biztossan elkészülök a jóságos és igen tiszteletreméltó Jegyző úrnak szánt visszaemlékezéssel. Így aztán kiengednek végre a tömlöcből, mert odahaza egy csomó sürgős teendő vár, példának okáért meg kell locsolnom a tojást az erkélyen mert külömben kiszárad de ezt tán említettem is már uraságodnak. Na szóval amint uraságod bizonyára emlékszik rá, a könyv melyért nevelőatyám Lionardo Rómába küldött egy kozmográfiai könyv, vagyis lényegében az egész világ geográfiájáról szól azaz a szárazföldekről a tengerekről a tavakról a folyókról a hegyekről sőt még a nemrég megismert országokról is. Lionardónak pedig azért van szüksége eme könyvre mert olyan új világtérképet akar csinálni amelyen nem három hanem négy kontinens vagyis világrész van mert Európán Ázsián és Afrikán kívül ott van rajta Amerika is vagyis azok az új földek melyeket a híres Amerigo Vespucci fedezett föl.

Hát ezért szerepel a levelemben Benci és Vespucci neve, kikkel nevelőatyám gyakorta vitázik matematikai fizikai meg kozmográfiai kérdésekről. Bencinek már van is egy nagy világtérképe amit Lionardo csinált neki, Vespucci meg ugyanabból a családból származik mint ama híres Amerigo Vespucci kiről mindenki tudja hogy ő fedezte föl Amerikát ezért is nevezték el rólla ama földrészt.

Sorti & Monaldi

Vespucci és Benci az elmúlt hónapokban gyakorta meglátogatták Lionardót és sokszor beszélgettek vele ama újonnan felfedezett földekről melyek az óceánon túl terülnek el. Különössen jól emlékezem az utolsó beszélgetésükre melyen én is jelen voltam de csak titokban az ajtó mögött, mert Jegyző uram be kell vallanom hogy szeretek hallgatózni mikor a nevelőatyám hetet-havat összehord a vendégeinek hogy lenyűgözze őket, aztán a kellő pillanatban az orra alá dörgölöm amit hallottam, őt meg majd’ szétveti a méreg. Merthogy az a helyzet hogy Lionardo éppolyan tuskó mint a földijei a Vinci faluba való parasztok, de szereti többnek mutatni magát, példának okáért kieszelte hogy ha a vendégeivel van mindig komoly képet vág, egyszóval úgy ül ott mintha a fejében tömérdek nagyszerű és titkos gondolat járna, így aztán mindenki azt gondolja hogy Hát lehet hogy Lionardónak eggyetlen értelmes szava sincs, de nyilván azért van így mert afféle lángész lévén igen zárkózott ember, pedig az az igasság hogy Lionardo majd’ kiugrik a bőréből örömében mikor a vendégei mögött becsukódik az ajtó, és megkönnyebbülten sóhajt fel hogy megint csak sikerült eltitkolnia a tudatlanságát.

Hol a francba is tartottam ja igen, szóval ama bizonyos látogatás során Benci meg Vespucci folyton azt mondogatták hogy Ah micsoda nagy hős volt az én unokaöcsém Amerigo Vespucci ki felfedezte Amerikát, Ah minő dicső hazafi, Hát igen ő aztán tényleg örök dicsőséget szerzett Fiorenzának mert akár azt is mondhatjuk hogy Amerikát Fiorenza fedezte fel, és Fiorenza a földrajzi felfedezések királynője. Még Lionardo is azt mondta hogy Hát igen kedves barátaim csakugyan igazatok van, de valahogy nem sok meggyőződés csengett ki a hangjából. Olyannyira így van ez, folytatta Benci meg Vespucci, hogy Ptolemaioszt vagyis az ókor legkivállóbb geográfusát hosszú évszázadokra elfeledték, aztán a firenzei Palla Strozzi fedezte fel újra, a műveit pedig az a Manuel Khrüszolorasz fordította le görögből ki éppen minállunk Fiorenzában tanított görög nyelvet. Ptolemaiosznak az ősrégi görög kódexekben megbúvó térképeit az újabb időkben két fiorenzai, Francesco de Lapacino és Domenico de Lionardo Buoninsegna adta ki, és ugyancsak a mi városunkban került sor a Ptolemaiosz és mások által készített ókori világtérképek kijavítására pontosítására majd csinos formában való kinyomtatására. Hát igen kedves Benci barátom, Hát igen kedves Vespucci barátom, Milyen nagyszerű hely a mi hazánk, Hát igen igaza van, bólogatott a két barát miközben nevelőatyám hallgatott mint a sült hal, és mikor ily sokáig egy szó sem jön ki a száján, tudom mert ismerem mint a tenyeremet hogy majd’ megeszi a sárga irigység amiért valaki másról szépeket mondanak őelőtte, mert Lionardo nagy művésznek tartja magát de örökössen üres a zsebe, és a dicsőség is mindig másoknak jut kik pedig nem is tudnak rendessen rajzolni meg olyan takaros fehérszemélyeket pingálni mint ő (bár énszerintem Jegyző uram, a Lionardo által pingált nőszemélyek kissé olyanok mintha karót nyeltek volna, és úgy ránézésre eggyikről se gondolnám hogy jól tud bánni a fütykössel már megbocsásson uraságod az erős kifejezésért).

(…)

Az a helyzet Jegyző uram hogy ama világtérkép megcsinálásához melyről Bencinek meg Vespuccinak beszélt, feltétlenül szüksége volt Lionardónak valami segítségre, mert ő mindig úgy tesz mintha mindent tudna pedig valójában folyton a mások könyveit meg rajzait másolja, de ha beszél vele uraságod nagyon kérem ne említse hogy ezt mondtam.

Pár nappal a Bencivel meg Vespuccival folytatott beszélgetést követően Lionardo behúzott egy sarokba és a fülembe súgta hogy tavaly Németföldön kiadott valaki egy igen jól sikerült világtérképet, mely egy Ptolemaiosz nevezetű görög geográfus ősrégi térképén alapszik, de azonfelül rajta vannak mindama hatalmas új földek is melyeket Amerigo Vespucci fedezett föl, és ennek okáért el kéne mennem Rómába hogy megszerezzem eme német könyvet, mert Fiorenzában senkinek sincsen meg, Rómában viszont minden bizonnyal megtalálható.

Én erre azt feleltem Megbocsásson atyámuram, de mért nem keresi eme könyvet valamely másik városban hol olyan barátai laknak kik mesterei az efféle tudományos dolgoknak, ahelyett hogy a szegény Salaìt szalasztaná érte Rómába?

Erre ő azt mondta Te hálátlan kutya, akárhányszor kérek tőlled valamit sosem segítesz nekem, téged csak az érdekel hogy az én pénzemen jól teletömhesd a hasadat meg a fehérnépekkel szórakozzál, és még a festményeimet is lemásolod. Ami igaz is Jegyző uram, de elősször is nem becstelenségből másolom én Lionardo rajzait meg képeit, hanem csak azért hogy a fehérnépek lássák nem akárkivel akadtak össze, így aztán mikor meghívom őket hogy nézzék meg a képeimet úgy meglepődnek és meghatódnak a művészetemtől hogy általában egy fertályóráig se kell győzködnöm őket és máris az ágyamba bújnak, mert a művészet meg az érzelmek emlegetésével jó ürügyet szolgáltatok nekik egy kis hancúrozásra, márpedig a fehérnépek valójában másra sem vágynak de ha nem találnak valami alkalmatos ürügyet hát annyit kéretik magukat hogy az ember az életét is elunja mikor pedig netán sürgős dolga volna.

Szóval hol is tartottam ja igen, tehát így feleltem Lionardónak: Kedves atyámuram, én valahogy úgy látom hogy kegyelmedtől sem idegen a másolás, hiszen most is éppen azért küld Rómába hogy megszerezzem ama német fickó térképét, hogy azután kegyelmed is csináljon egy hasonló térképet és elhitesse a barátaival hogy a kegyelmed fejéből pattant ki az ötlet.

Psssssszt elhallgass te ökör felelte erre, Halkan beszélj mert lehet hogy valaki hallgatózik! És hozzátette hogy persze ő is eljöhetne velem Rómába vagy akár egyedül is útnak indulhatna, ám elősször is ő oly híres hogy Rómában biztossan felismernék, aztán meg az ő korában már nehezére esik az embernek az efféle utazás. Ami egyébiránt igaz is Jegyző uram, de ez csak azért van így mert az utóbbi hónapokban Lionardo gyakran fájlalja a hátát, énszerintem pedig ennek az lehet az oka hogy hiába közeledik a hatvanadik évéhez mégis folyvást önmagával tölti kedvét akár egy siheder fú, de nagyon kérem Jegyző uram ezt se említse előtte mert igen szégyellené magát miatta. Még azon a napon Lionardo felírta nekem egy cédulára a Rómában megvásárolandó könyv címét:

Universalis cosmographia secundum Ptholomaei
traditionem et Americi Vespucii aliorumque lustrationes

és elmagyarázta milyen is a kérdéses könyv, vagyis hogy van benne egy térkép meg mindenféle roppant különleges ábrák és rajzok és végül átnyújtott egy zacskót benne az útiköltségemmel.

Mikor megláttam mennyi pénz van a zacskóban majd’ elájultam mert én még ennyi pénzt sosem láttam Lionardo kezében, és egy kicsit dühös is lettem mert az utóbbi időben Lionardo igencsak pénzszűkében volt és szép összeget kért kölcsön tőllem, de ha tudtam volna hogy ennyi dugipénze van, hát biztossan nem adtam volna neki egy huncut vasat se.

Megbocsásson atyámuram kérdeztem tőlle, de tényleg ilyen sokba kerül ama könyv? Mire ő azt mondta hogy Hát persze hiszen a benne lévő térkép akkora mint egy lepedő és igen művészi kidolgozású, úgyhogy alapossan megkérik az árát, de vigyázz Salaì! Miután egy tanulatlan tuskó vagy és ily tudós könyvet ha száz évig élnél se volnál képes megérteni, megeshet hogy megkérdezik tőlled mire kell ez neked. Ekkor pedig azt kell mondanod: Egy fiorenzai nagyúrnak lesz de az illető ismeretlen kíván maradni. Én erre azt mondtam hogy Megbocsásson atyámuram, de mivelhogy jelen pillanatban még saját háza sincs kegyelmednek és más házában kénytelen vendégeskedni, mért nem takarítja meg inkább eme pénzt és mért nem költi valami hasznossabbra? Példának okáért vehetne belőlle egy szép nagy pulykát melyet holnap megsüthetnénk dióval szilvával meg gesztenyével töltve.

Fogd be a szád Salaì felelte, és ne feleselj velem hanem fogadj szót, és nehogy elszórd a pénzt valami római fehérnépekre mert a saját két kezemmel vájom ki a szemed és odaadom a kölyköknek kik itt játszanak az utcán hadd golyózzanak vele, megértetted Salaì? És most fejezd be a kérdezősködést és kezdj el készülődni mert azt akarom hogy holnap hajnalban indulj útnak és punktum.

Nekem meg Jegyző uram már a nyelvemen volt hogy semmi kedvem másnap elindulni, de Lionardo belém fojtotta a szót és azt mondta: Ha holnap elindulsz és sima utad van szombatra Rómában vagy, s akkor tán rögtön meg is tudod venni a könyvet és már vasárnap visszafordulhatsz, ha viszont csak holnapután mégy el egy napot elvesztegetsz mert Rómában vasárnap minden zárva van és semmit se tudsz elintézni, a fogadóban meg egy éjszakával többet kell fizetni, hát tudod ki fizet neked eggyel több éjszakát mert én nem az biztos. Hogy a vitát lezárjam azt mondtam erre hogy Na jó, akkor még holnap elindulok Rómába, mert ha Lionardo egyszer a fejébe vesz valamit rosszabb mint egy vén mámi, és az ember jobban jár ha ráhagyja a dolgot mert külömben újabb száz évig hallgathatja a nyavajgását. Aztán Lionardo ledobott az ágyamra egy rend vadonatúj szépséges elegáns ruhát teli szallagokkal meg tollbokrétákkal meg masnikkal meg más díszekkel, mely biztossan egy kissebb vagyonba került. Rögtön rám parancsolt hogy vegyem fel az aranyszínű mellényt melynek csigát formázó gombjai voltak, a derekamra puha bőröv került, a mellény alá meg hosszú ujjú vörös selyeming mely nem akarok dicsekedni Jegyző uram de igen jól állt nekem.

E kép modellje is Salaì lehetett

Ekkor Lionardo így szólt hozzám: Amint megérkezel Rómába öltsd magadra rögtön eme ruhákat, így mindenki láthatja hogy nagy urat szolgálsz. És mindig mindenhová ebben az öltözékben menjél! Majd meglátod hogy mindenki tisztelettel fogad és a segítségedre lesz, mert az elegáns öltözék sokat számít.

Végül megadta egy pap, egy bizonyos Dati atya nevét kit meg kell keresnem mihelyt Rómába érek, de nem szabad megmondanom neki hogy Lionardo küldött. Így is a segítségedre lesz, mondta nevelőatyám, mert nagy tudósa a kozmográfiának és mikor meghallja hogy Fiorenzából jöttél biztossan a szárnyai alá vesz. Én a legszívesebben azt mondtam volna neki: De atyám- uram, mink már voltunk egyszer együtt Rómában, és ha valaki felismer arra is rögtön rájön hogy csak kegyelmed küldhetett, mert a rómaiak se hüjék. De Lionardóval nem érdemes vitatkozni mert ha a fejébe vesz valamit, főleg ha valami marhaságot, úgyse lehet lebeszélni rólla, csak akkor fogja fel miképp is állnak valójában a dolgok ha jól pofára esik. Szerencsére támadt egy ötletem mely jobb volt mint az övé, de nem szóltam rólla mert mikor Lionardo így megmakacsolja magát a legjobb ha az ember mindent ráhagy aztán megy a maga feje után.

(…)

Mihelyt elrendeztem a holmimat a szobámban, kihajoltam az ablakon és láttam hogy odakint az utcán a szokásos római zűrzavar uralkodik és ezt most el is magyarázom mert lehetséges hogy uraságod még soha nem járt Rómában.

Szóval a horizonton egy csomó kupola meg torony meg harangtorony látszik, az égen meg egy csomó galamb meg másféle madár röpköd (de kiváltképpen a galambokból van tömérdek) mellyek gyakorta leszarják a hajadonfőtt járó szerencsétlenek fejét.

Odalent vagyis az uccán egy csomó jószág jár-kel vagyis lovak szamarak birkák meg még egynehány csirke is mely megszökött a tyúkólból, mert Róma utcái szánalmassak és úgy benőtte őket a fű hogy az állatok mindig találnak maguknak legelésznivalót. Aztán ott van még egy csomó ember is kik mindenféle enni meg innivalót árulnak, vagyis hogy salátát répát hagymát fokhagymát bort olajat kenyeret süteményt sajtot fűszerszámokat sonkát mandulát pisztáciát etcetera, meg olyan dolgokat is melyeket nem lehet megenni vagyis hogy szögeket írásra való papirost ecseteket cipőt könyvet kötelet kulcsot kalapot széket etcetera, egy egész könyv kellene hogy mindet fel tudjam sorolni, aztán meg szerzetesek papok papnövendékek kanonokok csapatostul meg bíborosok a kíséretükkel meg körmenetek a feszülettel meg apácák mindenféle öltözékben meg fityulával feketével barnával kékkel fehérrel. Aztán ott vannak a zarándokok kik Francúzföldről Németföldről Hispániából jönnek hogy penitenciát gyakoroljanak és kérjék bűneik bocsánatát vagy bazilikákat meg templomokat látogatnak, és vannak kik ostorral csapkodják a hátukat és hamut szórnak a fejükre hogy így vezekeljék le a bűneiket és folyton azt hajtogatják hogy Mea culpa mea culpa mea maxima culpa, ami latinul van és annyi tesz hogy Édes Jézus bocsáss meg nekem csakis én tehetek rólla hogy annyi baromságot csináltam.

Ám a leggyakrabban Jegyző uram mégis csak koldusokat meg rongyos csavargókat látni az uccán, még más országbélieket is, mert Rómában mindig jó idő van úgyhogy az összes szerencsétlen ki az uccán él és nincsen háza itt húzza meg magát Rómában hol lényegében minden sarkon találni egy ilyen embert, sok van köztük ki igen barátságos és akár órákig is el lehet fecserészni vele, mert ők mindent látnak mi Rómában zajlik és vége-hossza nincs a történeteiknek. Aztán látni az uccákon még katonákat szolgákat gyaloghintó-hordozókat meg csinos szolgálóleányokat kovácsokat lovászokat csinos szolgálóleányokat ácsokat piktorokat munkásokat csinos szolgálóleányokat, vincelléreket kik azért jönnek Rómába hogy eladják a borukat meg egy csomó embert kik reggeltől estig csak nevetgélnek meg fecsegnek és egy szalmaszállat se tesznek keresztbe nem is tudni mi a francból élnek (márpedig Rómában igen sok van belőllük), aztán meg csinos szolgálóleányokat meg idős hölgyeket meg egynehány szajhát, akadnak köztük vének is de fiatalok is kiket meg sem lehet különböztetni a tisztességes fehérnépektől, meg szoptatós anyákat meg az utcán játszadozó gyermekeket meg koldusokat meg jó néhány csinos szolgálóleányt is kiket nem nehéz észrevenni, mert hadd mondjam meg nyíltan Jegyző uram hogy amint már hét évnek előtte is tapasztaltam, Rómában a fehérnépek jóval üdébbek és takarosabbak mint itt Fiorenzában (melyet persze az Isten megáldjon), és akkora csöcseik vannak mint két nagy mozzarella, és annyi van belőllük mármint a fehérnépekből nem a mozzarellákból hogy ha mindet meg akarja nézni az ember hát mást sem csinál csak percenként jobbra-balra forgatja a fejét, mert igencsak dühítő ha akár csak egyet is elszalaszt közüllük, nem tudom érthető-é amit mondok. És e pillanatban pont az ablakom alatt feltűnt egy húsz év körüli leányzó, a bőre fehér mint a túró az ajka vörös mint a vér a melle meg kerek mint az alma, bizonyára vásárolni indult mert fonott kosár volt a kezében. Oly bájos és nemes de kissé kacér is volt a megjelenése, hogy én csak ámultam-bámultam és közben azon gondolkoztam milyen kellemetes dolgokat tudnánk mink csinálni kettesben, és a tekintetem úgy rátapadt mint a száraz levél a pocsolya tetejére és azt mondtam magamban hogy Ide hallgass te leányzó, kész volnék a jobb faromat eladni a hentesnek csak hogy egypár éjszakát veled tölthessek. Furcsa módon Jegyző uram mintha a leány meghallotta volna a gondolataimat, mert mielőtt befordult a sarkon felnézett és meglátott és mintha elmosolyodott volna. De aztán azt gondoltam hogy Hát a fene tudja lehet hogy tévedtem, és elhatároztam hogy nem gondolok rá többet. Aztán elvonult az utcán a pápa seregének egynémely katonája harci lobogókkal és az emberek megtapsolták és megéljenezték őket, azok meg a fegyvereiket villogtatták mintha csatába készülnének, én meg azt mondtam magamban Hát ez furcsa hogy a pápának ilyen harcra kész serege van. Persze hallottam én Jegyző uram hogy a mostan regnáló pápa vagyis a Della Rovere famíliából való II. Gyula igencsak tökös legény vagyis hogy nem fél háborút indítani a többi itáliai meg külországbéli fejedelem ellen, de hogy milyen fejedelmekről van szó azt ne kérdezze tőllem uraságod, mert a politikához fikarcnyit sem értek, úgyhogy nem tudok olyan hírekkel szolgálni uraságodnak melyek városunk hasznára lehetnének, hogy az Isten áldja meg Fiorenzát és a nagy gonfalonierét Pier Soderinit ki oly bölcsen kormányozza Ámen. Miután elnézegettem egy darabig az utcán járkáló népeket kimentem a fogadóból de most nem mondhatom el uraságodnak mi dolgom volt mert muszáj egy kicsit pihentetni a kezemet, oly sokat írtam már hogy belefájdult a hüvelykujjam úgyhogy most abbahagyom egy szép kacifántos irkafirkával amilyet a kódexekben láttam melyeket Lionardo szokott másolgatni, így legalább uraságod is pihentetheti a szemét egy kicsit.