Senkiföldjén | Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl

Posted on 2012. május 31. csütörtök Szerző:

2


Írta: Jeges-Varga Ferenc

Galambok röppennek föl - borító„Bele lehet bújni egyik napról a másikra, egyik éjszakáról a másikra egy új életbe?” – kérdezi a felnőttkor küszöbén álló Ildikó, a Galambok röppennek föl főszereplője. A vajdasági Kocsis család egy svájci faluban telepszik le, hogy új egzisztenciát teremtsen, de a hátrahagyott családnak sem akarnak hátat fordítani. Amikor azonban évekkel később csokoládébarna Chevrolet-jukkal behajtanak egykori falujuk nyárfákkal szegélyezett főútjára, már idegenként térnek vissza. Mert ahhoz, hogy az új kapcsok megerősödjenek, a régi kötődéseknek előbb-utóbb halványulniuk kell.

Ildit nem kérdezte senki, akar-e Svájcba menni. Felpakolták a vonatra és vitték. Holott neki az otthont Mamika halk dúdolása jellemezte. „A békák brekegése éjszaka, a disznók, ahogy a kis szemükkel hunyorognak, az izgatott kárálás, mielőtt levágják a tyúkot, az estikék meg a barackrózsák, a durva káromkodások, a könyörtelen nyári nap és a dinsztelt hagyma szaga” – ez jelentett számára mindent.

Ha át nem élted, nehéz megérteni, milyen az, amikor „nincs se istened, se hazád”, még csak nem is beszéled anyanyelvi szinten a hivatalos nyelvet. A Vajdaságban koszos magyarnak tartanak, Svájcban pedig „szaros idegen” vagy, maximum „papírsvájci”. Arról meg az öregek tudnának mesélni, milyen az, amikor a tanya, ahol az otthonod is van, egyazon helyen marad, mégis mindig egy másik, állítólag jobb országhoz tartozol.

A szülőföldeden maradt rokonok szerint: „jól el vagytok kényeztetve ott, nyugaton”. Luxusgond, ha arra panaszkodtok, hogy tinálatok minden drága, és hogy keményen meg kell dolgoznotok mindenért. Ti legalább biztonságban érezhetitek magatokat – mondják –, és nem kell a kommunistákkal meg a fasisztákkal törődnötök. Nem féltek attól sem, ha valaki szerbnek néz, vagy ha horvátnak, bosnyáknak kiáltanak ki titeket. Nyugodtan lehettek akár magyarok is.

Az új hazában egyre megy, honnan jöttél, elvárják, hogy beszéld a nyelvüket és értsd meg a kultúrájukat. Ismerned kell az államformájukat, a leghíresebb írójukat, még akkor is, ha az ott élők többségét mindez hidegen hagyja. Mert neked kell az állampolgárság, és szükséged van mások megbecsülésére is. Ezért nem kell nagydobra verni, ha valaki a saját szarjával telekeni a család vendéglőjében lévő illemhely csempefalát. Meg kell dolgozni azért, hogy az új helyen legyen emberi sorsod. Na, de mikor lehetsz végre önmagad?

Ildikónak nem kell az apa sorsa, aki kénytelen volt végignézni, ahogy megalázzák nagypapát, és elvették tőle a gyerekkorát. Most meg állandóan a kommunizmust és Titót szidja, vagy pálinkásüveggel a kezében próbál megszabadulni a múlt rémeitől. Mert másképp nem képes kibeszélni magából a fájdalmat. Nincs szüksége az anya sorsára sem, akinek csak a Mondial létezik, a családi kávézó. Tőle mást se hallani, csak hogy a munkával lehet előbbre jutni. Szerinte észrevétlennek kell maradni, belesimulni a környezetbe. Mindennap emberfeletti erővel kell teljesítened ahhoz, hogy végre valakik elfogadjanak.

Mindenhol te vagy a kisebbség, mások között az idegen. Mindig neked kell alkalmazkodnod apádhoz, anyádhoz, a szomszédhoz, egy országhoz, a világhoz. Csak magadhoz nem igazodsz. A regény főhőse még férfit sem találhatna magának anélkül, hogy ne lenne figyelemmel édesapja elképzelésére. Szerbet csak legutolsó helyen választhatna, oroszt biztosan nem, de igazából svájcit sem. Az eszményi férfi egyértelműen magyar lenne, de legjobb, ha mindjárt vajdasági magyar, aki – hasonlóan hozzájuk – kivándorolt. Neki ugyanis nem kell elmagyarázni a történelmet. Legyen persze neki rendes szakmája is, nem jöhet szóba holmi zenész vagy festő. És természetesen Svájcban telepedjen le ő is és legyen sikeres abban, amit csinál. De, mint tudjuk, a szerelem nem válogat, hirtelen jön és megtalál, még ha a szerető el is menekül, miután beléd szeretett.

Ildi és húga, Bori idővel egyre kevésbé értik, miért kell mindig megalázkodniuk mások előtt. Miért várják el a szüleik, hogy másokhoz alkalmazkodjanak. Ahogy felnőnek, egyre többet ismernek meg a szülők és a nagyszülők történetéből. Kezdik érteni a miérteket, ráismernek a felmenők és a közöttük lévő különbségekre. Ildi pedig lassan ráébred, hogy szeretne spontán lenni, kevésbé görcsösen cselekedni. Őt már nem lehet leszerelni olyan mondatokkal, hogy „legalább nektek legyen jobb sorsotok, mint nekünk, csak értetek dolgozunk”. Elege van abból, hogy folyton helyre teszik: neki mindent el kell tűrnie. Nem akar többé tapintatos lenni. „El akar tűnni ebből a derékba tört életből, ezekből a hétköznapokból, amelyek során szolgáltatóipar lesz maga az élet.” Csak egy szép ablakra van szüksége, ahonnan lehet bámészkodni, a napba nézni. Onnan néha az ember is visszatükröződik.

Az óbecsei születésű, de ma Svájcban élő Melinda Nadj Abonji könyve félig-meddig önéletrajzi ihletésű családtörténet, amelyben az elbeszélés idejét a főhős visszaemlékezései alakítják. (Nem is tudom, családnevét hogyan idézzem; valószínűleg egy Nagyabonyi van az emigrációs írásmód mögött. [Sajnos nem emigrációs – fűzte hozzá megjegyzését Páter Gregoriánusz. – Szerbiából már így vitte magával a nevét. A beolvasztás a születés ilyetén anyakönyvezésével kezdődik ugyanis. Nagy > Нађ = Nađ > (a régi írógépes világból, amikor esetleg ott nem akadt „đ” billentyű:) Nadj; Abonyi > Абоњи > Abonji]) A Svájcba bevándorló Kocsis család életét éppen ezért nem kronologikus sorrendben ismerjük meg, hanem a közeli és a távolabbi múltból előkerülő képek villannak bele a regény jelenidejébe. Az emlékezet nem rendszerezi a megélt tapasztalatot, az élet jelentős és látszólag jelentéktelen mozzanatait sűríti egybe, egymás mellé állítva szülők és gyermekeik élményanyagát.

A nyelvnek nagyon fontos a szerepe Ildi meséjében, mert az önkifejezés szempontjából meghatározó, hogy milyen eszközöd van megfogalmazni az örömöket, félelmeket, titkokat, kétségeket, boldog viszontlátásokat és szomorú búcsúkat, szerelmeket és halott rokonokat. Ahogy nem könnyű elbeszélni egy gyönyörű fát vagy egy ismerős utcakövet, ugyanúgy nehéz közérthető jelentést adni egy mosolynak vagy egy apró mozdulatnak.

Nadj Abonji a kirekesztettséget, a folyamatos önkeresést az anyanyelv és az emigráns nyelv közötti konfliktussal érzékelteti. Mert ha nem megy folyékonyan a káromkodás, nem tudod hallgatással jól kifejezni önmagad, biztos lehetsz benne, hogy a szeretett szavak elhalnak benned. Ha nincsenek meg a megfelelő szavak, hogy elmesélj egy életet, óhatatlanul is bábeli zűrzavar keletkezik a mondatokban.

Melinda Nadj Abonji

Melinda Nadj Abonji

Blaschtik Éva hűen az eredeti német szöveghez, amelyben a szerző magyar szavakat is felhasznál, dőlten kiemelve meghagy néhány jellegzetes német kifejezést. Mert van szó, kifejezés, ami más nyelvre nem ültethető át, vagy legalábbis annak jelentése pontosan nem érzékeltethető egy másik közegben. Ebből érthető meg igazán, hogy a szereplők milyen nehézkesen találják meg helyüket új világukban.

Az írónő hosszúra nyújtott, körkörös mondatokból építi fel a szöveget, amelyben feltorlódnak a szavak, látszólag összemosódnak a gondolatok. Nadj Abonji azonban felhasználja a tárgyakról, terekről alkotott benyomásait, az emlékfoszlányokból fakadó emócióit, s mondanivalóját egy sajátos történelmi háttérre alapozza. Az erőltetett mondatszerkezeteket ezáltal mély költőiséggel tölti meg, és sűrű, sodró lendületű szöveggé formálja regényét, amelyben a végére mégis csak összeér mindaz, ami ismerős és ismeretlen.

Ildikó kettéhasadt valóságával nem mindenki tud azonosulni, de sok minden ismerős lehet az olvasónak is Nadj Abonji könyvében. Például mi is emlékszünk még a Traubisodára (ma mintha csöndes reneszánszát élné), vagy az olyan vasárnapi ebédekre, amikor rég degeszre tömted magad, mégis tovább eszel, mert a nagymama főztjéből sosem lehet elég. Ahogyan minden bizonnyal sokan átélték azt is, amikor a családban a férfiak paprikavörös fejjel összeugrottak a politika miatt. Szóval nem kell, hogy az olvasó is idegenbe szakadt hontalan legyen, Nadj Abonji történetét mégis nagyon ismerősnek, rettentően közelinek érezheti.

Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl – megvásárolható a Polc.hu webáruházban.

Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl

Magvető Könyvkiadó, 2012