Ne kapkodva olvasd! | Hanif Kureishi: A kültelki Buddha

Posted on 2012. május 19. szombat Szerző:

0


Írta: M. Dalnoki Fanni

A kültelki Buddha - borítóAz irodalom olyan, mint egy komolyabb családi ebéd. Egy ilyen étkezés legalább három fogásból áll: szinte biztosan van húsleves egy csomó tésztával, hússal meg zöldséggel, aztán esélyes a rántott sertésszelet vagy pörkölt, esetleg valamilyen egyéb állat, mártásban. És persze ott a desszert, talán torta vagy más sütemény. Ezek súlyos dolgok. Rájuk kell készülni. Nem szabad sokat reggelizni, és ebéd után muszáj kicsit ledőlni, de legalábbis egy lyukkal kijjebb csatolni az övet/nadrágszíjat. Csak a nagyon fejlődésben lévő kamasz fiúk (esetleg csak simán kamaszok? Hogy a lányokat se érje hátrány, ha tovább visszük a hasonlatot) képesek hanyagul nekilátni, abszolválni, aztán kérni még egy adagot.

Az irodalommal valami hasonló a helyzet. Nem szabad úgy nekiülni egy szépirodalmi műnek, hogy majd elkezdem az elején, és huss, végigszáguldok rajta, mint a **light aktuális kötetén vagy a **otteren. Azok desszertek. Nagyon finom sütik, jó márkájú csokik, amikből pillanatok alatt képesek vagyunk eltüntetni egy egész doboznyit (talán utána megfekszik a gyomrunkat, de megérte!). Ez nem valamiféle kultúrsznobizmus. Egyszerűen az ember nem tud élvezni egy komolyabb témájú, mondanivalójú könyvet, ha nem fektet energiát az olvasásba. Egész egyszerűen csalódik, mert nem csúsznak az oldalak, vissza kell lapozni – elmélyülést igényel.

Azért tudom, mert ez volt a tapasztalatom Hanif Kureishi könyvével kapcsolatban. Nem mintha nem tudtam volna, hogy itt most irodalom fog fennforogni, csak épp egy ideje nem járt már ilyesmi a kezemben, és elfelejtettem, hogyan kell hozzáfogni.

A félig önéletrajzi történetben szereplő Karim Dél-Londonban született, indiai apa és angol anya gyermekeként. A „kültelken”. Ahol az iskolában minden szóba jöhető gúnynéven emlegetik az indiai-pakisztáni származásúakat, ahol köpködik és kínozzák őket az iskolatársak. Nem mintha erre ők nem hasonló gesztusokkal válaszolnának, de kevesebben vannak, és azért az ilyesmiből az embernek egy idő után elege lesz. A „kültelekről” menekülni kell. A ’70-es évek Angliája amúgy is kitűnő terep a menekülésre.

Az elején még ott vannak a hippik, akik lassan kiöregszenek, helyüket átveszik a punkok és anarchisták, a proletariátus hívei, a trockisták. Mindenki, akinek baja van a világgal, és úgy érzi, le kell rombolni ahhoz, hogy ezeket a bajokat orvosolni lehessen. Ehhez jön hozzá a tény, hogy Karim egzotikus, jóképű fiú, akit a lassan meghódított felső-középosztály érdekesnek tart, és elkezdi egyengetni színészi karrierjét. Belvárosi színházban kezd játszani egy ünnepelt rendező kiválasztottjaként, miközben végigszexeli, -drogozza és -sajnálja a ’70-es éveket. Családja lassan széthullik körülötte, szülei külön költöznek, barátai vagy eltűnnek, vagy annyira eltávolodik tőlük, hogy már nem jut velük közös nevezőre.

Mivel a mű félig önéletrajzi, a benne szereplő karakterek mások, mint egy regény szereplői. Egy fiktív történet, még ha történelmi vagy önéletrajzi ihletésű is, mindig olyan szereplőkkel dolgozik, akik valamilyen célból kerültek bele az elbeszélésbe. Szerepük van, jellemük, amellyel ilyen vagy olyan módon előrébb viszik a történetet. A valódi élet leírásakor a karakterek is valódiak. Nem azért nem következetesek egyes tetteik, mert az író tehetségtelen, hanem mert az ember ilyen, és kész. Kureishi mindegyik szereplője valódi és megfogható, és ha lehet ettől bizonyos események még ijesztőbbek vagy mulatságosabbak.

Ennek ellenére A kültelki Buddha nem tragédia. Komikus, szórakoztató jelenetek tarkítják, sokszor a maguk fekete humorával fűszerezve, néha kegyetlenül, de mindig borzasztó kifejezően. Ami azonban a legfeltűnőbb, a pőre szexualitás. Félek, itt ingoványos területre tévedtem, mert modern irodalom ilyesmi nélkül nem létezhet. A főszereplő Karim mindkét nemhez vonzódik, és a szerző nem tétovázik egy pillanatot sem, amikor ennek a vonzódásnak hangot kell adnia. Jellemző lehet a korra és a hangulatra, hogy a fiú emiatt a legkevésbé sem aggódik, nem is frusztrált tőle. Életelve, hogy olyan módon és annyiszor használja ki ezt a szerencsés adottságot, ahogyan és ahányszor csak alkalom nyílik rá. Az olvasó nagyon sok esetben páholyból nézheti ilyen-olyan légyottjait. Ezeknek a jeleneteknek a legtöbbször szerepük van a regényen belül, valamit valamivel összekötnek, valahova vezetnek, de erős a gyanúm, hogy néha az író egyszerűen élvezte minden szavát annak, amit leírt.

Hanif Kureishi

Hanif Kureishi

Számomra olyan a regény közege – a ’80-as évek közepén születtem –, mintha egy másik világon játszódna. A szülői elmesélésekből is a hetvenes évek hazai hangulatát ismerem valamelyest, ami – bár nagyon más, mint az én mai valóságom – mégiscsak ismerős. Ugyanannak az évtizednek az angliai viszonyait csak a történelemből vagy filmekből ismerem. Strange world, „idegen világ” – így fogalmaztam meg első benyomásomat a harmadik oldal környékén, de talán az alien (másik világbeli) sem lett volna nagy tévedés. Mások voltak a problémák, a mindennapi gondok – még az osztálytársadalom is mást jelentetett. Időre volt szükségem, amíg át tudtam engedni magamon a könyvet.

De mindenképpen megérte, mert valóságos lakomával lettem gazdagabb. Mellesleg megint eszembe jutott, hogyan kell hozzányúlni az irodalomhoz. Aki nálam tapasztaltabb, tájékozottabb, annak még ez sem szükséges. Csak nevet majd, és élvezi Karim meg a dán dog kalandját.

Hanif Kureishi: A kültelki Buddha – megvásárolható a Polc.hu webáruházban.

Hanif Kureishi: A kültelki Buddha

Scolar Kiadó, 2012.