Girbegurba utcák és emberek | Beszélgetés Sajdik Ferenccel

Posted on 2012. május 4. péntek Szerző:

1


Az interjú eredetileg 2010. augusztus 19-én jelent meg az olvassbele.hu-n.

Írta: Bedő J. István

Sajdik Ferenccel nagyon sok éve ismerjük egymást. Időnként előveszem (még keretezetlen) rajzait, nézegetem, és rögtön jobb kedvem lesz. És erre, tessék, most mehetünk a vernisszázsra, merthogy kollégái, pályatársai kiállítást hoztak össze a születésnapja tiszteletére.

Sajdik Ferenc

Sajdik Ferenc

Hihetetlenül sok figurád közismert, de leggyakrabban Pom-pom papájaként szoktak emlegetni, én is ezt tettem. Nem bánt, hogy csak ehhez kötnek sokan?  Egyáltalán szerettél rajzfilmet készíteni?
Igen is meg nem is. A rajzfilmnél legalább százhúsz rajzot kell elkészíteni a forgatókönyvhöz, és ezeken a figuráknak egyformáknak kell lenniük, mert ennek alapján dolgoznak a fázisrajzolók. De én ahányszor kézbe vettem a ceruzát, mindig valami más jött ki, úgyhogy végül fölmentettek ez alól.

Könnyen születtek meg ezek a figurák?
Nem emlékszem különösebb kínlódásra velük. Talán kicsit karakteresebbre kellett volna venni őket. De ilyen a stílusom, nem tudok kibújni belőle.

Isten ments, hogy kibújjál. Kaptam a városképeidből is. Ezek hitelesek, bár nem a Zórád Ernő-féle, ravasz képszögekből megmutatott városrajzok, hanem a mi szeretett, kicsit slampos városunk.
Ez igaz. Vácon van egy állandó kiállításom. Vácot is megrajzoltam, de óvakodok odaírni pontosan az utcaneveket, mert akkor meg kell számolni, hány ablak van… ez nagyon zavar. Igazából én akkor tudom elengedni magam, ha egy kicsit szabadon rajzolhatok. Ezért aztán szívesebben rajzolok kitalált városokat, mint valódit. Budapestet nagyon szeretem, olyan szép részletei vannak.

Vác hogyan került a képbe?
Ott éltek a nagynénéim, és fiatal koromban sokat elbicikliztünk oda. Megérte húsz kilométert pedálozni, nagyon finom dolgokat készítettek…

Nem merem föltételezni, hogy az a fajta romantikus festő volnál, aki kiül a térre és fest.
Azért meg szoktam tenni. Nemrégen a Kossuth téren rajzoltam valamit, és olyan különösen néztek rám, hogy gyorsan abbahagytam. Egyszer meg valami lángosos APEH ellenőrnek nézett. Szóval néha inkább lefényképezem a részletet, ami tetszik, és aztán otthon festem meg.

Van kis vázlatfüzeted? Olyan Codex Sajdik, tükörírással?
Van, de embereket szoktam rajzolni bele. Olyan arcokat látok!

A városképek az utóbbi évek termése.
Mostanában sokat festek, meg pasztelleket készítek, de a táblaképek is olyanok, mint a karikatúrák, görbe utcákkal, nincs rajtuk egy egyenes vonal.

Budapesti anziksz - Gül baba utca

Budapesti anziksz – Gül baba utca

Az élet utánozza a művészetet: Prágában is, Bécsben is vannak olyan új épületek, amelyek mintha táncolnának.
De hát régebben is volt: Hundertwasser…

A hetvenes években volt egy hosszú sorozatod a Lúdas Matyiban: A jövő század állatai.
Tulajdonképpen a Pom-pom ebből született. Sívó Mária, a Corvina Kiadó szerkesztője meglátta ezeket a figurákat, és ő javasolta, hogy kellenének még hasonló fantasztikus lények, és belőlük lehetne egy mesét összehozni. Én firkálgattam egy kislányt valamivel a fején, meg egy kövér madarat, aki annyit zabál, hogy nem tud elutazni. Aztán rájöttünk, hogy ehhez Csukás István kellene, akit mindketten szerettünk. Humanista meseíró, amilyenből ma kevés van. Szóval két papája van Pom-pomnak. A mese a rajzokból indult ki, bár általában az író ír, a rajzoló csak utána dolgozik. De aztán Csukás formálta mesévé, a Pom-pom nevet is ő találta ki.

Festéktüsszentő Hapci Benővel, a Radírpókkal meg a Madárvédő Golyókapkodóval, meg Körmendi János hangján…
…Gombóc Artúrral. Egyszer valaki rám nézett, és azt mondta, nagyon hasonlítok a Gombóc Artúrra, és ugye én vagyok a Sajdik Ferenc. De aztán kiderült: tudta, hogy nekem kell érkeznem. Szóval a felismerés nem volt igazi…

Dargay Attila is minden figurájára a saját élénk, csillogó szemét rajzolta.
Az ember sokat rajzolja önmagát. A tükörben én már nem is nézem magamat, csak azt, hogy hol kell még leborotválni az arcomat.

Mondják, hogy világhírű grafikusaink vannak, de ezt csak mi tudjuk. Külföldön ismerik a munkáidat?
Könyvek többnyelvű kiadásaiban jutottak külföldre a rajzaim. Átvették a karikatúráimat például a svájciak, meg német újságok is, de galériába nem kerültek.

Vénusz

Vénusz

Az életrajzod szerint ezer könyvet illusztráltál.
Túlzás, legfeljebb csak ötszázat. De a feleségem nyilvántartja…

Van olyan munkád, amit már nem vállalnál?
Egyszer a bizományiban láttam egy füzetet, egy rajzfilmvázlatomat. Gondoltam, megveszem és széttépem. Annyira rossz rajzok voltak…

És megvetted?
Nem, halkan elmentem, hogy ne tudják, hogy az enyém… Nem tudom, hogyan kerültek oda. De sok lehet mindenfelé. Elég sok eredetit nem kértem vissza a kiadóktól.

Nekem is van néhány kiadói eredetim. Amikor selejtezés volt, nem hagytam őket elveszni. Nagyon szeretem a derűjüket. Azt hiszem, hogy te alapvetően optimista vagy. Még nem is láttam szomorú figurádat. Volt egyáltalán?
Nem…, nem hiszem.

Sajdik Ferenc üdvözli az Olvass bele magzint

Sajdik Ferenc üdvözli az Olvass bele magzint

Beszélgetésünk innentől kezdve magánéleti (és balatoni) vizekre terelődik. Sajdikék még elmennek egy kis késői nyaralásra, ha majd az iskolakezdéskor az unokák átadják a kis vityillót. Elmeséli még, hogy nevét majd a bátyja gyerekei viszik tovább, mert ő mindig lányokat akart, és kettő van is. Végül pedzegetem, hogy a jövő század állatai után a jövő évtizedek celebjeinek arcképcsarnokát kellene megalkotnia. Hiszen még nagy jövő áll előtte. Amióta ismerem, középkorú. Most is még csak nyolcvanéves.