Különclegesség | Murakami Haruki: 1Q84

Írta: Salamon Eszter

Csúnyán elbánt a magyar kiadó mindazokkal, akik belevágnak Murakami Haruki új regénye, az 1Q84 (olvasd: ezerkülöncszáznyolcvannégy) olvasásába. A könyv olvastatja magát. Az első kötet végén biztosan nem lesz olvasó, aki ne akarná azonnal kézbe venni a másodikat, amit meg is tehet. A harmadikra viszont még az idei Könyvfesztiválig várni kell.

Murakami Haruki hazánkban nem örvend akkora népszerűségnek, mint a világ más részein, ám új regényét a tavalyi év legjobban várt könyvei közé sorolták itthon is. A hatvanas évei elején járó japán szerző neve évek óta rendszeresen felmerül a fogadóirodák listáin, mint az irodalmi Nobel-díj lehetséges díjazottjáé. Új regényének első kötetéből hazájában egy nap alatt egymillió példányt adtak el, Angliában és Amerikában pedig (ahogy azt már korábban megírtuk) a Harry Potter-könyvekhez hasonlóan éjféli nyitva tartással várták a rajongókat. Nálunk nem volt ekkora érdeklődés a könyv megjelenésekor, pedig a bestseller-listák éllovasai közül kevés érheti utol olvasmányosságban, izgalomban és kalandban. Az, hogy mindehhez még értékes irodalomról is van szó, cseppet sem von le a könyv értékéből.

Murakami hihetetlen tehetséggel képes megragadni az olvasó figyelmét, a történet a legjobb ponyvaregényekhez, például Stieg Larsson Millennium-trilógiájához hasonlóan beszippant és nem ereszt. Ahogy azt már megszokhattuk tőle, Murakami regénye tele van zenei és irodalmi utalásokkal és összefüggésekkel. Nem véletlen az egyébként szintén összességében bőven 1000 oldal feletti trilógiával való összevetés sem. Egy férfi és egy nő, két párhuzamos és ugyanakkor összeérő történet, nők elleni erőszak – hogy csak néhány dolgot említsek.

Az első kötet elején két, látszólag egymással össze nem függő történettel ismerkedünk meg. A legelső fejezetben Aomame, a csinos, fiatal hölgy egy taxiban a dugóban ragad egy tokiói városi autópályán, amely a város felett fut. A valamiért furának tűnő taxiban Aomame (a név ritka, jelentése zöldbab) Janáček Simfoniettáját hallgatja, ám fogalma sincs, hogyan ismerte fel azonnal. A taxisofőr hirtelen arra hívja fel a figyelmet, hogy nyugodtan kiszállhat a taxiból, mivel egy vészkijárati létrán át lemászva biztosan gyorsabban ér oda, ahová éppen siet. Bár nem javasolja neki, hogy kosztümben és tűsarkúban lemásszon a létrán, ez minden bizonnyal az egyetlen lehetősége arra, hogy időben odaérjen. Még búcsúzóul felhívja a lány figyelmét arra, hogy „minden más, mint aminek látszik”. „De a látszat nehogy megtévessze ám! Rendszerint csak egy valóság létezik.”

Hogy ez igaz-e, nem lehetünk benne egészen biztosak. Aomame gyilkolni indult, egyetlen, láthatatlan tűszúrással öli meg áldozatát, egy feleségkínzó férfit. Mire a találkozójuknak otthont adó hotelbe ér, már nem 1984-ben, a regény valós idejében van. A rozsdás tűzlétra átjárót nyitott egy másik valóságba – olyanba, amelynek létezésével Murakami már több regényében foglalkozott. A létrán lemászva átkerült egy párhuzamos valóságba, 1Q84-be. A kérdés csak az, vajon 1984 továbbra is létezik-e párhuzamosan vagy valóban csak egy valóság létezik.

Aomame számára először csak apró változások tűnnek fel, ám hamarosan rájön arra, hogy ha kis dolgokban is, de a történelem is megváltozott. A változásoknak mind közük van egy Előfutár nevű szektához, amelynek titokzatos Vezetőjét kevesen látták.

Aomame történetével párhuzamosan, a páros fejezetekben kibontakozik a matematikai zseniként indult magányos és meg nem értett tehetségű író, Tengo története is. Tengót szerkesztője rábeszéli, hogy szellemíróként (közismert kifejezéssel strómanként, négerként) írja át egy fiatal lány Légből szőtt gubó című regényét, hogy a mű elnyerjen egy irodalmi díjat. A regény teljes történetét csak a második kötet végén ismerjük meg, ám annyit mindvégig tudunk, hogy különös apró lényekről, a little people-ről szól, akik egy döglött, vak kecske száján át tűnnek elő. Az eredeti, 17 éves szerző, Fukaeri legalább annyira furcsa, mint a történet. A gyönyörű kislány látszólag semmilyen érzelem kifejezésére sem képes, mondatait furcsán fűzi, hangsúlyozza. Tízéves koráig az Előfutár közösségében élt, onnan menekült el, és azt állítja, a történet igaz, a little people láthatóvá is válik az ember számára.

Aomame a személyi edző és bérgyilkos, valamint Tengo, a matematikatanár és író története két, egymás mellett futó, ám egyre közeledő csigavonalban zajlik. A történet előrehaladtával egyre több a „véletlen” egybeesés. Míg az első kötet tulajdonképpen csak egy igen terjengősre sikerült előjáték, a második kötetben egyre inkább biztosak vagyunk abban, hogy a két szálnak egyszer csak össze kell futnia. Az előjáték kifejezés használata a regénnyel összefüggésben sokkal inkább helyénvaló, mint az előszó. A történetben központi szerepe van a szexualitásnak és a szerelemnek, amelyek nem feltétlenül egyszerre vannak jelen. Mindkét főszereplő reménytelennek tűnő módon szerelmes, ugyanakkor a szerelem nélküli szexualitás is fontos mindkettejük életében.

A két főszereplő mellett a regényben számos nagyon izgalmas, különleges karakter tűnik még fel. Ilyen Aomame munkaadója, a gazdag Madame, aki az erőszak áldozatául esett nők védelmezője, Tamaru, a Madame profi, meleg testőre, egy fiatal és magányos, nagy szexuális étvágyú rendőrlány, Tengo apja, aki az állami televízió díjbeszedője, egy agresszív figura, aki Tengóra ráerőszakolni próbál egy ösztöndíjat, Komacu, Tengo fura modorú és kétes erkölcsű szerkesztője, illetve a már említett szektafőnök. Ezek a figurák azok, akik segítik vagy gátolják a két főhőst abban, hogy sorsuk összetalálkozzon.

Murakamitól megszoktuk, hogy műveiben jelentős szerepe van a klasszikus és jazz muzsikának (egy időben dzsesszklubot működtetett feleségével együtt). A regény fő zenei motívuma a már említett Janáček szerzemény mellett egy jazz-standard, az It’s Only a Paper Moon.

A jazz legnagyobbjai által feldolgozott klasszikus sláger érdekes utalás a regényben folyamatosan visszatérő furcsa jelenségre, nevezetesen arra, hogy az 1Q84 világában nem egy, hanem két Hold van az égen. A kérdés az, hogy a másik Hold igazi-e, mások is látják-e vajon. Lehet, hogy a második Hold papírból van? A legnagyobb kérdés mégis az, hogy is került az égre a második Hold. Vajon Tengo volt-e az, aki előidézte a megjelenését a Légből szőtt gubó átírásában segédkezve.

Az összetéveszthetetlen, egyéni stílus számos irodalmi mestermű előtt is tiszteleg. A cím egyértelműen George Orwell kultregényére, az 1984-re utal, a történetben pedig több utalás is történik Csehovra, Dosztojevszkijre és más orosz szerzőkre, a történetszövés pedig a Murakami által tisztelt orosz irodalmi hagyományokhoz is közel áll.

Fontos szerepet játszanak a regényben a szekták is, ami szintén visszatérő téma Murakami életművében. A tokiói metró elleni gáztámadás után könyvet is írt az azért felelős szektáról, mely roppant hasonlatos a könyvben szereplő, a japán buddhizmusra épülő Előfutár közösséghez. A szektás vallásosság mindkét főszereplő életében megjelenik, Aomame életében fontos szerepet játszott egy másik, nem kevésbé ambivalens megítélésű vallási közösség, a Jehova tanúihoz hasonlatos keresztény szekta, amelyből még gyermekként elmenekült. A kétféle vallási közösség közötti hasonlóságok és különbözőségek különleges módon hangsúlyozzák ki a vallási fanatizmus veszélyeit.

A regény élvezeti értékéből sajnos elvesz a magyar fordítás (az angol fordítást viszont a nyelvet tudóknak kifejezetten ajánljuk, annál is inkább, mert az amerikai kiadás egyben tartalmazza mindhárom könyvet, míg az angol esetében a három könyv két kötetben kapható). Az első kötetet és a második kötet első négy fejezetét Erdős György fordította, a második kötet többi részét pedig Nagy Anita. Úgy tűnik, hogy a munka közben sajnálatosan elhunyt fordító anyagát túlságosan is tiszteletben tartották, vagy talán nem szerkesztették megfelelően. Egy internetes bejegyzés számos fordítási hibára hívja fel a figyelmet. Nagy Anita szövege sokkal kidolgozottabb, költőibb. Így a fordítás igen egyenetlen, ám szerencsére – mivel a gördülékenyebb fejezetek a mű végén olvashatóak – az összhatás pozitívabb.

A terjedelem ellenére az 1Q84 matematikai precizitással szerkesztett, elképesztően feszes történet, szerelmi történet és egy thriller egybeolvasztva. Az összetéveszthetetlenül modern szerző a tévésorozatokban és izgalmas ponyvaregényekben megszokott eszközzel élve minden fejezet végén felkelti az olvasó érdeklődését, minden esetben azt érezzük, ennek a folytatását azonnal meg akarom tudni. De nem, az Aomame történetét mesélő fejezetek után Tengo története folytatódik. A regény ettől is letehetetlenné válik. Amikor pedig feltűnik benne az a bizonyos fegyver, aminek szükségszerűen el kellene sülnie valamikor a történet folyamán, a feszültség tovább fokozódik. A most piacra dobott első két kötet után az olvasó azzal az érzéssel csukja be a könyvet, mint egy klasszikus dráma második felvonása végén, amikor a feszültség a tetőfokára hágott, de még minden lezáratlan.

És a magyar nyelvű harmadik kötetre még több hónapot kell várni.

Adatok:

• Az első könyv fülszövege
• A második könyv fülszövege

Murakami Haruki: 1Q84

Geopen Kiadó, 2011