A kiállítást megnyitja: Richárd atya (interjú)

(az interjú eredetileg 2010. szeptember 18-án jelent meg, korábbi lapunkon az olvassbele.hu-n)

Írta: Bedő J. István

Olykor a mű születése is van olyan izgalmas, mint a kész alkotás. Szeretem az olasz dómok múzeumait, ahol a tervezés, a modellek, az építés, a restaurálás részletei láthatók. Tihanyban Korniss Péter éppen a fotókiállítására készült, szinte mind falra kerültek már a Kötődés (A Kötődés 1967–2008 albumból válogatott) képei.

(Egy kiállítás, egy könyv: egy üzenet – mondja Korniss Péter – Azért olyan fontos a szerkesztés. Hogy melyik kép van melyik mellett és melyik mögött, ahogy egy könyvben is nagyon fontos, hogy melyik van vele szemben, és mi következik utána.)

Egy tárlat összeállítása mindig kínlódás, a helyhez kell alkalmazkodni. Itt olyan asszisztenciát kapott, amire nem számított: az apátság első embere, dr. Korzenszky Richárd perjel jött megnézni szerkesztői munkát. Csupán néhány megjegyzést tett, de – a fotográfust idézem – „tudta melyik fal a fontos, melyik mellett mennek el – szóval lehet rá hallgatni. Onnantól kezdve minden a helyére került.”

Anekdotaként hangzik el utóbb, hogy ahol képeit a fotográfus ma elrendezi, ifjúsági szállásnak kellett volna épülnie, ami aztán ilyen-olyan akadályok miatt nem valósulhatott meg. De ezzel a belmagassággal ideális, sokak által látogatott kiállítóhellyé vált.

Fekete majdnem farmeros, fekete pólós férfi, Richárd atya bukkan fel a világos termekben, néhány pillantással méri fel a helyzetet. Később megkapom a magyarázatot: szeret fényképezni, kiállít, vendég fotósokat hív Tihanyba. Egy fotóiskolát vezető fiút kért közvetítésre, szeretné, ha Korniss kiállítana az apátságban. Vállalta a tárlat megnyitását is. A hivatalos ceremónia előtt kérdeztem, miről szándékozik beszélni. (Korniss távolabbra ment, hogy ne hallhassa időnek előtte; így korrekt, ezt mondta.)

»A képeket nézve, meg a Korniss-albumokat lapozva, de különösen az utolsó albumot, a Kötődések címűt, képek jelentek meg előttem – kezdi Richárd atya. – Egészen más képek. Sütő Andrásnak az Anyám könnyű álmot ígér című szociografikus önéletrajzából. Számomra igen nagy élmény volt ez a könyv. Képszerűen van előttem jó néhány mondat ebből a könyvből. Bár nem ugyanaz a világ jelent meg itt, mégis: mintha. Egy párhuzamos világ.

Azon tűnődöm, ahogy Sütő kezdi: „Anyám könnyű álmot ígért naphaladáskor a cöveklábú asztalnál, amely esőben, jégverésben tisztul, s piros paradicsommal, hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem. És télen vár, mint egy hófödte koporsó.” A könyv záró képe pedig, ahogy néznek utána szülei, és „néz ki belőlük a lélek, mint toronyból a bakter”.

Költőiség van a Sütő-írásban, amelynek a párhuzamát érzem ezeken az erdélyi fotókon. Ahogyan Sütő András írásában ütközik a jelen és a múlt, ugyanúgy Korniss fotóin ott van egy régmúlt világ, amely a jelenben van. S ebbe belehasít valami embertelen is, egy olyan világból, amit civilizált világnak nevezünk. De Európának vagy Amerikának a civilizációja, és ezeknek az embereknek a kultúrája óriási kontrasztban áll egymással. Ez a kontraszt látható Kornissnak a képein. Nem visszasírja a múltat, hanem megmutatja azt a jelent, amelyben élnek a gyökerek. Gyökerek, amelyek megjelennek a természeten viselt népi hímzésekben, a férfiak kalapján, számtalan motívumban. Ebbe hasít bele egy embertelen világ, hajmosóreklámmal vagy nejlonzacskóval.

Számomra is keserves élmény volt Erdélyt meg Kárpátalját járva, hogy láttunk valamiféle ősi kultúrát, de a házak sarkán megjelenik a parabolaantenna. És ezen keresztül valamiféle nagyvilág, amiről úgy gondolják, hogy civilizáció És nem veszik, nem vesszük észre, hogy ez tulajdonképpen méreg.

Korniss ezzel a képsorával azt teszi, amit Sütő András tett a maga írásával. Megkérdi a bevezetőben: Anyám, milyen írás legyen?, és a válasz: Igaz legyen.

Korniss fotói kimondják ezt az igazságot. Hogy ettől könnyebb lesz-e az álmunk, nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy nehezebb lesz tőle a szívünk. De hogy ezt az igazságot ki kell mondani, az is biztos. És ha ezt az igazságot kimondjuk, akkor talán az utolsó előtti pillanatban talán meg tudjuk állítani azt a fajta pusztulást, ami veszélyezteti ezt a kultúrát, és veszélyezteti a mi életünket is.«

Kapcsolódó cikkek:

Interjú Korniss Péterrel

KÉPGALÉRIA