Halálos játékosok | Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Posted on 2012. január 18. szerda Szerző:

1


Írta: Szeifert Natália

Király, dáma, bubi - címlapVannak olyan szerzők a világirodalomban, akiket magamban csak kipipált íróknak nevezek. Ők azok, akiket a nagyközönség többnyire egyetlen (fő)művükkel azonosít, és nem is nagyon olvas tőlük mást, ezzel tehát »ki vannak pipálva«. Vladimir Nabokov is ilyen, az ő „keresztje” a Lolita. Pedig fantasztikusan jó mesélő, ezt a Király, dáma, bubi is bizonyítja.

A könyvet huszonnyolc éves korában írta, ez volt a második orosz regénye. Habár az Európa Kiadónál 2011-ben megjelent szöveg az eredetinek egy későbbi átirata, nincs kétségem afelől, hogy az első verzió is igencsak jó lehetett. Ahogy az előszóban maga Nabokov írja: „sziporkázó szörnyeteg” – pontosan az. Saját bevallása szerint azért írta át 1968-ban, mert „lötyőgősnek” találta.

Ha megpróbálnánk összefoglalni a Király, dáma, bubi tartalmát, eléggé sablonos szerelmi háromszög bontakozna ki belőle. Nincs is értelme – ahogy sok más ragyogó mű esetében – az alaptörténet felől közelíteni. A jó író éppen a hogyannal fog meg minket, azzal bűvészkedik. A tökéletes beleérzéssel, amivel a karaktereit megformálja, miközben megtartja a tárgyilagos elbeszélői hangot. A váratlanul szürreálisba csapó fordulatokkal, amelyek valahogy mégis a helyükre kerülnek. A sok nézőpontos cselekményvezetéssel. A hihetetlenül precíz mondatokkal. Az álnok kis sejtetésekkel… Nabokov mindezeket remekül csináljaVargyas Zoltán pedig méltón fordítja.

Részletezés nélkül: Dreyer a gazdag férj, Martha az unatkozó, hideg feleség, és Franz, a fiatal, vidéki unokaöcs, aki Berlinbe költözik, s munkát vállal a nagybácsi áruházában. Övék a háromszög.

Nyilvánvaló, hogy Martha csak a férje számára olyan hideg, mint egy szobor, a jóképű Franz-cal ő lesz a testi-lelki szerelem istennője. Kalandnak szánja a fiút, de szerelem lesz belőle, láttunk már ilyet. Ahogy olyat is, hogy a titkos viszony résztvevői számára vágyuk beteljesedéséhez (hogy örökké együtt legyenek) a gyilkosság tűnik az egyetlen megoldásnak. El kell távolítani a férjet.

Igen ám, de a terv és megvalósítás között óriási az út. Nem csak hosszú, de széles is, tele elágazásokkal… Ezt Dosztojevszkij óta nagyon jól tudjuk, és nem véletlenül hozom őt példaként. Nabokov részletes, sejtető-megengedő, mégis szenvtelen technikája, amivel a kötet jó részében a cselszövés körüli eseményeket írja le, határozottan emlékeztet a nagy elődére, és nem is marad el mögötte (legfeljebb terjedelemben).

A cím ne tévesszen meg senkit, a kártya(játék) – azon kívül, hogy egy színdarab címeként megemlítik – tulajdonképpen allegória. Többszörös az áthallás, szinte végtelen sok vonatkozását fedezhetjük fel. Legkézenfekvőbben a három ember közt zajló játszmát, a király (Dreyer), a dáma (Martha), és a bubi (Franz) soha ki nem terített lapjai mögül kikandikáló színjátékot.

Vladimir Nabokov

Vladimir Nabokov

Tartogat további meglepetéseket is a könyv. Olyan (szürreálisnak tűnő) szereplő bukkan fel például a házban, ahol Franz szobát bérel, amilyenre más írók egész regényeket építenek fel. Nabokov megengedheti magának, hogy mellékes epizódfiguraként illessze a történetbe.

Az események lassú kibontakozása után a végkifejlet (amelyet várva egyre gyorsabban lapoznánk) nem okoz csalódást, szinte sejthető. Mégis, az utolsó oldalakig bizonytalanságban maradunk. Ahogy a szereplők is más-más színezetet kapnak minden egyes újabb fejezettel: hol megértjük, hol elítéljük őket. Végső ítélet azonban – még ha fel is lélegzünk, amikor a könyvet becsukjuk – nincs.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Európa Könyvkiadó, 2011