M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elültetett kertész (részlet)

Posted on 2012. január 11. szerda Szerző:

0


Agatha Raisin és az elültetett kertész - címlapAGATHA RAISIN

Agatha Raisin, lánykori nevén Agatha Styles, egy birminghami munkásnegyedben született. Mindig is szeretett volna még legalább két keresztnevet – a Caroline vagy az Olívia például megtette volna. Szülei, Joseph és Margaret Styles mindketten munkanélküli szeszkazánok voltak. Segélyeken és alkalom szülte bolti lopásokból éltek.
Az iskolában Agatha hamar leküzdötte kezdeti félszegségét, és rámenős, agresszív modort vett fel, amivel elijesztette a többieket.
Tizenöt éves korában a szülei úgy döntöttek, ideje, hogy Agatha pénzt hozzon a konyhára, és az anyja egy tésztagyárban talált munkát neki: a futószalagon mozgó kekszes dobozokat kellett ellenőriznie.
Amint sikerült elegendő pénzt félretennie, Agatha elhúzta a csíkot Londonba, ahol pincérnőnek állt, és esti iskolában kitanulta a gyors- és gépírást. Csakhogy beleszeretett az étterem egyik vendégébe, Jimmy Raisinbe. Jimmynek fekete sörénye, égszínkék szeme, és ellenállhatatlan vonzereje volt, a pénzt meg két kézzel szórta. Ő beérte volna egy viszonnyal is, ám a szerelemittas Agatha ragaszkodott a házassághoz.
Albérletbe költöztek a Finsbury Parkban, ahol Jimmy pénze, amiről soha nem volt hajlandó elárulni, honnét szerezte, szép lassan elfolyt. A férfi meg ivott. Agathának rá kellett döbbennie, hogy cseberből vederbe pottyant.
Agatha rendkívül becsvágyó teremtés. Egyik este, midőn hazaérkezve holtrészegen, az ágyon kiterülve találta Jimmyt, összepakolta a holmiját, és lelépett.
Titkárnőként helyezkedett el egy PR-cégnél, ahol hamar elkezdett feljebb kúszni a szamárlétrán. Sikereit a rámenősség és a hízelgés együttes alkalmazásával érte el. Szorgalmasan gyűjtögette a pénzt, míg végül saját vállalkozásba fogott.
De Agatha mindig ábrándos természet volt. Sok-sok évvel korábban, még gyermekként, egyszer elvitték a szülei egy varázslatos kirándulásra. A Cotswoldsban béreltek házat egy hétig. Agatha sosem feledte azt a csodás kirándulást, és a vidék szépségét. Így amint felhalmozta a megfelelő summát, idejekorán nyugdíjba vonult, és házat vásárolt a Cotswoldsban, Carsely falvában.
Először akkor csapott fel detektívnek, amikor csalt a falu pitesütő versenyén, ahová bolti pitével nevezett be. A bíró mérgezésben elhalálozott, és a megszégyenült Agathára hárult a valódi gyilkos leleplezése. Kalandjait első Agatha Raisin regényemben, az Agatha Raisin és a spenótos halálpitében írtam meg, melyet további kötetek követnek. De legyen bármily remek nyomozó, Agathának a szerelemben nincs szerencséje. Rátalál-e valaha a boldogságra álmai férfiújával? Most majd kiderül!

Első fejezet

Az enyhe, latyakos tél lassan tavaszba fordult, amikor Agatha Raisin egy hosszúra nyúlt vakáció után komótosan autózott hazafelé Carsely falvába. Elhitette magával, hogy pompásan mulatott a holt falutól távol. Megjárta New Yorkot, azután a Bermudákat, azután Montrealt, onnét rögtön Párizsba vitt az útja, és tovább, Olaszországba, Görögországba, Törökországba. Tehetős nő létére Agatha nem volt hozzászokva, hogy vagyonokat költsön magára, ezért némi bűntudat gyötörte. Azelőtt többnyire exkluzív társasutazásokra fizetett be, most viszont egyedül vette nyakába a világot. Carsely felélesztette bátorságát a barátkozáshoz, ő legalábbis így hitte, mégse hozott haza mást, mint egybemosódó hetek emlékét, amelyeket szállodai szobákban, vagy a turistalátványosságok makacs, társtalan ostromlásával töltött.
Persze semmi esetre se ismerte volna el, hogy mindvégig magányosnak érezte magát, ahogy azt sem vallotta volna be, hogy távolmaradásának bármi köze lenne a szomszédjában lakó James Lacey-hez.
Annak az esetnek a végén, amire ő csak „utolsó ügyem”-ként szeretett gondolni, Agatha túl sokat ivott a helyi kocsmában egy falubéli nővel, és mikor hazament, trágár jelet mutatott a háza ajtaját támasztó Jamesnek.
Másnap kijózanodva és megbánással telve alázatosan megkövette a jóképű agglegényt, és bocsánatkérését hallgatólagosan elfogadták. De a barátságuk felszínes ismeretséggé langyosodott. James váltott vele néhány szót, ha összefutottak a kocsmában vagy a boltban, de már nem ugrott át hozzá kávézni, és ha az előkertjében tevékenykedve észrevette Agathát az utcán közeledni, menten berohant a házba. Így hát Agatha külföldre vitte sajgó szívét. Carsely áldásos befolyása nélkül feltámadt a régi énje, más szóval újra tüskés, agresszív és rosszmájú lett. Macskái kosárban utaztak a hátsó ülésen. A hazaúton szedte fel őket a macskapanzióban. Annak dacára, hogy még mindig férjes asszony volt – noha évek óta színét se látta a férjének, nem is akarta látni, azt is kitörölte a fejéből, hogy a férfi létezik −, tipikus falusi vénkisasszonynak érezte magát.
Carsely falva csendesen heverészett a bágyadt napsütésben. A kéményekből füst kígyózott. Agatha végighajtott a főutcán, a tulajdonképpeni Carselyn, ami ezen kívül csak egy-két mellékutcából, meg a kültelki lakótelepből állt, és éles kanyarral befordult a zsúpfedeles házának otthont adó Orgonás-dűlőre. James Lacey a szomszédja volt. És füstölt a kéménye. Agatha szíve megdobbant. Mennyire szeretett volna megállni a férfi háza előtt, és kurjantani egyet: „hazajöttem”, de tudta, mi történne: James kiállna a lépcsőre, komoran végigmérné, udvariasan mormogna valami olyasmit, hogy: „jó újra látni”, és már iszkolna is vissza a házba.
Kezében a cicák, Boswell és Hodge kosarával, Agatha bement a házába. Mellbe vágta a tisztítószerek és a fertőtlenítő szaga, annak ékes bizonyítékaként, hogy ügybuzgó takarítónője, Doris Simpson szabad kezet kapott, mialatt ő odavolt. Megetette a macskákat, és kiengedte őket, aztán behozta a bőröndöket a kocsiból, megtöltötte a szennyes kosarat, és kirakodta a Carsely hölgyeinek szánt apró ajándékdobozokat.
Mrs. Bloxbynak, a lelkész feleségének mutatós selyemsálat hozott Isztambulból. Ki volt éhezve az emberi társaságra, ezért úgy döntött, átsétál a paplakba, és odaadja neki.
Közben lement a nap, s a paplak sötétnek és kihaltnak tűnt. Agathát egyszerre balsejtelem fogta el. Igaz ugyan, hogy nem tudott rossz szájíz nélkül Carsely-ra gondolni, de elképzelhetetlennek találta, hogy a kedves lelkészné ne legyen többé. Lehetséges volna, hogy a lelkészt másik egyházközségbe helyezték, mialatt Agatha utazgatott?
Agatha zömök, középkorú nő volt kerek, meglehetősen házsártos ábrázattal és apró maciszemmel. Barna, erős haját rövidre vágta  ezt a frizurát még a 20. század elején találták ki, de Agathánál azóta se ment ki a divatból. Szép volt a lába, drágák a ruhái, és senki se gondolta volna, ha megpillantja őt reménykedve ácsorogni a paplak küszöbén, hogy egy baráti arc látásának bátortalan vágya bújik meg a többrétegű páncél alatt, amit Agatha hosszú évek munkájával növesztett magára.
Bezörgetett, és megkönnyebbült, amikor odabentről lépések zaját hallotta. Nyílt az ajtó, és mögötte Mrs. Bloxby mosolygott Agathára. A lelkésznének finom vonásai voltak, őszbe vegyülő barna haját ódivatú kontyban viselte.
– Kerüljön beljebb, Mrs. Raisin – mondta a rá oly jellemző, az egész arcra kiterjedő mosolyával. – Épp teázni készülök.
Agatha, aki már el is felejtette, milyen az, ha kedvelik az embert, Mrs. Bloxby kezébe nyomta a csomagot, és mogorván mondta: – Ez a magáé.
– Nahát, igazán kedves! De jöjjön csak be. – A lelkészné előrement a nappaliba, lámpát gyújtott. Agatha úgy zöttyent le a pamlag párnái közé, mint aki révbe ért, Mrs. Bloxby meg közben rádobott egy fahasábot a hamvadó tűzre, és a piszkavassal életre mocorogtatta a lángokat.
Mrs. Bloxby kibontotta a csomagot, és lelkesült sikkantással fogadta az aranyban, vörösben és kékben tobzódó selyemsálat. – Milyen egzotikus! A vasárnapi misére veszem fel, hogy az egész egyházközség engem irigyeljen! Jöhet a tea és a sütemény? – Kiment, és Agatha hallotta, ahogy szól a lelkésznek: – Drágám, megjött Mrs. Raisin! – Valami dünnyögés volt a válasz.
Úgy tíz perccel később Mrs. Bloxby egy tálcával tért vissza, rajta tea és sütemény. – Alfot nélkülöznünk kell. A prédikációján dolgozik.
Agatha magában epésen megjegyezte, hogy a lelkész valahogy mindig nagyon elfoglalt, amikor ő látogatóba jön.
– Hát akkor – mondta Mrs. Bloxby −, meséljen nekem az utazásairól.
Agatha elhencegett a helyekkel, amerre járt, és remélte, hogy kifinomult világutazó benyomását kelti. Aztán, a vajas süteményével körbemutatva, pökhendien megjegyezte: – Gondolom, errefelé semmi új a nap alatt.
– Akad azért néhány apróság – felelte a lelkész neje. – Van egy új lakónk, Mrs. Mary Fortune, valóságos áldás a közösségünknek. A néhai Mrs. Josephs házát vette meg, és igazi édes otthonná varázsolta. Kiváló kertész.
– Mrs. Josephsnek nem is volt rendes kertje – mondta Agatha.
– Egész nagy az előkert, Mrs. Fortune már be is ültette, és a konyha mögé építtetett egy melegházat, ahol trópusi növényeket nevel. Egyébként a konyhában sincs párja. Félek, az ő süteményei kenterbe verik az enyéimet.
– És Mr. Fortune mivel foglalkozik?
– Nincs Mr. Fortune. Elváltak.
– Hány éves?
– Nehéz megmondani. Rendkívül csinos asszony, és nagy segítség kertbarát társaságunk összejövetelein. Ő és Mr. Lacey szerelmesei a növényeknek!
Agatha lekonyult. Azt a reményt dédelgette magában, hogy talán hiányzott Jamesnek. Erre kisül, hogy az ezredest pompásan elszórakoztatta valami ellenállhatatlan, kertmániás exfeleség.
Mrs. Bloxby nyájas hangján tovább fecsegett az egyházközség ügyeiről, de Agatha agya ebből már nem sokat fogott fel. Agatha érdeklődése James Lacey iránt legalább annyira a versengésről szólt, mint amennyire a romantikáról. Mivel megvolt a magához való esze, akár el is fogadhatta volna, hogy ő egy fikarcnyit sem érdekli James Lacey-t, csakhogy az új jövevény puszta említésétől feltámadt benne a harci ösztön.

– Ma már nem kapunk vacsorát? – hallatszott a lelkész hangja a ház végéből.
– Mindjárt – kiáltotta Mrs. Bloxby. – Volna kedve csatlakozni, Mrs. Raisin?
– Így elszaladt az idő? – szökkent talpra Agatha. – Köszönöm, de most nem.

M. C. Beaton

M. C. Beaton

Agatha visszasétált a házába, és beengedte a macskákat a hátsókertből. Nem látszott sok a kinti világból, mert már leszállt az éj. Agatha tavaly ültetett egy-két bokrot és virágot, ő ugyanis „instant” kertész volt, aki a kertkészen vásárolt növényeket kedvelte. Ha viszont ringbe akar szállni, vérbeli kertésszé kell válnia. Az igazi kertészeknek melegháza van, és magról nevelik a növényeket. Továbbá a kertbarátok társaságához se ártana csatlakoznia.

(Fordította: Borbély Judit Bernadett)

Bővebben a könyvről: Vetélytárs a cserépben

Adatok: A könyv fülszövege

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elültetett kertész

Ulpius-ház kiadó, 2011