4×3 méteres világ | Emma Donoghue: A szoba

Posted on 2011. december 24. szombat Szerző:

0


Írta: Kleyer Éva

A szoba - címlapKépzeljük el, hogy ötévesek lettünk. Eddig nem nehéz, hisz ezt többnyire mindannyian átéltük. Torta, ovis társak, lufik. A világ kerek, apa, anya, tesók, játékhegyek, kirándulás, nyaralás… Feszít bennünket a kíváncsiság, hogy felfedezzük, megértsük, keblünkre öleljük a világot.

De képzeljük csak el az ötéves Jack világát: azt a tizenkét négyzetméteres Szobát, ahol született és ahol fogva tartja Anyát a misztikusan rémisztő Patás (aki elől este a Szekrénybe kell bújni, ha jön, hogy nyikorgassa az Ágyat.) Jack persze nem tudja, hogy mindketten foglyok, azt sem tudja, hogy a Szobán kívül létezik Világ (a Kint). Számára a tévében látott emberek, állatok, dolgok mind képzeletbeliek, az Igazi mindaz, ami a Szoba falain belül létezik. Ez az univerzum. Itt mindennek megvan a helye, ideje, személyisége: az Ágy, ahol napközben is összebújhatnak Anyával, de egyben a játszótér és tornaterem is, az Ágyalatt, ahol a vécépapír-karikákból barkácsolt Kígyó lakik, a Növény, aki végül feladja, és meghal, vagy a Tetőablak, ahol néha benéz Isten arca. Néha sárgán, nevetősen, néha ezüstösen.

Jack és Anya egy test és egy lélek. („Én közben magunkat nézem, és a magunk visszanéz a Tükörből”). Bár a kisfiú egy szörnyű kapcsolat eredményeképp jött a világra, de ezzel megmentette anyja életét, aki célt lelt az amúgy céltalan és reménytelen létezésben. A kicsi gyerek etetése, nevelgetése, érlelése, okítása kitölti ébren töltött minden percüket. Tökéletesen strukturált napjaik egyhangúságát játékok, mesék, közös tevékenységek teszik elviselhetővé, ez a szoros anya-gyerek kapcsolat, szimbiózis a szűk korlátok ellenére is csodálatos gyermekkort varázsol a kisfiúnak.

A könyv ötletét a szörnyű valóság adta, hiszen jól emlékezhetünk Natascha Kampuschra, aki majd tíz évet töltött hasonló rabságban, vagy a még borzasztóbb Fritzl családra, ahol az apa tartotta (és használta) saját lányát – embertelen körülmények között. Ebből a több mint húsz évig tartó fogságból több gyermek is született, ez volt az ötletadó szituáció, amit az ír származású, Kanadában élő írónő az ötéves gyerek szemszögéből dolgozott fel.

Aztán elérkezik a szökés napja: a bátor kisfiú végrehajtja az anya kétségbeesett szökési tervét és kiszabadulnak a rabságból, és kiderül, hogy a Kint az igazi, sokkal igazibb, mint amit Jack a tévéből ismert. Valódi emberek, valódi tárgyak, állatok és mindezek közti bonyolult viszonyok áttekinthetetlen és furcsa rendszerével kell megismerkednie.

Jack mindenre rácsodálkozik, a maga módján feldolgozza, megkérdőjelezi a számára érthetetlen, számunkra természetes dolgokat, így mintegy tükröt tartva elénk rávilágít szokásainkra, át nem gondolt mondatainkra, logikátlan cselekedeteinkre, felszínes kapcsolatainkra. Mindenképpen döbbenetes, amikor az ember visszahallja saját szavait egy gyerek szájából, és rájön, milyen meggondolatlan és megalapozatlan szavakkal bombázza környezetét. Jack hajlamos minden dolgot névértéken értelmezni, ebből azután nagyon vicces helyzetek kerekednek.

Jack a Kintben rádöbben, milyen tökéletes is volt az ő életük a Szobában! Ő nem fogságként élte meg, hanem annak a kerek világnak, ahol nem kellett Anyán osztozni senkivel, sem a lelkén, sem a testén (a zord új körülmények megfosztják addigi élvezetétől, vigasztalójától, anyja mellétől), de legfőképpen a teljes és osztatlan figyelmétől. Visszavágyik a Szobába, ahol minden érthető volt és áttekinthető. Végül Anya nagyon vonakodva, de rááll a látogatásra, hogy bebizonyosodjék: ez a Szoba már nem az a Szoba, összement, megváltozott. Meghalt. Számukra. Kicsit az elvesztett gyermekkor jelképe lett a Szoba.

Nagyon különös a könyv nyelvezete. Egyrészt steril, mindennek csak elsődleges jelentése van, és minden túlmutat önmagán. Mások is felfigyeltek arra, sok részlet, hangulat mennyire hasonló Daniel Keyes Charlie Gordonjának (Virágot Algernonnak) az eszejárásához. Ami, mondhatni, magától értetődő, habár ott egy felnőtt testű, de hasonlóan kisgyermeki szellemű alak lát, figyel, fogalmaz sajátos sután. Teljesen hihető nemcsak az ötéves gyerek gondolatvilága, logikája, de a bezárt gyerek képzelete és az általa felépített kozmikus valóság összefüggésrendszere is. [Az egyszeri, megismételhetetlen dolgok kiemelkedő fontosságát minden ingerszegény és zárt közösség megtermeli, gondoljunk csak Rejtő Csontbrigádjának nagybetűs tárgyaira.]

A Születésről: „Amikor mínusz egy éves voltam, fent voltam a Mennyországban. Aztán lesuhantam a Tetőablakon át, mert addig gondoltál a petédre, amíg kövér lettél.”

Az időről: „A Szobában nekem meg Anyának mindenre volt időnk. Szerintem az idő nagyon vékonyan szétkenődik az egész világon, mint a vaj a kenyéren, az utakon, meg a házakon, meg a játszótereken, meg a boltokon, úgyhogy csak egy kis kenődés jut minden helyre az időből, aztán mindenkinek sietnie kell érte a következő darabhoz.”

Emma Donoghue - Fotó: Nina Subin

Emma Donoghue - Fotó: Nina Subin

Csodálatos a szöveg egyszerűsége, mégis bonyolultsága. S ez akkor teljesedik ki igazán, amikor Jack a kinti világgal kezd ismerkedni. Csonka Ágnes frappáns fordítása tökéletesen visszaadja azt, ahogy Jack megőrzi a gyereknyelvi szóképzést, látásmódot, nyelvtani hibákat – hiszen nem találkozik senkivel, aki a köznyelvhez csiszolná a beszédét. Magyar szövege „elbűvölő, vicces…, ugyanakkor elviselhetetlenül megindító” olvasmánnyá teszi, pont olyanná, amilyennek a The Irish Times kritikusa olvasta.

Olvass bele: Részletek a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Emma Donoghue: A szoba

Alexandra Kiadó, 2011