Skugga-Baldur | Sjón: Macskaróka

Posted on 2011. december 23. péntek Szerző:

3


Írta: Mózes Kitty

A macskaróka - címlapBaldur tiszteletest egy levél különös utóirata szólítja a hegyekbe. „P.S.: Ma éjjel barna rókával álmodtam. A kőomláson szaladt és a völgy felé futott. Kövér volt és dús bundájú.” A kapzsi tiszteletes, aki eladta 12 éves lányát egy elöltöltős puskáért és egy zacskó sörétért, áldozata nyomába ered. Ember és természet, a vadász és az állat harcol egymással az Isten-hegyi fehér fagyban. Miután elméjük összekapcsolódik a napokon át tartó, mozdulatlanságba kényszerült, feszült várakozásban, az állat számára világosság válik: Az ember vadászni akar. Ebben a mentális dimenziókban is zajló párharcban, ami rendkívüli figyelmet és összpontosítást követel a vadásztól, nem csak a róka válhat prédává. A lövés leadásában jelentősen befolyásolja a vadászt a vad magatartása. Ahogy telnek a metsző széllel dacoló órák, a kíméletlen éjszakák és napok a préda megpillantása és a lövés leadása között, úgy emésztődik el a vadász türelme és vékonyodnak idegei. Kívánjuk, hogy hibázza el a lövést, mégis valahogy érezzük, minden akkor kezdődik el igazán, mikor az eldördül.

A lineárisan haladó történeten minduntalan átüt a múlt, hosszabb-rövidebb időre egymásra csúsznak az idősíkok. És a karcsú kötetből az izlandi nép életének meghökkentő illusztrációja tárul elénk.

Az 1800-as években világszerte kegyetlen bánásmódban részesültek a fogyatékosok, Izland népe sem kímélte őket. Habár sokszor csak évek múlva derült ki, ha egy gyermek fogyatékosnak született, az „ázsiai ártatlanokat” szinte azonnal leleplezték jellegzetes arcvonásaik. (A régebbi kifejezéssel mongoloid idiótának nevezett, Down-szindrómásokat jelölik így a könyvben.) Őket egy percet sem késlekedve, barbár kegyetlenséggel pusztították el. Ha valami anyai elfogultság folytán mégis életben maradtak, „Nagy bosszúságot okozott a gazdáknak az efféle »égi áldás«, a háznép pedig lealacsonyítónak tartotta, hogy a lakást nyomorultakkal ossza meg.” Egyesek a kert végi fészerben tartották őket, láncra verve, mások matrózok kezére adták őket.

A mi Baldur tiszteletesünk magához veszi az ilyen jámbor lelkeket. Enni ugyan nem ad nekik, legfeljebb kávézaccos kásával eteti őket, hogy a jótéteményért cserébe legyen erejük szolgálni őt.

Szeretnénk valami emberséget is megtapasztalni ezen a gyönyörű vidéken, a jég és tűz országában, a vulkánok és gejzírek szigetén. Mert itt a természet barbár: a tavaszi áradások elöntik a temetőt, kimossák a földből a csontokat és a félig rothadt testeket. A kis közösség cseppet sem tündéri tagjai – akik gyakran híján vannak mindennemű együttérzésnek és jóérzésnek –, az olvasó számára meglepő módon tündérmesék hatása alatt szervezik életüket. Egyértelmű valóságként élik meg Hókisasszony és Szélúrfi birodalmát, a mitikus lények jelenlétét a hegyekben, az istenek védelmét, a gonosz erők rontását.

Fel csak akkor derül a szívünk, mikor megismerjük a Dombi-tanya örökösét, füvész Fridriket. Ő a mi igaz hősünk, aki igazságot szolgáltat és védelmébe veszi a kiszolgáltatottakat.

A kisregényben költői alapformák vegyülnek. A lírai indítás balladába illő, jól esik hosszan időzni egy-egy versszerűen tömör sor fölött: „Nap melegíti a fehér férfitestet. A tétova percegéssel olvadó hó a reggelt köszöntő madár.” A tárgyias nyugalommal elbeszélt történet fordulatos, néhol erőszakos vagy obszcén, mégis kellemes. A pogánysággal alig 800 éve szakító egyház közösségének erkölcsi konfliktusait Sjón megrendítő és bensőséges élethelyzetekkel mutatja be. Végig érezhető a hóban lapuló dráma, súlyos titkot sejtünk, amire majd a tavasz derít fényt.

Mielőtt nekilátnánk a mítoszokból kinőtt izlandi történetnek, javaslom, lapozzunk a remek munkát végző fordító, Egyed Veronika utószavához, amit kapásból az első oldalra tettem volna, ahol lényegesen jobb helye lenne. Ennek alapján sokat elárulhat számunkra már a szereplők neve is – ezek helyes kiejtését a függelék alapján szintén gyakorolhatjuk. Az utószó információinak birtokában a történet egészét úgy olvashatjuk, hogy közben értjük is az egyébként idegen nyelvi fordulatokat, vagy azt, hogy egyáltalán kicsoda, micsoda a skuggabaldur.

Sjón

Sjón

A Sjón (látó) néven népszerűvé vált izlandi költő, dalszövegíró Sigurjón Birgir Sigurðsson, A macskaróka című kisregényét 2005-ben az Északi Tanács Irodalmi díjjal ismerte el.

A zenei frontról ismert Snorri Helgason, vagy Björk és a segítségével ismertté vált Sigur Ros, a Nobel-díjas író, költő, esztéta Halldór Kiljan Laxness után Sjón is erősíti azt a meggyőződést, hogy a távoli, tüzes-fagyos sziget nem a világ vége, de zord adottságaival épp a kreativitás melegágya (még ha ez a kép bizarrnak tűnik is), és inspirálja a teremtő képzeletet. Nemrégiben publikált kutatások szerint a kreatív ipar csaknem annyit hoz Izlandnak, mint az évek óta húzóágazatként működő halászat.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

Sjón: Macskaróka

Magvető Kiadó, 2011