Orosz mese hóval és lovacskákkal | Vladimir Szorokin: Hóvihar

Posted on 2011. december 12. hétfő Szerző:

0


Írta: Boros Ágota

Hóvihar - címlapÖtven lovacska húz egy járgányt a zord hóesésben. Hóesésben? Hóvihar ez inkább, bátyuska, nem szép, puha, minden rondaságot elfedő hópelyhek szállonganak az égből, hanem kegyetlen, embert próbáló, utakat eltakaró hózápor ez. Tudod, bátyuska, amikor a legjobb bezárkózni a gunyhóba, tenni még egy fahasábot a tűzre, forró legyen a szamovár, és egy kupica vodkácska sem megvetendő. Összekuporodni egy karosszékben, esetleg rádiót nézni, és semmi pénzért ki nem mozdulni a biztonságból.

Tudom, tudom, van akinek muszáj mennie. Ha menni kell, hát menni kell. És Platon Iljics Garinnak mennie kell. Küldetése van, megmenteni egy falut a Bolíviából behurcolt feketekórtól, ami zombivá változtatja a fertőzötteket. Garin doktor az egyetlen reményük: nála a vakcina.

Nagy szerencséje a jó doktornak, hogy Perhusa, tudod, bátyuska, az a Perhusa, aki mindig csak krákogott, onnan a csúfneve is, Perhusa, azaz Krákogi, na szóval ez a Perhusa hajlandó befogni ebben az ítéletidőben. Befogni a lovacskákat, bátyuska. Na most ezek a lovacskák. Icike-picikék. El tudod ezt képzelni, bátyuska? Nem, nem! Nem jól gondolod! Annyira kicsik, hogy egy-kettőt zsebre is tehetsz, sőt az egész ménest belepakolhatod két kosárkába.

Na szóval, elindul két hősünk, és mi meg hipp-hopp egy Szorokin-féle road-movie-ban találjuk magunkat. Fantasztikus, groteszk, abszurd és ugyanakkor valóságosnak tűnő világban járunk. Törpék, óriások, lila szemű lila kutyák, hóemberek hófallosza.

Közben a természet mindent megtesz, hogy megakadályozza a két embert a cél elérésében. Fáznak, eltévednek, balesetet szenvednek, körbe-körbe járnak, csábításnak és kísértésnek vannak kitéve, legalábbis Garin doktor, aki néha kicsit megpihen, megmelegszik a Hüvelyk Matyi nagyságú (kicsiségű) molnár meglehetős termetű asszonyának karjaiban, utazik az utazáson belül a „Vitaminozók” jóvoltából.

Elfilozofálgat az élet értelméről, és keblére öleli az emberiséget, eltelve saját jóságától. Már amikor nem káromkodik, és nem a körülményeket okolja – körülmények alatt persze legtöbbször idióta kocsisát érti –, amiért hátráltatva van feladatában. És mindeközben tudatában van jelentőségének, magasztos gondolatai és küldetése mindenki elé helyezi fontosságban. Szerinte.

És azt mondtam-e már, bátyuska, hogy eközben a madárszerű, mindig elégedett kis Perhusa tette a dolgát, gondozta a lovacskákat, javította a járgányt, evett, ha volt mit, melegedett, ha volt hol… Szeretem ezt a foglalkozására tekintve kenyérszállítót, alkalmi kocsist, a csendes bölcsességét, emberségét.

És azt tudod-e, bátyuska, hogy Szorokin orosz mondatait M. Nagy Miklós ültette át magyarra, olyan csudaszépen, zamatosan, hogy bármennyire is magával ragad a történet, meg-meg kell állni, és ízlelgetni a szavakat: kicsinyég, pirinkó, csukolya, hajintotta, zavarkolódik. És persze néha be kell csukni a könyvet, és megszámolni a borítón a lovacskákat. Mind az ötvenet. Nem szökött-e el valamelyikük menetközben. És találgatni, melyik lehet az izgága, csibész kis vörösderes közülük, aki biztosan jó barátságban lenne Boris Vian egerével…

Megint jól odatette nekünk ez a Vologya gyerek, per Vologya, igen, amióta Szorokin művész úr jégcsákányt vágott a szívembe, nekem már csak Vologya marad. Most is legszívesebben megráznám, mit művelsz te velem, barátom?, ülj le szépen, és írj másik befejezést ennek a mesének. Ezt én nem szeretem.

Vladimir Szorokin

Vladimir Szorokin

Ebben a múltszerű jövőben játszódó groteszk történetben Szorokin nem botránkoztat meg. Csak elszomorít. Már a mesék sem az igaziak: nagyon messze kerültünk attól, hogy a jó győz, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Egyáltalán ki a jó és ki a rossz? Az élet értelmének keresése is kifacsartabb már, elkeserítőbb az eredmény vagy eredménytelenség.

Egy biztos, Perhusa alakjára és az irinyó-pirinyó lovacskákra sokáig emlékezni fogunk, Garint meg, bár szívünk szerint felednénk, nem tudjuk. Oly sok él köztünk belőle, hogy mindig eszünkbe juttatják majd.

Adatok: A könyv fülszövege

Vladimir Szorokin: Hóvihar

Gondolat Kiadó, 2011