Fehéren fekete, fehéren fehér, feketén… | Shan Sa: A gójátékos

Posted on 2011. november 27. vasárnap Szerző:

0


Írta: Jónás Erika

A gójátékos„Az ég gyöngyházszínű, a nap karmazsinban nyugszik le.” Gyönyörű mondat. De ebben a történetben két másik szín uralkodik, a gó játék feketéje és fehérje. Ez a négyezer éves, kínai-japán játék olyan, mint a háború kicsiben, amelyben egy fehér és egy fekete tábornok bekerít, foglyokat szerez, taktikázik, harcol, öl.

A gó metaforája végig jelen van a regényben, legerősebben magában az elbeszélői módban: végig két hang beszél felváltva, úgy haladunk előre a történetben, ahogy ők érzékelik a világot maguk körül. A rövid fejezetek mint egy gójátszma lépései követik egymást. A fehér nyit. A lány tizenhat éves, kínai kamasz. Ideje nagy részét az Ezer Szél Terén tölti, a város ellenfélre vadászó gójátékosai között. Ő is vadászik. Győzelemre, szerelemre persze. Értelmes, érzékeny. Nagyon vágyik már a felnőtté válásra, provokálja a környezetét. Igazi kamaszéletet próbál élni egy könyörtelen világban. Mert 1937-et írunk, a helyszín Mandzsúria, Észak-Kína. A japán császári csapatok megszállják az országot.

A fekete válaszol. A férfi talán ha pár évvel múlt húsz, japán katona. A hazája, a császár, a családja iránti kötelességtudat és a gyengeségtől való félelme hajtja a dermesztő hidegben Mandzsúria pusztáin keresztül az Ezer Szél Tere felé.

Az olvasó tudja persze, hogy találkozni fognak, és játszani fognak egymással. De a játék és a történetmondás érzékletes, gazdag képi világa addig is magával ragadja.

Dermesztő hideg, szenvedély, forróság, vér, halál. Ezek a kulcsszavak már a történet (a játszma) elején megjelennek. Ennek ellenére a mondatok, képek finomak, mint egy-egy fogalmat jelölő, szép vonalú kínai jel, ideogramma. Időnként halványabbak, „mint ködben repülő fehér darvak”, aztán a történet előre haladtával egyre élesebbek, kegyetlenebbek, de a két főszereplőn, a gó metaforáján átszűrve végig költői marad a szöveg – Tótfalusi Ágnes érzékletes, emlékezetes fordítása.

A regény szerzője Pekingben született, Párizsban él. A könyv 2001-ben elnyerte a Prix Goncourt des Lycéens-t, a „gimnazisták Goncourt-díját”. Fiatal a szerző, a szereplők, fiatalok az olvasók. Ennek a fiatalságnak sokat köszönhet a könyv, talán csak egy fiatal író tud ilyen bátran nyúlni egy viszonylag triviális metaforához, a góhoz – és ugyanilyen bátran és alaposan ki is aknázni. (Európában talán senki nem merne sakkjátszmára épített regényt írni Stefan Zweig Sakknovellája óta.) Tele van a regény egymásnak feszülő (valljuk be: szintén elég triviális) ellentétpárokkal a szöveg minden szintjén: fehér–fekete, megszálló–ellenálló, kelet–nyugat és a sor folytatható. Gyors és lassú, hisz a történetmondás ritmusa is egy gójátszmáéra emlékeztet, amelyben, a könyv szerint, egy lépést akár napokig tartó taktikai mérlegelés is megelőzhet.

Shan Sa

Shan Sa

Ha ez a rengeteg kép ebben a viszonylag rövid regényben soknak is tűnik, éppen a fiatalságot hitelesítik. Elhihető, hogy a lány 16 éves, és küzd a világgal, hogy a férfi japán, és küzd önmagával. Intenzitásával a könyv egy rettenetes történelmi pillanatnak állít emléket, és áldozatainak, halottainak is. Az olvasó érzi, hogy ennek a szerelemnek nem lehet jó vége.

Ennek ellenére van mit olvasni még az utolsó fejezetben is.

Adatok: A könyv fülszövege

Shan Sa:  A gójátékos

Ulpius-ház Kiadó, 2008