Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok (részlet)

Posted on 2011. november 26. szombat Szerző:

0


Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok

„Mondjuk, hogy az elmém egy taxi…

és hirtelen ott ülsz a volán mögött.”

(Richard Brautigan)

(A könyv írása során sajnálatos módon megsérült egy kiskutya, ám a gyors és szakszerű kezelés eredményeképpen állapota ma a körülményekhez képest kielégítőnek mondható.)

Kedves Angela és Helmut Bader!

Háromgyerekes család vagyunk (a gyerekek 5, 8 és 14 évesek). Szeretnénk a szünidőt Garmisch-Partenkirchenben eltölteni. A házukat egy weboldalon találtuk. Június 30-án érkeznénk, és augusztus 1-jéig maradnánk. Szabad a ház abban a hónapban (vagy nagyjából ebben az időszakban), és ha igen, mennyi a bérleti díja?

Válaszukat előre is köszönöm.

Üdvözlettel,

Nina Telemann és családja

Telemann szeretetét. A ház mentes lesz időszakban. Ezt a költségek 65 Euro egy éjszakára, a gyerekek ingyenesek. El tudnám olvasni az Imail, sajnos nem, és írj vissza nekem angolul. Viszont meglátásra,

Báder család

Kedves Bader család!

Legutóbbi e-mailjüket nem egészen értettük, de szeretnénk kivenni a házat. Milyen módon fizessük ki a bérleti díjat?

Nina Telemann

Hello család!

Köszönjük az Imailt. Örömmel, ha a bérleti díj 1 Július fizethet. Címünk: Helmut és Angela Bader, Ludwig Strasse 5, Vegyes. A bankszámla: Megyei Takarékpénztár Vegyes Templomhajó nagy város, IBAN DE xxxxxxxxxxxxxxxxx. Mi is várjuk az utazást, és szeretném, ha egy időben.

Fam Bader

Jó napot!

Átutaltuk a letét összegét a férjem bankszámlájáról. A neve Telemann. A gyerekekkel együtt nagyon várjuk, hogy az Önök házában tölthessük a nyarat. Ha megérkeztünk, egyenesen a házba menjünk, vagy máshol találkozzunk Önökkel? Még nem tudjuk biztosan, július 1-jén hány órakor érkezünk, de ha szükségesnek tartják, adjanak egy mobilszámot, amin felhívhatjuk Önöket, vagy ahova küldhetünk egy sms-t.

Nina Telemann

Kedves Telemann csal.

Köszönjük az Imailt. Ők hajt minket szerdán Templomhajóba. Mehetsz közvetlenül a villa, élünk a szomszédban. Itt lesz a kulcsokat. Meg tudod mondani, kb. mikor fog megérkezni Templomhajó? Ha senki sem otthon, kérjük, hívja a mobil: xxxxxxxxxxxxx. Mi vár rád. Nagy családi Báder

Muszáj idebent dohányoznod?
Aha.
Mikor olyan szép az idő.
Drágám, talán még nem tűnt fel, de ismét Némethonban töltjük a nyarat. Te rajongsz ezért az országért, én kevésbé, ráadásul nyári fészkünk a náci ideológia bölcsője. Cserébe tehát ott dohányzom, ahol jólesik.
Kivéve a kocsiban!
Legyen, de most úgysem a kocsiban ülünk.
Nem hinném, hogy Baderék el lennének ragadtatva attól, hogy összefüstölöd a házat.
Nagy családi Báderre gondolsz?
Hagyd már! Biztosan „Grüssé”-t írtak, ami annyit tesz, üdvözlettel, és a fordítóprogram átírta „nagy”-ra. Hiszen csak ketten vannak, és mindennek tetejébe a nőt bántja, hogy gyermektelenek.
Miből gondolod?
Az ilyesmit észreveszi az ember.
Én nem bánom, hogy nincsen gyerekük. Ó, borzalom! Gondold el, milyen lehet egy Vegyes Templomhajóban felnőni.
A város neve nem Vegyes Templomhajó! Mi lenne, ha befejeznéd a fordítóprogramon való élcelődést?
Szerinted nem vicces, hogy Baderék egy kukkot sem beszélnek angolul?
Nem.
Kicsit sem?
Kicsit sem.
És az, hogy még azt sem veszik észre, hogy a program átkeresztelte Garmisch-Partenkirchent Vegyes Templomhajóvá?
Nem. Egyébként végtelenül felháborít, hogy Garmischt a náci ideológia bölcsőjének nevezed!
Jó, ezzel részben egyetértek, de ne mondd, hogy nincs benne igazság.
Egyetlen ma élő német sem vonható felelősségre a múltbeli borzalmakért.
Elismerem.
Akkor is folytatod a dohányzást, ha a gyerekek bejönnek?
Elvben igen.

Nina Telemann, 43 éves. Norvég nyelvet és irodalmat oktat egy gimnáziumban. Rövidlátó, a szemüvege négy centiméter vastagságú. Á, nem is, csak egy centi, de az éppen elég.

Bror Telemann, 42 éves, a Nationaltheatret dramaturgja. Titkos álma, hogy egyszer saját színdarabbal rukkol elő. Ha megszületik a mestermű, egy csapásra minden elrendeződik majd. A látása kiváló. Alkoholproblémái nincsenek, ugyan már! Nem számottevő mértékben.

Abban a pillanatban, hogy Nina meg a gyerekek kiteszik a lábukat a házból, elérkezik a Telemann-idő. Az eljövendő kor ünnepelt drámaírója egy pohár vörösborral és jegyzetfüzettel felfegyverkezve bezárkózik a mosdóba, ahol gondolatai immár békében keringhetnek a színház körül. Nina fogkeféje halkan berreg a háttérben. Még hogy írni! A rohadt életbe, majd megmutatja Ninának, ki az úr jegyzetelésügyben!

Hogy mer egyáltalán véleményt nyilvánítani az ő jegyzeteiről! Hogy mi mit jelent, meg milyen keveset írt! Telemann önkéntelenül is felkacag. Micsoda szemtelenség! Micsoda hallatlan pimaszság!

Telemann! Odabent vagy?!
Mi?!
Kinyitnád?!
Azt hittem, elmentetek!
Elindultunk, de Bertholdnak pisilnie kell!
Vagy úgy.
Kinyitnád az ajtót?!
Nem!
Miért nem?!
Mert jómagam is a vécén ülök!
Sokáig?!
Nem!
Mi ez a zaj odabent?!
Nincs itt semmilyen zaj!
Tessék?!
Nincs itt semmilyen zaj!
De igen!
Nem!
Csak nem az elektromos fogkefém?!
Nem!
De igen! Engedj be!
Nem!
Engedj be!
Nina, hallucinálsz!
Mi?!
Tréfát űz veled az allergiád! Csupán te hallasz hangokat!
Bertholdnak vécére kell mennie!
Keressen magának másikat!
Hogy mondtad?!
Azt mondtam, keressen magának másik vécét!

Szűzanyám. A Telemann-idő eljövetele ellenére még a mosdóban sem hagynak békét neki! Hova tart ez az ország? kérdezi Telemann. HO-VA TART EZ AZ OR-SZÁG? Leírja a szavakat, és kedvtelve mustrálgatja az új vezérfonalat. Most már igazán közel jár hozzá, hogy valódi színházat teremtsen! De mit is takarnak ezek a szavak tulajdonképpen? Hiszen az ország szóval nem Németországra, nem is Norvégiára céloz, sokkal inkább a családra vagy a szituációra, még inkább az állapotra, melyben jelenleg ő maga és a színház leledzik. A benne élő színház állapotára gondol. A benne élő színház. Ez jó. Hova tart ez az ország? Jó lenne címnek? Van egyáltalán más címötlet? Telemann reszkető kézzel szorítja magához a füzetet. Mert ez a színház: az ország, mely nem ország, hanem átmenet az állapot és a személy között. Ez aztán kétségtelenül színház a javából!

Na tessék, Berthold bepisilt!
Micsoda?!
Csupán közölni szerettem volna veled, hogy Berthold bepisilt, épp mikor elértük Baderék mosdóját.
Igazán köszönjük!
Nem gond, szívesen! Jó utat!

Atyaúristen. Hát csoda, hogy a színház nem tud megújulni, és a végét járja? A jelen körülményeket tekintve meglepő, hogy egyáltalán születnek még jó színdarabok. Bár igaz, ami igaz, ne is legyen könnyű az írás! A színház legyen felkavaró; hiszen elsődleges feladata, hogy fájdalmat okozzon. A szerzőnek, a rendezőnek és a nézőnek is. Ha csak az egyik láncszemre van jótékony hatással, nem is nevezhető színháznak, ebben az esetben csupán kimerevített élőképről beszélhetünk. Hogy fájt az előadás? Ezt kellene kontrollkérdésként feltenni a nézőtérről kiáramló seregeknek. Igen, a színháznak kérdezőbiztosokat kellene alkalmaznia erre a célra, akik jól irányzott horogütéssel nyomatékosítanák a kérdést. Így kiszűrhetnénk a férgesét, akik csak azért jöttek, hogy fehérbort kortyolgassanak, és megvillantsák ezüstróka bundájukat. Le velük!

A fogkefe halkan berreg, Telemann erősen a papírra nyomja a toll hegyét. Tart tőle, hogy Nina visszatérhet. A kilincs felé pislant, kortyol egyet a borból, feszülten fülel, de egy pisszenés sem hallatszik. Újra a papírlapra vándorol a tekintete: úton van-e már a remekmű? Idegrendszere közvetít-e impulzusokat az agy bizonyos területeiről az ujjizmok felé? Telemann biztos benne, rövid időn belül betűk rajzolódnak ki a tollhegy nyomán. A kérdés, hogy mely betűk lesznek azok, és milyen sorrendben követik egymást. Hiszen betűket írni bármelyik félnótás tud! Telemann a papír fölé hajol, valami hirtelen megindul benne, a golyóstoll hegye ide-oda görög, és Telemann írni kezd, úgy bizony! A színpad mezítelen, üres, írja. Csak a plafonról lógó villanykörte világítja be. Egyébként a színpad nem tökéletesen üres, a körte fényénél konyhabútort láthatunk, teszi hozzá Telemann. Mondhatnók, a színpad mezítelen, eltekintve a konyhabútortól, helyesebben szólva a konyhapulttól és a villanykörtétől. Ez minden. A színen egy nő jelenik meg. Szőke-e vagy barna? Barna hajú, írja Telemann, és magas. Azon tanakodik, van-e rajta ruha vagy nincsen. Miképp maradhatnánk hűek a színház lényegéhez, mondhatni legigazabb énjéhez? Telemann a hirtelen megvilágosodás hevében, melynek során eggyé olvad a színház eszméjével, megragadja a helyes választ: A NŐ NEM VISEL RUHÁT. Nem lehet másképp! Telemann érzi, hogy drámaírói léte során először óriási horderejű igazsághoz közeledik. A meztelen nő kinyit egy üveg bort, és tölt magának. Jókorát kortyol a pohárból.
Keresgélni kezd a konyhapult alatti szekrényben, négykézlábra ereszkedve kutat a tepsi után. Ugyan MERRE lehet? Még jobban belemászik a szekrénybe, a dereka hullámzik, még beljebb nyúlik, na végre, meglett, most a nő a pult fölé görnyed, lábujjhegyen nyújtózik előre, és végül a tepsit a pult túlsó végébe helyezi, írja Telemann. Utána újra leguggol, ezúttal tálat vesz elő, egy zöld műanyag tálat, majd egy szintén zöld merőkanalat, és a jégszekrény felé hajol. A hűtőben csokoládékrém pihen, a hűvösben megszilárdult, még mindig puha, formálható, de nem folyékony, lassan ömlik a tálból, épp, mint egy gleccser, illetve annál azért kicsit gyorsabban, írja Telemann. A nő görnyedt háttal szinte eltűnik a hűtőben, csak hullámzó derekát látjuk, a krém a hűtő a legmélyén rejtőzik, most végre eléri, így, a konyhapultra vele! Szemmel láthatóan még mindig hiányzik valami, átkutatja a fiókokat, szekrényeket, hol lehajol, hol felpipiskedik, de mindhiába, akármi legyen is az, nem találja. Tanácstalanul kortyol egyet a borból, nem tudja, mitévő legyen, írja Telemann. Csak álldogál, és vele együtt vesztegel a színdarab is, márpedig ezt nem hagyhatjuk, valaminek történnie kell! Valakinek jönnie kell! Jöjjön hát egy férfi! Színre lép egy férfi. Ugyan ki lehet? Hasonlít valakire − Telemannra hasonlít, szinte a megtévesztésig. Van-e rajta ruha vagy nincs? Telemann zavarba jön. A férfin van ruha, írja. Lenge alsónadrágot visel, semmi mást.

Erlend Loe

Erlend Loe

Jó napot!
Jó napot! Elnézést, hogy ilyen bárdolatlanul magára török, de az ajtó nyitva állt, és azt gondoltam, illene megkérdeznem, segíthetek-e valamiben.
A lehető legjobbkor érkezett.
Nagyszerű!
Nem találom a mérőszalagot.
A mérőszalagot?
Már mindenütt kerestem, teljesen nyoma veszett.
Milyen bosszantó!

(Földényi Júlia fordítása)

 

Kapcsolódó cikk: Erlend Loe budapesti könyvbemutatója

Adatok: A könyv fülszövege

Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok

Scolar Kiadó, 2011