Sátántangó Garmischban | Erlend Loe könyvbemutatója Budapesten

Írta: Salamon Eszter

Az elmúlt héten hazánkban járt a norvég irodalom egyik, hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő képviselője, a Naiv.Szuper és a Doppler szerzője, Erlend Loe. A Toldi Moziban a magyarul frissen megjelent könyve, a Vegyesbolti csendes napok ürügyén Karafiáth Orsolya költő beszélgetett vele.
A színpadon tehát a fanyar humorú, észak-európaiként angolul természetesen remekül beszélő szerző és a nem éppen visszafogottságáról ismert költőnő.

Különös műfaj a könyvbemutató. Összegyűlik rengeteg ember, akik még nem olvasták a bemutató tárgyául választott könyvet, de nagyobbrészt szándékukban áll ezt később megtenni. A színpadon ül egy szerző, akinél jobban senki nem ismeri a könyvet, továbbá egy-két beszélgetőtárs, akiknek az a dolguk, hogy nagyon tájékozottnak tűnjenek a könyvvel kapcsolatosan. Ilyenkor két eset lehetséges: vagy megpróbálnak magáról a könyvről beszélgetni kedvcsinálási szándékkal, és gyakran beleesnek abba a hibába, hogy úgy beszélgetnek, mintha más is olvasta volna, vagy nem derül ki sok a könyvről, annál több a szerzőről, esetleg a beszélgetőpartnerekről. Ez a beszélgetés kicsit a kettő keverékének sikeredett. Megtudhattuk, hogy Karafiáth Orsolya kedveli és olvassa Loe-t, de az is, hogy a norvég szerző szimpatikusan szerény és intelligens.

A bemutató elején a norvég zászló színeibe öltözött Karafiáth Orsolya kicsit szabadkozott, hiszen kínosnak érezte volna, ha norvég zászlónak öltözik, majd a szerző nevének helyes kiejtését (Lo) tisztázva felfedte, hogy inkognitóban, azaz magánemberként Loe már többször járt hazánkban. Erlend Loe válaszul elmondta, hogy előre foglalt jeggyel igazán olcsó ide az utazás, a norvégok számára pedig egzotikus helyszínnek számít hozzánk látogatni. Ezzel, szerencsére, letudtuk a kínosan bizonytalan első lépéseket.

Az új könyv, az eredetileg Mixed parts címet viselő Vegyesbolti csendes napok magyar vonatkozású regény, hiszen a főszereplő válófélben lévő felesége számára a legmegfelelőbb engesztelő ajándéknak Tarr Béla hétórás, különös filmjét, a Sátántangót találja. A köztudottan depressziós filmet – amelyre a forgatás idején barátaim házassága csaknem ráment – Loe látta is, ami tiszteletreméltó teljesítmény. Úgy gondolta, hogy sajátos belső világában élő főszereplőjének magától értetődő választás volt ez az alkotás.

A furcsa cím az Internet terméke. A széthullóban lévő család a bajorországi síparadicsomban, Garmisch-Partenkichenben nyaral, ahol az angolul nem tudó vendéglátókkal próbálnak norvég és angol nyelvtudásukkal boldogulni. Itt üdült a szerző testvére is, aki hasonló helyzetbe került. A szállásfoglaláskor folytatott levelezéskor a Google fordító változtatta a település nevét Mixed partsra. A hibát azóta orvosolta az internetes óriás, ami ennek ellenére rengeteg humor forrása (főleg ha az ember a kiejtés funkciót is kipróbálja – unalmas estéken ajánlom az olvasó figyelmébe).

A beszélgetés során szóba került az a különleges – Orsolya megfogalmazása szerint olvasó-eltávolító, kamaradarab-szerű – technika, amit Loe rajongói már a Doppler második részéből ismerhetnek: a párbeszédek különös, gondolatjelek nélküli ömlesztése, amelyből az olvasó nem is mindig tudja feltétlenül, melyik szereplő szájából is hallja az adott mondatokat. Loe elmondta, hogy véletlenül, a dialógusokkal játszva talált rá erre a formára, leszedve a gondolatjeleket és a »mondtá«-kat. Ezzel a módszerrel jobban bele tud látni szereplői fejébe, a bennük zajló őrületbe. A leíró részek szerepe nagyjából hasonló a drámák instrukcióihoz. A különös forma egyben jelképe is a forgatókönyvíró főszereplő alkotói válságának, aki kizárólag összefüggéstelen szavakat ír egymás mellé, álmában megszülető remekműve pedig felébredve banális szexuális fantáziának bizonyul.

Erlend Loe hangsúlyozta, ennek a regényének – ellentétben például a Naiv.Szuperrel – nincsenek életrajzi vonatkozásai, bár ez sokaknak csalódást okoz. Az olvasók az írói technikaként használt egyes szám első személyű narratíva miatt hajlamosak azonosítani őt főszereplőivel. Alkotói válságban egyáltalán nincs, a beszélgetést megelőzően jelent meg legújabb könyve otthon, Norvégiában. Új könyve és a könyvbemutató után vetített film is, amelynek forgatókönyvét Loe írta, sokat foglalkozik a norvégok és az alkohol viszonyával. Loe megosztotta rajongóival a meglepő tényt, hogy európai szinten a norvégok isszák a legkevesebb alkoholt, de azt koncentráltan és módszeresen teszik, így válik az ivás kulturális tényezővé.

Karafiáth Orsolya írói hatásokat keresett Loe munkásságában, és felhívta a hallgatóság figyelmét a Nick Hornbyval és Truman Capote munkásságával, főként a Fűhárfával való hasonlóságokra. Azt határozottan cáfolta a norvég szerző, hogy lenne rá hatása ennek a két szerzőnek, Capote regényét nem ismeri, ám Hornbyval párhuzamosnak tekinthető a munkássága. Bár a Naiv. Szuper megírása előtt nem olvasta az angol szerző műveit, kétségtelenül hasonlóan élnek a humor eszközeivel miközben mindketten „beautiful loser”-ekről, azaz szerethető vesztesekről írnak.

Erlend Loe – aki a Toldi Mozi előcsarnokában a beszélgetés előtt és után fáradhatatlanul dedikálta az elfogyhatatlanul sorban álló rajongók köteteit – minden bizonnyal nem vesztes, és személyesen hallgatva is éppannyira szerethető, mint könyvei. A Vegyesbolti csendes napok még elolvasásra vár, de belelapozva bizton állíthatjuk, nem fog csalódást okozni.

Olvass bele: Részlet a könyvből

A könyv fülszövege: Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok

Scolar Kiadó, 2011.