Az interjúk nagyasszonya | Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez

Posted on 2011. november 21. hétfő Szerző:

0


Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez

Diósdi László

Pontos, súlyos és kíméletlen kérdéseivel egy hosszú korszak minden számításba vehető történelmi szereplőjét „levadászta”. Gyűlölték, utálták, de tehetségét senki meg nem kérdőjelezte. Oriana Fallaci interjúalanyának lenni azt jelentette, hogy a kérdezett tagja a korszak legjelentékenyebb személyiségei klubjának, aki a kérdések hullámveréséből felszínre bukkanva szerencsés esetben igazolhatta kivételes képességeit, de ugyanekkorra esélye volt rá, ha nem nagyobb, hogy köznevetség tárgya lesz.

A mai fiatalabb generációk műveltebb példányaiban sem biztos, hogy valamennyi névnél bevillan a felismerés, akikkel a világ sokáig legismertebb újságírója interjút készített. Pedig igazán patinás a névsor, még így megkurtítva is: Reza Pahlavi perzsa sah, Khomeini ajatollah, aki Iránnak új történelmet írt, Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, Willy Brandt német kancellár, Moamer al-Kadhafi, Líbia korlátlan ura, Teng Hsziao-ping, aki Kínát Mao Ce-tung után rávezette a csak ma látjuk, hogy milyen magasra vezető útra, és a többiek: Indira Gandhi, Golda Meir, Hailé Szelasszié. (Már a Magyar Optikai Művek helyét is sóval hintették be, ahol magyarországi látogatása során az apró etióp császár, közel kétszer nagyobb testőreivel a háta mögött, iparunk eredményeivel ismerkedett.) Oriana Fallaci interjúalanyai az egész világot reprezentálták.

Az újságírás művelőinek többsége szerte a világon e trófeagyűjtemény töredékének birtokában is boldog lett volna.

Amióta a televízió és az internet házhoz szállítja a háborúkat, a barbárság technológiai megaprodukciói háttérbe szorították az információ továbbításának és feldolgozásának emberi erőforrását, a riportert.  Oriana Fallaci még maga ment el a múlt század második felének konfliktushelyszíneire: partizánnak a második világháborúba, haditudósítónak Koreába, Vietnamba, Irakba. Az írás nem önkifejezési forma volt számára, hanem maga a lét. A legelképesztőbb dolgokra is képes volt egy-egy interjú sikere érdekében. A Khomeini-interjúhoz nemcsak a csadort vette magára, de férjhez ment átmenetileg egyébként nős muszlim tolmácsához, mert különben nem tartózkodhatott volna vele kettesben egy szobában, s akkor veszélyben az interjú.

Fallaci interjút készít Kadhafival - 1979 (forrás: tuttoitalia.hu)

Fallaci interjút készít Kadhafival – 1979 (Forrás: tuttoitalia.hu)

Írásai megjelenését követően forrtak körülötte az indulatok, ennek ellenére szinte senki nem tudott felkéréseire nemet mondani. Ha újságírói teljesítménye a maga idején közvetlenül nem is volt folyamatosan nyomon követhető Magyarországról – elsősorban olasz és nagy amerikai lapokban jelentek meg interjúi –, könyveinek többsége magyarul is megjelent: A haszontalan nem – utazás a nő körül (1968), Ha meghal a Nap (1971, 1984), Levél egy meg nem született gyermekhez (1980), Harag és büszkeség (2003). (A Levél egy meg nem született gyermekhez, ez a fájdalmas és gyönyörű vallomás 2010-ben újra megjelent a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában. A kötet fordulópont volt Fallaci pályáján, mert ettől kezdve jegyzik mint szépírót is.)

Az interjúkészítés nagyasszonya (aki mindössze 156 centiméter magas volt, és 42 kiló), a szakmájában olyan magasra jutott el, mint pályatársai közül csak nagyon kevesen, mégis viszonylag korán visszavonult. New Yorkba költözött, s bár a hírességeknek járó alapon felajánlották neki, soha nem vette fel az amerikai állampolgárságot.

Oriana Fallaci

Oriana Fallaci

Erről Fallaci így ír: „Amerika olyan számomra, mint egy férj, egy szerető, akihez mindig lojális és hűséges leszek a hibáival együtt is. (És feltéve persze, ha nem szarvaz fel valamilyen megbocsáthatatlan árulással.) Sokat számít nekem a férjem, a szeretőm. Szeretem a pimaszságát, a bátorságát, az optimizmusát. Imádom a szívélyességét, a találékonyságát, az önmagába és a jövőbe vetett bizalmát. Elismerésem annak a tiszteletnek, amiben a közembereket, a nyomorultakat, a csúfakat és az elcsüggedteket részesíti. Irigylem a végtelen türelmét, amivel eltűri a sértéseket és a rágalmakat. Dicsérem azt a csodálatos méltóságot, sőt alázatot, amivel hordozza a saját semmihez sem fogható sikerét, úgy értem: azt, hogy mindössze két évszázad leforgása alatt abszolút győztessé vált. Prototípusa mindannak a Jónak és mindannak a Rossznak, amit mindnyájan követni, utánozni akarunk. Mentőövet jelent, amibe mindannyian belekapaszkodunk, és ahová segítségért folyamodunk. Soha nem fogom elfelejteni, hogy ha az én férjem nem verte volna meg Hitlert, ma németül beszélnék. Ha nem fogta volna vissza a Szovjetuniót, ma oroszul beszélnék. Végül pedig csodálom azt a vitathatatlan és elvitathatatlan nagyvonalúságát, ami megmutatkozik például akkor, amikor New Yorkba érkezem, átnyújtom az olasz útlevelemet az amerikai tartózkodási engedély kártyájával, és az útlevélellenőr azt mondja: »Üdvözlöm itthon.« Az én szememben ez az önzetlenség, a nagylelkűség kedves gesztusa. Arra emlékeztet, hogy Amerika mindig is Refugium Peccatorum volt, árvaház olyan emberek számára, akiknek nem volt országuk. Hazátlanok, otthontalanok, anyátlanok számára. Nekem azonban van hazám, otthonom, anyám. A hazám, az otthonom, és az anyám Olaszország. Szeretem az anyámat, jobban, mint a férjemet, és ha elfogadnám az amerikai állampolgárságot, úgy érezném, hogy elutasítom, megtagadom őt.”

Oriana Fallaci újságírást tanított a chicagói Columbia Egyetemen (ahol díszdoktorrá avatták), s a szuperegyetemek közül még a Yale-en és a Harvardon. Íróként sokáig hallgatott, magányos küzdelmet folytatott a testében egyre elhatalmasodó rákkal. De a 2001. szeptember elsejei New York-i terrortámadást követően Harag és büszkeség címmel könyvet írt az iszlámról. Olaszországban fogták perbe az iszlám gyalázása miatt. A támadás már nem érhette el, bár ezekben a hónapokban már otthon volt szülővárosában, Firenzében, mert 2006. szeptember 15-én meghalt egy firenzei klinikán.

A cikk nyomtatásban az Alexandra Könyvjelző Magazin 2010 szeptemberi számában jelent meg.

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez
Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2010
ISBN 978 963 266 1674

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

“Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből” – kezdi születendő gyermekéhez intézett monológját Fallaci önéletrajzi ihletésű könyvének hősnője. A felfedezés nyomán ezernyi kérdés fogalmazódik meg benne: Mi a szeretet? Mit ér a család? Mely pillanatban kezdődik az emberi élet? Férfinak jobb-e születni vagy nőnek? Hogyan egyeztethető össze egy nő életében a hivatás és a gyermekvállalás? S mind közül a legfontosabb: vajon van-e joga rákényszeríteni akaratát az éppen csak megfogant lényre?

Kegyetlen őszinteséggel faggatja önmagát, gyengeségeit sem szégyelli, kétségbeesését sem titkolja, de minden sorát az élet szeretete hatja át. A női és általában az emberi lét nagy kérdéseit feszegető, mégis rendkívül olvasmányos mű évtizedek óta őrzi népszerűségét. Első megjelenése, az 1970-es évek óta mit sem veszített aktualitásából, frissességéből.