Tévedésből szerelem | Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Posted on 2011. november 7. hétfő Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea és Őze ÁronOlyan nagy csábító az ismeretlenség! Ismerkedés telefonon, szerepjáték avatarral, menő cuccokban villogás a diszkó dübörgésében. Semmit nem tudni a másikról, belekeveredni valamibe, aztán eltűnni. Szindbád vonattal érkezett és szerelmeskedte végig az egész Kárpát-medencét.
De Szindbád a szavaiban hitt, a sétákban, a pillantásokban. Szindbád mai utóda csak beszélget a neten. Nem is beszélget. Levelezget. És a sötét szobában – a net végtelen és fekete terében – tapogatózó emberek számára éppen a kommunikáció maga a csábítás eszköze, trükkje. Illetve várjunk csak ezzel a csábítással. Daniel Glattauer sikerkönyvének történetét fölösleges lenne felmondani, a darabbá formált változat ennél kevesebb is, több is. Terjedelemben, a mellékszálak nélkül kevesebb, érzelmekben több.

A tévedésből született levelezés és a belőle kialakult, mindvégig virtuálisnak megmaradt kapcsolat napjaink tökéletes lenyomata. Nem az első és nem az utolsó kikandikálás egy kissé ellaposodott házasságból. Ha kicsit körülnézünk, komolyabb keresgélés nélkül is előkerül néhány virtuális flörtölés története. A kimenete a dolognak igen változatos. Vezethet a levéltitok durva megsértésével lelepleződéshez, máskor a történet visszagyúrásához barátsággá, de lett ilyesmiből vérmesebb partner esetén tányértörés, lila monokli, még válás is. Na, azért akad be nem teljesült is, mint ez a Gyógyír. Legfeljebb a részletek különböznek.

Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea

Fullajtár Andrea - Fotó: Rick Zsófi

Hanem van itt valami, háttérben el nem magyarázott dolog, ami majdnem kiszúrja a szemünket. Glattauer – és a regény – visszahelyezi jogaiba a szót, a beszédet. A beszélgetést, a kommunikációt. Ami a tizen-huszonévesek virtuális térbe motyogása szócsonkokkal, az a felnőtt netezőknek a valódi beszélgetés. Nem a pótléka, hanem gondolatok és érzelmek közlésére alkalmas tagolt beszéd. Amitől bele lehet szeretni egy magát boldognak nevező férjezett nőbe, vagy egy nyelvpszichológusba.

Persze a színpadi átiratban eltűnnek a vigyorikonok, amelyek a levelekben fickándoznak, de ezerféle érzelem jelenik meg Fullajtár Andrea (Emmi/Emma) arcán. És kibomlanak Őze Áron (Leo) heves mozdulataiban, abban, ahogy a képernyőhöz fut, ahogy berobban a szobájába, és még ki sem csomagolta a hatalmas sporttáskát, de már keresi Emmi levelét. Vajon Leo önmagukat tanulmányozza, amikor a netes levelezés személyiségre gyakorolt hatásáról akar írni? Vagy akar-e még bármit is tanulmányozni, amikor ő maga lett Pygmalion és a szép Galathea egyszerre? Göttinger Pálnak sikerült a rádiójátékszerű dialógusból valódi drámát színre rendeznie.

Gyógyír északi szélre - Őze Áron

Őze Áron - Fotó: Rick Zsófi

„Írjon nekem, Emmi. Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel.” Leo ilyen frappánsakat tud mondani. Csoda, hogy Emmi beleszeret? És ha mondjuk Leo hárítására – „Ne izéljen már!” – Emmi olyasmit válaszolna „De én szeretek izélni”, ezt is nehéz lenne NEM félreérteni. Flört ez kérem, netes flört. (Még szerencse, hogy ilyeneket nem mondanak.) A kialakult érzelmi viharzás (számomra) a sorkatonaság idejét idézi föl, a ritka kimenőkből/szabadságolásokból és a sűrű levélváltásokból lángoló szerelmek, majd a személyes találkozások nyomában keserves csalódások születtek. Ma nincs sorkatonaság, nincs elzártság, boríték, bélyeg se, igaz, írni tudás is csak nyomokban. De a dolgok menete hasonló. A hiányzó információkba, a nem tudott dolgokba tudunk beleszerelmesedni. Hogy aztán visszazuhanjunk a földre. [A föld feletti lebegés végéhez hozzájárul egy megfáradt, idős ember hangja, Emma férjéé. A hangszóróból hallhatók az ő levelei Leóhoz, megrendítően, Hegedűs D. Géza tolmácsolásában.]

Anti-dramaturgiai és ugyanakkor ragyogó a kettéosztott tér, hiszen mindketten kifelé, a képernyővel beszélnek, vitatkoznak, panaszkodnak, áradoznak, szerelmesen sóhajtoznak – s nem hagynak fel a magázással, szinte a végső pillanatig. És persze nem is néznek egymásra. Hiszen csak mi látjuk őket testi valójukban, kacéran és kiábrándítóan, neglizsében, alsóneműben, estélyiben (díszlet, jelmez: Sebő Rózsa), nem tudják meg soha (vagy legalábbis a regényidő végéig), kicsoda, milyen, hogyan néz ki valójában a másik.

De helyénvaló ez. Sőt még kicsit furcsa is, hogy a tapsrendben a két színész végre egymásra néz, egymás kezét fogva hajol meg. Igaz, akkor már kiléptek az avatarjukból.

Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea

Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea - Fotó: Rick Zsófi

Interjú Fullajtár Andreával: Emmi a neten: Csak egy ideig hazudhatsz magadnak

Interjú Őze Áronnal: Amikor zavarba ejt a közelség

Interjú a rendezővel: Göttinger Pál lett az egyik Junior Prima díjas

A darab alapjául szolgáló könyv: Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Posted in: NÉZŐ, Színház