Emmi a neten: Csak egy ideig hazudhatsz magadnak | Gyógyír északi szélre, Fullajtár Andrea szemszögéből

Posted on 2011. november 7. hétfő Szerző:

0


Írta: Rick Zsófi

Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea - Fotó: Rick Zsófi

Fullajtár Andrea - Fotó: Rick Zsófi

Ősztől az Óbudai Társaskörből a Belvárosi Színházba kerül az Orlai Produkciós Iroda nyári előadása, a Gyógyír északi szélre. Az internetes kapcsolat (szerelem?) női oldalát, az Emmit játszó Fullajtár Andreával beszélgettünk a próbaidőszakról, a nyári előadások tapasztalatairól és néha Őze Áronról is, aki a Leo Leike szerepét adja.

Amikor először néztem meg egy próbát még a nyáron, az utolsó monológod után kértél tíz perc szünetet. A próbán is ennyire „bele lehet halni” valamibe?
Bizonyos dolgokat a próbaidőszak vége felé már nem lehet megúszni. Ki lehet kerülni, de akkor maga az előadás bánja. Egyébként is az a típusú színész vagyok, aki szereti elengedni, ami belülről jön. Lehet, hogy végül nem működik, de legalább látjuk, hogy milyen érzelmeket generál egy szituáció. Később pedig letisztul, hogy mi a helyes arány, mennyit bír el az előadás.

Szerinted létezik olyan, hogy két ember, aki kizárólag e-mailen kommunikál, lejátsszon egy kapcsolatot, az ismerkedéstől egészen a szakításig?
Abszurd, de elképzelhető egy olyan helyzet, hogy a valós találkozás előtt gyakorlatilag minden lezajlik két ember között. Ma már egy párkapcsolat minden fázisának része az internet. Én magam is ismerek néhány embert – bár nem túl sokat –, akik interneten keresztül találták meg azt, akivel tartósan párkapcsolatban éltek vagy élnek. Ez nem egy mese-történet. Szerintem az író ki akarta próbálni, hogy meddig lehet ebben elmenni, és arra jutott, hogy akár egészen a végsőkig. Pontosan leképeződik egy párkapcsolat összes állomása: összevesznek, kibékülnek, féltékenyek, megsértődnek… Csak éppen nem találkoznak.

És ettől sokkal bátrabban viselkednek. Általában véve az emberek sokkal nyíltabban kommunikálnak az éterben, a kibertérben, mint személyesen.
Persze, mert nem látják a másik arcát, szemét, és ők maguk sem árulnak el semmit testbeszéddel. Sokkal nyíltabban lehet kommunikálni. Könnyebb így kezdeményezni, könnyebb intim titkokról beszélni, ugyanakkor könnyebb hazudni is. Akik nehezen ismerkednek személyesen, azoknak elképesztő táptalaj az internet, mert ott el tudják hazudni a hiányosságokat, gátlásokat, és fel tudnak építeni egy olyan karaktert, személyiséget, amilyenek lenni szeretnének. Az egyik oldalon túl nagy nyíltság, szinte gátlástalanság van, a másik oldalon egy fél élet, egy fél karakter. Kiépíthető egy óriási hazugságrendszer, mivel a másik nem látja, mekkora a kontraszt. Ebben a darabban is megpróbálnak egymás felé úgy kommunikálni, mintha minden rendben lenne velük. Viszont ha rendben lenne, akkor nem leveleznének egymással. De ez csak később derül ki számukra.

Emmi a legvégén nem megy el a megbeszélt találkozóra. Csak azért, mert rájön, hogy a férje mindent tud, vagy van valami más oka is?
Nem csak arra jön rá, hogy a férje nyomozott utána. Ennél fontosabb, hogy sokáig hitt abban, hogy ő tényleg olyan, mint amilyennek gondolja magát; hogy az a kép az igazság, amit az e-mail-szerelme felé vetít. A valóságban gyengébb ennél, és ez akkor derül ki számára, amikor nem mer elmenni a találkozóra. Rájön, hogy sikerült valami nagyon szépet hazudnia magának, beleélnie magát abba, hogy szabad, független, bármit megtehet, de az első reális reakció megijeszti, és visszamenekül oda, ahol tizenkét éve él: a házasság biztonságába, ahol nem kell szembenéznie bizonyos fontos kérdésekkel. Ez kudarcélmény. Az utolsó levelében azt mondja, most csapnak össze a feje fölött a hullámok. Szerintem ez majd csak utána kezdődik el. Mert másnap reggel kávét kell főzni, este meg kell fürdetni a gyerekeket. Ez a felismerés ott lesz a hétköznapjaikban, amíg ki nem robban. Mindhármuk életén erős repedés keletkezett, vagy talán törés.

Viszonylag intim térben, az Óbudai Társaskör kertjében próbáltatok, a bemutató viszont a balatonföldvári Kultkikötő Szabadtéri Színpadán volt. Nagyon át kellett hangszerelni azt, ami addig a próbákon megszületett?
Hangszerelni nem, mert kaptunk térmikrofonokat. Inkább a gesztusokat kellett fölnagyítani. Szabad téren próbáltunk, ott sem volt szobaszínház-érzetem. Földváron inkább a színpad tűnt nagynak a díszletünkhöz képest. És fura volt, hogy ötszáz ember nézi.

A díszlet szerint két szobát látunk, elvileg nem kommunikáltok egymással. Tényleg nincs köztetek szemkontaktus sem?
Nincs. Csak a takarásban kommunikálunk, amikor egyszerre vagyunk kint. Átnézegetni sem szoktunk, hiszen köztünk egy képzeletbeli fal van. Zavaró lenne a nézőknek is, hogy akkor most látjuk-e egymást vagy nem. A számítógéppel beszélgetünk, nekem a laptopom jelenti Áront. Persze, ez nem könnyű, mert szinte monodrámát kell eljátszanom úgy, hogy mellettem egy másik ember is egy monodrámát játszik, és ez a kettő egymásba csúszik. De a próbák alatt megszoktuk ezt a helyzetet.

Gyógyír északi szélre - Őze Áron - Fotó: Mészáros Csaba

Őze Áron - Fotó: Mészáros Csaba

Lehet érezni a nézők reakcióiból a színpadon, hogy valami nagyon eltalálja őket, ismerősnek érzik a mondatokat, a helyzeteket? Azt tippelem több a női hümmögés és kuncogás, mint a férfiaké.
A nők eleve többet járnak színházba. Egy ilyen előadásnál, mint a miénk, fokozottan érződik. Balatonföldváron lehetett azt markánsan hallani, hogy a férfiak Áronnak drukkolnak, az ő poénjain nevetnek, a nők meg nekem. Azóta ez nem jellemző. Persze, hogy lehet érezni az azonnali reakciókat, de talán még érdekesebbek az előadás utáni visszajelzések. Leveleket is kapunk, sőt van, hogy utána megvárnak minket. Egyszer ott állt egy pár. Már az autóban ültek, mégis visszajöttek, hogy elmondják: talán fogalmunk sincs, mennyire pontosan játsszuk az egészet. Velük ugyanez történt meg, mindketten kiszálltak egy házasságból, és azóta együtt élnek. Úgy látszik, mégiscsak van ilyen.

Fotók: Rick Zsófi, Mészáros Csaba

Interjú Őze Áronnal: Amikor zavarba ejt a közelség

Bővebben a darabról: Tévedésből szerelem

Interjú a rendezővel: Göttinger Pál lett az egyik Junior Prima díjas

A darab alapjául szolgáló könyv: Daiel Glattauer: Gyógyír északi szélre