Browsing All posts tagged under »daniel_glattauer«

Légnadrág? | Daniel Glattauer: Örökké tiéd

május 12, 2013 Írta:

0

Írta: Tóth Zsuzsanna Az, hogy miképp keveredik egy vágyott kapcsolat nem kívánt bugyraiba egy épeszű nő, önmagában nem lenne érdekes, mint ahogy egy újabb szerelmi történet sem annyira. Bár, az „egyedül nem megy” igazsága ebben a regényben viszonylag hamar megkérdőjeleződik. Ez már inkább érdekes, vagyis, hogy miért akar szabadulni egy már nem csitri nő az […]

Daniel Glattauer: Örökké tiéd (részlet)

május 12, 2013 Írta:

0

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival együtt is eleve esélytelen volt Hannes Bergtalerral szemben. Judith már az útkezdetén – a lázasan fürkésző tekintetéből, az üdvözlő idegenvezetői csókból, az expedíciós kofferből – látta, mekkorát hibázott, amikor elfogadta az ajándékot. Azzal vigasztalódott, hogy ez az […]

Daniel Glattauer: Örökké tiéd

május 12, 2013 Írta:

0

A harmincas éveinek közepén járó, egyedülálló Judith a szupermarketben ismerkedik meg Hannesszal, aki a tömegben a sarkára lép. Nem sokkal később a férfi felbukkan az elegáns kis lámpaüzletben, amelyet Judith a gyakornoklány, Bianca segítségével vezet. Hannes nőtlen építész, a legszebb férfikorban van – nem csupán minden anyós álma, de Judith barátait is teljesen lenyűgözi. Judithnak […]

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

november 7, 2011 Írta:

0

Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva […]

Tévedésből szerelem | Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

november 7, 2011 Írta:

0

Írta: Bedő J. István Olyan nagy csábító az ismeretlenség! Ismerkedés telefonon, szerepjáték avatarral, menő cuccokban villogás a diszkó dübörgésében. Semmit nem tudni a másikról, belekeveredni valamibe, aztán eltűnni. Szindbád vonattal érkezett és szerelmeskedte végig az egész Kárpát-medencét. De Szindbád a szavaiban hitt, a sétákban, a pillantásokban. Szindbád mai utóda csak beszélget a neten. Nem is […]