Szeretnél kicsit utazni? | Belényi Dániel: Útikalauz modern nomádoknak

Írta: Hepper Richárd

Ha a címben írt kérdést nem egy ezeréves tölgyfának tettük fel, a válasz valószínűleg egy hangos „Igen” lesz. Majd – változó sorrendben – a következő kérdések kerülnek napirendre: mikor, hová, miből, hogyan, kivel. Ezt követi egy hangos, lemondó sóhaj, és nagyjából ott vége is az egésznek.

Pedig nem kellene hogy vége legyen. Nagyjából erről szól Belényi Dániel könyve. „A távolságot, mint üveggolyót, megkapod” oldalain, vagy ha az egészet nem is, de a kezdőrúgást mindenképp. Nem kifogás, hogy elmúltál harminc – hetvenkét évesen is utazgatnak emberek –, a legtöbb hely nem veszélyesebb, mint itthon egy görbe éjszaka. A pénz sem kimondott akadály, hisz egy körutazás a Balkánon kijöhet háromheti minimálbérből, de volt olyan utazó is, aki plusszal zárta az egyenlegét.

Ez a könyv az Utazásról szól. Nem arról, hogy csoportosan, szervezetten elmegyünk valahova, ahol a helyiek mindent megtesznek, hogy úgy érezzük, mintha ki sem mozdultunk volna otthonról, inkább a hátizsákos, motelos, helyeket és embereket megismerős fajtához ad tanácsokat. Segítséget ad, hogyan szerezzünk információkat egy országról, elég-e egy hátizsáknyi holmi, hogyan lehet olcsó – vagy épp ingyenes – szállást szerezni, és hogyan keressünk adott helyszínen valami könnyedebb melót, ha még akarunk maradni. Megtudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, és valószínű akadnak társaink az úton, továbbá, hogy a világ nem is olyan félelmetes hely. Iránban például jó eséllyel félholtra verik a tolvajt, aki ki akar minket, a VENDÉGET zsebelni, és nem jár jól a lehúzós taxisofőr sem. Sőt létezik olyan hely, ahol a földön hagyott hátizsák felett egy idegent találunk, aki szó szerint vigyáz a csomagjainkra. Leírja másik oldalt, ahol egy kéretlen „idegenvezető” tartja a markát, mert körbevezetett minket, sőt még arra is ad tanácsot, hogy tényleg forró helyeken hogyan növeljük a túlélésünk esélyét. Ja, és leírja, hol kapható szinte ingyen a sör (csak azért sem mondom meg).

Az Útikalauz modern nomádoknak egy könyv és egy mindenhová-útikalauz kombinációja. Belényi érezhetően elsősorban Utazó, és csak másodsorban Író. Néha az volt az érzésem, hogy a könyvön még lehetett volna finomítani. De ez nem igazán ront az élvezeti értéken, talán még hitelesebb is tőle. Szóvirágokra ne számítsunk – bár van néhány jó poén –, az összbenyomás inkább olyan, mintha egy kocsmában, sör mellett mesélné el, milyen jó, egyszerű is utazni a világban. Egyébként gyanús is a fickó, neki nem a törölköző, hanem a nyugágy a legpraktikusabb kellék egy utazáshoz…

A szöveget egyébként gyakran színesítik utazók élménybeszámolói, és szinte hihetetlen helyi sztorik. Ilyen például egy afgán bácsi esete, aki figyelmeztet, hogy egy bizonyos útra ne lépjünk, mert még ő aknásította el, mikor az oroszokkal harcoltak. De már nem emlékszik, merre vannak az aknák. (Tényleg?!) Vagy hogy Líbiában a harcok mindig ebéd után kezdődnek, addig a katonák, ha kell, pózolnak a fotósoknak. De látunk fotót kismotorról, amin éppen egy malacot visznek haza, és megnézhető az étlap, amin varázsgombás shake-et és marihuánás pizzát kínálnak.

Apropó, drog. Furcsálltam, hogy a könyvben Belényi külön fejezetet szán annak elmondására, hogy nem kevés országban drogot fogyasztani, pláne a határon átvinni öngyilkossággal ér fel. Gondoltam, ez nyilvánvaló. Aztán eszembe jutott a hír, amely szerint egy ifjú turista pár Ramadan idején egy mecsetet szemelt ki szexuális helyszínnek, majd a bíróságon sikerült azzal védekezniük, hogy bocsánat, részegek voltak. Megértettem, végül is néha nem árt közölni a nyilvánvalót.

A könyv egyébként még útikönyvekhez képest is meglepően informatív. Olvashatunk a világot átszelő gyalogtúrákról – simán belefért a Coelho Zarándoklatából (meg egy sor szerző tollából) is ismert Szent Jakab út –, a világ leghosszabb vasútjáról, a komoly szervezést igénylő hegymászó túrákról – és minden utazó rémálomszerű élményéről, a bürokráciáról: vízum és társai. Ír benne veszélyesnek hitt vidékekről, ahol majdnem teljes biztonságban vagyunk: a Vendég itt is szent. És olyanokról, amelyek nem szerepelnek naponta a híradóban, csak éppen nem engednek be minket, akkora a hirig. Részletesen leírja, honnan, hogyan, hova jutunk el, melyik irányból léphetünk be, és hol látnak szívesen. Egy helyen pontatlan csupán, a könyv megírásakor még úgy tudtuk, hamarosan kiszárad az Aral-tó, mely valaha a világ negyedik legnagyobb tava volt. Tehát igyekezni kell, ha meg akarjuk nézni. Azóta védőgát épül, és ha eredeti méretét nem is lehet már helyreállítani, de a kiszáradási folyamatot, úgy tűnik, sikerülhet visszafordítani. (Igaz viszont, azóta a Holt-tenger vészes apadásáról olvashatjuk a híreket…) És nem mellesleg tippeket ad szinte bármilyen helyzethez, ami előfordulhat velünk az út során.

A könyv legnagyobb erénye egyébként, hogy kedvet csinál az utazáshoz. Eloszlatja a félelmeket, a kétségeket, és kíváncsivá tesz. Megértjük, hogy legtöbb helyen hasonlóak annyira az emberek, hogy ne kelljen félni tőlük, de különböznek annyira, hogy érdemes legyen felkeresni őket. Ad annyi önbizalmat, hogy egy ismeretlen városban képesek legyünk megtalálni azt a néhány embert, aki bemutatja a város igazi életét, a legjobb helyeket és a legelvarázsoltabb arcokat. Hogy merjük vállalni magunkat annyira, hogy érdekesek legyünk azon emberek számára, akik érdekesek a számunkra.

Néhány éve egy szál hátizsákkal és egy gitárral, hobóként stoppolgattam én is az országban néhány hónapig. Máig állítom, sok esetben ez a leggyorsabb közlekedés, Pécs–Pest általában kevesebb, mint három óra, de volt már másfél is táblától tábláig. Az úton tanultam meg a stoppolás aranyszabályát: Nem szabad aggódni, mert mindig van egy kút, egy gyümölcsfa, egy árnyék, ha szükség van rá, és mindig jön majd egy autó, amelyik meg fog állni, és továbbvisz.

Ha belegondolunk, valahogy így megy az élet is. Belényi Dániel könyve így talán nem csupán az Úthoz, de az Élethez is adhat némi útmutatást.

Belényi Dániel: Útikalauz modern nomádoknak – megvásárolható a Polc.hu webáruházban

• Olvass bele!
• Fülszöveg
• Belényi Dániel blogja

Belényi Dániel: Útikalauz modern nomádoknak

Jaffa Kiadó, 2012.