Írta: Gáspár-Singer Anna Huszonkét év után, hagyományteremtő céllal Budapesten ismét megrendezték a Zsidó Filmfesztivált (ZSIFI), köszönhetően a JDC, a Judafest, a Bálint Ház, valamint a Kino és a Cirko-Gejzír szervező munkájának. A témájukban, illetve műfajukban egyaránt eltérő filmeket a közönség november 22. és 25. között láthatta. Nagyvárosi lét rövidre vágva, festett szilikon bábokkal. A számos […]
január 25, 2012 Írta: olvassbele.com
A Lengyel Intézet új programsorozattal jelentkezik 2012 januárjától »Lengyelország – röviden. Dokumentumfilmek Lengyelországról« címmel. A filmeket kéthetente, csütörtök esténként mutatják be a Lengyel Intézet mozitermében. Lengyelek és magyarok jól ismerik egymást, sokat tudnak egymás kultúrájáról. Mégsem vagyunk mindig tisztában az események hátterével, azoknak az embereknek a munkásságával, akiket most a budapesti Lengyel Intézet bemutat a […]
december 8, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Mózes Kitty Az elmaradhatatlan párkapcsolati téma köré csoportosuló Veled könnyebb blokk kisfilmjei szinte minden esetben rácáfoltak a címre, mintegy mindenki megnyugtatásául: nincsen ingyér’ semmi. Akkor sem, ha már megtaláltuk az alkalmasnak hitt partnert, és akkor sem, ha még csak keresgéljük. A kapcsolatteremtés, a kommunikációs szakadékokká mélyülő árkok áthidalása néha lehetetlen, és életfogytiglani egymás mellett […]
december 4, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Mózes Kitty A közelmúltban lezajlott rövidfilmszemle, az EUShort blokkjairól most számolunk be részletesebben. A sok közül kiválasztott, már címében is ígéretes »A gyerekszobán túl« blokk igen szépen, fokozatosan váltotta be az előzetesen hozzá fűzött reményeket. Jó arányérzékkel összeválogatott, rokonszenvesen egymás után illesztett, változatos filmeket láthattunk. A kissé elvontabbat a home video hatású követte, majd […]
december 2, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Gulya István A rövidfilm nehéz műfaj, amiképpen röviden írni is az. Pár másodperben, néhány percben elmondani egy történetet, jól visszaadni egy hangulatot – nagyobb fegyelmezettséget kíván, mint normál (játék)filmidőben – másfél-két órában – mesélni. Aki hiányolta a magyar mozik kínálatából a mini remekeket, alaposan megtöltekezhetett velük a fővárosi Toldi moziban november 18. és 23. […]
november 28, 2012 Írta: olvassbele
0