Kolbe Gábor | Lehet-e izgalmas egy olyan krimi, amelyiknek már az első oldalain kiderül, ki a tettes? Nyilvánvalóan lehet – hiszen a csaknem száz epizódban leforgatott, amerikai Columbo sorozat részeinél sem zavarja a nézőt, hogy már az első percekben megtudjuk, a nyomozó kit fog végül hálójába keríteni. Ettől a történet még odaszegez a képernyő elé, […]
április 16, 2024
Szerző: olvassbele.com
– Na, kislány, akkor menjünk fagyizni? – Menjünk! – Még nincs nyár – figyelmeztette a férfi. – Nehogy megfázzon a torkod. – Maga csak ne féltsen engem – mondta a lány. – Többet bírok, mint gondolja. Beültek a Művészbe, de végül nem fagyit fogyasztottak,az előkelő úr Martinez-cocktailt kért a lánynak, magának pedig brandyt rendelt. Erzsike […]
április 13, 2024
Szerző: olvassbele.com
D. Magyari Imre ǀ Claus Guth rendező egy erdőbe helyezte a cselekményt (díszlet: Christian Schmidt). És rögtön az elején hasba lövi – a Kormányzó kezével – a címszereplőt, aki három órán keresztül haldoklik. Azt már nem is mondom, hogy korunkba, sőt egyenesen napjainkba tette át a történetet, látunk autót, mobiltelefont, sőt buszmegállót, modernek a ruhák […]
április 12, 2024
Szerző: olvassbele.com
kistibi | Meggyőződésem, ha Trianon ma történne, akkor Pest megye maradna csak meg, vagy még az sem. Az ilyen-olyan -basikon és egyéb diktátorokon túl nem maradt egyetlen szövetségesünk sem: a hihetetlenül nagyképű, minden hozzáértést és előrelátást nélkülöző magyar politika abban merül ki, hogy sértegeti szövetségeseit, igyekszik akadályozni mindent, ami közös, uniós érdek. A fontosabb katonai […]
április 12, 2024
Szerző: olvassbele.com
2. A birodalmi Magyarország és a nagyhatalmi vágyálom Az az állítás, hogy Magyarország a háborús katasztrófa egyik főbűnöse, ugyanúgy leegyszerűsítő, mint az, hogy Magyarország sohasem akart háborút, mégis annak az áldozatává vált. Mindkét tézisnek gazdag irodalma van. Az első állítása trianoni béke könyörtelen feltételeit kívánta igazolni, híveit pedig nem magyar mivoltuk egyesíti. A második elsősorban […]
április 11, 2024
Szerző: olvassbele.com
Pál Attila | Vesztes hadsereg tisztje számára a háború vagy halállal ér véget, vagy sehogy. Menekülés közben is a visszavágás, a bosszú mikéntje jár a fejében. S ha minden kötél szakad, a belenyugvás a megváltoztathatatlanba is csak látszólagos. Aki sikerrel vette az első akadályt (életben maradt a harcok végeztével), már „csak” azzal néz szembe, hogyan […]
április 11, 2024
Szerző: olvassbele.com
Otto Skorzeny Otto Skorzeny sötét figura volt. Híressé (illetve hírhedtté) vált, mert a második világháború alatt nevezetes kommandós hadműveleteket vezetett, köztük 1943 szeptemberében egy vakmerő akciót az olasz diktátor, Benito Mussolini kiszabadítására, de sokszor előfordult, hogy eltúlozta saját érdemeit. 1960-ban több bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították: azzal, hogy zsinagógákat gyújtott fel a Kristallnacht (kristályéjszaka) alatt, „defetista” […]
április 10, 2024
Szerző: olvassbele.com
● A T Ö R V É N Y E K M E G H A L N A K, A K Ö N Y V E K S O H A ● Paddington | A magyar származású, ám friss bevándorló családban már az USÁ-ban született újságíró, David Harsanyi eredetileg 2021-ben, magyarul pedig most megjelent […]
április 10, 2024
Szerző: olvassbele.com
10. | A jövő nem lehet azoké, akik rágalmazzák a prófétát Két dolog képezi minden nyitott társadalom alapját: a véleménynyilvánítás szabadsága és a jogállamiság. Ha ezek nincsenek meg, akkor nincs szabad ország. Salman Rushdie1 A sátáni versek című regényének 1988. szeptemberi megjelenése után Salman Rushdie brit író a történelem egyik legsúlyosabb következményekkel járó irodalmi vitájába […]
április 9, 2024
Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Talán itt kellene kezdeni a néprajz vagy a kultúrtörténet oktatását. A fennköltség minden álpátosza nélkül, izgalmasan, érdekesen, a gyermeki fantáziát megmozgatóan. Hogy mi mindenben hittek eleink, s hogy a mesék, mondák miféle csodákat örökítenek tovább. Arról nem is beszélve, hogy milyen ősidőktől fogva létező félelmeket és tudásokat, amelyek alapjait a világ szinte […]
április 9, 2024
Szerző: olvassbele.com
Ördög Központi jelentőségű alakja a néphitnek és elbeszéléshagyománynak, a keresztény kultúrában az embert megkísértő és kárhozatba vivő démonikus lény, az Isten ellenfele. Mint néphitalakhoz rendkívül sokszínű és heterogén hagyomány társul, amelynek zöme ugyan keresztény szellemiségű, azonban számos olyan vonást is tartalmaz, amelyek még egy megelőző időszak folklóremlékeinek tekinthetők. A világ eredetét magyarázó, ún. duális teremtésmondák […]
április 8, 2024
Szerző: olvassbele.com
Paddington | Több mint húsz évvel Janikovszky Éva halála után a Móra Kiadó karcsú kötetben adta ki a máig népszerű írónő néhány írását, amelyek 1990 körül jelentek meg Kincskereső folyóiratban, ám könyv formájában eddig nem láttak napvilágot. Csaknem 35 év távlatából érdekes látni, hogy az írások – amelyek a rendszerváltás körüli zűrzavar megértésének szándékával születtek […]
április 7, 2024
Szerző: olvassbele.com
H. Móra Éva | Régóta esik nagyon sok szó arról a nyomásról, amely a nőket sújtja: egyensúlyt teremteni igyekeznek a család, a háztartás és a munkahely között, keményen helyt kell állni anyaként, feleségként, háziasszonyként, munkaerőként. De sokkal kevesebb szó esik a férfiakról, korunk családapáiról – pedig az mára egyértelművé vált, hogy igencsak megváltozott a szerepük […]
április 7, 2024
Szerző: olvassbele.com
Ej, hogy megnőttek! Kamasz gyerekek apja Egy barátnő egyszer azt mondta nekem, nem is igaz, hogy a kamaszok nem csinálnak semmit. Hiszen mégiscsak heverésznek és közben nőnek. Pompásan meg tudom ezt figyelni Grétánál. Bizony rendesen nő, nemsoká magasabb lesz, mint én. És alszik. Ha alszik, azt úgy teszi, mintha kómában lenne. Egy, a ház előtt […]
április 5, 2024
Szerző: olvassbele.com
Kiss G. Zsófi | Messze-messze, tengeren túlra kalauzolnak el bennünket ezek az eredeti ősi japán népmesék, oda, ahol a Fudzsi szent hegye magasodik az ég felé. E hajdan szájról szájra terjedő rövid tanító történetekben csodás módon életre kelnek a virágok, az állatok beszélnek, és mind emberi tulajdonságokat hordoznak. A szamuráj harcosok pedig útra kelnek, hogy […]
április 4, 2024
Szerző: olvassbele.com
Fazekas Erzsébet | A címben ígért történetek mellett a könyv legalább ennyire szól(hatna) nős férfiak eseteiről. De tágítsuk nagyobbra a kört. Ugyanis nemcsak nemtől, de házassági státusztól függetlenül is, sokakra igaz lehet mindaz, amit az érzelmek hatalmáról mesél nekünk ez az írói gépezetét olajozottan hajtó, remek gördülékenységgel író középkorú katalán szerző. A lelki megboruláson túl, […]
április 16, 2024
Szerző: olvassbele.com
0