Jeges-Varga Ferenc | Enyedi Ildikó filmjei a hétköznapokban érzékelhető valóságon túli megfogalmazhatatlan fellebbentésére tesznek kísérletet, ahogyan azt egy gyermekien tiszta tekintet révén láttatni lehet. A transzcendensre érzékeny látásmódjával talán ezért is összpontosít rendre a szerelemre, mint a két ember közötti kibontakozó legintenzívebb egymásra hangolódás pillanatára. A Testről és lélekről című munkájában annak lehetünk tanúi, hogy […]
szeptember 25, 2016 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Hajdu Szabolcs egy baráti társaságban indítja el legújabb filmjét, mindenféle bevezetés nélkül. Az eleinte összefüggéstelen hangokból lassan kiszűrődik, hogy a társaság női tagjai a gyerekekről beszélnek egymásnak, a velük kapcsolatos félelmekről. A házigazda eközben valami nagyon elvont dolgot fejteget erősen illuminált partnerének. Ahogyan az baráti körben lenni szokott, jó pár üveg vörösbor […]
november 26, 2014 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | A filmkészítés rendkívül költséges alkotói folyamat, és a végtermék legtöbbször be sem hozza az árát. Éppen ezért mindig központi kérdés, milyen elvek szerint osztják el az adóforintokat. A nézőt viszont nem érdekli az alkotó örök dilemmája, azaz hogy folyamatos kompromisszumok révén válik sikeressé vagy a művészi szabadsága mindennél többet ér neki. A […]
március 15, 2017 Írta: olvassbele.com
0