Az álmok szerelmesei | Enyedi Ildikó: Testről és lélekről

Jeges-Varga Ferenc |

Enyedi Ildikó filmjei a hétköznapokban érzékelhető valóságon túli megfogalmazhatatlan fellebbentésére tesznek kísérletet, ahogyan azt egy gyermekien tiszta tekintet révén láttatni lehet. A transzcendensre érzékeny látásmódjával talán ezért is összpontosít rendre a szerelemre, mint a két ember közötti kibontakozó legintenzívebb egymásra hangolódás pillanatára.

A Testről és lélekről című munkájában annak lehetünk tanúi, hogy két gátlásokkal küzdő ember hogyan lesz képes egymás előtt megnyílni és a valódi intimitást megélni. A férfi és nő egymásra találásában a véletlennek van katalizátor szerepe, vagy legalábbis valamiféle, a feleket egymás felé terelgető láthatatlan erőnek. Eszerint a Testről és lélekről helyszínéül szolgáló vágóhídon valaki ellopja a szigorúan őrzött, az állatok pároztatásánál használt búgatóport (Enyedi sajátos humora nagyon finoman oldja az alapszituáció rezignáltságát). Az eset kapcsán hivatalból elrendelt mentálhigiénés vizsgálat során eszmél rá Endre, a vágóhíd gazdasági igazgatója (Morcsányi Géza) és az újonnan alkalmazott minőségellenőr, Mária (Borbély Alexandra), hogy éjszakánként mindketten ugyanazt az álmot álmodják.

Enyedi nem keres ezoterikus magyarázatokat az álmok azonosságra, két furcsa főszereplője sem akar választ kapni a miértjére, egyszerűen csak érzik, hogy a szokatlan helyzetre valahogy reagálniuk kell. Nem csupán ugyanazon álmot látják, hanem gyakorlatilag e másik világban szervezik titkos találkáikat. A hóval borított, álombéli erdő egyfajta kollektív tudatalatti, ahol a szereplők emberi alak helyett szarvas bőrébe bújva élhetik meg a teljességhez közelítő harmóniát (elképesztő nyugalmat áraszt a filmben szereplő Góliát és Picur). Az erdő nesztelenségében legelésző szarvasok képe nagyon finom képi megfogalmazása az érzéseik kifejezésére képtelen emberek beteljesülésre váró vágyainak.

A férfi és a nő a való életben alig bír szóba elegyedni egymással, beszédmodoruk is idegenül hat. Mária oly közömbösen reagál Endre tétova ismerkedési kísérleteire, akár a levágásukra várakozó, karanténba zsúfolt marhák. A közös titok hatására azonban benne is megcsillan a remény fénye. Mindketten szinte gyermeki izgalommal várják, hogy este együtt álmodjanak, s az alvás rítusában egymáséi legyenek.

A nem szokványos alapszituációból simán kialakulhatna valami romantikus bárgyúság, de az alkotók a forma, a gesztusok egyszerűségére törekednek, nem fókuszálnak a történetben rejlő fantasztikumra. A hétköznapi motívumokat mutatják meg, s a szavakkal nehezen megfogalmazhatót nem akarják minden áron a nézőre zúdítani.

Enyedi a két főszereplőben zajló folyamatokra koncentrál. Mintha minden éjszaka a látható és a láthatatlan között húzódó hajszálvékony vonalon lépnénk át, folyamatosan cserélgeti a nézőpontjainkat. A film ritmusát a két valóság egymásra reflektáló váltakozása adja. A filmidő jelentős részében Endrét és Máriát látjuk, többnyire külön-külön, ahogy esznek, alszanak, dolgoznak, kinéznek az ablakon. Alig történik valami. Mégis minden egyes kép, egy árnyékba visszahúzódó női láb, a levágásra váró marha napra szegeződő tekintete azt képezi le, ahogy Endre vagy Mária érzékeli az őket körülvevő világot.

A vágóhídi környezet sterilitása és erőszakossága, valamint az álombéli erdő bensőségessége, gyengédsége közötti éles kontraszt is a szereplőkben zajló folyamatokra reflektál. Szavak helyett beszél az arc, a szem, a kéz, a láb. De nem csak a test rezdüléseinek van hangulati jelentősége. Annak is, amikor például az összetaposott papucs felső része megemelkedik vagy amikor szétfröccsen a paradicsom leve. (Ehhez hasonló gondolati folyamatokat beindító filmélményt korábban Krzysztof Kieślowski művei váltottak ki bennem.)

Nem hinném, hogy Enyedi tudatosan metaforákat helyezett volna el minden egyes apró momentumban, de az akár egy emberi arcról, akár egy tárgyról készült nagyközelik (mint megoldókulcsok valami rejtett kódrendszerhez) különös benyomásokat keltenek a nézőben, segítenek átlényegülni, belehelyezkedni a szereplők közötti lelki folyamatokba. Szinte lehetetlen egyszerű, sematikus értelmezést adni a látottakhoz.

A film kulcsa elsősorban a két főszereplő eszköztelen és nagyon koncentrált játéka, ettől tud a néző azonosulni Enyedi hőseivel. A könyvkiadó vezetőjeként és színházi dramaturgként ismert Morcsányi Géza több interjúban és a pécsi közönségtalálkozón is hangsúlyozta, hogy ő nem színész, és ne is tekintsünk rá színészként. Egészen különleges mégis, ahogy Endrét megformálja. Hagyta magát instruálni, Enyedi Ildikó azonban csak a legszükségesebb útmutatásokkal látta el, mert felismerte, hogy Morcsányiban benne rejtőzik Endre, csak elő kell csalogatni belőle.

Kezdetben úgy véltem, mintha Morcsányi idegenül mozogna a profi színészek világában, de arra kellett rájönnöm, hogy tulajdonképpen ez a kívülállás Endre karakterének sajátja. Ehhez képest inkább a mellékszerepekben feltűnő színészek gesztusai lógnak ki a sorból. Kétségkívül az ő jelenléte a film egyik legnagyobb meglepetése, de legalább ekkora hatású a filmfőszerepben debütáló Borbély Alexandra is, aki zavarbaejtően darabosan beszélteti Máriát. Mint aki minden egyes szót csak rendkívüli erőfeszítések árán tudna kimondani. Ez a beavatatlanság teszi Endre egyenrangú párjává. Sőt az egymásra találásig Máriának sokkal nagyobb utat kell bejárnia. Mértéktartóan józan játéka megannyi traumát sejtet, és egyben finom humor forrása is.

Enyedi melankolikus hangvételű mozija ritka kincs, mert örökérvényű, mindenütt, mindenkit érintő témát feszeget – rendkívüli bátorsággal és különleges érzékenységgel. De azért is, mert a téma komolyságába helyenként fanyar humort, iróniát is mer beleszőni, ami által még közelebb kerül az emberhez. A befejezés pedig oly visszafogottan katartikus, szívet melengető hepiend, hogy valóban bearanyozza a napunkat.

Testről és lélekről – magyar film, 2016
Rendező, forgatókönyvíró: Enyedi Ildikó
Operatőr: Herbai Máté
Zene: Balázs Ádám
Vágó: Szalai Károly
Hang: Lukács Péter

Szereplők:
Borbély Alexandra (Mária)
Morcsányi Géza (Endre)
Schneider Zoltán (Jenő)
Nagy Ervin (Sanyi)
Tenki Réka (Klára)
Tankó Erika (Ernella)
Bata Éva (Köves Jutka)
Jordán Tamás (Mária orvosa)

Enyedi Ildikó alkotása a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a fesztivál legjobb filmjének járó Arany Medvét, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének közönségdíját. Emellett Berlinben a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége FRIPESCI-díjjal jutalmazta a filmet.