Volt egyszer egy Zuglói Kör | Molnár Sándor ~ Zugló–Párizs / Resident Art galéria

Arnóti András |

Írhatnám a címet jelen időben is. A Zuglói Kör ugyanis: van. Szellemi örökségét tekintve – még ha csak a szűkebb szakmai szövetben is – a kortárs magyar képzőművészetre gyakorolt hatása elvitathatatlan. Ezt bizonyítja a Resident Art galériában rendezett kiállítás: az érzékenyen összeválogatott művek révén megnyílik előttünk a hatvanas, hetvenes évek európai – azon belül magyar – képzőművészeti gondolkodásának és közérzetének „jegyzetfüzete”.

A Molnár Sándor ~ Zugló–Párizs (Papírművek a ’60-as és a ’70-es évekből alcímű) kiállításon bemutatott munkák alkotói – Molnár Sándor (1936–2022), Deim Pál (1932–2016), Hencze Tamás (1938–2018), Hortobágyi Endre (1941–1998), Molnár László (1941) Nádler István (1938) – mellett megjelennek az 50-es évek végi, Új párizsi iskolaként is emlegetett művészek (Jean Bazaine, Jean Le Moal, Jean Bertholle, Julius Bissier, Maurice Estève, Alfred Manessier) kezétől származó munkák is – ők pedig közvetlenül vagy közvetetten, erős hatást gyakoroltak a Zuglói Kör fiatal művészeire.

Sokféle szakterületről elmondható, hogy azok formálódásai, változásai, irányainak alakulásai, valójában találkozástörténetek. Különösen igaz ez a művészeti életre. Molnár Sándor 1955-ben jut be a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol – meghatározóan – Kmetty János tanítványa lesz. A minden irányban nyitott növendék folyamatosan kutatja a múltat és azok összefüggéseit. A véletlen összehozza Jakovits Józseffel, aki beavatja az akkor már egy évtizede nem működő – az orvos és műgyűjtő Gegesi Kiss Pál, továbbá Kassák Lajos, Kállai Ernő, Mezei Árpád és Pán Imre által alapított – Európai Iskola és azon belül főleg Vajda Lajos szellemi örökségébe. Ez a találkozás készteti arra, hogy kutasson tovább, járja az idős mesterek műtermeit (kezdve Kassákon, aztán Lossonczy Tamás, Korniss Dezső, Gyarmathy Tihamér, hogy csak néhány nevet említsek). Weöres Sándor révén kerül kapcsolatba Hamvas Bélával (akinek egy kézirata akkortájt landol Molnárnál).

Két-három évvel később, a Főiskolán szorosabb szakmai kapcsolata alakul ki Bak Imrével, Deim Pállal, Nádler Istvánnal. Ez lesz alapja a működését Molnár Sándor lakásán elkezdő kis csoportnak, amelyhez szinte folyamatosan csatakoznak a korszak feltörekvő művészei, akik egyéni útjukat egy szellemi közösséghez kötődésben szándékoznak kialakítani: Attalai Gábor, Csiky Tibor, Csutoros Sándor, Halmy Miklós, Hencze Tamás, Hortobágyi Endre és Molnár László.

Velük együtt folytatódott az önképzésnek sokféle módja, többek között a rendszeres látogatások és konzultációk a már említett mestereknél, akik az idő tájt meglehetős elszigeteltségben éltek, de alkottak még. Az Erzsébet királyné úti lakás ettől (1958/59) fogva szellemi műhellyé válik, amelyre erősen hat a szintén zuglói, Molnár lakásától két villamosmegállónyira élő Hamvas Béla gyakori és meghatározó jelenléte.

Kisközösségek, szakmai, szellemi műhelyek akkor működnek jól, ha közöttük átjárások alakulnak ki. A képzőművészet területén ezek szükségszerűen irányváltásokat, stiláris különbségeket eredményeznek. Ennek megfelelően a Zuglói Kör a hatvanas évek közepén el is fordul az Új párizsi iskola festészeti programjától, és egyre markánsabban jelennek meg az egyéni törekvések a lírai absztrakt, az új-geometria és a konstruktív irányokba elmozduló munkákkal.

A képzőművészet alapvető megjelenési formája a kiállítás. Szerencsére akadtak olyan helyek – ha korlátozott számban is –, ahol a Kör tagjai bemutathatták új munkáikat. Ilyen volt Angyalföldön a József Attila Művelődési Központ, Rákosliget és nem utolsó sorban a Molnár lakása szomszédságában található Kassák Klub. Pezsgő szellemi élet zajlott ezeken a helyeken, több képzőművészeti csoportnak adtak helyet, természetesen a Zuglói Kör tagjainak is.

[Kitérő: ez a klub nagy szerepet játszott Sebő Ferenc táncház-mozgalmának elindításában. Itt ment Halász Péter legendás, Mindenki csak ül meg áll című előadása is – ezeket követően feltűnően sok, laza öltözetű civilnek volt jogosultsága ahhoz, hogy elkérje a személyi igazolványainkat.]

Az egyre hangsúlyosabb, egyéni törekvéseket felmutató csoportból mind többen váltak ki, hiszen ki-ki a saját útját akarta járni. 1968-ban és 1969-ben a Zuglói Kör magja – kiegészülve még néhány meghívott fiatal művésszel – még összeállt Iparterv-csoportként, ezzel is értékes nyomokat hagyva  a magyar művészettörténet-írás számára. De ezt követően már nem lehetett működő Zuglói Körről beszélni. Ám a Zuglói Kör egykor létrejött, bővült, igen jelentős életműveket teremtett meg, szellemi és művészeti kisugárzása pedig mind a mai napig tart. Közösség volt: célokkal, programmal, tehetséggel, elköteleződéssel. Megmutatva: egyedül nem megy.

Idéznék Schneller János művészettörténésznek – a Resident Art galéria egyik vezetőjének – a kiállításon elhangzott gondolataiból:

„…A művészetet és a művészeti képzést elnyomó diktatúra stiláris cenzúrája nem tette lehetővé az avantgárd és a modern irányzatok megismerését; a vasfüggöny innenső oldaláról szinte lehetetlennek tűnt a nyugati kortárs művészeti irányzatokhoz való hozzáférés. A főiskolai művészettörténet-oktatás a posztimpresszionizmus koránál véget ért. Így a fiatal művészek a huszadik század avantgárd mozgalmaival csak igen nagy erőfeszítések révén tudtak megismerkedni… A tárlat kísérletet tesz arra, hogy Molnár Sándor és a Zuglói Kör művészeinek szerepét és jelentőségét újabb árnyalatokkal színesítse, és elhelyezze az Európai Iskola és az Iparterv között a magyar absztrakció történetében.”

Enteriőr fotók: Asszonyi Eszter

Molnár Sándor. Zugló–Párizs
Papírművek a ’60-as és a ’70-es évekből
Resident Art Galéria
1085 Budapest, Horánszky utca 5.
A kiállítás 2023. október 28-ig látogatható