Letitia Arcan férjes asszony, és titkos szerelmi viszonyt folytat egyik munkatársával, Sorin Olaruval. A Sorin barátjától kölcsönzött külvárosi, lakótelepi lakásban együtt töltött idő ad értelmet és boldogságot a pár életének, ideiglenes és titkos viszonyuk két évtizeden át tart, örökös, kilátástalan jelenben, miközben fegyelmezetten élik nyilvános életüket a Bukarest közepén álló vörös csillagos Épület ötödik emeletén […]
2013.06.18.
A horgásztónál – Remélem, figyelemmel kíséred az Elvtárs legutóbbi sajtókampányát! Az Etikai Kódexről! A nő durcásan vállat von – honnan veszed ezt a hülyeséget?! Nincs kedve beszélgetni, mint általában, ha menni készül. Összegyűjti a bátorságát, hogy kikeljen a paplan alól, a szeretkezés szagú, párás melegből, halogatja, halogatja, mint amikor lassan, tétován belép a jéghideg, zöld […]
2013.06.18.
Írta: Cserhalmi Imre A kötetet két melléklet zárja: az egyik a regény 32 szereplőjét, családi kötődését, szerepét és állását sorolja fel, a másik a fordító, Koszta Gabriella utószava. Mindkettőre olyan nagy szükség van, hogy indokoltnak látszik az óhaj: hasznos lett volna a regény elé helyezni őket. És talán ez is inkább csak esély, mint garancia […]
2013.06.18.
269 év után ismét boszorkány kerül máglyára Szegeden: a Múzeumok Éjszakáján, június 22-én, szombaton igazi „boszorkánypör” zajlik majd a színpadon – az elítélt boszorkákat pedig a nagyközönség előtt égetik el. Ugyanezen a napon mutatják be az 1728-as szegedi boszorkányper eredeti iratait. Egy Gyermeket meg föröztöt Gólya fészekben, és avval rontotta megh, tudta hogy azzal megronthattya […]
2013.06.16.
Írta: Bedő J. István Folyamatos rémület Bíró Kriszta legújabb kötetét olvasni. Rögtön le kell szögezni azonban, hogy ez a benne fölidézett szereplők miatt van így. Mert egyébként! Ha megpróbálunk eltekinteni (még ha nehezen is), hogy az elbeszélő ÉN természetesen egy másik én, nem a szerző, akkor is újból és újból fejbe vág az a tény, […]
2013.06.16.
Bíró Kriszta harmadik kötete lazán összefüggő, hosszabb-rövidebb írások láncolata, melynek szereplői akár egyetlen család tagjai is lehetnének. Dédszülők és nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, apák és anyák történetei bukkannak fel a huszadik századi magyar hétköznapokból. A fikció és a személyesnek tűnő emlékezés folyamatosan váltogatott perspektívája mögött mindig ugyanaz az én áll: a hajdani gyerek és a […]
2013.06.16.
Az állomás körül nem voltak házak. A vonat épphogy megállt egy percre. Zsíros forgalmistanő tartotta magasba a szabad jelzést, rágott közben valamit. A kislány szoknyája beleakadt a szerelvény likacsos lépcsőjébe, felhasadt. A nagyanyja szállt le elsőre, hátrakapta fejét a reccsenésre. Te, te Lina, sejthettem volna, hogy nem bírod ki odáig. Most vihetlek szakadt ruhában, hadd […]
2013.06.16.
Ez a történet egy szigetről szól, ami olyan kicsi, hogy egyetlen térképen sem szerepel. Egy kislányról, akinek az édesanyja egy évvel ezelőtt elindult otthonról a legszebb cipőjében, és soha többé nem tért vissza. Szól még Tiszteletesről, aki japán tornagyakorlatokkal tölti az idejét, Ládásról, aki különleges dobozokat szállít a világ minden tájára. Meg Nevenincs kutyáról, aki […]
2013.06.16.
Havazott aznap reggel, amikor a halott fiút megtaláltam. A szigetet – rajta mind a két házat és a templomot is – fehér takaró borította. Papa épp a halászhálót vonta be, amikor két kő között megpillantottam egy kezet. Mint egy bűvészmutatvány, olyan volt; szinte vártam, hogy hirtelen előbukkan a semmiből egy rózsacsokor – Hopplá! Nem csalás, […]
2013.06.16.
Írta: Zemen Annamária Minou. Ki ez a Minou? Tizenkét éves kislány, aki egy apró szigeten él Papával, Ládással, Tiszteletessel és a Nevenincs kutyával. Volt valamikor Mama is, de már nincs. A sziget életét Mama eltűnése után egy másik furcsa esemény zavarja meg; megérkezik a szigetre egy fiú, csakhogy ez a fiú halott, a tenger sodorta […]
2013.06.15.
A szakmai zsűri díjai Legjobb előadás: Bertolt Brecht: Jóembert keresünk Rendező: Michal Dočekal | Vígszínház, Budapest Legjobb rendezés: Mundruczó Kornél John Maxwell Coetzee – Mundruczó Kornél: Szégyen | Proton Színház – Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest Legjobb női főszereplő: Eszenyi Enikő Bertolt Brecht: Jóembert keresünk| Vígszínház, Budapest Legjobb férfi főszereplő: Polgár Csaba Henrik Ibsen: […]
2013.06.15.
Írta: Jeges-Varga Ferenc Solténszky Tibor dramaturg, rendező és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó programjába tizenkét produkciót válogatott be a hazai és határon túli magyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadások közül. A budapesti Örkény Színház és a Pécsi Nemzeti Színház is olyan színdarabbal kapott […]
2013.06.14.
Írta: Bedő J. István Már az a cím önmagában is vérforraló (mármint pozitív értelemben), hogy Kubai retró. Kortársaim – és persze Horvát János kortársai is – valamiféle szent áhítattal tekintettek Kubára. A legkülönfélébb okokból, de főképp az éghajlat, a távolság, a forradalmi történet (és/vagy a szép leányok) miatt, hiszen a hetvenes években trópusi utazásról legfeljebb […]
2013.06.14.
Hogyan lehet egy Castróval vívott pingpongmeccsen interjút nyerni? Valóban gyógyítanak a híres szivarok? Milyen a salsa és a szex? Hogyan bókolnak a kubai férfiak? És mi köze egy dundi fekete macskának a magyar diplomatákhoz? Különös kérdések egy különös országból… A választ egyvalaki ismerheti igazán: Horvát János. Ő vérbeli Kuba-szakértő, hiszen több mint négy évtizedes ismeretség […]
2013.06.14.
Titokfejtés Spanyolország ama vidékén, ahonnan a család származik, sokáig élnek az emberek. A legenda szerint, amikor Castro hetvenöt éves volt, egy teknősbékát kapott ajándékba munkatársaitól. Nézegették egymást, Fidel meg a teknőc, majd Fidel megkérdezte: „Hány éves ez az állat? – Hetvenöt – hangzott a válasz, hiszen pont ezért volt ajándék az ajándék. Fidel töprengett egy […]
2013.06.18.
0