Embaador Hanosz elmeséli | Horvát János: Kubai retró

Posted on 2013. június 14. péntek Szerző:

0


HorvátJ_Kubai-retró-bor180Írta: Bedő J. István

Már az a cím önmagában is vérforraló (mármint pozitív értelemben), hogy Kubai retró. Kortársaim – és persze Horvát János kortársai is – valamiféle szent áhítattal tekintettek Kubára. A legkülönfélébb okokból, de főképp az éghajlat, a távolság, a forradalmi történet (és/vagy a szép leányok) miatt, hiszen a hetvenes években trópusi utazásról legfeljebb csak álmodni lehetett, miközben Kuba tárt karokkal várta a magyarokat. (Ezt ugyan érdemes lenne pontosítani, de az illúziók ilyenek voltak…)

Szóval Horvát János, a (volt) riporter, televíziós, kubai nagykövetünk érett korban elővette szeretett Kubáját, hogy egy kicsit felfrissítse a saját emlékeit, de főleg azok emlékezetét, akik bedekkerként használták 1974-es Kubai riport című kötetét – még évtizedekkel a megjelenése után is.

Színes, szélesvásznú körképet mutat a mai Kubáról, amiben azonban nem a látnivalóké a fő hangsúly. Kubában az idő (és ezt a szerző nem mondja ki egyértelműen) lassabban halad, mint a világ más részein. különböző időkben járt Kubában, ösztöndíjas egyetemistaként, felnőtt turistaként, harmadjára pedig külszolgálatosként, ment hazánkat képviselni Havannába. Mondjuk úgy, három különböző ember járt ott, de mindháromszor ugyanazt találta, igaz, enyhe módosulásokkal. Csak hát a fiatalon nagyon nagyra becsült, vagány forradalmár, Fidel még változatlanul az ország élén áll, miközben megváltoztak a politikai szelek, cserélődtek politikusok és politikák. Sutty, eltűnt a Szovjetunió, és vele a cukor (meg más) piaca, de ezzel elszállt a támogatás is – szóval nem kevés a baj. A forradalom előtti szolgáltatóipari (kaszinók, szállodák) felfutással meg a cukornáddal Kuba monokultúrás gazdaság lett. Ezen nem tudtak komolyan változtatni a szocialista országok (és idők) szakmai, ilyen-olyan támogatásai, oktató programjai, fejlesztései. Elrozsdáltak, mint a tőlünk oda szállított Ikarus buszok.

Ez tehát a környezet, amelybe Horvát János immár embajadorként (nagykövet) 2006-ban visszatért. De a vér nem válik vízzé. Mármint abban a tekintetben, hogy akit egyszer a riporteri szakma megfertőzött és csontjáig átjárt, az nem tud más lenni, még ha – nagyköveti – élete tömérdek protokolláris kötelezettséget rak a vállára.

Horvát lelkiismeretesen mögé néz a dolgoknak, olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmet, amit a turista vagy érdeklődő észre sem venne. Ráadásul a ma megírható kép lényegesen plasztikusabb a negyven évvel ezelőttinél. Akkor például nem ellenzéknek, hanem hazaárulónak hívták, aki mást szeretett volna, és Miami irányában elhagyta az „ifjúság szigetét”.

Horvát János

Horvát János

De ha elhagyjuk a nagypolitika vizeit, akkor válik különösen érdekessé a könyv. Kendőzetlen a kép, szépség és nehézség egyszerre van benne. Hogy példát mondjak: az információáradatról. Európa közepén el nem tudnánk már képzelni, hogy műholdas, internetes kapcsolat nélkül éljünk. A szigeten viszont a korlátozások, tilalmak miatt muszáj. De – és ez benne a sajátos nagy dobás – Kuba is kitermelte a homo buherátort, aki alkalmas eszközök nélkül is üzemképessé teszi az autót, háztetői ciszternába rejti el a (tiltott) műholdvevő tányérját, és szinte semmiből varázsol vacsorát. (Erről részletesebben már írtunk…)

Itt válik igazán érthetővé (különösen a mai idősebb olvasónak), mennyire tömören magyaráz meg mindent a Kubai retró cím. Visszapillantás a saját múltunkba, ami Kubában még jelen, talán jövő is. A különbség (nem merem ideírni, még idézőjelben sem: csupán annyi), hogy az ország lakosságának hirtelen kell felugrania a mai befékezett állapotából egy minden tekintetben száguldó világ vonatára.

Riporteri talentuma teszi szórakoztatóvá Horvát minden elmesélt témáját, legyen szó történelmi összefoglalóról vagy a nagyköveti hétköznapokról. Beszámol arról, amit a hétköznapi ember természetesen nem tud: mennyire korlátozott, vagy mennyire szabad a külképviseleten dolgozók mozgása, mi kötelező (például a díszöltözet), mi tilos (például autóstoppost felvenni). Megértjük, miért töri magát sok jól menő, idős, amerikai vállalkozó, hogy támogassa ezt vagy azt az elnökjelöltet. Mert ha jól tippelt, támogatását meghálálja a kormányzat egy néhány évig tartó szinekúrával (vagyis elmegy valami távoli országba, melynek a nyelvét, körülményeit nem ismeri, de komoly jövedelem csurog a zsebébe a semmiért…)

Ha viszont a külképviselő (követ, nagykövet, konzul stb.) komolyan veszi a munkáját, akkor életre szóló tapasztalatokkal lesz gazdagabb.

A derűs, olykor csapongónak hitt sztorizgatásokból, de főleg a komolyabb, jövőt latolgató elemzésekből több minden bontakozik ki. Legelsőként egy komoly mélységélességű társadalomkép. Aztán egy tanulság: csak úgy szabad elindulni a világba, hogy mindent meg akartunk ismerni, és nem csak azt, amit az idegenvezető, csoportkísérő, szállodaportás szűrőjén keresztül kapunk. (Legfeljebb nem teljesül. De igyekeztünk.) Az is, amit a kutatóorvosok már régen tudnak: a „követéses vizsgálat” sok mindenre választ ad. Mert Horvát János akarva, nem akarva ilyenben vett részt. És persze az is, hogy Kuba turisztikailag egyre vonzóbb célpont lehet. Aminek folyománya – mint lehetséges forgatókönyv – X év múlva: a hóna alatt a Kubai retróval utazó turista.

Adós maradtam a cím megmagyarázásával. A spanyolul tudó kevesek értik, a többiek számára viszont annyit tesz, cubano kiejtéssel: János nagykövet. (Részletekért kéretik a 41. oldalra lapozni. Képekért pedig ide.)

Mindenesetre a könyvben megrajzolt Kuba-kép, talán szándéka ellenére is, példa erejű. Mármint azt illetően, hogy mire/hova jut egy ország, ha a környező világgal állandó szabadságharcban akar állni.

Horvát János: Kubai retró
Geopen Könyvkiadó, 2013

»Horvát János: Kubai retró – megvásárolható a polc.hu webáruházban«