Filozófia kontra művészet | Mette Jakobsen: Minou szigete

Posted on 2013. június 16. vasárnap Szerző:

0


Jakobsen_Minou szigete-bor180pxÍrta: Zemen Annamária

Minou. Ki ez a Minou? Tizenkét éves kislány, aki egy apró szigeten él Papával, Ládással, Tiszteletessel és a Neve­nincs kutyával. Volt valamikor Mama is, de már nincs. A sziget életét Mama eltűnése után egy másik furcsa esemény zavarja meg; megérkezik a szigetre egy fiú, csakhogy ez a fiú halott, a tenger sodorta a partra. Papa – aki egyébként filozófus és az örök igazságot keresi – a fiú megérkezését „sorsszerű véletlennek” nevezi; „Valamit az eszembe akar juttatni. Valamit, aminek köze van az igazsághoz.” Vajon mit is jelent ez a semmiből ide vetődött halott fiú, akinek olyan narancsillata van, mint Mama süteményének? Napokig várnak a postahajóra, hogy elszállítsa a holttestet, s közben kibontakozik előttünk a múlt. Minou az egyetlen, aki nem hiszi el, hogy Mama meghalt volna. Logikai következtetésekkel jut arra a megállapításra, hogy a Mama igenis él, és próbálja meggyőzni a többieket is erről. A logikai sort egy állítással kezdi:

„Igazság: Mama Kínában van.

Bizonyíték: 1) Mama azt írta: „Ünnepélyesen megígérem, hogy nem halok meg, amíg el nem utazom ebbe a fantasztikus országba.” 2) Mama azt mondta: „Megyek.” 3) Ládás azt mondta, egy év kell ahhoz, hogy valaki mindenestül megnézze Kínát.

Következtetés: Mama nemsokára haza fog jönni.”

Minou talán kissé naivan, de racionális lépéseket követve próbálja keresni az igazát; a filozófus apa igazságkeresését viszont gyakran az érzelmei irányítják. A filozófiai gondolkodás adta széles látóköre ellenére Papa beéri a szűk valósággal, a szigettel, míg Mama, ameddig közöttük volt, tágította a határokat:

„Senkit nem arra szánt a sors, hogy örökre egyetlen szigeten maradjon. A hetedhét tengerekből, kicsim, legalább hármat meg kell pillantanunk életünk során” – mondta egyszer Mama Minounak. Csakhogy Minou a szigeten született, csekély az élettapasztalata, ismereteit jobbára a szülők elbeszéléseiből merítette.

Papa és Mama – tűz és víz. Mama kreatív, szabad lélek, aki szinte csak szeszélyből, egy romantikus kaland reményében került a szigetre. Papa az elmélyült gondolkodás embere, s teljesen elégedett a magánnyal. Mette Jakobsen meg tudta találni az egyensúlyt a két különböző szereplő között, a harmóniát, ami éppen kislányukban, Minouban ölt testet. Minou logikus gondolkodású, a világ összefüggéseit kereső jellem, ugyanakkor kreativitása is felszínre kerül. A történetben megjelenő alakja mögött fölsejlik az is: mennyire hat ránk életünk során a mások befolyása, és vajon milyen veszélyekkel jár(hat).

Az egészet átjáró spekulatív, fikciós, már-már mesei elemek mindennapjaink apró csodáit szimbolizálják. A könyvet az ifjúsági regény kategóriájába sorolják, de valójában nem kifejezetten gyermek olvasóknak való. A felszín ugyan varázslatról, cirkuszi mutatványokról, megmagyarázhatatlan jelenésekről szól, a végkicsengés azonban ennél jóval összetettebb.

Minuo elmélkedése során felsorakoznak elénk a múlt eseményei, a borzasztó háború. Az írónő ügyesen játszik a „névtelenség” és „időtlenség” eszközeivel. A sziget nevét nem tudjuk meg, Papának, Mamának sincs neve, még a kutyát is Nevenincsnek hívják. A történet időben is behatárolhatatlan, habár a különböző utalásokból megérthető, hogy a második világháború utáni időszakban vagyunk. Papa valószínűleg a náci üldözés miatt volt kénytelen rejtőzködni a „veremben”, de elmarad az utalás nemzetiségre, évre, konkrét helyre. Ilyen megközelítésben a regényt tekinthetjük a holokausztra emlékező és emlékeztető írásnak, amely annak az iszonyatnak állít emléket, ami emberéletek millióit semmisítette meg, és további milliókat tett tönkre visszavonhatatlanul.

Mette Jakobsen

Mette Jakobsen

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy emberek sokaságát űzte egy sziget magányába. A halott fiú és maga a sziget is tekinthető szimbólumrendszernek, ami a belső én feszültségeit, megválaszolatlan kérdéseit jeleníti meg. Ebből a nézőpontból tekintve a történetet csúcspontja talán a momentum, amikor a halott fiú visszatér a szárazföldre. Minou akkor döbben rá, hogy a sziget, az ideák és az elmélkedések világa: maga a semmi a vele szemben álló kifürkészhetetlen, végeérhetetlen világhoz képest.

Mette Jakobsen szövege lebegő, ártatlan, rácsodálkozó, mint Minou maga. Költői, mint egy magányosan cseperedő kamasz kislány gondolatai. (Upor László szép fordítása.) A szökés, az eltűnés motívuma a fantázia világát erősíti, ugyanakkor szilárdan a valósághoz köt. Az elvesztésről, magányról, belső énről írt Jakobsen egy bensőséges hangvételű, meseként, de filozofikus elmél­kedésként is olvasható regényt.

A filozófia és a művészet – Papa és Mama eltérő gondol­kodás­módjának – szembeállítása arra a követ­kez­te­tésre vezet: a művészet, az élet győzedelmeskedik az elvont gondolkodás felett. Ezzel egyben fölfedi az ember vágyai és szükségletei közötti feszültséget.

Mette Jakobsen: Minou szigete
Libri Könyvkiadó, 2012

»Mette Jakobsen: Minou szigete – megvásárolható a libri.hu webáruházban«