● Ú J R A O L V A S Ó ●
Aszalós Sándor |
Ebben a szokatlanul kegyetlen, mindent elnehezítő hőségben az ember már nem egyszerűen kényelmet keres, hanem menedéket. Még az árnyas park is kockázatnak tűnik ilyenkor az utcára lépni vakmerőség. A madaraknak és a darazsaknak friss vizet teszek ki, mert ami él, az egyformán kiszolgáltatott a hőségnek, csak másféle nyelven szenved. Marad hát az olvasás, a legősibb és legtisztább menedék, amelyben az ember nem menekül a világtól, hanem mélyebben hatol bele.
Magam elé készítek két könyvet, mintha két különböző, mégis egymást titokban megértő hanghoz fordulnék. Joseph Roth Jób című regényét már korábban is olvastam, de a jó könyvek nem egyszerűen elviselik az újraolvasást, hanem mintha erre volnának teremtve: minden visszatérés új réteget, új árnyalatot, új rejtett rezdülést hoz felszínre. A másik Robert Seethaler regénye, A trafikos. Annak a filmváltozata ritka alkotás: nem a látvány miatt marad meg az emberben, hanem mert valami csendes, belső rezgést kelt, s ez a rezgés még napok múltán is tovább él a lélekben.
Joseph Roth Jóbja szinte belakja az olvasó belső terét. Mendel Singer, a jámbor, szerencsétlen sorsú zsidó tanító alakjában Roth a szenvedés olyan formáját ragadja meg, amely egyszerre történelmi, vallási és mélyen emberi. A regény bibliai háttere nem díszlet, hanem eleven erőtér: a Jób-történet nem idézett példázatként jelenik meg, hanem új testet öltött, hús-vér emberi sorsként. Mendel nem hős a romantikus vagy modern értelemben, nem lángoló akarat, nem önmagát teremtő egyéniség, hanem kiszolgáltatott, egyszerű, törékeny ember, akinek életét a veszteség, a hiány és a fájdalom formálja. Sorsa éppen ezért megrázóbb, mint sok nagy alaké: mert benne nincs semmi színpadias, semmi rendkívüli, csak az a néma és makacs emberi állhatatosság, amivel a lélek próbál ép maradni a vég nélküli csapások között.
A regény a szenvedést nem puszta tragikumként láttatja, hanem a sötét tapasztalatot, amiben az ember vallási és egzisztenciális alapjai egyszerre rendülnek meg. Mendel Singer világa fokozatosan omlik össze: a család széthullik, a fiak és a lányok eltávolodnak, a beteg gyereke, Menuchim pedig szinte már a kezdetektől a hiány, az aggódás és a bűntudat megtestesítője lesz. A regényben a szeretet nem idilli állapot, inkább állandó félelem az elvesztéstől; a hit nem megnyugtató bizonyosság, de egyre bizonytalanabb kapaszkodó. Roth minden mondatában ott rezdül a részvét és a kegyetlenség is: nem sajnálja hősét, de nem is hagyja magára a szenvedésben.
És mégis: Jób regénye nem a végképp lezárt remény. Mendel lázadása – amikor már nem tudja tovább elviselni a terheket, amikor Isten ellen fordul – a mű egyik legmegrendítőbb pillanata. Nem hangos, drámai istenkáromlás ez. hanem a lélek legmélyebb meghasadása, az a pillanat, amikor az ember már nem bírja tovább összeegyeztetni a hitét a szenvedés tapasztalatával. A regény végének csodája – Menuchim visszatérése, a gyógyulás, az elveszett életdarabok valamiféle helyreállása –, az a ritka irodalmi pillanat, amikor a kegyelem nem a logika ellenében, hanem a logikán túl jelenik meg. Roth mintha azt mondaná: az emberi sors nem magyarázható ki teljesen, de nem is zárható be teljesen a fájdalomba. A csoda itt nem tagadása a szenvedésnek, hanem annak a lehetősége, hogy a szenvedés mégsem az utolsó szó. Roth nyelve ehhez a magas rendű egyszerűséghez méltó: tiszta, zenei, fegyelmezett, s mégis olyan, mintha minden mondata mögött egy kimondhatatlan, ősi lamentáció zengene. (A fordítás Kertész Imre zseniális munkája volt. Ma már azt mondom: magát is beleírta.)
A trafikos, Robert Seethaler regénye más tónusban szól, de ugyanebből a mély emberi tartományból emelkedik ki. Franz Huchel története a felnőtté válás egyik legfinomabb és legfájdalmasabb irodalmi ábrázolása. A vidéki, természetközeli, még valamelyest védett világból Bécsbe érkező fiú nem egyszerűen földrajzi helyet vált, hanem létállapotot. A tóvidék, Salzkammergut után, ahol a történelem távoli háttérzaj, Bécs nem csupán nagyváros. Morális és történelmi erőtér, beleszól az ember testének mozdulataiba, a szerelembe, a félelembe, a vágyba, a gondolkodásba. Seethaler ezt a változást halk, szinte láthatatlan mozdulatokkal rajzolja meg, nyoma sincs ideologikus hangsúlyoknak. Nála a felnőtté válás: elvesztés, a naivitás elvesztése, a biztonság illúziójának elvesztése, s végül annak felismerése, hogy az embernek önmagát kell megteremtenie abban a világban, amelyiknek már nincs szilárd középpontja.
A regény középponti alakja Otto Trsnjek, a hétköznapi tisztesség és a csendes ellenállás egyik legszebb figurája. Trafikja valamiféle kicsiny, mégis jelentős szellemi tér: a szabadság, a beszélgetés, az emlékezés és az emberi méltóság menedéke a közelgő barbarizmus idején. Az Anschluss árnyékában ez a tér mintha az egykori, polgári Európa utolsó szigete volna, ahol még létezik mérték, ízlés, figyelem és morális tartás. Otto nem nagy szónok, nem politikai vezér, csupán egyszerű ember, aki nem hajlandó behódolni. Seethaler épp ezt a hallgatag szilárdságot emeli példává: azt, hogy a történelem nagy sötétségével szemben néha a legkisebb, legszemélyesebb gesztusok őrzik meg az emberi méltóságot.
Franz ebből a világból tanulja meg, hogy az ember nem maradhat örökké kívülálló. A fiú eleinte csak sodródik: szerelmi vágy, zavar, tanácstalanság, kíváncsiság vezeti, de a regény folyamán egyre inkább belső formát nyer. Különösen szép az epizód, amikor A fiú Freuddal találkozik. A nagy gondolkodó nem a végső válaszok birtokosaként, csupán öreg, fáradt, mégis a másikra odafigyelő emberként jelenik meg. Azt tanácsolja a fiúnak, hogy írja le az álmait. És ez valójában az emberi belső világ védelméről szól. Mintha a regényíró azt sugallná: amikor a külső világ hazug, durva és pusztító, akkor az utolsó menedék lehet a belső világ, az álom, az emlékezés és a nyelv. Az álom itt nem menekülés a valóság elől. Valójában titkos tér, ahol az ember még kapcsolatban maradhat önmagával.
* * * * * *
Együtt olvasva a két regény különös és termékeny párbeszédet folytat. Mendel Singer és Franz Huchel sorsa ugyanabból a történelmi kiszolgáltatottságból fakad, mégis különböző válaszokat ad ugyanarra a kérdésre: az ember hogyan maradhat ember a történelem romboló erőivel szemben? Mendel a transzcendencia felé fordul, a hit végső mélyébe zuhan és onnan emelkedik föl; Franz pedig az erkölcsi ébredés útján jut el önmaga felismeréséhez. Az egyiknél a csoda, a másiknál a felelősség válik megváltó erővé. Roth és Seethaler nyelve is rokon abban, hogy mindketten hisznek a letisztultság erejében. Nem díszítik túl a prózát, nem akarják elnyomni a mondanivalót stíluseszközök nehéz aranyával; inkább engedik, hogy a csend, a visszafogottság és a pontos megfigyelés szólaljon meg. (A trafikost Blaschtik Éva magyarította, szépen visszaadva az eredeti szikárságát.)
Talán éppen ezért hatnak ennyire ezek a könyvek a hűvös szoba csöndjében. Mindkettő azt mutatja meg, hogy az emberi létezés legfontosabb kérdései nem a zajban, hanem a csendben hallatszanak tisztán: a szenvedés értelme, a hit és a kétely, a hűség és az árulás, a szabadság és a kiszolgáltatottság. És nem is csupán saját koráról beszél a két regény. Az igazán nagy irodalom mindig túléli történelmi idejét, mert az emberi természet mélyebb rétegeit mutatja meg.
A gyűlöletkeltés struktúrája mit sem változott, nem tűnt el a populizmus, a rasszizmus, az agresszív nacionalizmus és az antiszemitizmus, csupán újabb köntöst öltött valamennyi, igazodva a huszonegyedik század technológiájához. Az ordas eszmék újrafogalmazva, de változatlan természetű érzelmi drogként terjednek a mai politikai életben – szerte a világon. A mechanizmus ugyanaz maradt: az emberek vakon ismétlik egymást, kritikátlanul átveszik a közösségi terek rögeszméit, és elhibázott, manipulált érzelmek alapján alakítják ki a véleményüket. Ezért válik a tudatos irodalom az önvédelem utolsó bástyájává. Hiszen a valódi olvasás gondolkodni tanít.
Joseph Roth * Robert Seethaler
Joseph Roth: Jób
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989
Fordította: Kertész Imre
Robert Seethaler: A trafikos
Park Könyvkiadó Budapest, 2018
Fordította: Blaschtik Éva
Olvass bele 
Posted on 2026.08.16. Szerző: olvassbele.com
0