Nem elvetendő minden, ami a múltban született | Török Lajos: Detektívtörténet és szocializmus

●    R E S T A N C I A *  ●

Laczkó Ilona Adél |

Az elmúlt években örvendetesen nagy lendületet vetett a szocializmus és különösen a Kádár-korszak tudományos igényű feltárása. Ennek legfőbb oka az, hogy „az elmúlt negyven évre” hamarosan ugyancsak negyven évnyi távolságból, nem feltétlenül nosztalgikus, hanem – mint történelmi korra –, inkább objektív tisztánlátással tudunk visszanézni.

E kutatások nagy része már nem kizárólag a történelmi, politikai eseményekre fókuszál. Kiváló ismeretterjesztő művek rajzolják meg a szocialista magyar társadalom életének mindennapjait. (Csak néhány példa: Magyari Hajnalka: Trendi nő a szocializmusban, Rehák Géza: Vörös Riviéra, Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj). Ugyancsak megszaporodott a töretlen népszerűségnek örvendő, ám az irodalomtudomány által kevésbé értékelt krimi irodalom tudományos vizsgálata, jellemzőinek meghatározása és rendszerezése. A diktatórikus hatalmak által uralt kultúra termékeit sokszor nagy általánosságban értéktelennek tekintjük. A detektívtörténetekre különösen jellemző ez az alulértékelés, ami sok esetben jogos, de ebben a kategóriában is jócskán születnek irodalmi vagy esztétikai mércével mérve is figyelemre méltó művek. Török Lajos könyvében, a Detektívtörténet és szocializmusban arra vállalkozik, hogy a Kádár-korszak elfeledett, ma már (jórészt) olvashatatlannak tartott bűnügyi irodalmából kiemelje és bemutassa az értékállóbb műveket és azokat szerzőket, akik kiemelkedőt alkottak.

Miért vált ennyire mellőzött kategóriává a szocialista krimi? Török elemzése szerint a válasz bonyolultan egyszerű. A zsáner olvasótábora hatalmas volt, a könyvek pedig több tízezres példányszámban kerültek a boltokba. (Ugyanilyen népszerűek voltak később a bűnügyi televíziós sorozatok is.) Így tehát kiváló propagandaeszközei lehettek egy olyan államhatalomnak, amely minden eszközzel igazolni akarta a legitimitását és demokratizmusát. A krimik általános jellemzői közül a két legfontosabb: a bűncselekmény okozta izgalom vagy félelem, és hogy a tettest mindig leleplezik és elnyeri méltó büntetését. Félelem és védelem. Félelem (a kor terminológiáját idézem) kezdetben a burzsoáktól, a nyilasoktól, a horthystáktól, majd 1956 után az ellenforradalmároktól, a kollaboránsoktól, a disszidensektől és a nyugati kémektől, akik a rendszert megdönteni szándékoznak. Akikkel szemben a rendőrök, határőrök, nyomozók és a titkosszolgálat emberei minden esetben sikerrel veszik fel a harcot és megvédik a népet.

• Olvass bele!

Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb szerzők egykori karhatalmisták, volt rendőrök (Berkesi András, Mág Bertalan, Mattyasovszky Jenő) vagy a rendszerhez feltétlenül hű újságírók (Szabó László [Kék fény], Szamos Rudolf) voltak. Nem meglepő az sem, hogy a bűnügyi propagandatörténetek kezdetben belső használatra, oktatási célra készültek a Határőrök (utóbb csak Határőrök) és belső karhatalmisták kiskönyvtára, a Rendőrség kiskönyvtára, illetve a Belügyminisztérium kiskönyvtára számára. Ezekre a szerzőkre érthetően nem lehettek hatással a nyugaton népszerű krimiszerzők (Agatha Christie, Georges Simenon, Raymond Chandler) vagy a két világháború között alkotó magyar szerzők (Zágon István, Rejtő Jenő, Barsi Ödön). Ezek a roppant didaktikus írások stílusukat, dramaturgiájukat, hitelességüket tekintve messze elmaradtak az irodalmi művektől elvárt minimális követelményektől, és minden szempontból rájuk nyomta bélyegét a rendszer ideológiai propagandája.

Török Lajos a korszak művei mellett áttanulmányozta a róluk szóló egyre bővülő tudományos (irodalomelméleti, irodalomtörténeti) elemzéseket és monográfiákat is. Összeveti ezeket a saját tapasztalataival, nézeteivel és sűrűn idéz belőlük az egyes szerzők vagy művek bemutatásánál. A társadalmi-politikai fejlődést pontosan leképezik a krimi fejlődésének jól elhatárolható szakaszai. Török könyvének talán legnagyobb értéke a Kádár-kori bűnügyi irodalom (ahogy a szerző kihangsúlyozza: majdnem teljes) bibliográfiája, amely alkalmas kiindulópont lehet a műfaj (vagy csak zsáner) kedvelőinek további szerzők és művek megismeréséhez.

A korszak alkotói közül elsőként András László regénye, A Laurentis-ügy (1966) emelkedik ki a propaganda célú kémtörténetek szürkeségéből. Hőse, J. Szűcs Ferenc kórházban fekszik mozgásképtelenül, és unalmát elűzendő gondolatban megalkotja egy nyomozás történetét, beleszőve élete kisebb-nagyobb eseményeit. Érdekes megismerni a regényről megjelent korabeli beszámolókat és kritikákat, hogyan minősítették ezt a saját korában szokatlan, kifejezetten merésznek mondható írói megoldást.

A 70-es évekre jócskán enyhülni kezdett a hatalom szorítása, nyitottabbá vált a kultúra is, sorra jelentek meg magyarul a nyugati detektívregények, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a szabadabban gondolkodó írókra. Olyannyira, hogy az ízig-vérig magyar világot ábrázoló krimiket bűnregénynek nevezi a korabeli kritika. Míg korábban a tökéletes (állami) nyomozás története állt a középpontban, ekkor megjelenik egy újfajta megközelítés: maga a bűncselekmény válik fontossá és a rendőrség ügyetlensége miatt magándetektív vagy egy tehetséges amatőr oldja meg az eseteket. A jó tollú újságíró, Kristóf Attila regényét A csónakázó gyilkost (1975) tekinti Török az első magyar klasszikus kriminek, igaz még szocialista köntösben. Főhőse, Dér Ádám kriminálpszichológus, akit 1973 és 1991 között nyolc regényében szerepeltet. Ezek a krimik teljesen eltérnek a még mindig népszerű és erősen népszerűsített Berkesi-Szabó-Mág-Mattyasovszky vonal regényeitől. El is feledkeztek róluk a kiadók, ahogy Gyürk Sarolta hasonlóan színvonalas, modern írásairól is. De kevesen ismerik Szita György munkásságát, akinek a Magánnyomozás (1987) vagy a Segédmunkában (1988) című történetei tekinthetők az első magyar hard-boiled krimiknek. Ezzekkel le is zárul a Kádár-korszak, a rendszerváltást követően Kondor Vilmos regénye, a Budapest noir című nyitja meg a színvonalas, modern, magyar krimik sorát. Ehhez a névsorhoz számos kortárs szerző is csatolható: Csabai László, András Sándor, Cserhalmi Éva, Mészöly Ágnes, Zajácz D. Zoltán, Szlavicsek Judit, Hidas Bence vagy Kétlaki László.

A Detektívtörténet és szocializmus nem könnyed ismeretterjesztő olvasmány. Irodalomelméleti és irodalomtörténeti munka, az ezzel együtt járó (néha túlsúlyos) szakmai nyelvezettel. Gyanítható, hogy inkább oktatási, mint ismeretterjesztési céllal adta közre a kiadó. Nem tudnám megmondani, vajon eredetileg diplomamunkának készült-e, de ha már a nagyközönség elé került, komolyabb szerkesztői munkával át lehetett volna szabni közérthetőbb változatra – úgy valószínűleg kedvelt lenne a krimirajongók között is. Ugyanis rengeteg érdekes és hasznos információt közvetít a magyar detektívtörténetek, bűnregények világáról. Fenntartásaim ellenére a figyelmébe ajánlom mindazoknak, akik eddig fanyalgással tekintettek a műfajra, és egyszerűen ponyvának minősítenek minden krimit. Pedig akadnak köztük kiemelkedő alkotások is.

Török Lajos: Detektívtörténet és szocializmus
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2023
210 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
online ár a lira.hu-n 3315 Ft
ISBN 978 963 646 0761

* RESTANCIA | E rovatban jelennek meg írásaink azokról a művekről, melyek a megjelenéskor valamiért a könyvkupac aljára csúsztak, de nem végleg…

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

Bár a krimi hazai konjunktúrája az elmúlt évtizedben komoly lendületet adott a zsáner honi hagyományára fókuszáló kutatásoknak, arra nem adott elég ösztönzést, hogy a rendszerváltás előtti évtizedek műfaji jelenségeivel kapcsolatos vizsgálódások kimozduljanak abból a leegyszerűsítésekkel tarkított recepciós paradigmából, amelynek alapjait egyrészt a Kondor Vilmos Budapest regényeinek kezdeményező szerepét hangoztató kritikai, másrészt a magyar krimi létezhetőségével, tradíciójának és előzményeinek feltérképezésével foglalkozó irodalomtörténeti próbálkozások rakták le.
A revízió elodázásának köszönhetően a Kádár-kori bűnügyi irodalomról a mai napig egy pártállami kultúrpolitika irányítása alatt álló, a rendszer ideológiai elvárásainak megfelelni kívánó, a krimi nemzetközi mintáival párbeszédképtelen műfajként szokás beszélni.
E kötet írásaiban a szerző ezzel a közvélekedéssel igyekszik vitába szállni. A könyvben megelevenednek a pártállam bűnüldözési szerveinek képviselői, a szocialista világrendet védelmező kémelhárítók, a nyugati kémek és kémszervezetek, a rendszerből kiábrándult rendőrtisztek és a saját igazukért harcoló Kádár-kori kisemberek. Hasznos információkat kaphat még az olvasó a korabeli detektívregény-írás gyötrelmeiről, a kommunista rezsim ellenségképeiről és a klasszikus és a hard-boiled krimisémák hasznosításának szocialista módszeréről.
A kötetet a Kádár-kor bűnügyi irodalmának csaknem teljes korpuszát tartalmazó bibliográfia zárja.