Wéber Anikó: Álmodó tornyok városa (részlet)

1. fejezet ~~ A valóra vált álom

Mi lenne, ha becsuknám a szemem, és amikor kinyitnám, egy toronyváros legmagasabb tornyának tetején találnám magam? Bármerre néznék, csak régi, díszes vártetőket látnék olyan közel egymáshoz, hogy egyikről átugorhatnék a következőre. Szökdelnék toronyról toronyra. A felhők felett az égen. Aztán meghallanám a… harangokat? Nem, az uncsi! Meghallanám a középkori szellemek kórusát! Vagy a boszorkányok jajszavát! Vagy… Vagy… az iskolai csengőt…

Becsöngettek. Kitti hiába csukta be, majd nyitotta ki a szemét, nem látott mást, csak összekarcolt faszékeket és kopott asztalokat. A padsorokat olyan közel tolták egymáshoz, hogy egy bátor diák simán ugrálhatott volna a tetejükön. Egyikről a másikra. Tolltartókra, tele írt füzetekre és szamárfüles tankönyvekre lépve. Kitti, aki egyedül ült a kétszemélyes asztalánál, egy vakmerő pillanatig elképzelte, hogy felszökken a helyéről egyenesen a padja tetejére, és végigugrál a tanterem összes asztalán. Vajon az osztálytársai mit szólnának hozzá? Megtapsolnák? Kinevetnék? Szörnyülködnének? Vagy videóra vennék, és aznap mindenki az ő ugrálását nézné a suliban? Vajon sokan lájkolnák? Vagy senki se lenne kíváncsi rá?

Kitti felpattant. Az elképzelt mutatványából azonban semmi sem lett, mert ekkor Erika néni, az osztályfőnökük vonult be a csengő dallamára. Szokásos bő farmeringében, barna, kitérdesedett nadrágjában olyan volt, mint egy animációs sorozat szereplője, akit csak egyféle ruhában rajzoltak meg, ezért örökkön örökké ugyanúgy néz ki.

Mi lenne, ha ma Erika néni szembefordulna az osztállyal, megköszörülné a torkát, felhúzná a szemüvegét az orra tetejére, és elmondaná… elmondaná, hogy szerepet kapott egy akciófilmben? Kicsit megkönnyezné, hogy ez az utolsó órája, és soha többé nem fog nekünk irodalmat tanítani, de azért boldog is lenne. Olyan boldog, hogy mindannyiunknak adna búcsúzásképpen egy ötöst. Irodalomból és nyelvtanból is.

– Nem szakadunk el örökre. Nemsokára viszontláthattok majd a mozivásznon. Természetesen a filmpremierre is meghívlak benneteket. Hiszen nektek, az osztályomnak köszönhető a sikerem – lengetné meg a szemüvegtörlő kendőjét Erika néni, mi pedig megtapsolnánk. Vagy kinevetnénk? Hát… biztos lennének a fiúk közül páran, akik röhögnének, de azért mindenki örülne. Milyen jó is lenne mindenkinek elújságolni, hogy az osztályfőnököm filmsztár lett! Biztosan bekerülnénk a magazinokba, és a bemutatón mi is bevonulhatnánk a vörös szőnyegen. A kék mintás ruhámat venném fel…

Kitti reménykedve nézett Erika nénire, aki valóban szembefordult az osztályával, valóban megköszörülte a torkát, és valóban feltolta a szemüvegét a mutatóujjával az orra tetejére. Kinyitotta a száját, ám amit mondott, az kicsit másképp hangzott, mint egy fő-, vagy akár mellékszerep az új akciófilmben.

– Vegyétek elő a házi dolgozataitokat! Egész órán felelés lesz. Már csak három hét maradt a tanévből a nyári szünetig, ezért nem veszünk új anyagot. A mai felelésetek az utolsó esély, hogy javítsatok az év végi osztályzatotokon – figyelmeztette az elnémuló társaságot a tanárnő, és közben újra feltolta a lecsúszni készülő szemüvegét az orrán.

Kitti csalódottan pillantott Erika nénire, de az osztályfőnök nem vette észre. Már a tábla felé hajolt, és felírta a házi dolgozatok címét:

Az én nyaram igazából
Az én nyaram képzeletben

– Két rövid fogalmazást kellett írnotok mára. Az egyiket arról, mit fogtok csinálni idén nyáron. A másikat arról, milyennek képzelitek el a tökéletes szünetet. Szeretném, ha mindkettőt felolvasnátok jó hangosan az osztály előtt. A jegybe beleszámít majd a szép, artikulált beszéd és a fogalmazásotok hossza, stílusa is. Nos, van önként jelentkező az első felelésre? – kérdezte Erika néni, és most nem fel-, hanem letolta az orra hegyére a szemüvegét. Úgy pislogott ki mögüle, mintegy sünre vadászó macska.

Kitti és az osztálytársai pedig pont úgy viselkedtek, mint a veszélybe került sünök. Mozdulatlanná dermedtek, és olyan kicsire húzták össze magukat, amilyenre csak tudták. Ha lehetett volna, tüskéket is növesztenek. Mondjuk, volt pár fiú és lány, akik tényleg növesztettek. Láthatatlan, de nagyon szúrós tüskéket. Ám a legtöbben megelégedtek annyival, hogy hang nélkül, a székükön görnyedve maguk elé meredtek.

Kitti az előtte ülő Dorka hátát bámulta, és rezzenéstelenül várta, mi fog történni. Hegyezte a fülét, de most nem képzelt el középkori szellemkórust vagy boszorkánysikoltást. Csak azt remélte, hogy Erika néni nem őt fogja feleltetni. Nem mert felpillantani, de hallotta a lépéseket, amik pont felé közeledtek. Aztán egy kezet is meglátott, ami épp az ő asztalán támaszkodott meg. Kitti felismerte rajta Erika néni jegygyűrűjét.Nagyot nyelt, és óvatosan felemelte a fejét. Erika néni mellette állt bő ingében, de szerencsére nem őt figyelte, hanem a mögötte ülő Gyurit. Kitti megkönnyebbülten fordult hátra a kerek arcú, bóbiskoló fiúhoz. A teremben visszhangzó nevetés jelezte, hogy a többiek is ugyanúgy megkönnyebbültek, és már nincsenek sünpózban. Mindenki tudta, hogy Gyuri fog felelni.

– Molnár György! – harsogta elképedve Erika néni. – Már akkor is észrevettem, hogy alszol, amikor bejöttem a tanterembe. Lehet, hogy ma ez az utolsó tanórátok, de akkor sem hortyog itt senki rajtad kívül! – tette csípőre a kezét színpadiasan a tanárnő.

Tényleg jól játszana egy amerikai filmben – gondolta elismerően Kitti.

Gyuri álomittasan megdörzsölte a szemét, és körbenézett, mintha ő is szeretne meggyőződni arról, hogy rajta kívül senki sem aludt el.

– Halljam! Mi történt? Megint egész éjjel a telefonodon játszottál? Vagy az apád gépe előtt? – vallatta Erika néni.

– Talán – ismerte be a sarokba szorított Gyuri. Sosem volt a frappáns válaszok mestere.

– Már beszéltem a szüleiddel, hogy ezt ne engedjék,de jövő héten újra behívom őket. Ez hallatlan! – háborgott a tanárnő.

– Bocsánat – motyogta a fejét vakarva a fiú.

– Bocsánat? – ismételte Erika néni felpaprikázva. – Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem magadtól! Az iskola érted van! Azért, hogy tanulj, fejlődj! Ha átalszod az egészet, mi lesz veled a jövőben?

Gyuri nem felelt. Erre végképp nem volt jó válasza. Erika néni azonban nem is várt választ. Máris folytatta
helyette.

– Na, vedd elő a házi dolgozatodat, és halljuk! Remélem, a fogalmazásokat legalább megírtad otthon, és nem csak játszottál!

Gyuri megszeppenve kotorászott a táskájában, aztán előhorgászott egy gyűrött füzetet, kicsit remegő kézzel fellapozta, majd feltápászkodott. Erika néni visszasétált a padok között a táblához, és onnan hallgatta Gyuri felolvasását.

– Az én nyaram igazából – kezdte a fiú, de olyan monoton hangon beszélt, hogy most már Kitti is érezte, hogy leragad a szeme.

Gyorsan pislogott párat, majd elkezdte a kedvenc játékát, amivel olyankor szórakoztatta magát, amikor semmi mást nem tehetett.

Mi lenne, ha…
Mi lenne, ha Gyuriról kiderülne, hogy egy… egy…vérfarkas? – Kitti megrázta a fejét. Ez nem jó! Gyuri és a vérfarkasok? Kizárt dolog! Akkor… akkor… mi lenne, ha… bejönne az igazgató, és elújságolná, hogy bezárják a sulit, mert elásott kincs rejtőzik alatta? Muszáj lerombolni a melléképületet, és felásni a talajt, különben nem kerül elő a kincs…

És akkor mi lenne, ha nem az igazgató lépne be, hanem… hanem Alex a nyolcadik osztályból? Kivágná az ajtót, és bevallaná, hogy nem bír tovább várni. Most azonnal beszélnie kell velem, mert addig nem ballaghat el.

– Szerelmes vagyok Kittibe. Már hatodik óta – fordulna felém, és MINDENKI hallaná. Én pedig sajnálkozva válaszolnám, hogy egyszer, még évekkel ezelőtt nekem is tetszett, de most már nem szeretem. Erre Erika néni színpadiasan felemelné a kezét, és azt mondaná:

– Kitti! Te felelsz!

Kitti összerezzent. Ezt most csak képzelte, vagy Erika néni tényleg hozzá szólt? Rosszat sejtve a tábla felé pillantott, ahol Erika néni keresztbe font karral várt rá.

– Ööö… Tessék? – kérdezte elbizonytalanodva.
Erika néni összeráncolta a homlokát.

– Megsüketültél, Kitti? Már háromszor szólítottalak. Gyuri után a te fogalmazásaidat szeretnénk meghallgatni. Gyerünk, gyerünk! Ne húzd az időt! Jó lenne, ha még legalább három-négy felelő beleférne a mai tanórába.

Kitti torka elszorult. Nem akarta felolvasni mindenki előtt a nyári szünetről szóló dolgozatát. Amikor írta, azt hitte, leadják majd a tanárnőnek, és csak Erika néni fogja látni. Idén nyárra megint nem volt semmi programja. Bezzeg a barátnői hetek óta arról beszéltek, mi mindent fognak csinálni. Maja modellkedik, és lesz egy igazi magazinfotózása a Balatonon! Liza a szüleivel megy Olaszországba. Renáta ismét színjátszó táborban fog főszerepet játszani, Dorka pedig részt vesz egy lovasversenyen. Az osztálytársai mind külföldre utaznak, vagy túráznak, vagy izgalmas dolgokat csinálnak. Biztos helikopterrel vagy léghajóval repülnek, vagy barlangásznak, meg ki tudja, mi minden…

Összeszorított szájjal felállt, majd a kezébe vette a füzetét, fellapozta a végénél, és kicsit remegő hangon felolvasta:

– Az én nyaram igazából
– Hangosabban! Ne feledd, hogy a szép beszédre is jegyet kapsz! – figyelmeztette Erika néni.

Kitti ettől még rosszabbul érezte magát, de megpróbálta hangosabban folytatni.

– Anyu nyaranta Kanadába megy dolgozni, apu pedig Németországban él, ezért nem lehetek velük. A nyári szüneteket a nagynénémnél és a nagybátyámnál szoktam tölteni. A nagynéném, Piroska néni és a nagybátyám, Ákos bácsi Cseresznyeligeten élnek, egy kertvárosban. Szerencsére a legjobb barátnőm, Bianka és az ikertestvére, Barnabás is ott laknak a közelben. Ők pont annyi idősek, mint én. Tizenhárom évesek. Bianka gyönyörű, és nagyon okos. Hangszeren is játszik. Barnabás pedig jó fej. Mi hárman tavaly és tavalyelőtt is kinyomoztunk egy rejtélyes bűntényt. Elkaptuk a gonosz tolvajokat. Nagyon izgalmas volt! Pont, minta regényekben és a filmekben. Remélem, idén is lesz valami, amit kinyomozhatunk. Fogunk strandolni is, meg sétálni…

Kitti elakadt. A szeme sarkából észrevette, hogy Renáta és Dorka összenéznek, és nevetnek. Csak nem rajta? Azt gondolják, hogy unalmas lesz a nyara?

– Kitti? Ennyi volt a fogalmazásod? Így ér véget? – kérdezte Erika néni.

– Ö… igen – füllentette Kitti, mert nem akarta folytatni. Inkább lapozott egyet, hogy a képzeletbeli nyaráról meséljen. Majd azzal elkápráztatja a többieket!

– Az én nyaram képzeletben – olvasta fel a címet, és sietve belefogott. – A legjobb nyári szünetem az volna, ha világ körüli útra indulhatnék Biankával és Barnabással. Nem autóval mennénk. Nem is vonattal. Hanem egy felhővel. Nagy és puha és kényelmes lenne. Az égen suhanna, mint a repülők. Elvinne minket egy csomó országba…

Kitti elhallgatott. Érezte, hogy valami nem stimmel. Mintha megváltozott volna körülötte a csend. Megtelt visszafojtott kuncogással. Ez pedig nem jelenthetett jót egy feleltetős irodalomóra közepén. Reménykedve hátrasandított, hátha Gyuri aludt el megint, és rajta nevetnek. Gyurinak azonban nem volt csukva a szeme, sőt előremeredt, az első padra. Kitti követte a tekintetét, és akkor meglátta, hogy Geri feltartja a füzetét, amiben egy friss rajz van… RÓLA, Kittiről! A rajz fölött girbegurba betűkkel ez a név állt:

Kinyomozós Kitti, a póklány

Wéber Anikó: Álmodó tornyok városa
Abszolút Könyvek
Pagony Kiadó, Budapest, 2024
280 oldal, teljes bolti ár 3790 Ft