Az utolsó magyar király | Krasznahorkai László: Zsömle odavan

kistibi |

Krasznahorkai László idén lett hetvenéves. Alkotóereje töretlen. Több évtizedes közös munka után a Magvető Kiadó úgy ünnepli ezt a kerek évfordulót, hogy szinte azonos időben ad ki egy könyvet Krasznahorkai Lászlótól és Krasznahorkai Lászlóról. Szabó Gábor Kilátás az utolsó hajóról című monográfiája a szerző teljes életművét vizsgálja.

Bizony, nem csak időben van nagy távolság a Sátántangó és a Zsömle odavan között. A két regényt összekötő-elválasztó írásfolyamban hatalmas, gazdag, sokszínű életmű épült fel. A Zsömle odavan, amellett, hogy tipikusan Krasznahorkai-mű, cseles is egyben. Nem tudni, hogy mi az, ami komolyan vehető, mi az, ami nem.

Főszereplője, Kada Józsi bácsi kilencvenegy éves. „Nem teszek többé a tűzre” – mondja, és elhatározásához tartja is magát. Hogy egy ilyen idős bácsi valahol a világ végén ilyen gondolatra jut, az önmagában még nem is lenne hír, csakhogy Kada Józsi bácsi nem akárki. Bizonyítani tudja, hogy ő a magyar király, IV. Béla leszármazottja, és Árpád-házi I. József néven tarthat igényt a trónra. Így kezdődik Józsi bácsinak és csapatának a története: ugyanis hiába a több évszázados rejtőzködés, Józsi bácsi titka napvilágra kerül.

„…már csak a szervezetek nevét kiabálták be, ahová tartoznak, hogy Magyar Gárda, Ősmagyar Egyház, Világnemzeti Népuralmista Párt, Vér és Becsület, kuruc.info, Nebántsdamagyart, Milesz Kriszti, Magyar Királyságért Liga, Magyarok Nyilai, Hatvannégy Vármegye meg az Ősmagyar Táltos Egyház...” Láthatjuk, hogy igen sokan akarják visszaállítani a királyságot, hiszen régen minden jó volt, most meg semmi sem az, és a gyanútlan olvasó nem tudja, hogy paródiát olvas-e, sírjon-e vagy nevessen. Aztán az író olyan módon siet segítségünkre, hogy Józsi bácsi vendégei között megjelenik Krasznahorkai László vándorénekes, és elénekli a Krasznahorka büszke vára című dalt. Utána még elkezdi játszani a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország első hangjait, de Józsi bácsi leinti. „…jól van fiam, szépen játszol, de elég, viszont azt megmondhatnád, van-e neked valami közöd ahhoz a gyönyörű Krasznahorkához, mire az csak a fejét rázta...” Azt hiszem, az ilyen fokú önirónia akkor is rendkívül szórakoztató, ha közben a regény egyéb rétegei inkább tragikusnak nevezhetők.

A tragikus sík, a vidék Magyarországa, ahol Józsi bácsi él. Húst nehéz beszerezni a faluban, Józsi bácsi anyagi lehetőségei meg sem engedik. „…és mégis miért dobjon ki akár egy fillért is egy lefagyasztott, több mint bizonytalan csirkére a kisboltból…” A vaj is drága lett, úgyhogy marad a tej és zsíros kenyér reggelire és vacsorára, ebédre meg valami krumplis tészta és zöldségleves.

Nagyon fontos szót ejteni a formáról. Az úgynevezett tudatfolyam-elbeszélés kizár minden párbeszédet; tehát asszociációk, belső monológok végtelen folyama. Krasznahorkai László saját stílusára alkalmazza a formát. Regénye tizenegy fejezetre oszlik, minden fejezet egyetlen mondat. (Tiszteletre méltó, de ettől kutya nehéz olvasnivaló…) Más ez így, mint Cormac McCarthy központozás nélküli mondatai, más, mint Hermann Broch megállíthatatlan monológja a Vergilius halálában. Ez a megoldás a történet idejét-időtlenségét hangsúlyozza. Józsi bácsi nagyon öreg, napjainak ismétlődő rutinja az idő végtelenségét emeli ki, az egyhangúságot, az egyhangúságban megjelenő szépséget. Józsi bácsi egyik szertartása, hogy minden este megnézi az alkonyatot: „…amikor kezdődik az alkonyat, egy kissé olyan, mintha színházat nézne az ember, tudja, mikor kezdődik, igyekszik mindig pontosan ott lenni a helyén, hogy ne maradjon le az elejéről se, és főleg a végéről ne, mivel az valóban a legszebb rész, a felhőpászmák, ahogy vízszintesen szétnyújtóznak a hegyek gerincének hullámzó vonala fölött...”

A szépség bámulása közben azonban jönnek a gondok is. Az öreg Zsömle tényleg odavan: „…egyszer csak az egyik este nem emelte fel a fejét, ebből rögtön tudta, hogy vége, hát kifeküdt a szegény lélek, sóhajtott fel, és elhantolta a kert aljában álló nagy tölgyfa alá…” Zsömle már soha többé nem fogja kinyitni a szemét. De Józsi bácsi nem lehet meg Zsömle nélkül, mert a kutya az életének része, Zsömle a nagybetűs élet része is egyben, ezért néhány nap után egy fiatal Zsömle csavarog a kertben, rágja Józsi bácsi ujját, lefetyeli a tejet. De gondok vannak a csapattal is. Elviszik Józsi bácsit egy hatalmas pincerendszerbe, valahol Pesten, ami teli van fegyverrel. Büszkén mutogatják, milyen felkészültek, de Józsi bácsi felháborodva hagyja ott őket, megtiltja, hogy a továbbiakban felkeressék, mert ő nem akar háborút, egyébként is, őt Horthy Miklós jelenlétében megkoronázták: „…a Kormányzó Úr elmondott egy beszédet… és aztán beborított a Palásttal, és fejemre tette a Koronát, nekem fel kellett térdepelnem ehhez egy olyan imapadfélére, aztán átmentünk a palotarészbe, a Korona még mindig a fejemen volt...” Hát miért kellene fegyvert fogni azért, ami az övé?!

Aztán így, tovább, de a történet további fordulatait nem lenne illő elárulni. Úgy gondolom, hogy ha az író gondolkodásáról, véleményéről tudunk meg néhány részletet, a regény értelmezésében előbbre tudunk jutni. A Friderikusz Podcast még az elmúlt év decemberében közölt egy beszélgetést Krasznahorkaival. Az időpont azért érdekes, mert ekkor már készen volt a Zsömle odavan, de még nem jelent meg. Két gondolatot szeretnék kiemelni a beszélgetésből: „Nem tudtam elfogadni azt, hogy egy olyan politikai rendszerben élek, amely pontosan azoknak hazudja a legnagyobbat, akiknek azt mondja, tiétek a hatalom. A magyar társadalomban mindig van egy olyan névtelen réteg, akik nélkül nincs semmilyen Magyarország, se királyság, se köztársaság, se diktatúra, se kommunizmus, se semmi. De megszületnek, szaporodnak, ledolgozzák az életüket és meghalnak. Nevük sincs.”

 

Ezért gondolom azt, hogy a Zsömle odavan regényvilágában, hangulatában, valahol az abszurd közelében van, ironikus, szarkasztikus színekkel, sőt hogy ezt megtoldjuk még egy árnyalattal, az legyen a reménytelenség színe. A Sátántangó bezárt, borzalmas világa után új világ következett, a Zsömle odavan világa: „Már nem szegényeknek látom őket, hanem nyomorultaknak. A szegénységnek volt kultúrája, a nyomorúságnak nincsen kultúrája, az puszta megfosztottság.”

Krasznahorkai Lászlót a magyar olvasónak nem kell bemutatni. Kossuth-és Man Booker-díjas író, a fogadóirodák tippje szerint évek óta ott van az első húszban a Nobel-díj jelöltek listáján. Remélem, Kertész Imre nem sokáig lesz magányos…

Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Magvető Kiadó, Budapest, 2024
240 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft
online ár a lira.hu-n 4719 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 144 2724 (papír)
ISBN 978 963 144 4261 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Kadának vérében van az inkognitó, családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra. De nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött, saját szavajárásával, hogy nem tesz többé a tűzre, ellenben tiszta vizet önt a pohárba. De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai, akik között akad délibábos monarchista és paramilitáris terrorakciókra készülő alak is? Egyáltalán: elejét lehet-e venni a szükségszerű következményeknek?

Krasznahorkai László groteszk és szatirikus új regényében – New York, Dalmácia és Türingia után – visszatér a karneváli Magyarországra. A pácban mindenki benne van: a víkendházi öreg király csakúgy, mint a felbukkanó vendégek, akik között találunk egy Krasznahorkai László névre hallgató vándorzenészt is. És vajon hol lehet mindeközben Józsi bácsi házőrző kutyája, Zsömle? Lehet, hogy homályba vész? Vagy velünk marad örökre?