First World Problems | Szél Dávid: Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében

Paddington |

A Tabuk és dilemmák olvasásába nagy reményekkel fogtam bele, hiszen a nagy öregek (Ranschburg, Vekerdy, Popper) halála óta üresen állnak a magyar szülők tömegeit segítő, a médiában is sokat szereplő pszichológusok székei. Ráadásul, jobb híján, a kiadók tömegével adják ki külföldi, főként amerikai szerzők gyereknevelési könyveit, amelyek általában kevéssé szólnak a magyar szülőkhöz. Nagyon kellene már egy magyar sztárszerző ezen a területen is.

Szél Dávid az Apapara blog és kötet alapján erre jó jelölt volt, de az utóbbi időszakban megjelent Facebook bejegyzései alapján aggódtam. Sajnos elsodorta őt a kis hazánkban mindent átható politizálási, politikai igazodási mánia. Ráadásul, talán azért, hogy ne lépjen rá aktuális politikai harcostársai lábára, a tabuk és dilemmák is nagyrészt hiányoznak az írásokból.

Pedig fontos témákat dob be: családi élet és konfliktusok, tanulás és továbbtanulás, drogfogyasztás, zaklatás (bullying) és internetes zaklatás (cyberbullying), szex és pornó, kinézet, pénzhez való viszony. Szél Dávid könyve a korábbi, Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben című kötet folytatása. Míg az előző kötet a születéstől 9 éves korig tartó időszakkal foglalkozott, a mostani a 9 és 18 éves kor közötti időszakot fedi le. Bevallom, az előző könyvet nem olvastam, így összehasonlítani nemigen tudom őket. Ám ez a kötet biztosan nem szülők tömegeinek íródott és biztosan nem azzal a szándékkal, hogy megnyugtassa őket arról: bizony, elég jó szülők vagytok, és a kamaszkáitok sincsenek állandó veszélyben. És miközben időnként egy-egy bekezdés erejéig megemlíti a családi helyzetek sokféleségét, egyértelmű, hogy elsősorban a magukat szabadabban gondolkodónak tartó, ám véleménybuborékjukhoz rendre igazodó, értelmiségi családokhoz tud és akar szólni.

Mik lehetnek hát a szándékok, amik olvasás közben átfutottak a fejemen? Az egyik szándék nyilvánvalóan az, hogy megmutassa az olvasóknak, hogy minden, amit állít, tudományos alapokon áll, hiszen a megcélzott olvasótábor nyilvánvalóan a „tudományt” vallásként követők közül kerülnek ki. Így aztán felvillan a kötetben a fejlődéslélektan tudományának szinte minden nagyágyúja, holott azért a kevesebb több lett volna. Rengeteg számadattal találkozhatunk, és forrásmunkák ügyesen válogatott megjelölésével – ez viszont sokat ront egy ismeretterjesztő kötet olvashatóságán. Az ügyesség leginkább abban áll, hogy a szerző véleményét alátámasztó számokat és forrásokat találhatunk, csakhogy amelyekkel nem ért egyet, azokat vagy mellőzi (pl. a fiatalok online jelenlétének témájában ma etalonnak számító Sonia Livingstone egyetlen említést sem kap), vagy igyekszik hitelteleníteni. Piaget kognitív modelljét például egy laza félmondattal söpri le, de ez kispályásnak számít ahhoz képes, hogy Máté Gábor fiát és szerzőtársát egy lábjegyzetben úgy mutatja be, hogy az olvasó számára egyértelmű legyen, Máté Dániel őszerinte nem megfelelően kvalifikált a Normális vagy társszerzőségére. Ezt csak azért említem fel, mert minimális internetes kereséssel kideríthető, hogy MD pszichológus diplomát szerzett, ám ez Szélnél valahogy „lemarad”. Mátéék legutóbbi kötete amúgy időről időre előkerül ebben a könyvben, a szerző láthatóan ambivalens érzelmi (hassliebe) viszonyt ápol vele.

Bagdy Emőkét is idézi, de csupán azért, hogy a családmodellekkel kapcsolatban olyan elméletet mutasson be, ami érthetővé teszi, hogyan lett szitokszó a liberális nevelés. Bár nem vagyok meggyőződve, hogy ezt szándékosan tette – vagy akár észrevette.

Nyilvánvalóan szándék az is, hogy a szerző megnyugtassa – és akár utcára is vigye – az olvasókat: a mai magyar valóság szinte lehetetlen kereteket ad ahhoz, hogy jó szülők lehessünk, hiszen az igazi baj a tantervvel, a kiskorúak védelméről szóló törvénnyel, a kiskorúak büntethetőségével és a konszenzuális testi kapcsolat túlzottan laza szabályozásával van. Szex ügyben idézi is Gyurkó Szilvia összehasonlítását a szexuális élet és a cigarettavásárlás szabályozásáról, ám egyetlen szóval sem említi meg – holott önmagát liberálisnak tekinti –, hogy a gond inkább az utóbbival van, hiszen durván belenyúl a szülők döntési jogába.

• Olvass bele!

A pszichológus szerző jó diákja volt Richard Thalernek (a Nudge szerzőjének) és Daniel Kahnemannak (a Gyors és lassú gondolkodás írójának); ügyesen manipulál a felhasznált adatokkal, forrásokkal. Amikor kellően ijesztő, Magyarországra vonatkozó adatokat talál, azokat idézi a kötetben, ám amikor nem, tömegével sorakoztat fel amerikai adatokat, amelyekről azért csak tudjuk, hogy nemcsak hazánkra, de még Európára sem húzhatók rá. Elkerüli viszont azokat a releváns magyar ifjúságkutatási forrásokat, amelyek árnyalnák a mondanivalót.

Könyvajánlóm kereteit túlfeszítené, ha fejezetről fejezetre végigmennék a köteten, ám néhány dolgot még említenem kell, hogy lássa az olvasó, mit hiányolok a leginkább. A tanulás, továbbtanulás témájában ügyesen kerül minden olyan adatot és témát, amelyek a pedagógusok szakmaiságával kapcsolatos problémákat világítanák meg. Miközben jelentős hangsúlyt kap a kortársak közötti zaklatás témája, szemérmesen hallgat arról, hogy a magyar diákok ötödét heti rendszerességgel éri bullying tanáraik részéről. Hosszasan elemzi a nyolc- és hatosztályos gimnázium választásának előnyeit és esetleges hátrányait, míg a szakképzésnek csupán egyetlen bekezdést szentel. Szó sem esik arról, hogy mekkora baj, hogy ennyire sokan mennek gimnáziumba – ami nem lenne baj, hiszen a szerző nem oktatási szakember –, ám ha már ekkora terjedelmet szentel a tanulás helyett a formális oktatásnak, akár bele is áshatta volna magát a témába. Ám erre nyilván csak annak van igénye, aki nem kizárólag az ellenzék aktuális oktatási szakértőjére kíváncsi csak.

A zsákból a szög leginkább a pénzügyekkel kapcsolatosan bújik ki. Úgy tűnik (mármint a nem-említésből), tudomást sem vesz arról, hogy a középiskolás korosztály mekkora része dolgozik az iskola mellett, és általában nem azért, mert nyaralásra gyűjt. Ugyanakkor megemlíti az „inflációs szegénység” traumatizáló hatását – nem merem feltételezni, hogy ne tudná: a gyerekek negyedénél-ötödénél nem erről van szó, hanem a tartós gyerekszegénység áldozatai, amelynek aránya a második legmagasabb az Unióban.

Egy 2023-ban megjelent, és eltökélten aktualizáló kötetnek nem lenne szabad megkerülnie azokat a traumákat, amiket éppen a célcsoportba tartozó szülők okoztak eltúlzott Covid-hisztériájukkal a gyerekeknek, ám erről sem esik szó. A napokban tértem vissza Kanadából, ahol a véleményformáló értelmiség már eljutott az önvizsgálat fázisáig, és baromian szégyelli magát. Azt is tudom, azok, akikhez Szél szól, talán sosem fognak szembenézni azzal, amit Covid-túlzásilag tettek. Ám ha az ugyanezen körben gerjesztett klímapánikot megemlíti, talán ezt is kellene/kellett volna. Azon pedig egyenesen nevettem, amikor hosszasan fejtegette, hogy nem létezik olyan, aki jobban tud tanulni, ha szól a zene, ez csak hiedelem, majd leírta, hogy ő is mindig zene mellett ír.

Az Apaparáról oldalainkon Booklány azt írta, „[t]ele gondolatokkal, önreflexióval, kérdésekkel, nyitottsággal és szeretettel. Ettől lesz liberális, ettől lesz okos, ettől lesz használható. Emiatt nem dogmatikus, nem ostoba, nem szájbarágós, nem kioktatós, nem használhatatlan.” Nos, erre a kötetre mindezeknek éppen az ellenkezője igaz. Megfeszülten NER-kritikus – holott gyereket nevelni nem a NER-ért vagy annak ellenében kell –, szájbarágós, okoskodó, cseppet sem szabadelvű (liberális), ámde dogmatikus, a magyar valóság nagy részéről tudomást sem vevő, következésképpen a többség számára nem használható. Akik pedig kedvelik és kézikönyvnek tartják majd (olvastam már áradozást egy szülői Facebook csoportban, tudom, kikről beszélek), azok általában a legjobb úton haladnak afelé, hogy jól félreneveljék a gyerekeiket. Éppen elég kamaszt nevelő szülőt látok, aki ilyen.

Szél Dávid: Tabuk és dilemmák
a kamaszok nevelésében
Hvg könyvek, Budapest 2023
456 oldal, teljes bolti ár 4900 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4165 Ft,
e-könyv változat 4410 Ft
ISBN 978 963 565 3058 (papír)
ISBN 978 963 565 4345 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Lehet-e és kell-e nevelni egy kamaszt? Miért nem akar semmit elmesélni a gyerekünk? Mit tegyünk, ha kipróbálja a drogokat? Miért ne ijedjünk meg, ha nem akar továbbtanulni?

A nagy sikerű Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben – Az altatástól a szexedukációig című kötet gyakorló pszichológus szerzője ezúttal a zűrzavaros kamaszkort és a hozzá kapcsolódó megosztó témákat, kőbe vésett hiedelmeket, féltve őrzött titkokat és tudattalan tabukat veszi górcső alá. Szót ejt a család szükségszerű átalakulásáról, a kamaszok magánéletéről, arról, hogy mennyire és mikor van szüksége egy kamasznak a szülőre, meddig terjed a kamasz felelőssége és hol kezdődik a szülőé, vagy hogy mi az, amiben a tudatosság, és mi az, amiben a tiltás a célravezető. Megtudhatjuk, kinek, hogyan és mikor kellene beszélnie a menstruációról, a fogamzásgátlásról és a testi örömökről, és hogy mi a teendő, ha valami kisiklik a „normál” mederből.
A friss kutatási eredményekkel és szemléletes példákkal illusztrált kötet nem ír elő, nem dönt sem a szülők, sem a kamaszok helyett, tájékoztat viszont és irányokat mutat. Arra is rávilágít, hogy a kamaszkorba tényleg nagyon sok minden belefér, a lényeg pedig a szülő-gyerek kapcsolat, a kamaszok megértése és elfogadása.
„Több olyan dolog van az életben, amit nem azért csinálunk, mert könnyű, hanem mert fontos. Egy kamasz kísérése, támogatása, a rá való odafigyelés és az iránta mutatott szeretet ilyen. S ezzel mind többek leszünk. A gyerek is, és mi is. Arról nem is beszélve, hogy minden gyereknek joga van ahhoz, hogy jól szeressék és minden támogatást megkapjon, hogy azzá a felnőtté válhasson, akinek született. Ez a könyv ebben segít minket.”