Cicaharc gyász-szirupban | Kapinya Viktória: Hagyaték EXtrákkal

Ládonyi János |

Elég egy felületes pillantás a kötet borítójára, hogy meggyőződhessünk: Kapinya Viktória a női olvasókört célozza meg. Nő írta nőknek, ez egyértelmű. Ahogy nyilvános helyeken, járművön olvastam, észrevehettem pár felszaladó szemöldököt, de begyűjtöttem néhány elnéző, kedveskedő mosolyt is. Összegzésemre azonban a hímsovinizmusnak még az árnyéka sem vetülhet.

A szerző rögtön a dolgok közepébe vág: már az első oldalon a ravatalnál találjuk magunkat. Ifjú szerelme búcsúzik az idős Karltól, akinek szíve sajnálatos módon felmondta a szolgálatot. Ám ezzel nem csupán az élők sorából távozott, de egy sor kalamajkát is megindított. Ezért az immár nem dobogó szívért a (harminc évvel fiatalabb) kedves és a (még el nem választott) exfeleség egyaránt versenybe száll. Azazhogy: legyünk pontosabbak: ez utóbbi inkább anyagi megfontolásokból lép a pástra. A harminckét éves, egyébként magyar Anna és a hetedik ikszhez közelítő germán Paula csörtéjére sem kell soká várnunk, rögvest a temető parkolójában lezajlik, jó magasra nyomva az indító feszültséget.

A két, egymást zsigerből gyűlölő nő sorsa pillanatokon belül összefonódik. Paula kénytelen élni özvegyi jogával és beköltözik Karl hátrahagyott, amúgy Anna által lakott házának alagsorába. (Miért e kényszer? Anyagi okok miatt. Kapinya elmeséli, hogy Paula soha nem dolgozott, csak szórta Karl pénzét. Nyilván csak a véletlen műve, hogy pont a férj halálának idejére fogyott ki mindenből, és nincs hol laknia…) A szituáció borítékolja az ütközési pontokat, amiket a két főszereplő – az írói szándéknak megfelelően – egyetlen alkalommal el nem mulasztana kiaknázni, hol humorosan, hol meg az aljasságig feszítve a húrt. A cselekményt a hátramaradó hagyaték felszámolása és rendezése cipeli előre. Hogy Karl, míg élt, milyen volt, arról nem sokat tudunk meg. Személyes hitvallása valószínűleg a „köd előttem, köd utánam” mondás lehetett. Anna minden szinten káoszba fut. És bár gyásza őszinte, de sokkal többet kell foglalkoznia és küzdenie a hidraként tekergő könyveléssel és a mind sárkányosabb Paulával.

Egy pillanatra felbukkan a kohézió lehetősége a két nő között: közös erővel szereznek vissza egy lovat, ám ennek alig örülhetünk. Egy pillanatig úgy tűnhet, talán mégsem fojtják egymást egy kanál vízbe, de a keretet adó akció annyira hihetetlen, hogy megroppantja az egész történet hitelességét. Kapinya Viktória becsületesen adagolja a fordulatokat, irányváltást is bőségesen kapunk. Ezek olykor – önmagukban, építőelemként vizsgálva – működnek, és a könyv kellemesen elszórakoztat.

• Olvass bele!

Ha az elhunyt Karlt közös kedvesnek tekintjük, akkor a sors szerepében az író mindkét nőnek igazságot szolgáltat. Anna is, Paula is új társat talál, és az olvasó is megkapja a hőn áhított romantikus ki- és beteljesedést. Csakhogy az utolsó oldalakon elszabadul az alkotói önkény. A szerző minden szálat elcsomózgat, habár egyeseket addig nem is sejtett módon, de ezzel voltaképpen önmagában nem is lenne gond. Azonban ezek nem is ritkán érthetetlenek, mert ellentétesek a regény addigi dinamikájával. Azt a benyomást keltik ezek a kurtán-furcsán endlizett (tudja még valaki, mit jelent?) történetszálak, mintha valaki figyelmeztette volna a szerzőt, hogy rövidebbre kellene venni a végét, mert csak X oldal lehet a mű terjedelme. Kapinya Viktória végül elárulja, hogy alakjait és fordulatait (vagy legalábbis azok egy részét) a valóságos életből merítette. Ez azonban nem sokat változtat a kissé vegyes összképen.

Az motoszkált bennem, hogy a szerző mintha valami recept szerint rakta volna össze a könyv fordulatait (még ha a valóságból is merített hozzá elemeket). De lehet, hogy amit én kifogásoltam, az olvasót elbájolja, mert hiszen akad báj is a Hagyatékban (EXtrákkal). A recept alapvetően életképes, a generációs ellentét, a szerelem és a bosszú elegye lényegében bármikor kínál működőképes összetevőket könnyen fogyasztható történetekhez. Ezúttal a gyász adott speciális fűszerezést, még ha a gyászfeldolgozó szándék inkább csak a felszínen valósult meg. Ellentmondásaival, fordulataival, megoldásaival, könnyen befogadható, egyszerű nyelvezetével együtt is működik – és az olvasónak ez a fontos. Utazáshoz, nyaraláshoz, strandra – vagy „csak úgy” – a hölgyek öröme tud lenni ez a hagyatéki elszámolás.

Kapinya Viktória: Hagyaték EXtrákkal
Partvonal Kiadó, Budapest, 2025
480 oldal, teljes bolti ár 6499 Ft,
online ár a lira.hu-n 5850 Ft
e-könyv változat 4599 Ft
ISBN 978 963 609 1958 (papír)
ISBN 978 963 609 1927 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor végső búcsút kell vennie szerelmétől, a nála több mint harminc évvel idősebb Karltól. Miközben édesanyja, Márta és barátnője, Dina támogatásával szembenéz a gyásszal, a Szegedről származó nőnek nemcsak a párja után maradt káoszt kell felszámolnia, de némi extra bonyodalmat is kap a nyakába. Karl ugyanis hiába adta be halála előtt a válókeresetet, az megkésve ért oda feleségéhez, a hetvenes Paulához, így a nő a végrendelet ellenére kiveheti a maga részét a ,,közös kasszából”.
A pénzügyi és jogi hercehurca tetejébe az exfeleség bejelenti, hogy élni kíván a néhai férje nevén lévő ház lakhatási jogával, és mivel épp nincs hová mennie, beköltözik a fiatal nőhöz. Paula érkeztével megkezdődik a hajsza: a hagyatékkal együtt megöröklik Karl bizarr ismerősi körét, meg kell küzdeniük a német nő szenvedélybeteg fiával, a szegedi szülők idilljének a fejre állásával, Paula titkos kalandjaival, egy spanyol tánctanár, valamint egy veszélyes alak felbukkanásával is, amivel párhuzamosan egymás szándékos ellehetetlenítésén is munkálkodnak. Vajon kerül-e méreg valamelyikük kávéjába a hagyatéki tárgyalásig, vagy csak ártatlan párbaj az övék?
Kapinya Viktória regénye megtörtént eseményeken alapszik, hisz az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, még ha sokszor abszurdnak tűnik is a végeredmény. A vágtató történetben négy különböző női sorsba nyerünk betekintést, miközben a gyász véget nem érőnek tűnő hullámvasútján ülve ráébredünk: mégis van remény az itt maradtak számára a halál után, ha nem temetjük el magunkban örökre a humorunkat is.