A lelkiismeret csatái | Bagó Tünde: Ella háborúja

kistibi |

A második világháborúnak óriási irodalma van. Nagyon sokféle szempontból lehet ezt a hatalmas anyagot osztályozni: az én felosztásom alapja az, hogy ezen regények egy része kalandregény-típus, ahol a háború, a csaták a maguk teljes, realista borzalmukban, halálos gyorsaságukban jelennek meg.

A másik, szintén gyakori kategória, ahol a hátország tűnik fel, nem a szétfröccsenő hús tragédiájával, hanem a nap mint nap meghaló lélek passiójával, ahol nem a bomba öl, hanem a félelem. Erre példa Valentyin Raszputyin regénye, az Élj és emlékezz, ami az orosz hátországban játszódik: a főhős a kórházból nem megy vissza a frontra, hanem hazatér. Nem egyszerű az ilyen döntés a sztálini Szovjetunióban.

E művel vonható párhuzam Bagó Tünde regénye kapcsán. Ő a „békés” német hátország életét ábrázolja, amelyet átjár a Gestapo folyamatos jelenléte. Mindkettő azonos abban, hogy a hátországok egyszerű embere is állandó életveszélyben van: a „hazafiak” besúgnak, jelentenek – pénzért, vagyonért, félreértelmezett elvekért mindenre képesek. S ezek mellett a halál közelsége, a kínzás, a lélekölő bizalmatlanság – és főképpen: selejt emberek kezében van a hatalom…

„Oly korban éltem én e földön, / mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, / az áruló, a rabló volt a hős…” – mondja Radnóti, és erről szól az elsőkönyves Bagó Tünde regénye is. Nagyon nehéz tematikát választott, hiszen a második világháborúnak immár jelentős klasszikusai vannak: például a Meztelenek és holtak, a Most és mindörökké, az Oroszlánkölykök. Pusztán azért említettem ezeket, hogy látható legyen, az Ella háborúja milyen kiemelkedő művek társaságába kerül. Bátran állíthatom, nem lóg ki a súlycsoportból. Új a szempont, új a történet, új a teremtett valóság: a Nő, aki nem képes elfogadni férje megalkuvását. A Nő, aki a nácizmusban is képes harcolni azért, amit ő fontosnak gondol.

Lassú cselekményű a regény, nem is az akció a fontos, hanem az atmoszféra. 1944-ben járunk. Aki hallgatja a nyugati adásokat, az tudja, hogy a háború a végéhez közeledik. Aki csak a Birodalmi Rádió propagandaadásaiból tájékozódik, még mindig a végső győzelemben reménykedik. „Én attól félek, hogy Németország nem ússza meg annyival, mint a nagy háború után, ezúttal a német embereknek nemcsak emberáldozataik, hanem erkölcsi veszteségeik is lesznek. Kinek hiszik majd el az itt élők közül, hogy nem támogatta a Führert?”

Ez egyszerűbbre fordítva: a Führert támogatom most, és túlélek. Viszont ha náci vagyok, a háború végén felelnem kell tetteimért, és nem biztos, hogy túlélem. Ha csak a végeredményt nézzük: nincs jó döntés. Ekkor jöttem rá, hogy sokkal izgalmasabb olvasási mód az, ha a könyvet parabolaként olvasom. Hiszen minden diktatúra azonos természetű, akár vörös, akár barna, akár narancsszínű. Csak a mértékben van különbség: az is diktatúra, ha az emberek egzisztenciáját fenyegetik, szakmáját teszik tönkre. Ugyanolyan a felelőssége a diktátornak, mint amelyik életeket vesz el.

• Olvass bele!

Ella restaurátor. A Birodalomnak nincs szüksége erre a szakmára: mert ugyan mire való az? Férje orvos. A történet kezdetén, 1944-ben Singenbe, a svájci határ melletti kisvárosba költöznek, ahol Lukas a kórház igazgatója lesz. A pozíciónak ára van: be kell lépni a náci pártba. Lukas nem náci, nem ért egyet sem a célokkal, sem az eszközökkel, viszont másként nem lehet orvos. Vagy küldhetik a frontra, ahonnan csak minden negyedik ember tér haza. Tehát: vagy a párt, vagy a kórház. Súlyos döntés, és Lukas ezt úgy hozza meg, hogy nem vonja be Ellát.

A Gestapo nyomására Ellának is munkát kell vállalnia: „…a békés hátországban sokkal többet kell tennünk a Birodalomért, ha szeretnénk felérni a fronton harcoló németek hősiességéhez.” Ilyen kérést nem lehet visszautasítani, sőt Lukasnak időnként jelentenie kell, hogy tapasztal-e valamilyen furcsaságot a kórházban. De az igazi tragédia az, hogy a politika beszivárog a mindennapi életbe: „A legtöbb este szótlanul ültek itt. Szép lassan leszoktak a beszélgetésről. A napi szörnyűségekről nem akartak szót ejteni, a háborúról és a háborús ideológiáról nem volt mit mondaniuk, már rég beletörődtek, hogy semmit nem tehetnek ellene. A szívükhöz közeli családtagok még a háború előtt meghaltak, a barátaikról hónapok óta nem kaptak hírt.”

Ettől válik izgalmassá Bagó Tünde regénye. Azt a morális válságot kutatja, hogy jóérzésű embereket hogyan tud cselekvőképtelenné tenni a diktatórikus hatalom. És ami még nagyon fontos: az író nem akar igazságot szolgáltatni, csupán bemutat két nézőpontot. Lukas azt mondja, hogy orvosként, igazgatóként sokkal többet tehet a betegekért, sérültekért, mintha a frontra ment volna. Ella ezt nem fogadja el, de a belső lázadáson kívül nem tud mást tenni.

A regénynek van egy másik, 1994-es cselekményszála, amely ötven évvel a singeni események után játszódik New Yorkban. Eleinte kevéssé érthető, hogy mi lehet az összefüggés a világ két távoli szelete között, de aztán kiderül, hogy Kevin részt vett Singen bombázásában, és azóta is gyötri a lelkiismeret. Egy közös repülés során meséli unokájának, Marknak: „Emberek milliói élnek ott lent, ezt soha nem szabad elfelejtened. A hadseregben megpróbálták ezt kiverni a pilóták fejéből. Bevettük. Magabiztosan ültünk be a gépeinkbe, elhittük, hogy csak a táj, az üres építmények felett repülünk. Az emberiségért szálltunk fel, miközben élő emberek laktak a városokban, amelyeket bombáztunk. Megmenteni jöttünk, csak előtte a halálba küldtünk mindenkit.” Markot arra kéri, hogy látogasson el Singenbe: „Orvos vagy, helyettem is tehetsz még valami jót azért a városért…” Kevin ezt a halálos ágyán kéri, az unoka nem utasíthatja el az utolsó kívánságot. És ez nem romantikus túlzás: „Istenem, mit tettünk?” – írta Robert Lewis, a hirosimai bombázógép másodpilótája. Ugyanígy kínozhatta Kevint is az emlék. Csak valami kárpótlást szeretne nyújtani, ha személyesen már nem is tud. Így simul össze a múlt a jelennel, és ezért láthatjuk ötven év után a túlélőket.

A házaspár nem tud semmit tenni a rendszer ellen, amely megbénítja őket. Ella azonban megismerkedik egy Felix nevű férfival, aki embereket csempész át a svájci–német határon. Hát mégis lehet tenni valamit!

Ötven év után Ella meglátogatja Felix sírját. „Rátette a kezét a mohával lepett kőre, megsimogatta, s könnyeivel küzdve, suttogva beszélni kezdett a férfihoz… Megértetted velem a tettek fontosságát. Igyekeztem a gyermekemnek, az unokámnak és a tanítványaimnak is átadni, amire ráébresztettél. Soha nem engedtem nekik, hogy elbújjanak a kamrába. Kiállnak az elveikért, s ha úgy érzik, rosszat cselekedtek, mindent megtesznek, hogy helyrehozzák. Ahogyan te is tetted. Példaképük vagy, anélkül hogy ismernének.”

Bagó Tünde új hang a háborús irodalomban, megmutatja, hogy nem csak a borzalmak bemutatásával lehet háborús regényt írni. Néha itt is van helye a romantikának.

Bagó Tünde: Ella háborúja
21. Század Kiadó, Budapest, 2023
286 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft
online ár a kiadónál 3843 Ft
ISBN 978 963 568 3758

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett. Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.
A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserben hagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.
Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.
Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?