Jens Bjørneboe: Semmelweis (részlet)

Előszó

E színműnek nem célja, hogy történelmileg hiteles dokumentumdráma legyen; a főszereplőről és más fontos alakokról nem „történelmi portrét” rajzol. Valósak ugyanakkor az ismert tények: a felfedezés, a későbbi küzdelem és a hatalmasságok hajthatatlan és diktatórikus ellenállása az új gondolatokkal szemben. A Semmelweisszel szembeni érveket pontosan idéztem. A színdarab témája az autoriter és az önálló gondolkodás közötti konfliktus – amely jelenség végigkísérte az emberiség történelmét. Az autoriter ember csak akkor érzi magát védve és biztonságban, amíg felülről rugdossák, és lefelé taposhat, az autoriter társadalmak ezért mindig az engedelmességet fogják a legnagyobb emberi erénynek tartani. A zsarnok hatalmaskodók előtti behódolásra való késztetés ma a valaha tapasztalt legnagyobb katasztrófa felé sodorja az emberiséget.

A színdarab tárgyára, a Semmelweis életében rejlő drámai igazságra, a „társadalmat fenntartó” autoriter hatalmak által megtagadott szellemi szabadságra körülbelül hét éve figyeltem fel igazán. Ez a szabadságtagadás az autoriter elv természeténél fogva szükséges fő alkotóeleme. A ma ismert társadalmi formák közül egynek sem sikerült szakítania a tekintélyelvűséggel. E társadalomformákon belül a diktatórikus struktúrát a legtisztábban az egyházakban, a hadseregben, a politikai pártokban, az egyetemeken és az oktatásügyben, valamint mindenekelőtt az igazságügyben és annak ágaiban, az ügyészségnél és a rendőrségnél találjuk meg. Ezek a társadalom csontvázához tartoznak, amelyet nem lehet átalakítani, módosítani, sem foltozgatni: az egyetlen lehetőségünk, ha földig romboljuk őket. Ehhez radikális gondolkodásra és akaratra van szükség, amit ma a világszerte számos különböző formát öltő, spontán lázadó mozgalmakban kezdünk sejteni: véleményem szerint a globális tekintélyellenes forradalom jelenleg az egyetlen fénylő pont korunk egén.

A Semmelweisről szóló darabot az 1967. évi nihilista perem idején írtam: a Városi Bíróságon és a Legfelsőbb Bíróságon alkalmam nyílt megfigyelni a páratlanul tisztán tenyésző tekintélyelvűséget. A bírósági eljárás ezért nemhogy kimerített volna, hanem munkakedvemre és gondolataimra a legnagyobb mértékben serkentőleg hatott.

Konrad Lorenz Agresszió (Das sogenannte Böse) című, híres könyvében az állatvilágból hoz fel ezzel párhuzamos példát: „S. L. Washburn és Irven de Vore a szabadon élő páviánokon megfigyelte, hogy hordájukat nem egyetlen állat, hanem vénségesen vén hímek egész »grémiuma« vezeti, s ezek a vezéregyéniségek a csoport fiatalabb, testileg sokkal fejlettebb, erősebb tagjai felett azzal tartják fenn uralmukat, hogy jóban-rosszban összetartanak, s így összefogva eleve fölényben vannak minden ifjabb hímmel szemben.” [Tandori Dezső és Zoltai Ildikó fordítása.] Aligha létezik szebb és pontosabb kép a mi vének alkotta, autoriter társadalmunkról, mint az összeesküvő vén páviánoké.

A Semmelweisről szóló színdarabot technikai felépítése – a számos jelenet, jelenetkép és szereplő – miatt nem lehet naturalista módon megrendezni. A váltásoknak gyorsan és könnyedén kell zajlaniuk, ennek előfeltételeként pedig a díszletek mennyiségét a minimálisra kell csökkenteni, hogy egy mozdulattal létrehozzák, majd tönkretegyék az illúziót, és új helyszínt, új környezetet, új időpontot jelenítsenek meg.

A színháznak hosszas küzdelmek után sikerült visszanyernie azt a szabadságot, amit évszázadokkal ezelőtt élvezett, lemondania az „itt és most” illúziójáról, felülemelkedve időn és téren.

Szerintem a darab előadásának legjobb módja az, ha a díszlet régi, korabeli acél- és rézmetszetek kivetítésére épül, a szükséges néhány kellékkel kiegészítve. Jelzésként használhatók még szövegek a 19. század közepének újságjaiban és egyéb nyomtatványaiban használt tipográfiával.

Egy színész több szerepet is játszhat, pl. a rektort és Klein professzort.

A metternichizmust és annak kém- és rendőrállamát ismeretlen alakokkal lehet megjeleníteni, akik némán és homályosan mozognak a színpad szélén, suttognak, hallgatóznak, figyelnek, majd elsietnek, esetleg jegyzetelnek stb.

A maszknak és a jelmezeknek realisztikusnak kell lenniük, azaz nem utánzó-naturalistának, hanem olyannak, ahogyan szerintünk, ma élő emberek szerint a 19. századi ruhák és emberek kinéznek, tehát annyi távolságot tartva, hogy nagyobb figyelem jusson a megnyilatkozásra, mint az utánzásra.

Jens Bjørneboe: Semmelweis
Fordította: Patat Bence
Cser Kiadó, Budapest, 2022
224 oldal, a könyvre nyomtatott ár 3995 Ft,
online ár a kiadónál 3396 Ft