Magyarországi bemutatkozás: Alesz Bjaljacki | Börtönfüzetek

Posted on 2022. december 22. csütörtök Szerző:

0


Alesz Bjaljacki

Bárász Péter |

Alesz Bjaljacki (1962) belarusz író, irodalomtudós, az 2022. évi Nobel-békedíj egyik kitüntetettje. Emberi jogi tevékenységéért tavaly tavasz óta újból börtönben van: hét év fenyegeti. Először 2011-től 2014-ig ült három évet, akkor adócsalás volt ellene a vád: a hatóság az általa alapított és vezetett, akkorra már betiltott Vjaszna (Tavasz) jogvédő szervezet pénzeszközeit nemes egyszerűséggel az ő személyes bevételeinek minősítette…

Hét könyve jelent meg eddig, Belaruszban négy közülük be van tiltva, a többit csak a kereskedelemből és a könyvtárakból vonták ki. Legismertebb könyve a Börtönfüzetek (2018), az alábbi néhány részlet Bjaljacki első magyar nyelvű publikációja.

A most bemutatott műhöz óhatatlanul sok lábjegyzetet kellett fűznie a szerzőnek és a fordítónak. Ezeket a könnyebb kezelés végett szögletes zárójelben a szövegbe illesztjük, bár ez is nehezíti az olvasást.

Börtönfüzetek (részletek)

(2011–2014)

LETARTÓZTATÁS

Már csak az utolsó iskola van hátra. [Ezeket az emberi jogi Nyári Iskolákat a belarusz jogvédők rendezték a belarusz ifjúság számára Vilnóban. 2011 nyarán négy ilyen rendezvény volt, én hármon vettem részt. Annak ellenére, hogy a Pénzügyi Nyomozó Igazgatóság és a KGB már aktívan foglalkozott az ügyemmel, mindannyiszor kiengedtek Belaruszból Litvániába, abban bízva, hogy külföldön is maradok, nem térek vissza Belaruszba. [A.B.]] Kimegyek Rakauba. Az üres üvegeket a hátizsákomba pakoltam. Metróra szállok: a Vjaszna [(Tavasz) – jogvédő szervezet, Alesz Bjaljacki alapította 1996-ban, azóta megszakítás nélkül elnöke, a 2003-ban, hatalmi szóval történt felszámolása ellenére is. [A ford.]] irodája előtt figyelmeztettek, hogy valamilyen emberek lézengenek ott – mindenesetre visszafordulok.

Azt gondoltam, ez bizonyára a soros házkutatás.[A „Tudományos Akadémia” metróállomás kijáratában, a Vjaszna irodája felé indulva, találkoztam egy kollégával a Vjasznából, aki figyelmeztetett, hogy gyanús alakok ácsorognak a környéken. Úgy döntöttem, hogy nem megyek oda: vissza a metróba, és indultam haza. 2010 decemberében és 2011 januárjában már voltak házkutatások a Vjaszna irodájában, és többször is jöttek rendőrök az irodánkba különböző légből kapott indokokkal. [A.B.]]

A Kerek téren megállít egy pasi. [A Peramohi tér (A győzelem tere, eredeti nevén Kerek tér) metrókijáratban tartóztattak le. [A.B.]] Mutatja az igazolványát, a keze remeg. Az egész csapat az udvaron vár. Megmutatják a letartóztatási parancsot.

Felmegyünk. Házkutatás. Megtalálták az aprópénzt, a szalagra erősített pendrive-ot viszont átpasszoltam. [A nyakamban lógó pendrive-ot nyíltan, a házkutató csoport parancsnokának szeme láttára adtam oda Nataljának, a feleségemnek. A pasi felháborodott, de nem merte erőszakkal elvenni. [A.B.]]

Ketten maszkban vannak, az operatőr szakadozott farmerben. Megfenyegeti Adaszt. [Adam, a fiunk. [A.B.]] Elvisznek néhány papírt, aprópénzt, Adam barátnőjének a laptopját és a vécéből két winchestert. [Asztali számítógépeink két winchesterét, a telefonhívásom után, amit letartóztatásomkor még meg tudtam ereszteni, Natalja és Adam a vécé a szellőzőjében dugta el. A házkutatás során megtalálták. Le voltak jelszóval védve, a rajtuk levő információt a nyomozás nem tudta felhasználni ellenem. [A.B.]]

Aztán egy fura házkutatás a Vjasznában. A lakásunkban a tévét vették lefoglalási jegyzékbe, itt pedig a fénymásolót és a faxot. Elvittek néhány papírt, de a régi laptopokat, amik a díványban voltak, otthagyták. [A korábbi házkutatások és számítástechnikánknak az irodánkból volt elkobzása után a kollégáim általában hazavitték a notebookjaikat. Két öreg laptopot a dívány aljába tettek. [A.B.]]

Bevisznek a „céghez”. Első kihallgatás. Megtagadom a vallomástételt. „Aludni” a Kolasz közbe [Minszk Szavjeckaja kerületének Belügyi Igazgatósága van abban a kis utcában. [A.B.]] visznek. Magánautóval megyünk. Augusztusi éjszakai élet Minszkben.

A „majomketrecbe” vezetnek. Keskeny priccsek. Részeg srácok, egy bowlingklubban összetörték a csillárt. Kiabálnak, fenyegetőznek, de a zsaruknak rinocéroszbőrük van. Három óra múlva, még az éjszaka, kiengedik őket. Alszom.

Reggel visszamegyünk. Második kihallgatás. Elismerem a számlaszámokat, elmondom, hogy a bevételek nem az enyémek. Közlik, hogy megvan a lengyel bankszámla. [A hivatalosan nem létező Vjasznának számlái sem lehettek, ezek Bjaljacki nevére voltak bejegyezve. Innen az SZJA-adócsalás vádja, személyesen ellene. 2011-ben először a litvánok, majd a lengyelek is kiadták a belarusz hatóságok számára a náluk vezetett számlák adatait. [A ford.]] Elsötétül előttem a világ. Kimegyünk a folyosóra. Kifújom magam.

Erre gondolok: mégis vették a bátorságot és feladtak. Vége a semlegességnek. [Rögtön világos volt, hogy a letartóztatásom: politikai ügy. [A.B.]]

Egyenesen a Valadarkára megyünk, nem visznek a Szapjorau utcába. [A Valadarszkaha utcában van Minszk központi börtöne, a Szapjorauban pedig egy fogda. [A.B.]] Azt mondják, így jobb lesz, nem fognak ide-oda hurcolni.

A Valadarszkaha utcai kapu: átadnak az ottaniaknak, vérvizsgálat, röntgen. Bőrvizsgálat. A fogolyholmik raktára. A pénzügyi nyomozók egy dagit is küldtek, állandóan mellettem van: ők hústermékekkel manipuláltak – Oroszországba dobták át az árut.

Vékony matracot adnak, takarót és rabocskát (alumínium bögre). A második emeletre visznek, 22-es odú.

Azt mondták, a matracot tegyem csak le. A cellafőnök kérdez, én magyarázok. A helyem az ablaknál van. 16 priccshez van két szellőzőablak. Én vagyok a tizenhatodik lakó. Megmutatják, hogy kell bánni a vécében a villanykapcsolóval, hol lehet enni. Én inkább csak nézelődök, figyelek.

Szakub. [A Szakub utazási iroda vezetője, Szjarhej Bukasz, akkoriban a Valadarkában ült, másodfokú tárgyalására várt. [A.B.]] Egy srác, építész, ugyanazzal a 243. cikkellyel került ide, mint én: „Sokan vagyunk itt” – nevet. Ifjú hackerek, cégvezetők, egy iráni orvos, aki németül tanul. Már megállapodott összevisszaság. Nincs étvágyam. Lassú vagyok a fogmosásnál – rám kiabálnak. Első séták.

SÉTA

Séta: sorakozó, kulcscsörgés, „Gyerünk!”. Le a vár alagsorába. [A Valadarka börtön a Rudolf Piscsala földesúr számára a XIX. század elején, klasszikus elemekkel épített vár-rekonstrukció épületében van, ennek megfelelően Piscsalauszki zamak (Piscsala-féle vár) a másik elterjedt neve. [A ford.]] Így néz ki: boltozatos folyosó, lakatlan cellák, balra még egy folyosó… [Ez az úgynevezett “kivégző folyosó”: ott vannak a siralomzárkák, ahol a halálraítélteket tartják fogva. [A.B.]] Megyünk, kezünk a hátunk mögött, el a kijárat, a toronyba vezető ajtó mellett. Egyenesen előttünk az 1–10. számú udvarok, a két számjegyűek pedig jobbra. Néhány növény, barkák, koszfoltos falak, téglapadló az egyik udvar sarkában, hálók, rácsok, falevelek, egy pad. Nyáron fekvő- és guggolótámaszokat csinálok, ősszel járkálunk. Vízzel teli palackokat viszünk magunkkal, hogy dolgozzanak az izmaink. Ezeken a kis udvarokon fél udvarnyi tócsák vannak. 15 órakor jó hangosan bekapcsolják a rádiót.

Hétvégén ebéd előtt megyünk sétálni, hétköznap ebéd után.

Itt nyíltabban lehet beszélgetni, mert nehezebb lehallgatni, bár persze nem lehetetlen.

Mélyeket lélegzem, mert állandóan fáj a fejem. Különböző ragasztmányok a falon, egy kis zöld virág is. Sokat sétálunk, megállapodunk az időtartamban is, meg abban is, hogy a jobb udvarokba kerüljünk. Öntöttvas csatornafedél az udvaron. Viccelek: kijárat a szabadba és vissza.

Tréfálkozom: „Jól bele kéne rúgni a falba – belerúgok –, hogy megremegjen és ledőljön… Szabadságot!” – kiáltom.

Idelátszik annak az épületnek a cégtáblás oromzata, ahol a nőket és a fiatalkorúakat tartják fogva.

Egyszer tisztek és zászlók [A keleti szláv nyelveken gyakran mondanak – némi pejoratív ízzel – zászlós helyett zászlót. [A ford.]] veszekedtek egymással. Három csoportot is ugyanakkor vezettek a pinceátjáróba. A zászló kiabálva felesel: „Ekkora fizetésért! …”

Száraz az ősz.

Az udvar sarkaiban a falak tele vannak köpködve, csikkek, félig szítt cigaretták állnak ki a falrésekből.

Maksszal. [18 éves srác Kuraszouscsinából. Már csaknem egy éve ül a Valadarkában, a vád ellene az, hogy egy verekedésben vett részt. [A.B.]] sétálok és ezt mondom neki: „A sugárúton járunk, elmegyünk egészen a cirkuszig”. Maksz megkérdezi: „És legközelebb hova megyünk?”

Elképzelem, mintha a városban sétálnék. Időnként magamban beszélek.

Mikor egyszerre sok embert visznek sétára, kimennek az udvarra és csak álldogálnak.

A FOGVA TARTÁS KÖRÜLMÉNYEI

5:30-kor csörömpöl a „tátika” (etető), hétvégén 6:00-kor.
Fekete kenyér, diéta és fehér kenyér.
A csörömpölős ellenőrök csörömpölnek, amúgy pedig alszunk.
Van matracom és takaróm – minden rendben.
Másoknak rosszabb a helyzetük, de van, akinek két takarója is van.
8:00-kor ellenőrzés (hogyan folyik ez le).
Utána (vagy előtte) reggelizünk.
Aztán ki mit csinál. Van, aki alszik, aki ír, meg aki olvas.
A bíróságra reggel 6:15-kor visznek vagy 8:30-kor.
Az ebédhez az előkészületek 12:30-kor kezdődnek. 13:30-kor ebéd.
14:15-kor séta 16:00-ig, utána mindig tea.
18:30 Vacsorafőzés.
20:00-kor szemle.
22:00 – takarodó.

11 óra körül érkezik az ápolónővér.
Ebédig visznek csak injekcióra.
Ebéd előtt és után vezethetnek az ügyvédhez.
Hétfő reggel 9-kor zuhanyozás.
11:30-kor osztják ki a leveleket.
12:30-kor az újságokat.
Ebéd után „kilóosztás” (a beküldött pakkokat adják oda).
A bíróságról vissza 19:00-kor hoznak. Szerdánként adják át a gyógyszereket, esetleg órát stb.
Hetenként egyszer járnak mindent körbe.

ÉTEL

Diéta: dara, gyöngykása, gyöngykása-sárgaborsó- vagy tejleves (darával vagy makarónival), krumpli, kiszel [Keményítőkocsonya, zselé [A ford.]], tej, káposzta.
Saját leveseink, salátáink – exkluzív esemény.
Merülőforraló, kanalak, tányérok.
Jön a „kilóosztás” (pakkot hoztak).
Rabocska, lapát, sisak (bögre, kanál, tál).
Hideg víz, víztisztító.
Bespájzolás: cukorka, pillecukor, vaj, csokoládé, ásványvíz, vécépapír, „rácsos keksz” – ez a nápolyi.
A hazai pakkban van hús, szalonna, virsli, hajdina, rizs.
Fridzsider nincs (aki kér, az „utazni” megy – ez azt jelenti, hogy egyik cellából a másikba dobálják).
Tea fekete és zöld (kínai), kávé a sajátom, illetve itteni: orosz Zsokéj.
Orosz tabletták, lejárati idejük hét hónap.
Tejpor.
A bíróságra: csokoládé, rácsos keksz, víz.
Az én bespájzolt kajámat az ellenőr közvetlenül a kezembe adja át.
Kenyér – „muszájbóli” és „szabadságszagú”. [Amit kiosztanak a börtönben, illetve amit kintről kapnak a foglyok. [A ford.]]
Különféle levesreceptek. Én zöldséget nem főzök.
Paulavics diétájából – hús vagy húskonzerv – levest főzünk.
Reggelente az ő diétája – vaj, a pakkjából szeletelt hús vagy felvágott. („Köszönetet nem nekik mondunk, hanem a rokonainknak.”)
Az első kis pakkok selejtesek: kenyér és víz.
Maksz egyáltalán nem kapott csomagot. Én írtam a nevében, Natalja küldött neki.

ODÚ, KÖZLEKEDŐ, IRODÁK

Kitoló: klotyó; halacskás fürdőszobafüggönnyel van eltakarva.
Priccs: a falat átfúrva van rögzítve.
Kosarak [Egy szatyor, amiben a fogvatartott személyes holmija van. [A.B.]], sárga közös asztal, falak, fehér plafon, betonpadló, fehér kavicsokkal ékes.
Az asztal alatt külön részlegek.
Egy polc, rajta orvosságok, könyvek és a tévé, cukorka és cérna. Éjjeliszekrény, benne mindenféle ennivaló. A teáskanna és a víztisztító a tetején van. Mikor főzünk, a kamazt [Műanyagedény. [A.B.]] a víztisztító helyére tesszük és belerakjuk a celofánba tekert merülőforralót.

Az éjjeli lámpát eltakarjuk.
Étel az ablakrácson, vizes palackok – a sarokban.
Fűtőtest – ezen szárítjuk a cuccainkat.
Az ajtó fölötti rács – azon húzódzkodunk.
A vezetékes rádiót egy rúddal elértük és kikapcsoltuk.
Bádoglemez-mosdó, egy kis csőcsonk: ebből folyik a víz – fogpasztás tubusból csináltuk, lavór és mosdótál. A fogkeféket kettévágott vizes palackokban tartjuk.
A házirend a falon lóg.
A kosarak a priccsek alatt vannak.
Kétnaponként söprünk ki és mosunk fel.
A tévé belarusz gyártmány, kicsi, többször is kikapcsolódott, elvitték javítani.

LEVELEK, A BELSŐ ÉNEM

Sokat írok, van rá lehetőségem, a körülmények is engedik.
Az első két hónapban – olvasok, angolul tanulok.
Aztán a perre készülök.

Ismerőseimnek megírom, hogy jobb ember lettem, tisztább, az történik velem, amit Ginzburg megírt [Jevgenyija Ginzburg (19041977): Meredek út (orosz eredetiben: Крутой маршрут, angolul: Journey into the Whirlwind – A ford.). A könyvet Natalja hozta be még a Pénzügyi Nyomozó Igazgatósághoz, amint az első csomagot engedélyezték. Mikor átvittek az előzetesbe, nálam hagyták. [A.B.]], de nem ilyen körülmények között, mert itt könnyebb a helyzet és én idősebb vagyok. De ennek ellenére nem csinálsz itt semmi rosszat, hiszen itt nem is lehetne, nem kérsz semmit, nem állapodsz meg senkivel és tőled sem követel senki semmit, nem tartozol senkinek semmivel. Aktívabban kezd el dolgozni az agy, elhalványult készségek élednek újjá. Ezek közül az egyes számú – az álmodozás képessége. Az alkohol hiánya kitisztítja az agyat. A primitív életkörülmények között megerősödik a lélek. Élesebbé válnak az érzékek: amit látsz, kevésbé változatos, viszont bármilyen kis neszt is meghallasz a közlekedőről. [Folyosó [A ford.]]

Ugyanez van mindenkivel, aki bent ül. Mindent észreveszel. És te magad is szem előtt vagy.

A belső érzések felélednek, újra megtanulsz levelet írni, szavakkal fejezni ki az érzéseidet.

Az érzések pedig összetettebbé, fényesebbé és színesebbé válnak: a szerelem, barátság, cimboraság, ismeretség, ellenszenv, kelletlenség – egyre jobban kidomborodik, egyre fontosabb lesz, nem nyomja el mindennapos nyüzsgés.

Sokkal kevesebbet beszélgetek, többet gondolkozom, együttérzőbb lettem és alaposabban gondolom át a dolgokat. Lélekben megfiatalodtam. Emlékszem, valami hasonlót éltem át 20 és 30 éves korom között.

Meg hát többet gondolsz arra, hogy hol a helyed ebben az életben, hogy melyek a „léted koordinátái”.

Újra „elkezdtem beszélgetni az emberekkel”, lett hozzá kedvem és időm.

Sokkal gyakrabban idézem eszembe, hogy mi hogyan is történt.

Három és fél hónap múlva magabiztosabb lettem. Belaktam az új helyet. Szabadon viselkedem az odúban, beszélgetek másokkal, kajahordozókkal és smasszerekkel. Nyugodtabb vagyok, már nem olyan vadócként tekintek a világra. A Valadarka fokozatosan otthonná vált.

Olvastam egy interjút a Dzejaszlouban Buraukinnal [Dzejaszlou (jelentése: „Ige”) a 2021 óta betiltott Belarusz Írószövetség folyóirata. Henadz Buraukin (1936–2014) a Nemzet Költője, politikus, a szovjet idők végén 12 évig a belarusz tévé elnöke, az önálló Belarusz Köztársaság első ENSZ-nagykövete. [A ford.]]: „Gyakran előfordul, hogy semmit sem tudsz már jóvátenni, évek múltak el. Visszahozni már nem lehet, de hogy jobban kellett volna értékelni az életet, jobban értékelni az emberi kapcsolatokat, jobban azt a boldogságot, amit a természetbe olvadás okoz, a barátokkal való együttlét, a magas irodalommal való egyesülés, minderre most már egyre gyakrabban és gyakrabban gondolok és egyre inkább elszorítja szívemet ennek bánata.”

Nos, ugyanilyenek az én érzéseim is, de biztos vagyok benne, hogy még korrigálható minden, kiigazítható, az életemen még lehet javítani, komfortosabbá lehet tenni.

Henadz Buraukin így folytatja: „Idősebb barátaim mesélték, hogyan váltak élesebbé az érzékeik a háborúban, különösen akkor, amikor összecsapás után kórházban kötöttek ki.”

Ezeket a szavakat én is aláírom. Az érzékek élesebbek lesznek, amikor börtönbe kerülsz. Azt mondják, később ez elmúlik. De hogyan lehetne megtartani?

A tárgyalás után eltompultak az érzékeim. A tárgyalásra, az ítéletre vártam, ez módosult – most arra várok, hogy egy fegyenctelepre szállítsanak, úgy tűnik, ez hamarosan így is lesz.