Massimiliano Allegri: Ilyen egyszerű (részlet)

Mit értek allegrizmus alatt?

Sportszeretők és futballimádók: a nevem Massimiliano Allegri. Tősgyökeres livornói vagyok, vérbeli toszkán, aki büszkén vallja, hogy arról a területről származik, ahol a dallamos és rendkívül gazdag olasz nyelv született. Egész életemben a focilabdát követtem. Aztán közel negyven év sportpályafutás ‒ előbb játékosként, aztán edzőként ‒ után úgy döntöttem, előveszem a jegyzeteimet, amelyek elkísértek az úton. Ezek a feljegyzések adnak most bátorságot és erőt, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat. Ez a könyv egyrészt vallomás mindarról, amit a foci világában megtanultam, másfelől pedig annak bemutatása, hogy miként alkalmaztam a tanultakat, és hogyan alakítottam ki általuk a saját hitvallásomat a sportról, a labdarúgásról.

Nem az a célom, hogy bálványozzam magam. A következőkben inkább a karrierem során elkövetett hibáimat veszem sorra, és azt mutatom be, miként váltam általuk egyre tudatosabbá. Mindannyian követünk el hibákat, ez elkerülhetetlen. Meggyőződésem viszont, hogy engem elsősorban a hibák vittek előre az évek alatt. Rávilágítottak, hogy ha nem is kell a nulláról újrakezdenem, de át kell gondolnom bizonyos dolgokat, amelyekhez azelőtt ragaszkodtam, és amelyek nem bizonyultak hatékonynak.

A klubedzői felfogásomat részben a személyes tapasztalataim alapozták meg, de nem csak azok. Alapvető jelentőségű volt számomra, hogy összemértem magamat másokkal. Amikor még mezben és sportszárban küzdöttem a pályán, a játékostársaimmal, aztán pedig mostani kollégáimmal, az edzőkkel. Úgy gondolom ugyanis, hogy egy jó edző számára megkerülhetetlen, hogy újra és újra összehasonlítsa magát az ellenfeleivel. Igyekeztem mindenkitől tanulni. Mindenkitől a környezetemben, akár egy kisgyerek, akiben túlcsordul a vágy, hogy mindent megismerjen, és ezáltal egyre jobbá váljon.

Összefoglalva: a személyes tapasztalataimmal vágtam neki ennek a hosszú útnak. Elfogadtam, hogy a frontvonalon élek, a legmagasabb szinten vagyok jelen, és mindig mindenhez az arcomat adom. Csakis így tehettem szert ennyi ismeretre… és ez az adatbázis rendkívül fontos számomra.

Ahogy már említettem, ehhez adódik hozzá az a hajlandóság, hogy összehasonlítsam magamat az ellenfelekkel és a kollégákkal ‒ persze e kettő gyakran ugyanazokra vonatkozik.

De a tanulási folyamatomnak van egy harmadik, a szívemnek különösen kedves állomása is. A személyes tapasztalaton és az összehasonlításon kívül mindig is próbáltam jobbá tenni, képezni magam, könyveket és szakfolyóiratokat olvasni, konferenciákon részt venni: mindezt azért, hogy edzőként szabad legyek.

Mert úgy tartom, a szabadság a tudás gyermeke: minél jártasabb valaki valamiben, annál inkább képes olyan döntéseket hozni, amelyeket a kényszer helyett a választás szabadsága szül.

Rengeteget olvastam a fociról. De nem csak a fociról, meggyőződésem ugyanis, hogy egy csoport irányítása és igazi „csapattá” formálása csak azok számára lehetséges, akik rendelkeznek vezetői képességekkel. Olyanokkal, amelyek túlmutatnak a játék technikai-taktikai ismeretén. Ezért vettem részt számos alkalommal vállalatvezetői tanfolyamokon: úgy gondolom ugyanis, hogy egy focicsapat nem sokban különbözik egy nagyvállalattól, ahol mindenkinek megvan a saját feladata, és a végeredmény a csapattagok ‒ minden egyes csapattag ‒ hatékony munkájának függvénye.

E ponton szeretnék egy konkrét példával szolgálni, egy kollégám megfigyelését fogom megosztani veletek. Egyszer, amikor egy kosárlabdáról szóló cikket olvastam (igen, a kosárlabdából is rengeteget lehet tanulni), elbűvölt egy metafora, amelyet egy kiváló edző használt, hogy lelkesítse egy fontos meccsen a kezdő ötösét. Az edző, akinek nem akarom leírni a nevét, úgy beszélt a játékosaihoz, mintha egy kéz öt ujja volnának. Ezt mondta például az irányítónak: „Te vagy a legkisebb, de nálad van legtöbbször a labda, a te feladatod felépíteni a játékot. Olyan vagy, mint a kisujj: elsőre kevésbé tűnsz fontosnak, de próbáljatok valamit megmarkolni a kisujjatok nélkül, és meglátjátok: jóval erőtlenebb lesz a szorítás, mint akkor, ha részt vesz benne a kisujj is. Ez rátok, többiekre is érvényes: a center olyan, mint a középső, leghosszabb ujj. Próbáljátok összezárni a kezeteket a középső ujjatok nélkül: elvész a fele erő. És a mutatóujj, vagyis a dobóhátvéd? Mennyi ereje van a kéznek mutatóujj nélkül? Ugyanez vonatkozik a szintén nélkülözhetetlen gyűrűsujjra is. És végül a hüvelykujj: bumfordinak tűnik és terebélyesnek, de ha ökölbe szorítjuk a kezünket, a hüvelykujjunk zárja le a többi ujjunkat, az teszi a kezünket bevehetetlen erődítménnyé.” Egy ilyen metafora nem hagyhat hidegen egy vérmes livornóit, már csak azért sem, mert a városom számos oldalt írt tele az olasz kosárlabda történetében.

A kosárlabdához hasonlóan a labdarúgás is egy csodálatos, sok-sok elemből összeálló csapatsport. Sosem egyetlen játékosnak köszönhető a győzelem, hanem az egységnek, a csapatnak. A nézők és az újságírók számára a csapat jelenti a kirakatot, de a csapat mutatja meg az egész klub működésének hatékonyságát, a csapat testesíti meg az alkalmazottakat és a kiszolgáló személyzetet is. Egy olyan csapat, amely mögött nincs tökéletesen működő struktúra, nyerhet egy, kettő, három mérkőzést, de nagyon nehezen képzelhető el, hogy elhódítja a bajnoki címet, vagy fontos nemzetközi trófeát nyer.

Mindezek a felismerések hozzátettek valamit a mai Massimiliano Allegrihez, aki olyan ember és edző, akit a tapasztalatai vérteztek fel, és az örök vágy, hogy jobbá váljon. Nemcsak az ismert latin mondás miatt vágtam bele, hogy írásba foglaljam a gondolkodásom alapjait, mely szerint a szó elszáll, az írás megmarad, hanem azért is, hogy világosabb legyen, mit miért teszek.

Ha kérkedni szeretnék az intellektusommal – biztosíthatlak titeket, hogy szó sincs ilyesmiről –, azt mondhatnám, ami következik, az a saját filozófiám. A szemléletmód, ahogyan a sportot és különösen a labdarúgást látom. E ponton akár meg is kérdezhetnétek: miért csak most írom meg mindazt, amit megtanultam negyven év alatt? A válasz nagyon egyszerű: mert csak most jutottam el oda, hogy kellő távolságból tudjam megítélni a módszereket, amelyek segítségével a labdarúgást tanítom. Ezért döntöttem úgy – és megerősített ebben néhány olyan ember kedvező véleménye is, akik jól ismernek –, hogy elérkezett a pillanat az írásra. Arra, hogy kézzelfogható tanúbizonyságot tegyek az edzői hitvallásomról. Ebben a könyvben kifejtem azokat az alapvető szabályokat, amelyeket megélt helyzetekben alkalmaztam edzőségem hosszú évei alatt; valamint bemutatom nektek, hogyan zajlik egy munkahetem. Na igen, a fociedző számára a munkahét a legfontosabb intervallum.

Hadd magyarázzam meg bővebben. Egy topligás csapat edzőjének a mindennapjaiban rengeteg helyzet ismétlődik, melyek szükségességük vagy halaszthatatlanságuk miatt heti rendszerességgel mindig ugyanúgy, ugyanabban a ritmusban követik egymást. Egy fociedzőre és a csapatára – ha a tévéközvetítés miatt át nem rakják a meccset egy másik napra – vasárnap mérkőzés vár; hétfőn pihenőnap következik, kedden pedig az előző meccs megbeszélése, és megkezdődik a felkészülés a következő összecsapásra.

Nos, megpróbáltam felvázolni nektek egy átlagos hetemet, persze az átlagos, „normális” munkahetek mellett számolnunk kell azokkal a periódusokkal is, amikor hétközben nemzetközi kupamérkőzéseket vagy bajnoki meccseket is játszunk. Tudjátok jól, a mai fociban már alig marad olyan hét, amikor csak a hétvégére kell készülni, mert a fent említetteken kívül egyéb hétközi elfoglaltságok is akadnak, mint az Olasz Kupa, a Szuperkupa vagy az UEFA-Szuperkupa.

Úgy döntöttem, a következőkben taglalt témákat 32 szabályra osztom, hogy megkönnyítsem ennek a könyvnek az olvasását. Az Ilyen egyszerű nem csak tanítási célból íródott, ez leginkább az én történetem. Egy edzőé, aki mindenekelőtt ember. Ez a 32 szabály nem más, mint megannyi vezérelv, melyek különböző gondolati sémák továbbfejlesztésére szolgálnak. Számomra nélkülözhetetlen sarokkövek, amelyeknek a használata és a megtanítása is elengedhetetlen a véleményem szerint.

A 32 egy klasszikus tökéletlen szám. Ez is rám vall: nem tökéletes könyvet akartam írni, hanem egyfajta vallomást arról, hogy milyen vagyok, és mindarról, amit megtanultam. A könyv lapjain rábízom az énem egy részét mindazokra, akik elolvassák a most következő szabályokat. Megírhattam volna a hitvallásomat 30 szabályban is, vagy mondjuk lehetett volna 33, ami kétségkívül jelentősebb érzelmi töltettel rendelkezik. De nem, az én világom, illetve az, ahogyan a sportot és a focit megélem, pontosan 32 szabállyal írható le. Az enyémekkel. Amiket most megosztok veletek.

Jó olvasást, és köszönet mindenkinek!

Massimiliano Allegri: Ilyen egyszerű
Fordította: Matolcsi Balázs
Partvonal Kiadó, Budapest, 2022
267 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3599 Ft