Marton Mária: A gyónás ideje (részlet)

~~ 1 ~~

Jeges út vezetett a paplakig. A kopár fák őrizték a rövid, kanyargós utat, senki sem volt, aki felverte volna rajta a jeget. János pap már megszokta, hogy télen lassan lépked, kezében a rózsafüzér lógott, hóna alá szorította a Bibliát. Irhabundája megvédte a komisz hidegtől. A római katolikus templom mögötti paplakba belépett, a kályha ontotta a meleget. A négyzet alakú előszobában felakasztotta a kabátját. Leült a kisszékre, lehúzta a cipőjét, majd kilépett papi ruhájából. A rajta maradt fehér ingen és fekete nadrágján szórakozottan végigsimított, mintha lenne rajta valami piszok, vagy cérnaszál, amit le kell seperni, de nem volt rajta semmi.

Zoknis lábára papucsot húzott, bement a szobába. A keskeny, zöld csempés kályhához ment, tenyerét rátette, majd lehajolt, piszkavassal megforgatta az égő fákat.

A szoba sarkába rekamiét helyeztek, közepre asztalt, három székkel, a két falat könyvespolc takarta, a bejárati ajtóval szembeni falhoz komód került, rajta gyertyatartó és olvasólámpa. A parketta hosszúkás, öreges fája recsegett, ha rálépett. János már meg sem hallotta a recsegést, megszokta. Szőnyeget nem tartott, így nem volt, ami felfogja az öreg padló nyikorgását. Anna sokszor mondta, vegyenek szőnyeget, de János közölte: „Idejöttem, nem volt szőnyeg, ha elmegyek, akkor sem lesz.”

Anna két hónapja nem írt, nem jött, pedig Jánosnak nagyon hiányzott. Már két éve együtt jártak. János elintézte a plébánián, hogy Anna bejelentett háziasszony legyen, aki főz rá, takarítja a templomot és a paplakot. Tisztességes fizetést kapott a lány.

Még az intézetben ismerkedtek meg, János és Anna állami nevelőintézetben nőtt fel. Annát, mikor kamasz lett, nagymamája kivette az intézetből, falun éltek. János három évvel volt öregebb a lánynál. Őérte soha senki nem jelentkezett.

Felnőttek voltak, amikor Pestlőrinc egyik parkjában véletlenül összetalálkoztak. János ifjú papként tevékenykedett, Anna gyönyörű nő lett, haja vörösre festett, alakja vékony. Formás melle, feszes, szép feneke kihívóan domborodott. Élénk, zöld szeme, fitos orra, babás arca vonzotta a férfiak tekintetét. János a parkba járt meditálni, olvasmányain gondolkodni.

Azon a napon, amikor összetalálkoztak, különösen jó kedve támadt, meghalt Sztálin. A tavaszi szél lehűtötte a fiatal pap felhevült arcát. Sztálin halálhírét megünnepelte, a miseborból töltött magának. A finom, édeskés bor felhevítette, szíve szaporábban vert. Kívánta a cigarettát, de nem hordott magával: egy pap mutasson példát, mit szólnának a gyerekek, a hívek, ha látnák őt cigarettázni!

Anna takarítónőként dolgozott a lőrinci óvodában. Fekete táskáját lóbálva, magában dúdolgatva sétált a parkban. Ránézett Jánosra, nem ismerte meg, de a pap látványa elnémította. Abbahagyta a dúdolást, némán biccentett és ment volna tovább, de János rákiáltott.

– Anna!

A lány megállt, zavartan nézett az idegen férfira. Jóképű – állapította meg. A pap magas, vékony férfi volt, dús, barna haja kissé csapzottan lógott a homlokán, ami még vonzóbbá tette. Barna szeme csillogott.
– Atyám…
– Anna! Nem ismersz meg? János vagyok, a zárkából – maguk közt zárkának nevezték az állami nevelőintézetet. Régen kedvelte Annát, cserfes kislánynak ismerte meg, aki sosem panaszkodott. Állítólag az ő szülei is meghaltak.

Anna leült a padra. Büszkeséggel töltötte el, hogy János megörült neki, büszkeséggel töltötte el, hogy neki egy pap örül.

– Én csak takarítok, te meg pap vagy! Te tanult ember lettél, én nem. Dolgoznom kellett a mamám halála után. Annyit elértem, hogy sikerült újból Pestre jönnöm. Szoba-konyhában élek, lavórban fürdök, de nekem így is jó. Ennyi futotta az örökségemből – hadarta el.
János mosolyogva nézte a lányt.

– Ezt szerettem benned mindig, hogy ami a szíveden, az a szádon. Sosem felejtettelek el. Emlékszel? Az iskola udvarán…

– Megcsókoltál. A számra adtál puszit. Egy ilyen nagy francból, mint te, pap lett? Miért lettél te pap? Most Istennel csókolózol? Merthogy neked lánnyal nem lehet – lejjebb vitte a hangját, körülnézett, majd folytatta. – Ma papnak lenni, ebben az átkosban?! Isten be van tiltva.

– Ma meghalt Sztálin. Ünnepeljünk! Istent nem lehet betiltani.
– Hallottam az óvodában. Ott takarítok. Mindent be lehet tiltani. Mindent. Én nem is voltam árva. Anyám, apám itt hagyott, betettek intézetbe, és elmentek Amerikába. Elhagytak. Azt ígérték, hogy visszajönnek értem, de nem jöttek.
– Miért tették ezt?
– Mert zsidók vagyunk.
– Jézus is azt volt, úgyhogy nem lehet szavad. Féltek, hogy elviszik őket.

János legszívesebben kérdezte volna, Annát miért nem vitték magukkal, de mégsem kérdezett. Ha a szókimondó lány csak ennyit közölt, jobb, ha nem faggatja. Anna zöld szeme sötéten fénylett.
– Gyere el a paplakomba, megünnepeljük Sztálin halálát.
– Vihetsz oda nőt?
– Nincs a templomnak háziasszonya. Nem lennél az? Ha találkozunk valakivel, akkor te vagy az új jelentkező. Az Új Ember folyóiratban már meghirdettük az állást.

Elindultak. Anna könnyedén lépkedett a férfi mellett. A papnak tetszett, hogy a lány nem bizalmatlan. Nyíltsága felbátorította.

– Mamád mesélt a szüleidről?
– Nem. Ő hazudott, legalábbis egy darabig. Talán te is tudod, hogy milyen a falu. Ott nincs titok. A szomszédban a Sára fecsegte el. Még azt is hozzátette: „Látod, lányom! Ilyenek a zsidók, gyávák, önző emberek! Itt hagytak. Te milyen zsidó leszel?” Persze erre engem se kellett félteni. Azt mondtam: „Te meg Sára néni, úgy hallottam, hogy rossz cigány vagy, aki locsog-fecseg, hazudik és csencsel.” És röhögve bementem a házba. Sára néni lehet, hogy cigány volt, de lehet, hogy nem. Zsidó vagyok, na és! Mit jelent? Nem tudom – elhallgatott, ránézett a vonzó, fiatal papra, és tudta, hogy ma is meg akarja csókolni. Arra gondolt, lehet, János sem árva, élnek a szülei, csak ő nem tudja.

Megérkeztek a paplakba. János bort tett az asztalra, elővette Kossuth cigarettáját, rágyújtott. Anna is kért a cigarettából, a bort hamar megitta. Amikor bement a fürdőszobába, ahol volt tusoló, vécé, nagy örömöt érzett. Kikiabált:
– Tusolok egyet, dobj be tiszta törülközőt!

János engedelmesen kiszolgálta. Teletöltötte a poharakat. Eszébe jutott élete egyetlen és utolsó női kapcsolata, Éva. Érettségi után, egy nyáron át együtt jártak. Éva, amikor megtudta, hogy a fiú papnak tanul, elhagyta. János nem bánta, a lány társaságában sosem tudott felengedni, habár a testi szerelem tetszett neki, de rövid ideig, amíg az aktus tartott.

Amikor a szeretkezés után egymás mellett feküdtek, a fiú szorongott, meztelen testét takarta, alig beszélt. A lány apja a pártbizottságban dolgozott. Éva ügyvédnek készült, jogi egyetemre járt. János a Bibliát forgatta, Éva a paragrafusokkal kínlódott. Nem is a hitük közti különbség állt közéjük, hanem a fiú szerencsétlen gyerekkora. Éva mellett úgy érezte, hogy ügyetlen és kopott. Éva drága ruhákban járt. János szegényesen öltözködött. Évának mindig volt pénze, Jánosnak soha. A fiú csak egyszer érezte magát többnek, amikor közölte, hogy papnak készül. Sejtette, ez a kapcsolatuk végét jelenti. A lány kissé fölényes viselkedése álca volt csupán, mélyebben szeretett, mint a fiú. Éva a hír hallatára megremegett, könnyes szemmel hátat fordított a fiúnak, majd szó nélkül elment. A fiú hagyta, nem szólt, és nem ment utána.

Többé nem találkoztak. Egyik közös ismerősüktől tudta meg, Éva lefogyott, búskomor, és még mindig őt szereti. János abban az időben szoba-konyhát bérelt, és a tanulmányai mellett újságot hordott ki. Mindig nála találkoztak. A lány sosem hívta meg a budai kertes házukba. Ha Évát hazakísérte, az utca elején búcsúzkodtak. A sarki budai kertes ház jutott eszébe, a borostyánlevéllel benőtt falak tetszettek a fiúnak.

Anna felszabadultan libbent ki a fürdőszobából.
– Én még ilyen kis fürdőszobát nem láttam. Bár nálam lenne ilyen! Hangulatos a paplakod – leült, ivott a borból. – Szóval, ez az állás, amit ajánlottál, mivel jár? Mi tudjuk csak igazán, mi az, amikor az ember egyedül zuhanyozhat, és senki sem látja. A legnagyobb öröm.

– A templom, a paplak takarításával és hétfőtől péntekig ebédfőzéssel. Nem rossz a pénz, pár száz forintot is megkeresel. Vagyis nem kell minden napra friss étel, elég, ha egy héten háromszor főzöl, én azt beosztom.
– Itt kell laknom?

– Nem. Megtarthatod a lakásod, de ide bármikor jöhetsz. Persze napközben – mondta János, és egészen közel hajolt a lányhoz. Szíve hevesen dobogott, érezte, hogy ez az igazi szerelem, nem az, ami Évához kötötte.

– Adj egy nap gondolkodási időt! Szebb vagy, mint kamasznak.

János elpirult. Még soha senki nem mondta neki, hogy szép.

– Ki se merem mondani, mire gondolok.
– Merjed – biztatta Anna.
– Szerintem te meg csodálatos lehetsz a kék ruhád nélkül.
– Isten levágja a farkad. Én tiltott gyümölcs vagyok.
– Megkérjük Istent, hogy forduljon el, menjen most a boldogtalanokhoz.

Megölelték egymást és megfogadták, hogy sosem válnak külön.
Anna elfogadta a templomi takarítást. Munka után mindig Jánosnál tusolt, de szerelmi ottlétük helyszíne Anna kis lakása lett, ami mindössze egy hosszúkás konyhából fali csappal, egy kisszobából és egy nagyobb szobából állt. A közös vécére kulccsal lehetett menni, a folyosó végére.

• • •

János két hónapja maga takarította a paplakot. A templomot a ministránsokra hagyta. Minden nap elment Annához, hátha végre ajtót nyit. Ezen a napon is megtette az utat, pedig a komisz hideg végképp elkedvetlenítette. Kinézett a paplak ablakán, és az egyik kopár fa mögött meglátott egy sötét alakot. Az ablakát nézte. Jánost nyugtalanná tette az idegen, nem először látta, vasárnap az esti mise előtt is ott gubbasztott a fa mögött. A pap leült, majd felállt. Leült, majd felállt, nyugtalanságában még a padló recsegése is zavarta. Idegesen az ablakhoz ment. A sötét árny eltűnt a kopár fa mögül.

Leült, az asztalra készítette a Bibliát és francia kockás, nagyalakú füzetét. Megivott egy pohár hideg vizet.
A prédikációra készült. Ilyenkor találomra kinyitotta a Bibliát. Ahol kinyílt, onnan elolvasott egy bekezdést. Ezékiel könyvének 28. részéből a 13. bekezdést választotta: „Édenben, Isten kertjében voltál: rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixszal, berillussal, zafírral, gránáttal és smaragddal: és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtettél.”

Elhatározta, a lelki és a szellemi gazdagságról is prédikál, arról, hogy adni jobb, mint kapni, és bennünk fénylik a szeretet aranya, ragyogása, jáspisa.

János megtelt lelki békével. Boldoggá tette, hogy a nehéz időkben is eljöttek a templomba meghallgatni őt. Amikor a szűk csigalépcsőn felsétált a szószékre, lelke megtelt megértéssel, szeretettel és büszkeséggel. Érezte, érdemes az életre, mert képes a tudását, a hitét átadni másoknak.

Isten számára egy hang volt, egy jel, mely megszólította őt a zárkában: „Fiam, merj és tudj szeretni és adni!” Mondta neki, súgta neki egy ismeretlen, belső hang, ami a fiú lelkében és szellemében Istenné lényegült. A tudás utáni vágy mindig működött benne. Sokat olvasott, a verseket különösen szerette. Az ájtatos könyvekkel nem tudott mit kezdeni.

A nőktől való félelmét is Isten üzenetének vélte. Néha arra gondolt, ő Thomas Merton ikertestvére, a férfi, aki tartózkodik a nőktől és csak Istennel képes egyenrangúságot vállalni. Szerette hinni, hogy ő a Hétlépcsős hegy című regény hőse, aki az út végén megvilágosodik.

Anna kivétel volt az életében, szerette. Nem féltette tőle hétlépcsős útját a megvilágosodásig. Anna előtt mert meztelen lenni, merte felszabadultan ölelni. Ha vele volt, úgy érezte, a lány az ő szerelemtestvére, és nem is ketten vannak, hanem ők ketten egyek a mindenségben. Nem érzett szégyent, hogy megszegte a cölibátust. Hitte, a cölibátus nem Isten kérése, hanem a püspököké, az apostoloké. Isten irgalma végtelen.
A gyónást mennyei csodának tartotta. A gyónás gyakorlatában élte meg igazán, hogy ő Isten hű szolgája. Magasztossá tette, hogy emberek rábízták féltett titkaikat. Néha, amikor súlyos titkok tudója lett, többet ivott a miseborból, hogy elviselje mások bűneit. Az asztalra könyökölt, imára kulcsolta a kezét. Istent kérte, segítse őt, hogy valóban képes legyen a feloldozásra. Istent kérte, kísérje útján az eltévedt, bűnös lelkeket.
Istennek némán vallott: „Bűnöm, hogy félek a félelemtől. Nem tudok nem félni. Oldozz fel szorongásaimból, félelmeimből! Gyenge vagyok. Bocsáss meg!” – mormolta magában.

Időnként álom gyötörte: idegen, sötét árny követte, az árny a fülébe súgta:

– Nincs Isten. Isten csak képzelet, virtuális csoda, a lelki szegények találmánya – sziszegte a sötét árny rekedt hangon. János ilyenkor felriadt, verejtékezett. Többnyire azon tanakodott, miért rekedtes az árny hangja és miért nem tisztán ejti ki a szavakat. Megdöbbentette a virtuális szó használata. Egy árny tudja, mi a virtualitás? Micsoda álom!

Az álmok évek óta kísértették. Néha arra gondolt, hogy az árny az ördög, aki álom formájában próbálja kísértésbe vinni, megingatni a hitében, amit rendíthetetlennek érzett. Őt soha senki nem veheti el Istentől, a szolgálója marad.

1956 egyik kései őszi hétköznapjának délutánján a prédikációjával elégedetten, korgó gyomorral ért haza. Kevesen voltak a templomban, a hidegnek tudta be és a forradalom utáni megtorlásoknak.

János nem félt, pedig három egyetemistát bújtatott a templomban. Már szólni akart nekik, hogy ez nem mehet tovább, a templom Isten háza, ha a ministránsok rájönnek és beszélnek, akkor mind a négyüket elviszi a rendőrség. Óvatosan kinyitotta a templomot, kezében szatyorral, élelmiszert vitt a fiataloknak.
Az egyetemisták – két fiú, egy lány – megnyugtatták, hogy nem maradnak. Bécsbe mentek, hívták Jánost is, tartson velük, de ő nemet mondott. Mondta, maradnia kell, főleg most, amikor még olyan emberek is félnek, akik nem harcoltak, csak békésen tűrtek. Némelyiküknek a gyónás adta meg a megkönnyebbülést, a feloldozást.

A félelem és a zord idő kietlenné tette Lőrinc utcáit. János már arra gondolt, Anna titokban forradalmár lett, és azért nem jön hónapok óta.

Őszintén beszéltek egymással, nehezen tudta elképzelni, hogy a lánynak titka lenne előtte, de annyi mindent nehezen tudott elképzelni, és mégis megtörtént. Imára kulcsolta a kezét, Istent kérte, segítsen Annán, bárhol is van. Három nap múlva karácsony, szenteste. Nem várta az ünnepeket. Magányosnak érezte magát.

Mindszenty november harmadiki beszéde tetszett a fiatal papnak, miközben szorongással gondolt az elkövetkező napokra. A hősök idealisták – állapította meg. Csatlós államot nem védett meg Amerika, a szuezi válságot akarták megoldani. És ha nem lett volna a szuezi válság? – tette fel magában a kérdést. János szent meggyőződése volt, hogy Amerika akkor sem szólt volna bele a kelet-európai történetbe. Ez a forradalom az emberek szabadságáról szólt. Se olajunk, se pénzünk, se kecsegtető ígéretünk. Kevés ez egy nagyhatalomnak. Némely értelmiségi felszisszent, háborgott a nyugati világban. János pap is, majd elnémult.

Korgó gyomorral kiment a konyhába, szerette a tágas helyiséget. Ránézett a tojástartóra, és elment az étvágya. Hetek óta tojást sütött magának. Húst kívánt, szaftosat, pirított burgonyával. Átöltözött, barna nadrágot, kockás flanelinget vett fel. Magára húzta a csizmát. Elment Annához, de senki nem nyitott ajtót. Felszállt a buszra, bement a belvárosba. Papi ruha nélkül úgy érezte, hogy Isten titkos ügynöke, aki mindent megleshet, aztán beszámolhat arról, mit is tapasztal. Egy csinos, szegényes öltözékű asszony, kezében kisbabájával kacéran nézett felé. János kinézett az ablakon, zavarba jött az idegen kedves arcától, hívogató tekintetétől.

Az Emkénél leszállt a buszról. Beült kedvenc vendéglőjébe. Cigánypecsenyét rendelt, pirított burgonyával, utána sört ivott. Kevesen ültek a vendéglőben. Fizetett, majd bement a Corvin Áruházba. Annának mutatós ezüst nyakláncot vett. Elhatározta, ha karácsonyig nem kerül elő, akkor elutazik a falujába, hátha oda menekült. Csak a félelem és a bizonytalanság szülte benne azt a gyanút, hogy a lány forradalmár lett.
Anna nem akart forradalmat, ő tanulni akart, hogy végre megszerezze az érettségit. A sorsa tette takarítónővé, nem az esze. Jánost nem zavarta, hogy a lány kétkezi munkával keresi a kenyerét. Szerette volna megtéríteni, hitre tanítani, de arra gondolt, ha a közös beszélgetéseik nem vezetik el őt Istenhez, akkor csak ártana, ha erővel akarná. Hitte, a hit az ember lelkében, szellemében legbelül születik meg. Csendes folyamat. Vívódott, talán a sors bünteti e titkos kapcsolatáért. A sors szó csúszott a nyelvére, nem az Isten.

A finom étel és a vásárlás adott neki némi elégedettséget. Irhabundájának gallérját egészen a füléig felhúzta, a buszra sokat kellett várnia.

Otthon az ízlésesen becsomagolt ajándékot a szekrénybe tette. Kelletlenül felseperte a szobát, nedves ruhával végigtörölte a bútorokat.

A ministráns fiúkat nem akarta a paplakba beengedni. Mit lehet tudni, Anna előkerül, nem akart pletykát. Az egyik ministráns fiú, Ádám, éles szemével, szinte bántóan figyelte Anna munkáját, néha úgy tűnt, mintha bele szeretne kötni. Ádám szorgalmasan végezte a dolgát, és keveset beszélt. Ha beszélt is, inkább az olvasmányairól, érdekelte a lélektan. Társa, Róbert, okvetetlen, kétbalkezes fiúcska volt, leverte az oltár apróbb díszeit, a terítőt meggyűrte, de sosem simította ki. János szerint nem hitt semmiben. Arra gondolt, hogy Róbert nem csak az értékes tárgyakat verte le, hanem a fejében születendő hasznos gondolatokat is. Biztosan azért bizonytalan a mozgása, mert szétesett önmagát keresi mindhiába. Szánta, így megtartotta. Ádámot kedvelte.

Az ablakhoz ment, a kopár fa mögött ismét meglátta a sötét alakot. Gyomra összerándult, a sok fűszeres ételtől és a szénsavas hideg sörtől nagyot büfögött. Hirtelen több levegőt szívott magába, majd hangosan, fújtatva kieresztette. Behúzta a zsalukat. Levette a polcról Gogol novelláskötetét, végigfeküdt az ágyon, és olvasni kezdett. A sötét alak csak az ÁVH embere lehet. János arra gondolt, hogy Isten háza megvédi. Akiket bújtatott, már messze jártak, senki nem láthatta őket – nyugtatta magát.

Marton Mária: A gyónás ideje
Katica Könyvműhely, Pécel, 2021
144 oldal, teljes bolti ár 2800 Ft,
online ár a kiadónál 2100 Ft