Az átmenet keserédes íze | Kálmán Imre: A chicagói hercegnő / Operettszínház

Posted on 2017. február 10. péntek Szerző:

0


Bordás Barbara (Mary Lloyd, a majdani hercegnő)

Bordás Barbara (Mary Lloyd, a majdani hercegnő)

Bedő J. István |

Nem túl sok maradt meg Kálmán Imre eredeti operettjének szövegkönyvéből, amit két igen derék osztrák operettiparos épített meg. (Alfred Grünwald és Julius Brammer 16 történetet rakott össze együtt, visszatérő zeneszerző partnerük volt Kálmán, Lehár, Ábrahám Pál, Robert Stolz, Leo Fall, Strauss.)

A chicagói hercegnő a nagy közép-európai operettáradat hullámain született, de amikor bemutatták, 1928-ban a csillogó műfajnak már új versenytársa akadt. A kávéházakban megjelent az addig szokásos muzsika mellett az európai publikumot piszkálgató amerikai dzsessz (akkor még jazz).

A másik pedig a némafilm sarkába tipró talking picture, a hangosfilm (amint az hamarosan majd látható lesz az Operettszínház Ének az esőben produkciójában). A chicagói hercegnő ezt a kilencven évvel ezelőtti miliőt idézi fel. Az előadás pedig valami még olyanabbat, de egy kicsit a jelen felé taszigálva.

A darab, ha akarom: nemzedéki konfliktus, ha akarom: stílusok összeütközése – mindenesetre a budapesti előadás ezek mellett a hagyományos, hazai értékek és a globális kultúra közötti összecsapásra is kihegyezi.

Egy valamirevaló librettóba kell némi, nem túl komolyan veendő társadalombírálat – itt akad kettő is. A meglehetősen kusza eredetit a mai átdolgozók kifordították: Európába tévedő hipergazdag, hiperelkényeztetett amerikai lánykák jönnek Budapestre, kizárólag pénzszórási célzattal (az apukák – Lloyd, Rothschild, Rockefeller – minden cehhet állnak). Egy budapesti mulatóban összecsapnak egy öntelt, hiú és sírvavigadó duhajjal, ugyanis a lánykák hazájuk korfestő zenéjére (charleston) szeretnének táncolni. A szép hangú fiatalember, bár kortársuknak tűnik, igen konzervatív, és magyar cigányzenét követel (mert minden „szebb volt régen”). A felszínesnek tűnő csetepaté hátterében más van: eladósodott hazájának megmentése érdekében Borisznak kell majd valamit tennie. De addig is mulat, majd meghívja a számára visszataszítóan táncoló lányokat országába, a közeli (?) Sylvária nagyhercegségbe.

Tömeges vodkázás a Sylvária államköltségén

Tömeges vodkázás Sylvária államköltségén, Borisz herceg vezetésével

A törpeállam gondjai nagyok, az állam­kassza üres, a pénzszórás esztelen. Ebben élen jár az eddig inkognitóban megismert herceg, de a kedves mama, Lizaveta hercegnő sem tud bánni a pénzzel. Ebbe a szituba csöppennek be a lányok, meg a róluk levakarhatatlan Mr. James Bondy.

Belép a második konfliktuscsomag: a Lloyd-lány, Mary feltőkésítené az országot, cserébe és első lépésként megveszi a palotát, hogy felújítsa, kihajigálná az ősök képeit és hasonló ócskaságokat. Ez a húzás megrendíti a korábban elképzelt – bár nagyon vackorízű – megoldást: a herceg feleségül venné a szomszédos ország hercegkisasszonyát, akinek szellemi magaslatait a Mariana-árokban kell keresni…

A lángeszű Rosemary Dragica hercegnőt (Szendi Szilvi) kellene elvenni

A lángeszű Rosemary hercegnőt (Szendi Szilvi) kellene elvenni az államcsőd kivédése végett

Valahogy elrendeződnek azonban a dolgok, még a hercegnő előéletéből is megtudunk valamit, amikor a milliomos papa jön gatyába rázni a kissé túlköltekező leányát, és – mit tesz Isten, kiderül, hogy ezek az érett operettisták már találkoztak ifjabb korukban, de trónörökös nem ebből a villám-liezonból fogant. Szerencsére, mert így a totális hepiendnek nem fekszik az útjába semmi.

Aki járatos e zenés játékok fordulataiban, megérzi, hogy legójátékot kapott, egy kis Marica grófnő, egy kis Víg özvegy, meg némi Csárdáskirálynő van itt összecementezve, hozzákeverve egy akó honfibú, egy pint nemzeti érzés (cigányzene, igen jó muzsikusokkal), három kupica amerikaellenesség (fúj, csááászton!), és néhány csepp aktualizálás (letelepedési kötvényt ajánlanak Lloydnak).

Ha valaki kíváncsi lenne ezek után a nyersanyagra, csak ajánlani tudom a Winkler Gábor-féle operettlexikont, ami azért különösen érdekes, mert az összevetés megmutatja, hogyan lehetett az eredeti történetből mai néző számára is elfogadható, sőt kedvelt művet faragni. Lőrinczy Attila faragása új darabot hozott létre a vázból. Hiszen a zenei anyag szép, a dalszövegek (szintén Lőrinczy) gördülékenyek – bár a hercegi sarj múltba vágyódása túl szép, túlságosan érzelmes. Nem csoda, hogy az operettgálák sikerdarabja. Noha Kálmán Imre igazi terepe az érzelmek kidalolása volt, azért fölényes biztonsággal kezelte a számára új dzsesszmuzsikát is. Mindenesetre meglepve hallgatta volna a mai verziót. Sokat változott a darab hangszerelése, Lizaveta prózai szerepéhez és oroszos beütésű fejdíszéhez Kalocsai Zsuzsa kapott egy szép nosztalgikus Kálmán-dalt is – amit az átdolgozók egy 1930-as filmből vettek át. De a leginkább az lepné meg, hogy a második felvonást nyitó jelmezbál aláfestő zenéje egy valamikori szerelmi duett volt. Ez a jelmezbál azonban teljesen a mába viszi a nézőt. A hatalmas felvonulásban nemcsak a Disney-Hófehérke jelenik meg (valamint a törpék), hanem Supermantől és Frankenstein teremtményétől Pókemberig mindenki, akinek a betoppanása épp eléggé anakronisztikus, hogy megnevettesse a nézőket.

Szulák Andrea (Edith Rockefeller) szétrobbantja a kereteket

Szulák Andrea (Edith Rockefeller) szétrobbantja a kereteket

Átmeneti Béres Attila rendezése: úton van már a musical felé. Ettől aztán nem egészen szabályos a szerepkörök alakulása sem. A primadonna Bordás Barbara lenne, a chicagói hercegnő címmel megtisztelt milliomos lányka, de inkább szubrettes. Két társnője Zábrádi Annamária és Szulák Andrea. Azt hihetnénk, hogy igazából csak akkor erősek, ha ez a trió együtt szól, de nem. Mert amikor Szulák szólót énekel – és a dzsessztrió adja a zenei alapot –,akkor bizony ő fogja meg a nézőteret, eltűnik a báj, a negéd, és jelen van a karcos, félreismerhetetlen, dzsesszes hang. Cserébe elnéztem, hogy a színrevitel erőlteti a lányok keveréknyelvét és angol akcentusát, ami azért nem keveset ront a szöveg élvezetén.

Laki Péter (a másik szereposztásban Kerényi Miklós Máté) Bondy-ja a legklasszikusabb táncoskomikus: bejön és jókat mond. (Ez volt hajdanán a Latabár Kálmánnak szóló rendezői utasítás.) A szerepe szerint belehabarodik a szomszédos Moránia kishercegnőjébe – de ezt nem igazán lehet megérteni, miért. Szendy Szilvi bájosságához nem fér kétség – és mint színész remekül rajzolja plasztikussá a kis nagyon-tyúkeszűt –, de a magántitkárra, láthatóan, teljesen hatástalanok lehettek a szellemi képességek. (Pedig a neve Bond[y], James Bond[y]!)

A szülők is összejönnek: Lizaveta (Kalocsai Zsuzsa), Lloyd (Dézsy Szabó Gábor)

A szülők is összejönnek: Lizaveta (Kalocsai Zsuzsa), Lloyd (Dézsy Szabó Gábor)

Kalocsai Zsuzsa nagyhercegnője jelenségnek fenséges, mégis időnként egyáltalán nem hercegnői módon szövegel – a szituációban rejlő ellentmondást az oldja fel, amikor kiderül, hogy ő sem királyi vérből került a trónra (lásd Csárdáskirálynő, Honthy-verzió), ettől lesz az ő figurája is háromdimenziós.

Dolhai Attila (Borisz herceg) figurája kellően egysíkúnak van kitalálva, és ezen mit sem változtat, hogy szépen énekel – ez hivatali kötelessége. Felháborodása, hogy Mary csupán a lánykák fogadása miatt foglalkozott elbűvölésével, kizárólag ebben a mesebeli közegben fogadható el, a zenében sajnos nincsen kirobbanó dráma. A nagy lelepleződés (ti. hogy igazi szerelem született a fogadás háttérben) tökéletesen beleillik a már említett feje tetején álló dramaturgiába.

Amit a néző már az első konfliktus kirobbanásakor várt, a nagy egymásra találások és leánykérések derűs kísérője a fúziós zene: Borisz enyhít hagyományőrzésén, és  Mary is megmagyarázza neki, hogy a charleston csupán átritmizált csárdás – és a két dallam is összeszövődik.

A két zenekar: prímás Ökrös Tibor, szaxofonos Bársony Bálint

A két zenekar: a prímás Ökrös Tibor, a szaxofonos Bársony Bálint

A történet valódi 20. század eleji fantasy (nem létező körülmények között mozgó sztori teljesen földi szereplőkkel), ezen tehát a dramaturgoknak kellett segíteni. Az egész egy kicsit rólunk is szól, az eladósodottságról, az elvtelen alkukról, a pénz hatalmáról (mérsékelten ízlésesre fazonírozott utalásokkal) és persze napjaink rajzfilm-, képregény- és celebvilágbeli hőseiről. Ha lehántjuk róla az aktualizálást, a darab – még az átdolgozások, húzások és a kiváló áthangszerelés után is – egy gálaestet kínál, amelyen eddig kevésbé ismert melódiák szólalnak meg kellemes váltakozásban. A bonviván szép tenorja átmelegíti a szíveket.

Hogy a szem is megkapja a magáét: Velich Rita parádés jelmezek tömegét tervezte, a cserfes lányok hatvanas évekbeli (!) bő szoknyás ruhákat kaptak, Borisz orosz bojárok köpenyét, Sylvária előkelőségei pedig orosz népmesei ihletésű darabokat. Horesnyi Balázs díszlete éppen olyan, hogy meg tudja mutatni a kissé talmi világot, ugyanakkor roppant praktikus. És ha a közönség reakcióit nézzük: nagy a siker.

Részletek, szereposztás, jegyvásárlás