Mi történik velünk, ha élünk? | Háy János: Völgyhíd

H. Móra Éva | 

A címbéli viadukt valóságos: a veszprémi Szent István völgyhídról van szó, ezt Háy János a regényben is azonosítja. A város jelképének tartják, mivel hazánk legelső és egyik legszebbnek tartott ilyen jellegű építményéről van szó. De nem csak pozitív előjellel emlegetik: fájdalmasan sok öngyilkossági szándék fejeződött be ezen a hídon, többnyire kamaszok követték el. Háy az egyik ilyen tragédia után írta meg a fiktív történetet. (Az első változatból drámaadaptáció is készült annak idején, a Kolibri Színház felkérésére.)

Ez a szép ívű vasbeton szerkezet nem akárhogyan jelenik meg a regény első lapjain. Gyönyörű, asszociatív képet látunk: „…karcsú teste átnyúlik a völgy fölött, ahogyan az apa karja ível az anya válláig, ahogyan az erős izmok átlendítik a kart a gyenge vállhoz, és összekötik azt, ami eddig ketté volt választva, s a karívbe egy gyerek csimpaszkodik. Ott lóbálódzik, anya és apa gyermeke, ott lóg erejefáradtáig fölötte a nagy mindenségnek, közötte apának és anyának.” (Az utóbbi félmondat Háy többször visszatérő motívuma, egy önálló kötet címe is.) De sajnos a folytatás baljós – ebben a történetben minden apró mozzanat előrevetíti a tragikus végkifejletet –: a gyerek nem talál kapaszkodót, a szülők egymással vannak elfoglalva, nem vele.

Kemény könyv, legalább olyan kemény, mint a főhősök életszakasza, a kamaszkor. Valahol Vekerdy Tamásnál olvastam, hogy a keleti kultúrákban egyenesen második születésnek nevezik a kamaszkor végeztét, második életnek a további életszakaszokat. A szerző ajánlása: „Azoknak, akik túlélték, és azoknak, akik épp most élik túl.” S a túlélés itt a szó szoros és átvitt értelmében is értendő. Beszédes az alcím is: Felnőttek ellen. Hiszen mi más a kamaszkor, mint lázadás: minden ellen, amiben eddig hittek, bíztak, a felnőttek alakította társadalom ellen – Deda, az egyik fiú egyenesen úgy véli, 30 éves kor fölött már nemcsak nem érdemes, de egyenesen bűn is élni. Ezt sokszor hangoztatja, a kijelentés az „öregek” undorral vegyes becsmérlésével is jár. A felnőtt szereplők között valóban nem találunk elfogadható, követhető mintát: Péter apja hidegfejű vállalkozó, csak a pénz érdekli, titokzatos „üzleti utakon” tölt időt a szeretőivel. Az anya fásultságát csak néhány percre váltja fel az öröm, amikor fia hazaérkezik. Deda és Zsófi szülei, úgy tűnik, harmóniában élnek, ám az ő alakjukat – feltehetőleg tudatosan – csak elnagyoltan említi az író. A matematikatanár pedofil tekintettel méregeti lánytanítványait, a kollégiumi nevelőtanár menthetetlen alkoholista.

• Olvass bele!

Valójában háromszereplős ez a történet: Péter, Deda és húga, Zsófi kerülnek a cselekmény előterébe. A többi iskolatárs olyannyira jellegtelen mellékszereplő, hogy legtöbbjüknek neve sincs, így jelennek meg a szövegben: a harmadik fiú; azt hiszem, Lili volt; talán Juli volt és így tovább. Péter jelleme a legárnyaltabb, az ő tépelődéseit, ábrándjait ismerjük meg a legrészletesebben. Hallgatag, befelé építkező fiú, gondolataiban gyakran megjelenik az élet és halál kérdése. Ennek egyik markáns változata Szent Péter – az ő névadója – története, aki Jézus „leggyávább és mégis legkedvesebb” apostola volt. A viadukt kifejezésről is azonnal a Via Appia jut eszébe, s gyakran, hosszan elidőzik a Quo vadis-jelenetnél s a következményeknél. A számítógépes játékok közben is ezen töpreng: a virtuális játékosoknak mindig több életük van. Vége az egyiknek, újrakezdhetik az akadályok leküzdését a másodikban, harmadikban. A számítógép gyakran felbukkan az emberi érzelmek metaforájaként is: „Az ember különben is olyan, mint a számítógép […] A szemből jelek villannak, amiket csak az érthet, aki a lelkedben benne van, a winchester legmélyén.” Péter kifejlesztette magában azt a képességet, hogy lezárt pillái mögött vetít, komplett eseményeket lát. Sokszor ébrenlét és álom határán születnek ezek a képfolyamok, néhol az elfojtott agresszió tör utat ezekben, de leggyakrabban a féltékeny szerelem rémképei.

Péter kizárólagos, birtokló szerelemre vágyik, Zsófi viszont másképpen éli meg kettejük kapcsolatát, szeretne az osztálytársakkal is időt tölteni. Péter elvakultságában még Zsófi bátyjára, apjára is féltékeny; önkínzó módon szándékosan hamarabb érkezik a találkozóra, hogy várnia kelljen a lányra; provokatív kérdésekkel bizonytalanítja. Zsófi kétkedve, de lassanként mégis elfogadja Péter álmát: valami titkos jel, szövetség kell kettőjük között, „olyan világ, amiben csak ketten vannak. Csak ketten.” Egyre konkrétabban kerül szóba a halál gondolata s a feltámadásé, amikor fényben, fényként születnek újjá…

E szürreális ábrándoknak karcos ellenpontja Deda „kinyírunk mindenkit”-filozófiája. Kinyilatkoztatásai, fejtegetései, ellentmondást nem tűrő tételei nagy tetszést aratnak a lányoknál s az iskolatársak nagy részénél. „Az öntudattól voltak lenyűgözve, az öntudat mindent visz.” Péter fenntartásokkal fogadja Deda nézeteit, de – bár oldalán gyakran vesztesnek érzi magát – mégis kitart barátja mellett.

Ha a mű előzményeiből nem ismernénk a történet végét, akkor is sejtenénk az erre való utalásokból. Joggal vetődik fel a kérdés: vajon törvényszerű-e, logikusan következik-e be a tragédia? Nincs válasz, ahogyan arra sincs, miért tartották egyetlen megoldásnak a halált azok a valóságos kamaszok. Mindenesetre az alcím megfontolandó, felnőtteknek szól.

Háy János könyve kapcsán elengedhetetlen néhány szót a stílusról is szólni, ami igen összetett. Finom humor szövi át az elbeszélés egészét. Magát az elbeszélőt célzó fricskák: „Nem tudom – mondta nehezeket nyelve a lány. Valójában nem nyelt nehezeket, csak ezzel lehet érzékeltetni, hogy nem szívesen beszélget erről a témáról.” Később: „…olyan tűzzel kezdett égni a szeme, hogy szinte magához hegesztette a lányt. Persze ez a tűz is túlzás, de csak így lehet kifejezni.” A kamaszszerelem esetlenségéről: „– Szeretlek – szólt a fiú. A lány gyengén mosolygott […] Egy filmből mindketten emlékeztek erre a jelenetre, s bár gyönyörűek voltak, mégsem egymást látták, hanem azokat ott, abban a régi filmben.”

Karakteresen jelen van a korosztályra jellemző nyelvhasználat; az obszcén szavak az elfojtott szexualitásból ugyanúgy következnek, mint az egymásnak megfelelni akarásból. A felszín alatt – erre bizonyíték ez a könyv is – kínzó kérdések gyötrik a kamaszokat: „…el fog érni valahová. Hová? Hol van az a valahová, és jó lesz-e ott?”

Nálunk, felnőtteknél pattog a labda.

Háy János: Völgyhíd. Felnőttek ellen 
Európa Kiadó, Budapest, 2022
192 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2999 Ft
ISBN 978 963 504 6959

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ezek azok az évek, amikor a felnőttek elviselhetetlen hatalmasságokként magasodnak fölénk, amikor szinte kibírhatatlan a világ hamissága, a hazugságok, az árulások. Amikor meglátjuk a szüleink, a tanáraink hibáit, amikor az a biztonságos világ, amiben a gyerekkorunk zajlott, végérvényesen összetörik. De ezek azok az évek is, amikor nagy szerelmek és nagy barátságok születnek, amikor megtudjuk, mit jelent érezni és gondolkodni.
Mi történik Péterrel, a zárkózott programozó fiúval, aki betegesen beleszeret Zsófiba? Mi történik Zsófival, aki szeretni akar, de nem akar különleges lenni? Mi történik Dedával, Zsófi testvérével, aki eleve különlegesnek hiszi magát, és megveti a felnőttek világát? Erről szól ez a könyv.
Mi történt velünk, amikor Péterek, Zsófik és Dedák voltunk? Mi történik velünk, ha épp Péterek, Zsófik és Dedák vagyunk? Erről szól ez a könyv.
Mi történik velünk, ha élünk? Erről szól ez a könyv.