Színház, kávéház és sok minden más | Sándor Anna, a Spinoza megteremtője

D. Magyari Imre |

Sándor Anna húsz éve nyitotta meg a Spinozát a Dob utcában, amit ma már nemcsak a környéken, hanem Budapesten, az egész országban és külföldön is sokan ismernek. A bejárat fölé az van kiírva, hogy kávéház és színház, de sok minden más is: kabaré, koncertterem, mozi, előadóterem, klub. Olyasfajta közösségi tér, aminek a kialakítására az alapító mindig vágyott. Az évforduló kapcsán megjelent tőle-róla egy könyv is Az én Spinozám címmel* az Ab Ovo Kiadónál.
Munkásságáért megkapta – többek között – a Pro Cultura-díjat, a Fehér Rózsa-díjat, a Scheiber Sándor-díjat, a Pro Nederlandistica Hungariae díjat, a holland kultúra népszerűsítéséért a holland király az Orániai-Nassaui rend lovagkeresztjével tüntette ki.
„Mára a Spinoza megkerülhetetlen lett. És az Sándor Anna is – mondta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület díjának átadásakor laudációjában Bóka László, az egyesület elnökségi tagja. – Amit ő tett a kultúráért, ezen belül is a zsidó kultúráért, ahhoz másoknak legalább három életre van szükségük.”

Látta még az itteni péküzemet?
Nem, hiszen az még a háború előtt-alatt működött. Amikor én meg akartam venni, akkor a hely épp cukorkaüzemként funkcionált. De az üzem csődbe ment, így kerülhettem képbe. Elmentem egy ingatlanügynökhöz, ő mutatott pár helyiséget, többek közt ezt.

Az, hogy színházat csinál, eszébe jutott korábban?
Nem. Huszonvalahány éve Hollandiában éltem és épp mindenféle változás történt az életemben. Az ottani munkám kezdett lecsengeni, a gyerekek felnőttek, én pedig valami újat akartam kitalálni. Az első kérdés az volt, hogy hol: Amszterdamban-e vagy Budapesten. Azt mondtam, én itt, Magyarországon jobban érzem magam. Ha tudom, hogy ez lesz ebből az országból… A második kérdés az, hogy mit. Nem a színház volt az első, amit akartam. Három ötletem is akadt, az volt bennük a közös, hogy mind a három komoly tőkét igényelt. Azért a színházat választottam végül, mert úgy gondoltam, ha nem sikerül – mert ezzel is számolnom kellett –, az ingatlan azért megmarad. Hozzákezdtem a szervezéshez, tökéletes hályogkovácsként. Sem a színházhoz nem értettem, sem a vendéglátáshoz, sem az üzlethez – csak ehhez a háromhoz. Ha a tíz százalékát tudtam volna annak, amit most tudok, nem mertem volna belevágni. De nem tudtam semmit.

Szerencsére.
Szoktam is mondani, hogy a legnagyobb tőkémnek a nemtudásom számított. De nem bánom, hogy belevágtam. Még akkor sem egy színház volt az elsődleges célom, hisz eredetileg nem vagyok művészember, közgazdászként végeztem. Két erősségem van: tudok közösséget teremteni és megtartani, valamint – ez furcsán hangzik, tudom – komoly újságírói és pedagógiai vénám van. Szeretek közösségeket kialakítani és szeretem átadni, amit én tudok, és szeretem megteremteni annak a lehetőségét, hogy más is átadhassa, amit ő tud.

Honnét lett pénze belevágni?
Volt valami saját tőkém, ez kiegészült egy komoly banki hitellel és baráti kölcsönökkel. Még ma is akadnak tartozásaim! De még azt sem tudtam, hogy a saját tőke és a banki hitel aránya szorosan összefügg. Egy kezdő vállalkozó sok mindennel nem számol. Ráadásul az első pár év veszteséget termelt. A marketinget is ki kellett találni.

Azt akarja mondani, hogy a Spinoza ma nyereséges?
A színház nem. Nem is lehet az. Van hatvan-hetven szék, azokból telt ház esetén is csak annyi pénz jön be, hogy ki tudom fizetni a színészeket, a technikust, az ügyelőt és a ruhatárost. Egy ilyen kis színház eleve nem lehet nyereséges, ahhoz legalább kétszer ennyi férőhely kellene. De azt gondoltam, ez nem baj, az előtérben lesz egy jól menő vendéglőm, annak a bevételéből majd fenntartom a színházat. Csak ez nem olyan egyszerű…

Amikor elindította a vállalkozást, azt gondolta, hogy a színház is nyereséges lesz?
Ennyire naiv nem voltam.

Itt rögtön az elején megkérdezem, hogy a rezsiárak drasztikus emelése miatt nem kell-e majd lehúzni a rolót?
Ez mindig fenyeget, de azt kell mondanom, hogy nem is a rezsiárak emelkedése a legkomolyabb gondunk. Nincs állandó támogatásunk, legfeljebb egy-egy produkcióhoz kapunk anyagi segítséget. Ennek ellenére igyekszünk alacsonyan tartani a jegyárakat, négyezer alatt. Talán a legolcsóbb színház vagyunk Pesten. A kávéházat nem tudjuk minden nap kinyitni, de ennek elsősorban a pincér- és szakácshiány az oka. Úgyhogy egyelőre tervezünk és bizakodunk, de tény, hogy a roló lehúzása is benne van a pakliban.

A Spinoza név az ön ötlete volt?
Az enyém. Három szempontom volt. Mivel száz évet éltem Hollandiában, először a holland kultúrát akartam idehozni, annál is inkább, mert talán Hollandia az egyetlen EU-s tagország, amelyik nem tart fenn külföldi kulturális intézeteket. Gondoltam, akkor én ezt megcsinálom. Itt vagyunk a zsidónegyedben, ezért a zsidó kultúrát is be akartam hozni. A legfontosabb pedig, amit meg akartam honosítani, a nyílt, szabad szellem. Spinoza holland, zsidó és szabad szellem volt.

Ki is közösítették az amszterdami zsidók.
Ez nagy téma. Nem volt istentagadó, de azt kijelentette, hogy az Istentől nem kell félni. Ami a város vezetőinek is sok volt, hisz ha az Istent sem kell félni, akkor senkit sem kell, ők pedig félelem nélkül nem tudnak rendet tartani.

(…)

Tulajdonképpen mi a színház filozófiája?
Klasszikusokat nem adunk elő. Shakespeare-t, Molière-t szerencsére sok helyen láthatsz. Bulvárdarabokat, nyugati sikerdarabokat sem. Alapvetően hazai, kortárs ősbemutatókat tartunk; egyik sem lehet hosszabb egy óránál. Bemutattuk Örkény munkaszolgálatos és a táboruk felszabadulása után egy nappal meghalt barátjának, Vándor Lajosnak a Fagypont alatt című darabját, újabban Nógrádi Gábortól a Szerelmünk, Sisit Gubík Ágnessel, Lackó Gábortól az Írd újra, Shakespeare!-t Cserna Antallal. Játszunk kabarét, zenés műsorokat. És játszunk tandrámákat, amelyek azokról a nagy magyar zsidókról szólnak, akik valami jelentőset hoztak létre, de vagy azt nem tudják róluk, hogy magyarok, vagy azt, hogy zsidók. Nekem fontos az ismeretterjesztés, a szórakozva tanítás. Beszéltünk-beszélünk Herzl Tivadarról, Joseph Pulitzerről, Ferenczi Sándorról, Kálmán Imréről, Robert Capáról… A legújabb, az Albina, Kertész Imre első feleségéről szól, a szöveget Csákányi Eszter olvassa föl. De lesz bemutatónk Latabár Kálmánról is.

A teljes interjú elolvasható az ArtIsBusiness oldalon

Sándor Anna: Az én Spinozám.
20 éves a Spinoza Színház
Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2022

• Olvass bele!

256 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft,
online ár a lira.hu-n 3570 Ft
ISBN 978 615 564 0582

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Húszéves a Spinoza. Sok ez vagy kevés? Sok is és kevés is! Az euró is húszéves. Nos! Tíz évvel ezelőtt, „Anna, te hülye vagy?” címmel megírtam a Spinoza Színház első tíz évének történetét. Nem véletlenül választottam ezt a címet. Húsz éve, mikor barátaimnak a színházalapítási szándékomat meséltem, szinte mindenki azt kérdezte tőlem: „Anna, te hülye vagy?” Jó szándékkal, miattam, az én védelmemben tették fel ezt a kérdést.
A könyv megírása óta újabb tíz év telt el. Ma, húsz évvel az alapítás után, vajon mit felelnék arra a kérdésre, hogy „Anna, te hülye vagy?” Hát ezt: határozottan és egyértelműen kijelentem, hogy nem, nem voltam hülye… És semmiképpen nem szerettem volna, ha ez a húsz év kimarad az életemből.
Felütöm az első könyvemet, nézem, mivel kezdtem: Csak az első tíz év nehéz! Mekkorát tévedtem! A második tíz év legalább olyan nehéz volt, ugyanakkor szép és emlékezetes is. Vajon el lehet mesélni tíz év 1500 előadását anélkül, hogy száraz adathalmaz legyen a végeredmény? Vagy meséljek inkább arról, hogyan döntjük el, mi kerüljön műsorra? Áruljam el, mihez kezdünk egy-egy makacskodó rendezővel? Vagy azt, sikerül-e, és ha igen, hogyan tudunk együttműködni a színészekkel?
Úgy döntöttem, hogy ebben a könyvemben az elmúlt időszak rövid krónikája mellett a Spinoza Színház utóbbi tíz évének legizgalmasabb történéseiről mesélek. – Sándor Anna