David Yearsley: Szex, halál, menüett (részlet)

Posted on 2022. szeptember 5. hétfő Szerző:

0


Első fejezet | Magdalena-mánia

Akik ismerik Bach életének köztudott és hiteles tényeit,
látni fogják, hogy ebben a könyvben
bizonyos epizódok a képzelet szülöttei.
Esther Meynell: Anna Magdalena Bach kis krónikája

Akit a történelem támasztott fel

Mivel valószínű, hogy Anna Magdalena Bach az otthonában halt meg, nyilván úgy illő, hogy ott is szülessen újjá olyan történelmi jelenségként, mely hat az egész világra, és tartós kulturális értéket közvetít.

Utolsó éveinek java részét minden bizonnyal elszigetelődve töltötte, hébe-hóba muzsikált is, gondolom, a szobájában, valamelyik lipcsei fogadóban; vagy egyedül, vagy két legkisebb lányával, valaha terebélyes lipcsei családja maradékával. Anna Magdalenát utóélete – amely a zenei értelemben is otthonteremtő nőben az állítólag időtlen családi értékek szimbólumát, sőt garanciáját látta – a legkedveltebb Bach pozíciójába emelte. Történelmi alakja gyakran el nem ismert, de hatalmas, gazdagító, megtermékenyítő hatást tett milliók zenei életére.

Mivel az utókor Johann Sebastian Bach önzetlen lelki társaként őrizte meg emlékét, Anna Magdalena neve nem csupán a hitvesi szeretettel és az anyaságért hozott áldozattal vált egyenlővé, hanem asszonyok és gyerekek meghitt muzsikálásával is – azokéval, akik otthon hangszeren játszanak és énekelnek. Az Anna Magdalena iránti rajongást a zenetudomány szította föl azzal, hogy a 20. század elején a széles nagyközönség számára is elérhetővé tette az 1725-ös kottafüzetet. Válaszul a kézirat első tulajdonosát regények keltették életre, ráadásul a leghíresebbet tényirodalomként tálalták. Az utolsó 120 évben egy sor írónő nemcsak az ellenállhatatlan történelmi figurát találta meg Anna Magdalenában, hanem a család érdekében történő önfeláldozás szimbólumát is. Anna Magdalenából egy nagy zeneszerző lehető leghíresebb felesége vált; és a kottafüzetei meg a fiktív és félig fiktív ábrázolások nyomán sokan érezték úgy, hogy személyes jó barátjuk.

Talán abból lehet megérezni Anna Magdalena eltűnését a történelmi emlékezetből, ami az 1725-ös kottafüzet borítójával történt, amikor, mint említettük, mostohafia, Carl Philipp Emanuel Bach a kottafüzet birtokbavételekor – vélhetőleg Anna Magdalena halála után – kitöltötte a helyet a kezdőbetűk között a nevek teljes alakjával (bár a Magdalena összes betűje nem fért ki). Az apjától (illetve esetünkben a mostohaanyjától) örökölt kéziratok legmegbízhatóbb levéltárosa, Emanuel szívszorító módon gondoskodott róla, hogy a név a következő nemzedékek számára is megnyugtató módon látható legyen, rögtön a borítón. Aggodalma, hogy a hagyaték talán nem lesz hosszú életű – és hogy az A. M. B. rövidítés feloldása sem lesz mindig magától értődő –, valószínűleg megalapozott volt. Míg Anna Magdalena élt, egyetlenegyszer jelent meg a neve nyomtatásban, férje 1754-ben kelt nekrológjában; az elhunyt családjáról Emanuel írt.

Megtudhatjuk tőle, hogy Anna Magdalena a második felesége volt Johann Sebastiannak, hogy mikor kötöttek házasságot, hogy kik voltak Anna Magdalena szülei, hogy az apja zenész volt, és elolvashatjuk a gyermekei névsorát, továbbá azt, hogy az asszony még életben van: Johann Sebastian Bach az 1721. esztendőben, Köthenben Anna Magdalena kisasszonnyal kötötte meg második házasságát, aki Johann Caspar Wülken [Wilcke] úrnak, a weißenfelsi herceg udvari trombitásának legkisebb leánya. Tizenhárom gyerme-kükből, jelesül hat fiúból és hét leányból a következő hat ma is életben van: 1) Gottfried Heinrich, született 1724-ben. 2) Elisabeth Juliane Fridrike, született 1726-ban, férje Altnikol úr, a naumburgi Szt. Vencel-templom orgonistája, tehetséges zeneszerző. 3) Johann Christoph Friedrich, született 1732-ben, jelenleg a Schamburg-Lippei Fejedelemség kamaramuzsikusa. 4) Johann Christian, született 1735-ben. 5) Johanna Carolina, született 1737-ben. 6) Regina Susanna, született 1742-ben. Az özvegy is életben van még.

Anna Magdalena saját zenei teljesítményéről szó sem esik: az apja beosztása ott olvasható, de a saját, jóval rangosabb besorolása – 1721-től 1723-ig udvari énekesnő volt Köthenben – hiányzik. Pedig Anna Magdalena egyetlen kiházasított lánya esetében is ott díszeleg a férje szakmai státusza. Nem meglepő, de a Bach család nőtagjai csak a férfiak leszármazottjaként és vagyontárgyaként – ami lényegében ugyanaz – kapnak említést.

Anna Magdalenának külön szócikke van Ernst Ludwig Gerber 1790-ben megjelent, zenészekről szóló életrajzi lexikonjában. Mint Gerber írja, könyve hivatásos és amatőr zenészek életrajzait egyaránt tartalmazza, s Anna Magdalena valószínűleg a második kategóriába sorolva kap dicséretet mint „kiváló szoprán”, mert a lexikon szerint „meghalt 1757-ben (sic!), anélkül hogy valaha is nyilvánosan kamatoztatta volna pompás tehetségét”. Gerber három évvel korábbra teszi Anna Magdalena halálát. Ez a szócikk az egyetlen nyomtatott forrás Anna Magdalenáról az egész 18. században: énekesnőként csak a halála után kapott méltatást saját jogon. A lexikonszerző apja, Heinrich Nikolaus Gerber Johann Sebastian Bachtól tanult Lipcsében, s ameddig a tanár-diák viszonyra épülő személyes kapcsolat folytatódott, a zeneszerző feleségének emléke sem halványult el. E. L. Gerber megfogalmazásából arra következtethetünk, hogy az idősebbik Gerber lipcsei tartózkodása alatt (1724–1726, amikor Anna Magdalena már felmondta az állását Köthenben) talán hallotta az asszonyt énekelni, és lehet, hogy beszámolt erről lexikoníró fiának, aki vélhetően azt feltételezte, hogy a nő kizárólag otthoni környezetben énekelt.

Lexikonjában Gerber mindenkit szerepeltetett, akire C. Ph. E. Bach terjedelmes portrégyűjteményének katalógusában rálelt – része volt a gyűjteménynek Anna Magdalena Bach mára elveszett portréja is.

Emanuel Sopranistinként utalt rá (Gerber is ezt a szót használja), illetve „J. S. [Bach] második felesége”-ként. Gerber, a lelkiismeretes történész minden rendelkezésére álló forrást ellenőrzött, hogy találjon valamit Anna Magdalena fellépéseiről, de mivel nem bukkant sem-mire, arra következtetett, hogy az asszony soha nem énekelt a nyilvánosság előtt Lipcsében – pedig ilyesmire sor kerülhetett, hiszen azelőtt udvari énekesnő volt. Carl Friedrich Zelter, a berlini Sing-Akademie igazgatója bejegyzést tett az 1725-ös kottafüzet elejére, melyben az olvasható, hogy Anna Magdalenáról „azt mondják, kiváló énekesnő volt”. (1811 körül a kottafüzet a Sing-Akademie tulajdonába került.) Zelter csak Gelber lexikonjából értesülhetett az énekesnő tehetségéről; az ott talált utalást odafirkantotta a kottafüzet borítójának belső oldalára: „Anna Magdalenáról, J. Seb. Bach második feleségéről, akinek neve ezt a füzetet díszíti, azt mondják, kiváló énekesnő volt.”

Zelter azt a feltételezést is megkockáztatta, hogy a kottafüzetben található „Willst du dein Herz mir schenken” (Ha szíved nekem adnád, BWV 518) kezdetű ária Bach eljegyzéséről tanúskodik, és Johann Sebastian „szerelmi életének” állít emléket. A kottafüzetben az ária előtt ott a saját címlapja, rajta az Aria di Giovannini cím; erről Zelter azt a hipotézist állította fel, hogy Johann Sebastian szándékosan vette fel nevének olasz változatát, mert illett a szerelmes pásztor maga kreál-ta szerepéhez. Zelter azt is feltételezte (megint csak tévesen), hogy ez a „szeretett nő kézírása”, mert a szöveg eléggé lányos ahhoz, hogy Anna Magdalenáé legyen. Zelter szerint Anna Magdalena nemcsak megírta, de el is énekelte az áriát: az egyénisége érződik a zenében és a kottafüzetekben, annak ellenére is, hogy Zelter történészi figyelme elsősorban a férjre, a feltételezett szerzőre irányult.

Figyelembe véve, mennyire fontos hivatkozási alap a történelmi érdeklődésű Bach-rajongók – például Zelter – szemében Gerber lexikonja, meglepő, hogy a Bach-kutatás kiindulópontja, Johann Nikolaus Forkel Bach élete, művészete és munkái (1802) című könyve egy árva szóval sem említi Anna Magdalenát, sem pedig Johann Sebastian első feleségét (és másod-unokatestvérét), Maria Barbara Bachot.

Forkel nagyrészt Anna Magdalena két mostohafiával, Carl Philipp Emanuel, illetve Wilhelm Friedemann Bachhal folytatott levelezésére támaszkodott, és lehetséges, hogy a fiúk semmiféle információt nem adtak a két feleségről. Az asszonyok felléptetése ellentétes lehetett Forkel nagyravágyó céljával, vagyis hogy a minden körülmények között független Bach képét rajzolja meg, olyasvalakiét, aki nem szorul szellemi támogatásra, főleg nem logisztikai segítségre családja nőnemű tagjaitól. Vagy egyszerűen lényegtelennek tartotta a nők szerepeltetését. Zelter bejegyzése az 1725-ös kottafüzetbe tulajdonképpen Forkellel feleselt, különös tekintettel arra az állítására, hogy Johann Sebastiant nem izgatták a szerelmi dalok. Zelter szerint a „Willst du dein Herz mir schenken” ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja. Míg Anna Magdalena személye Forkelt hidegen hagyta, annál inkább vonzotta Zeltert, ráadásul az, hogy a nő kapcsolatban volt az áriával és hogy az övé volt a kottafüzet, kevésbé volt fontos neki, mint az, amit az ária fecsegett el arról a mélyen érző férfiúról, akiről Zelter tévesen azt hitte, hogy a szöveg szerzője. Mintegy megelőlegezve a 20. századi nőírók róla szóló regényözönét, Anna Magdalena jelentős újbóli színre lépése először – stíl-szerűen – egy nő által megálmodott forgatókönyv szerint történt.

A termékeny Elise Polko 1850-ben megjelent, majd 1890-ig nem kevesebb mint 52 további (és később ennél is több) kiadást megért Ein feste Burg ist unser Gott (Erős vár a mi Istenünk) című könyvében Anna Magdalena odaadóan rajongó feleségként jelenik meg, aki hajlamos az érzelmi kitörésekre: szorgos, tisztelettudó, szép, és magánkívül van az aggodalomtól, amikor az ura úgy dönt, elfogadja a meghívást egy drezdai orgonahangversenyre, melyet a szász válasz-tófejedelem utasítására rendeznek meg.8 Miután bemutatja nekünk a nagy ember fiait, Polko a ház úrnőjét is szemügyre veszi: „A kántor jobbján asszonya ült, erőteljes alak, tiszta, jóarcú, istenfélő tekintetű, rajta hófehér főkötő és egy pompás mellkendő.”9 Amikor Bach hazatér a felesége által korábban „a bűn városának” bélyegzett helyről, szalad Anna Magdalena a karjaiba, és könnyek csorognak le az orcáján. Polko gyűjteményének címe, a Märchen, Phantasien und Skizzen (Mesék, képzelődések és vázlatok) nem titkolja a tényt, hogy a kötetben kitalált dolgok olvashatók: Bach második feleségét, akit a 18. század óta először idéznek fel könyvben, egyelőre meg sem próbálják olyan, történelmileg hitelesnek tűnő alakként ábrázolni, mint a későbbi, róla szóló szépirodalmi munkákban. Polko még a nevét sem tudja, helyette a földhözragadt német „Gertrud” béklyójába veri.

A. E. Brachvogel elképesztően történelmietlen regénye, az 1858-ban kiadott Friedemann Bach már legalább az Anna Magdalena nevet használja. A könyvben az asszony egyrészt összebékíti a zord atyát impulzív fiúgyermekével, másrészt a karácsonyfát díszíti a Tamás-iskola tantermében, míg a szomszéd szobában, Bachék nappalijában Sebastian azt bizonygatja Friedemann jelenlétében, hogy ő bizony nem fog népszerű operák komponálásáig süllyedni, mert életcélja a magas művészet létrehozása. Polkónál Anna Magdalena nem énekel, Brachvogel regényében pedig csak odahaza, a férje kíséretével.

Az Aria di Giovannini-t az egyik Bach lány lovagja hasznosítja az udvarlás során, az ária egyúttal Friedemann lobbanékony, romantikus hajlamait és mentális labilitását is jelzi. A 19. század derekától a dal többféle nyomtatott formában is elérhető volt, és a szalonok egyik kedvence lett, sőt mint hamarosan látni fogjuk, hangversenytermekben is sűrűn előadták. Nyilvánvaló, hogy Brachvogel az ária széles körű vonzerejére alapozta regényét; ez a dal lett az 1725-ös kottafüzet első nagy slágere, de sem nyomtatásban, sem előadásakor nem említették, hogy eredetileg Anna Magdalena személyes repertoárjának része volt. A kis darab dicsőségét az hozta meg, hogy Johann Sebastiannak tulajdonították, és hogy úgy is lehetett hallgatni, mint a német zseni gyengédségének megnyilvánulását. Akkoriban még nem mutatkozott élénk érdeklődés vagy különösebb szeretet a kottafüzet eredeti tulajdonosa iránt.

Ahogy a férje egyre inkább a figyelem középpontjába került, Anna Magdalena neve is gyakrabban jelent meg nyomtatásban, igaz, mindig Johann Sebastian oldalán vagy árnyékában. Carl Heinrich Hermann Bitter porosz politikus és zenetörténész 1865-ben megjelent kétkötetes Bach-életrajza megindító szeretettel fordul Anna Magdalena felé.

David Yearsley

Bitter tucatnyi oldalt szentel a személyének és a kottafüzeteknek. Miután megemlíti 1721-es férjhezmenetelét, Bitter dicséri az „ifjú feleséget”, mert „igen aktívan vette ki részét híres férje tevékenységéből és műveiből”. Itt kap először dicséretet az asszony létfontosságú kottamásolói munkája, és a kottafüzeteket is megható közvetlenséggel tárgyalja a szerző. Bitter szerint Anna Magdalena kéziratai elsősorban amiatt jelentősek, hogy bepillantást engednek férje „szerelmének és a felesége iránt táplált őszinte szeretetének emlékeibe”. Anna Magdalena pedig úgy jelenik meg, mint akit eltölt a férje, illetve a tőle kapott muzsika iránti vágyakozás: az 1725-ös kottafüzetben található dalok „kettejük személyes kapcsolatának” lenyomatai, melyek „a leggyengédebb módon” fejeződnek ki. Az Aria di Giovannini népszerűségének ismeretében nem meglepő, hogy Bitter kitér a dal életrajzi és érzelmi jelentőségére, s arra utal, több is volt itt annál az ártatlan zenei vonzerőnél, amely szerte Németföldön oly kedveltté tette.

David Yearsley: Szex, halál, menüett.
Anna Magdalena Bach és kottafüzetei

Fordította: Barabás András
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2022
392 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4124 Ft