Valami igazi. Kortárs észt drámák (részlet)

Martin Algus: Valami igazi ~
Valós események alapján

Szereplők
Leo – 42
Karl – 32

I. felvonás

Bekapcsolás
LEO Már nem volt köztünk semmi.
Igazából már akkor sem, amikor kívülről még úgy tűnt, minden rendben.
De azon a tavaszi estén…
Az volt az a pillanat, amikor beláttam, hogy minden visszavonhatatlanul és végérvényesen elhalt.
Elolvadt a hó, az ablakból kinézve ragyogtak a pocsolyák, friss szél susogott a sötétben.
A sorházi lakásunk nappalijában ültünk.
Halkan szólt a tévé – valami dokumentumfilm ment a varánuszokról.
Fülhallgatóval a fejemen Schubert egyik keringőjét hallgattam, és Dianát figyeltem.
Az utóbbi években tényleg komoly túlsúlyt szedett össze. Tompa, kifejezéstelen arc, fénytelen szeme fölött borzas szemöldök. A szája mindig egy kicsit nyitva volt, hogy azt a behemót nagy testet el tudja látni oxigénnel.
A zongora melankolikus búgásán át is hallottam a lélegzetét, és egyszer csak azt kérdeztem magamtól: „Ki ez az ember? De tényleg, kicsoda?”
Diana egy nagykercég logisztikai központjában dolgozott, pedig szociológusnak tanult.
Én a város másik végében robotoltam, egy tervezőirodában.
A csoportom térképek készítésével foglalkozott.
Otthon meg…
Úgy kommunikáltunk, mint az ősemberek – hümmögve, mutogatva. „A gyerekek, hmm…?”
„A boltból… na?” „Hmm?” „M-hmmm…”
A szeretet helyét sajátos, beletörődő csalódottság vette át, amely időnként valamiféle megvetésszerűséggé nőtt.
De még az a megvetés is teljesen közönyös, monoton háttérzaj volt.
Fiatalkoromtól kezdve érdekelt a festészet. Eléggé kifinomult az ízlésem, és mindig is vigaszt jelentett nekem az esztétikum. A festmények, a zene, a fenségesség illúziója.
De ez itt…
…maga volt a totális eltorzulás.
És félreértés ne essék: én sem voltam különb semmivel.
Úgy éreztem, hogy az évek folyamán minden, ami egy kicsit is értékes volt, kicsordogált belőlem, mint egy szivárgó hordóból.
Együttélésünk alatt megváltoztunk mindketten.
Hogy akkor miért voltunk együtt?
A két gyerek miatt?
Egy fiú meg egy lány.
Őmiattuk?
Állandó bűntudat gyötört, és arra vágytam, tényleg csak arra vágytam, hogy jó embernek tartsanak.
Mindig is ez motivált, ez a szánalmas… „jó embernek kell lenned”.
Az embernek görcsbe rándul a gyomra a rémülettől és a tanácstalanságtól, ordítani szeretne, szétverni mindent…
…de jó embernek kell lennie.
Nagyon hűséges voltam Dianához, pedig már réges-rég nem feküdtünk le egymással.
Nem volt senkim. Esélyem sem volt rá.
Állandóan ugyanazok az emberek forogtak körülöttem.
A munkahelyen.
Az üzletben.
Az utcán.
Fáradt tekintetek, unalmas, hétköznapi témák.
Magamba zárkóztam, és kezdtem egyre több időt tölteni az interneten.
Kezdetben, hát…
…a szépséget kerestem, olyasmit, ami a lelket is felpezsdíti, nemcsak a testet.
Művészi pózokat és stilizált erotikát találtam magamnak.
Fekete-fehér képeket, vízcseppeket egy félig eltakart mellen.
De aztán, elég hamar…
Továbbléptem, egyre erősebb adagra, egyre szemérmetlenebb, végtelenebb érintésre volt szükségem.
És egyszeriben új világ tárult elém.
Rengeteg honlap.
Az a piszkos menedék.
Tétovázás nélküli, gátlástalan, leplezetlen.
Kétségtelenül a kifinomult ízlés ellentéte, de hát idáig jutottam.
Olyan volt, mint egy titkos klub, amely mindig nyitva áll előttem, csupán egy kattintásnyira.

KARL Leilával az előtt a klub előtt találkoztam.
Mindenütt sörösdobozok, sár és köpésnyomok.
Dübörgő zene, ami azt a sok rohadékot odacsalogatta.
„Ezek a mocskok a sárból nőnek ki, mint a nyüvek a rohadó hullából” – mondaná Jaakob haverom, akit egy szál cigiért öltek meg.
Az alkohol, a tabletták, a fű miatt.
Karikás szemmel halt meg egy pár másik bulizóval együtt, akik túl piásak voltak ahhoz, hogy felfogják, mi történik.
Leila totál részeg volt, erőtlenül csuklott, és közben vihogott.
Bulizni jött. A volt kollégáival az építőanyagboltból.
„Azokkal a faszéhes libákkal”, ő így mondta.
Éppen munkanélküli volt, én meg…
…én meg alig egy hete szabadultam.
Leilának volt lakása. Hazakísértem.
Ráértem. Nem siettem sehová.
Aztán ott derült ki, hogy van egy 11 éves lánya, Marta. Ő már aludt. A 15 éves fia, Markus meg valahol a városban kódorgott.
Az előszobában aztán arra gondoltam, hogy na, most mi lesz?
De Leila hirtelen átölelt, és ott azonnal túlestünk rajta.
A vállamba mélyesztette a körmét, behunyta a szemét, hát, úgy…
…vadul…
…ott a padlón olvadtunk össze, de tényleg.
Hosszú évek után először ébredtem tiszta ágyneműben.
Leila ott feküdt mellettem.
Elindult a reggeli forgalom.
Visszatért a fény.
Csak figyeltem Leilát.
Mondjuk, ártatlan nem volt, de szép igen.
Szép test.
Puha… sima bőr.
Felemeltem a takaró szélét, és a lába között lévő árnyékot néztem.
És máris újra készen álltam.
Megint belé hatoltam.
Nyögve felébredt. A szemét nem nyitotta ki.
Talán nem is akarta tudni, ki vagyok?
Úgy gondolta, nemsokára úgyis odébbállok? Akkor meg minek nyissa ki a szemét? Meg most, józanul talán szégyelli is magát?
De…
…kimentem a konyhába, és főztem egy kávét.
Úgy éreztem, végre hazaértem.

LEO Otthon. A munkahelyen.
Teljesen magába szippantott.
Azok az emberek a képernyőn – a testek és testrészek, az ajkak, a szemek és testnedvek egyvelege, ahogy maradéktalanul átadják magukat a tökéletes összefonódásnak.
Azok az emberek… nekik volt részük valamiben.
Ami persze nem volt igazi, csak olyan gépies.
Gépies közelség?
A pixelek meg az internetkapcsolat miatt pedig számomra még gépiesebbé vált.
Nekem viszont nem volt részem semmiben.
Csak egy nagy űrben, amelyben kísértetekként Rubens-, Van Gogh- és Kandijszkij-reprók lógtak – közönséges, naptárakból kivágott nyomatok.
Saját kedvenceim lettek. Pornósztárok, akik minden porcikáját, minden anyajegyét, minden tetoválását ismertem már.
A Google Earth-ön az egyik nő házát is megkerestem, végighúztam a kurzort a kaliforniai lakóhelye előtt, mert az egyik videóban villanásnyira látszott a címe.
Persze csak a felvétel készült ott, hamisítvány, díszlet volt az egész.
De elképzeltem, hogy ott találkozunk, a pálmafák alatt.
Atyaég.
Alexis Texas, Carmen Cox, Cloudy Wanxxx…
Már nem bírtam ellenállni.
Ott ültem az irodában a gépem előtt, próbáltam másra terelni a gondolataimat, de…
…újra ott találtam magam, azokon a honlapokon.
Kimentem a vécére.
Az iroda konyhájában valamit ünnepeltek éppen.
Szülinapja van valakinek?
Én meg itt ügyködök.
Ezzel a…
Persze amint elmúlt az eksztázis, amint bezártam a böngésző ablakát, rögtön elfogott a bűntudat.
Szánalmas hokibajnok vagy.
Szépítgetheted a dolgot, gondolhatod úgy, hogy nem te vagy az egyetlen…
…de itt vagyok, néhány lépés távolságra – ezzel a…

És itt, a vékony fal túloldalán a kollégák lelkesen koccintgatnak.
Csapdába kerültem.
Nem mentegetőzni akarok, de…
Mintha egy sötét barlangban lettem volna egy nagy, fekete hegy mélyében… egy sárkány mellett? És ugyan nálam volt a barlang kulcsa, de odakint a mérhetetlen bénultságon kívül nem várt semmi.
Még nem akartam kimenekülni a fogságból. (…)

Valami igazi. Kortárs észt drámák
Szerkesztette: Sirató Ildikó
Drámatájak sorozat
Napkút Kiadó, Budapest, 2022
422 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3590