Kortársak vagyunk | Valami igazi. Kortárs észt drámák

Tóth Zsuzsanna |

Tudom, hogy az átlagolvasó számára nem könnyű (vagy nem elég vonzó?) drámákat olvasni. Kétségtelenül kell hozzá – meglévő fantáziánkon túl – sok megélt színházi élmény, hogy belső látásunkban kialakuljon valami „rendezés”-féle vízió. Ezzel a tapasztalással ellentétben az általam legutóbb olvasott drámakötetnél az első észrevételem éppen a „könnyűség” volt.

A Valami igazi címmel megjelent, kortárs észt drámákat bemutató kötet, annak hangneme, helyzetei – még az egyes alkotók különös elképzelései is – rendkívül ismerősnek tűntek. Ahogy a borítón olvashatjuk, bár távolibb, északibb ízeket feltételeznénk, többnyire nagyon is belakott közép-európaiságunkat kapjuk. Vagy csak a kis népek sorsközösségének érzetét?

A válogatásról, amely Sirató Ildikó munkájának köszönhető, csak elismeréssel lehet szólni, ugyanígy a rövid, de velős összefoglalóról is, amely a kötet (nyilván nem véletlenül) utószavaként jelent meg. Ennek ellenére azt javaslom, hogy aki egyáltalán nem ismerős az észt színházi-irodalmi világban, kezdje a tájékozódást – még a drámák fellapozása előtt – ennek az elolvasásával. Ebből az okos, de nagyon is közérthető bemutatásból megérhetjük, amitől esetleg idegenkednénk – és ez a tudás segíthet abban, hogy a drámákban megmutatkozó különféle dramaturgiai módszereket könnyebben értelmezzük, elfogadjuk.

Az erősen eltérő stílusban alkotó szerzők – három nő, négy férfi – és az ábrázolt világok sokszínűsége izgalmas egységet alkot, miközben a kötetben sorakozó darabok nagyon is egyediek. Izgalmas és merész, ha úgy tetszik kísérletező formákat és tartalmakat kapunk.

Már a legelső dráma is ilyen, szabad és felszabadító – miközben persze nagyon is fontos társadalmi kérdést feszeget: a nőt, mint anyát vizsgálja, pontosabban a Nő vizsgálja és ütközteti benne – a női léten belülről nézve – az anyasághoz való társadalmilag elvárt és saját viszonyát. De ugyancsak megjelennek a drámák sorában a digitális fejlődéssel, a virtuális valósággal és ezzel kapcsolatos vágyainknak, vízióinknak – tévedéseinknek és szorongásainknak – kérdései.

Kapunk „történelmi” drámát, modern moralitás-játékot, disztópiát és misztikumot is. Az eszközök vibrálóan újszerűek, a kérdések – mit is mondhatnánk mást – időtlenek, akár a múltba, akár a jövőbe nézünk, realitásokon innen és túl nagyon is emberi-örökérvényűek.

• Olvass bele!

Egy rövidre szabott ajánlóban az egyes drámák ismertetésére nincs mód. Ám a nyelvhasználatukról – lásd lejjebb a fordítókat is – érdemes szót ejteni. Némely dráma, főként dokumentum vagyis verbatim (szó szerint idézett) jellege miatt, a hétköznapi beszédet adja vissza – ám előfordul, hogy a szikár mondatok olykor, ha nem is kifejezetten költői magasságokba emelkednek, de lírai töménység jellemzi őket.

Hadd hozzak kiragadott példákat:
„És amikor eltávolodsz tőlem, nem szabad utánad futnom.” (Anyák napja)
„Hologramok vagyunk, valami igazit keresünk, és egyik illúziót zúzzuk szét a másik után.”
„Az ember érezni akarja, hogy a frissen facsart élet leve lecsurog az állán.” „… csak bámulunk bele a ragyogó üres lyukba.” (Valami igazi)
„De mi nem vagyunk felsőbbrendűek. Mi ott állunk fejszével a kezünkben az erdő közepén, és félünk. Az a fa, amelyre kezet emeltünk, zuhantában agyonnyomhat bennünket. És sok fa van.” (Lívföldi rekviem)
Vagy éppen, ahogy arra a kérdésre válaszolnak, mi hiányzik az észteknek legjobban, ha a hazájukon túl élnek. „A hó, a tél, az észt természet, a régi otthon, szegény anyám.” (45 339 km² mocsár)
Igazságtalan, hogy nem idézek a többiből is, legalább egy-egy mondatot. De azok is esetleges kiragadások lennének, és önmagukban nem adnák vissza a drámák összetettségét. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen izgalmas és mennyire bejárható mindaz, amit az észt kortárs drámaírók elénk tárnak. Ha úgy tetszik, mélység és magasság, szent és profán keveredik a lapokon, ahogy jelen életünkben is. Valóban kortársak vagyunk.

Valami igazi. Kortárs észt drámák
Szerkesztette: Sirató Ildikó
Drámatájak sorozat
A művek fordítói:
Liis Aedmaa: Anyák napja (Kőhalmy Nóra)
Martin Algus: Valami igazi (Patat Bence)
Tiit Aleksejev: Lívföldi rekviem (Lengyel Tóth Krisztina)
Priit Põldma: Özvegyek letűnt világa (Rácz Nóra)
Tõnu Õnnepalu: Hegyek (Segesdi Móni)
Siret Campbell: Beatrice (Segesdi Móni)
Andra Teede Társulata: 45 339 km² mocsár (Patat Bence)
Napkút Kiadó, Budapest, 2022
422 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3590 Ft,
ISBN 978 615 640 9256

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az észt kultúra formálói szándéka szerint Észak-­Európához tartozik, de a mi számunkra talán fontosabb, amitől ők maguk kissé idegenkednek: közép-európaiságuk. A mai észtországi színi irodalom változatos, útkereső, ugyanakkor a hagyományokat is számon tartó műveket kínál. A szerzők mutathatják többé-kevésbé realisztikus tükörben mai (holnapi?) hétköznapjainkat, helyezhetik történeti vagy filozófiai keretbe a cselekményt, teremthetnek groteszk és abszurd helyzeteket, melyekről nehéz eldönteni, hogy elrajzolt vagy sültrealista képet adnak-e való világunkról. A dramatikus forma is változatos, vannak hagyományos dialógusra építő szövegek, de dokudrámák is. Találunk a kötetben lírai, költői műveket, s olyat, amit első pillantásra két szereplő független monológjának olvasunk, sorsuk összefonódására csak később derül fény.
Hét kortárs észt drámát választottunk, s az irodalmi érték mellett a működőképesség és a közönséghatás is szerepelt a szempontjaink között. Nem könnyű, de élvezetes feladat volt megtalálni a legjobbat, legérdekesebbet, a magyar olvasó számára legizgalmasabbat. A kötetünkbe került drámaszövegek egyszerre jellegzetesek és különlegesek. Nemcsak a szerzőkről és a szereplőkről, de általában az észtekről is megtudhatunk valamit belőlük. Válogatásunk eredményeképpen a szerkesztőnek is meglepetést okozva olyan izgalmas szerkezet állt elő, melybe szinte maguktól rendeződtek a szövegek: egy középpontosan szimmetrikus ív a művek témája és dramaturgiai megoldásai szerint.