Az univerzum zenéje, avagy a zene univerzuma | Simon Jimenez: Elveszett madarak

kistibi |

A 2020-as évtized az elsőkönyves íróké. Ha csak A könyvkötőre, vagy az Achilles dalára gondolok, máris méltó társaságban látom Simon Jimenez művét. Jimenez gyermekkora a tudományos fantasztikus irodalom iránti rajongással telt, ezért nem véletlen, hogy első regénye is ebben a témában született. Pontosítsunk azért, az Elveszett madarak: űropera.

A Wikipédia mindenre kiterjedő magyarázata szerint: „a science fiction egy alfajtája, ami a lovagregényes, gyakran melodrámai kalandot helyezi előtérbe. Főleg vagy teljes mértékben a világűrben játszódik, így nagyrészt fejlett technológiát és képességeket birtokló ellenfelek csapnak össze benne.” Persze ne higgyünk el neki mindent: sem a sci-fi, sem az űropera nem műfaj. A regény a műfaj, hihetetlenül sok megjelenési formában, bármi is ezen belül a téma.

És itt az első pont, ami miatt érdemes nagyon odafigyelnünk Simon Jimenez nevére. Az utóbbi néhány évtizedben erős jelentésváltozáson ment át az űropera (mint zsáner vagyis al-kategória) jelentése; az Elveszett madarak pedig képes volt egy merőben új jelentésárnyalatot adni ennek a hullámzó valaminek. Méghozzá úgy, hogy a zenét (amihez az űroperának eredetileg semmi köze nincs) fontos szerkezeti elemmé, vezérlő elvvé tette. Dalok, dallamok jelennek meg a tartalomban, új irányba terelik a cselekményt, lágyítják és filozofikussá teszik a stílust. Hadd mutassak egy példát.

„A hangért, amit még most is hallott. Nia lefogta a fuvola lyukait, ajkát a fúvókához tartotta. Szívében csak a fiú meg a többiek iránti szeretet krátere tátongott, amikor felcsendült az első pár hang. Erre az első hangra pedig, mint a hívó szóra, átszakadt a fátyol, és az ősi ösztön mögötti helyen kis láng bomlott ki egy sötét parton, ahol az ifjú zihálva felébredt, mintha mellkason ütötték volna, nem tudva ki ő, hol van, vagy mióta aludt.”

Gyönyörű líra az epikában, másrészt új erőt és irányt kap a cselekmény. És a regény egészében mindenütt hasonlóak a belső ívek.

A mű története mintegy ezer évet ölel fel. Időben az első rész az Ó-Földön játszódik. A túlnépesedett Ó-Földet klímakatasztrófa sújtja, gyakorlatilag élhetetlen, és az Umbai nevű vállalat megoldásként hatalmas űrállomásokat akar építeni, ahová a népesség mintegy húsz százalékát képes lesz majd elköltöztetni. Ehhez a projekthez bérelik fel a zseniális mérnök-matematikus Nakadzsima Fumikót. Az állomások megépülnek, a gazdagok megvásárolják az áttelepülő bárkákra a jegyeket, az Ó-Földön a kevésbé szerencsések maradnak. Fumikóból legenda lesz, és új szakasz kezdődik az emberiség életében. Az egész galaxist behálózzák az állomások, bolygókat telepítenek be. Ezeknek az „erőforrás bolygóknak” a lakói gyakorlatilag középkori körülmények között élnek, és a dolguk az, hogy élvezeti cikkeket termeljenek a galaxis gazdagjainak.

Pontosan felépített a világ, csak annyi változott, hogy az emberek közötti különbségek és távolságok hatalmasra nőttek. Az egyik szereplő naplójában olvashatunk erről: „Olyan korban élünk, amikor a hajók bele tudnak siklani az univerzum átlátszatlan hajtásaiba, majd elvitorláznak az idő peremén megülő hullámokon. Elő tudunk állítani izomszövetet, és a szálakat új végtagokká csévézhetjük. Egész kontinenseket törhetünk darabokra egyetlen YonSef robbanószerkezettel. Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem.”

Három kulcsszereplő sorsa fonódik eggyé a történetben. Fumiko mintegy ezer évvel korábban kezdi működését az állomások megteremtésével, és folyamatos hibernálásokkal öregedés nélkül közeledik az idő azon szakaszához, melyben belép a másik két szereplő is.

Egyikük, Nia Imani, a Debby kapitánya egy erőforrás bolygóról szállít dhubamagot az egyik állomásra. A dhuba magja édesség, amire igen nagy a kereslet a galaxis gazdag tájain, és a bolygólakók életét meghatározza a dhuba termesztése. A Szállítmánynapok körül egész rítus alakult ki, hiszen a földművelő, egyszerű falusiak csaknem istenekként tekintenek az űrből jött vendégekre. Nia kapitány az egyik falu vezetőjének, Kaedának lesz a szeretője. Az ő életében egy forduló az állomás és a bolygó között néhány hét, ám Kaeda életében az több év. (Időparadoxon! KT) És ettől tud igazán jó irodalommá válni ez a sci-fi, mert nem a tudományos és technikai oldal viszi a főszerepet, hanem az emberi lélek. Hiszen micsoda szépség és tragikum rejlik Kaeda szerelmében: ifjúként egy éjjel többször is öleli a vágyott, az égből érkezett nőt, utolsó alkalommal már csak gyönyörködni tud Nia fiatalságában, és erejéből csupán egy közös sétára futja.

Kaeda már nyolcvankét éves, mikor az utolsó találkozásuk előtt különös dolog történik. Meghasad az ég, ahogy a hajók érkezésekor szokott, de nem hajók érkeznek, hanem egy fiú, sértetlenül, körülötte égett törmelék és más semmi. Kaeda befogadja, bár a falusiak összesúgnak: „rosszak az előjelek”.

Kaeda óvja a semmiből érkezett fiút, és élete legfontosabb ajándékaként adja tovább Niának. Szövevényes és izgalmas, ahogyan Fumikó, Nia meg a fiú – aki a történet folyamán az Ahro nevet kapja – egymásra talál.

Ahrót titkok lengik körül. Beszélni nem tud, érzéseit csupán a Kaedától kapott fuvolán képes tolmácsolni. Nia magával viszi, és ezzel egy különös, leginkább anya–fiú kapcsolatra hajazó együttélés veszi kezdetét. Nia foggal-körömmel védi „nevelt fiát”, mert a fuvola folyamatosan szóló hangja az agyára megy a Debby legénységének. Ahróról igen keveset tudunk meg: egy Csendes Hajón élt, ahol zenészek utaztak, és iszonyatos kegyetlenséggel uralkodtak beosztottjaikon. Utuknak, létüknek célját a mítosz homálya fedi.

Fumiko, aki az Umbai csúcstechnológiája jóvoltából mindent tud és mindenről értesül, ami fontos a galaxisban, tudomást szerez a fiúról, és megsejt benne valami különlegeset, valami teljesen egyedit. Hogyan érkezhetett sértetlenül, jármű nélkül az űrből egy hús-vér fiú, akit robbanás, rombolás vett körül, ő pedig egészségesen túlélte a landolást. Ezért szerződést köt Niával: „Tovább fognak utazni, amíg a fiúban meg nem mutatkozik a képessége, ahogy az a szerződésben is áll. Szankciókra számíthatnak, ha ön vagy a legénység bármely tagja ez idő előtt visszatérne, vagy mielőtt letelne a szerződés tizenöt éves határideje. Minden jövőbeli jelentés a fiú fejlődéséről, csak a fiú fejlődéséről szóljon. A tárgyhoz nem tartozó részleteket figyelmen kívül hagyom. Nakadzsima, s. k.”

Nia, ahogy a szerződése rögzítette, elkerülve a Szövetségi Űrt munkákat keres, hiszen ezekkel tartja fenn a hajót, a legénységet: fizetség csak a szerződés lejártakor jár. Eközben pedig Ahro megtanul beszélni, megismeri a hajó titkait, a tudományok és művészetek alapjait, és zenél. Mi pedig bejárjuk velük az ismert világot, és ezernyi csodával ismerkedünk meg.

• Olvass bele!

Hadd idézzek egy példát a sok közül. Az Ariadné nevű holdat valamikor kereskedők és zenészek lakták, de a kolónia kudarcot vallott, és lakói mindent hátrahagyva mentek el. A kutyáik is ott maradtak. Mára egyetlen lakója van csak a kisbolygónak, ő a karbantartója a változatlanul működő létfenntartó eszközöknek, s mellette eteti a kutyákat. Jimeneznél ez a történet is lírába oldódik, ahogy felidézi a múltat: „Elmesélte nekik, régen milyen volt a város, mielőtt még a kutyáké lett. Elmondta, hogy nincs olyan gyönyörű zene, mint amit reggelente az ember a hálószobája ablakán keresztül hallott. Van egy régi mondás, miszerint a fülünkkel hallunk, de a szívünkkel fülelünk, és azokban az időkben a szíve jóllakott volt…”

Az utazások, kalandok, világok között Ahro teste és szelleme egyre gyarapodik. A kezdetben beszélni sem tudó gyermekből érett, értelmes ifjúvá válik, lassan megtalálja múltját, és rálel képességére is: „Mintha viszketett volna valami elméje hátsó szegletében. Egyszerre önmagán kívülről és önmagán belülről érkezett… A szíve alatti ősi ösztönnek engedve lehunyta a szemét, lecsendesítette elméjét… Ahro azon az áramlaton elhagyta azt a világot, át a csillagködökön, az aszteroidák szemcséin, a gázóriásokon, a csillaggyűrűkön és mítoszi csillagképeken; hazaútján ősi és új teremtményként áthágta a valóság törvényeit, lerombolta a felemelt falakat, a lehetségest és a lehetetlent; elrepült az ezernyi, milliónyi többi vonalon, ami végtelen hálózatként terült el, régi, bejáratott és új, még sosem járt utak mentén.”

Nem folytatható tovább a cselekmény ismertetése a szpojlerezés veszélye nélkül. Hogyan kötődik össze a három főhős sorsa? Hogyan reagál a teljes galaxist uraló Umbai Ahro képességére, a ruccanásra? Hogyan teljesíti be sorsát Nia és Fumiko, hiszen ők is hordoznak lelkükben olyan múltbéli árnyakat, melyek nem felejthetők, és amelyeket valahogyan jóvá kell tenni. Ezernyi a kérdés, és a kérdésekre a regény remek történetszövéssel, rengeteg fordulattal válaszol.

Simon Jimenez kevert (amerikai–filippínó) származású és meleg. Saját szavaival fogalmazva: „két világ közé szorult.” Ezt azért érdemes megemlíteni, mert mindhárom hősének múltjában olyan kettősségek, olyan ellentmondások találhatók, melyek egy regénynek ugyan nagyon jót tesznek, de megélni, megszenvedni egész más dolog.

A művet Sárpátki Ádám ültette át magyar nyelvre. Igényes, gyönyörű munka! Sci-fi rajongóként nemcsak ez érdekes ebben a hírben, hanem az is, hogy Sárpátki nemcsak a nyelvhez, hanem a témakörhöz is ragaszkodik: fordításai jórészt sci-fi és fantasy témakörben találhatók.

Simon Jimenez: Elveszett madarak
Fordította: Sárpátki Ádám
Agave Könyvek, Budapest, 2022
400 oldal, teljes bolti ár 4480 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3584 Ft
ISBN 978 963 598 0420

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nia Imani hajókapitány élete sokban különbözik másokétól. Míg az ismert világokban ugyanúgy telnek az évek, számára a több évtizedet felölelő utazások nem többek néhány hónapnál. Mindenhol várja egy megöregedett barát vagy szerető; ő azonban a legtöbbször csak magányosan sodródik a hajóján, és a következő fizetést várja. Ám egy nap találkozik egy rejtélyes fiúval, aki a megtalálói szerint az égből hullott a földre.
A gyermek nem beszél, egyedül régi fafuvoláján játszott gyönyörű, keserédes zenéjén keresztül kommunikál. Niát megragadják a dalai, és a kettejük között kibomló különös kapcsolat hatására úgy dönt, magával viszi a fiút. A csillagfényes utazás évei alatt pedig a két kívülálló felfedezi a másikban azokat a dolgokat, amelyek saját magukból hiányoznak. A fiú számára ez az otthont, a szeretetet és a biztonságot jelenti. Nia számára pedig a saját világán kívüli, stabil pontot.
Csakhogy nem Nia az egyetlen, akinek felkeltette a figyelmét a fiú. Sóvárog utána a múlt, és amikor utoléri őket, azzal fenyeget, hogy mindketten elveszíthetik azt, ami a legfontosabb: egymást.